Az emberiség élőhelye a Föld nevű bolygó, mely a többi Naprendszerbeli, szervetlen, nagy méretű világ részének megfelelően részekből, főként alszervezetekből tevődik össze. Ezeknek a típusú bolygóknak a felépítése általában az anyag halmazállapoti tulajdonságait követi.

A külső burkok a könnyű alkati elemi részekből, a belsők pedig tömör, rendszerint magasabb hőmérsékleti egységekből tevődnek össze.

Ennyit jegyzünk meg általánosságban a bolygók felépítéséről, melyek egyike a Föld. Ennek belseje ismereteink szerint meleg, magas hőmérsékletű. Külső burkolata pedig – ahogy kifelé távolodunk a centrumtól – egyre ritkább, egyre kisebb sűrűségű elemekből (nem csak kémiai elemekre gondolunk) tevődik össze.

A burkolatok egymásfelettisége, a tömegvonzás sűrűbb és ritkább alkatú anyagokat hozott létre. Így jött létre a Föld övezetes szerkezete, melynek főbb külső övezetes elemei magát az életet hozták létre vagy annak környezetét adják napjainkig (lásd 1. számú ábra). Ezek:

- Levegő,

- Víz,

- Ásványi anyagok,

- Szárazföld,

- Föld- és kémikus anyagok.

Ez alatt következnek a Föld belső geoszférái, és kívül már csak a Naprendszer külső tere adja a Föld környezetét. És kívülről kapja ez az egész egység a Földet körülvevő bolygó és a Nap tömegvonzási és sugárzási hatásait is.

Ezeknek az övezeteknek a kontaktusán jöttek létre az élővilág különböző változatai:

- Mikrovilág,

- Növények,

- Állatok,

- És itt alakult ki az ember is, mint élőlény.

Majd a kialakulás után átformálódott egységek szaporodása hozott létre sajátos összefüggő övezeteket, mint légkör, ami ismereteink szerint a következő övezetekből áll:

- Magas légkör,

- Átmeneti-köztes légkör,

- Földfelszíni és óceán feletti légkör.

A magas légkör és az átmeneti légkör gáznemű anyagának funkciója a földi élet szempontjából egy védőernyő működése, hogy a külső reaktív hatásoktól és egyéb külső Naprendszerbeli hatásoktól védi a Föld belső anyagait. Elég csak a nagyon durva meteoritokra vagy a bonyolultabb szerves élet szempontjából nagyon jelentős napsugárzásra gondolnunk.

De ide tartoznak az atmoszférikus, esetenként a radioaktív sugárzások típusai is. Így a légkör külső anyagának alsó része a jelentősebb földkéreg szilárd anyaga az élet hordozója szempontjából, mezőgazdasági szempontból ez a réteg a legjelentősebb.

A külső atmoszférikus környezetben a légkör vastagsága különböző és így különböző hatással van az alatta lévő földkéreg anyagra is.

A napsugárzás és a Föld keringése, tengelyhajlása közötti kapcsolatok sajátos övezeteket hoztak létre. Ezekben az övezetekben az élő anyag számára különböző adottságok alakultak ki. Elég csak az éghajlati övekre gondolnunk.

A szinte csekély élettevékenység után a tundra, tajga majd az átmeneti övek szituációja alakult ki, mely maximumát az élet szempontjából a trópusban éri el. Ezek az övezetek egyben a légkör és a víz Földdel való találkozásának övezetei is (lásd 2. számú ábra).

2. számú ábra

Az élő anyag szempontjából döntő ezeknek az övezeteknek a földfelszíni elrendeződése. Ezt mezőgazdasági termelés szempontjából csak talajöveknek nevezzük. A talajövekben a napsugárzás, a külső hőmérséklet és egyéb hatások következtében más-más szilikátszerkezetek adják a talaj egységeit.

Ezek adják meg a lehetőséget a növény- és állatvilág különböző típusainak kialakulására és huzamos jelenlétére. Egyben a mezőgazdasági termelés szempontjából döntő körülmények kialakulására.

A talajövek szempontjából döntő még a legkülsőbb földövezet anyag, a földkéreg külső morfológiája is. A döntően klímaövezetnek nevezett zónák kialakulása a morfológia függvénye is.

3. számú ábra

A sivatagi övtől a magashegységi szituációig szinte minden jelen van Európában. Legjelentősebb azoknak az országoknak a helyzete, ahol nemcsak az egyik klímaöv alakult ki, mint pl. Grönland vagy Skandinávia esetében, hanem az ország elterjedésénél és földrajzi helyzeténél fogva több klímaöv találkozása jellemző. Ez azt is jelenti, hogy az országunk határokkal elzárt működési területén belül többféle klímaöv, változatos növény- és állattenyésztés kialakulási lehetőségeit hordozta és hordozza ma is.

A növény- és állatövekhez kapcsolódik az embernek, mint élőlénynek a megjelenése, szaporodása és immáron közel több mint 5 milliárdos emberiség elhelyezkedése a zónákon belül.

Magyarország az előzőeket áttekintve a mérsékelt övi zónákba esik, azon belül egy nagyon kis területet foglal el. Következésképpen a mezőgazdasági termelés szempontjából a különös fontosságú kontaktövezetek csapadék, hőmérséklet és mállási lehetőségek függvényében – még e kis országon belül is – roppant változóak. Elég csak az alföldi homokpusztaságokat a középhegységi lejtők anyagaival összevetnünk.

A hazai mezőgazdaság tehát sokféle helyi területi viszonyhoz és azon belül sokféle termelési lehetőséghez kell, hogy alkalmazkodjon. Ennek az alkalmazkodásnak megvannak a történelmi gyökerei is.

A mezőgazdasági termelés történelmi gyökerei

A legeltetés korábban a pusztaság, a növény gyeptermelő területek elterjedése volt a döntő az emberiség élete, szaporodása szempontjából.

Az erdővel borított területek kisebb szerepet játszottak és még kisebb szerepet játszottak a sziklás, meredek hegyoldalakkal jellemzett vidékek.

A legkonkrétabb jeleket az őskori emberi telephelykutatások mutatják. (Magashegységből alig, a barlangokban, a hegylábi erdőségekből több, a folyóvizek járta övezetekből pedig döntően sok előember, ősember nyomot találunk.)

A légkör, vízkör, földkéreg, napsugárzás kontaktusával a későbbiekben végbement változások jól tükröződnek a magyar történelemben is. Legeltető életmódról a feudális nagyparcellás működés nőtt ki, majd azt a kisparcellás kísérlet után a talajművelés változásaival ismételten nagyparcellás mezőgazdasági művelés követte.

A mai ország területén belül megvannak azok az övezetek, ahol a körülmények eleve determinálják a gazdaságos mezőgazdasági termelés működésének típusát. Csak példaként említjük, hogy az Alföld morfológiai elhelyezkedésénél, csapadék-éghajlati viszonyainál fogva inkább a nagy szántóföldi karakterű növénytermesztésnek kedvez, különösen a folyó menti területeken. Ezzel szemben a domborulatok déli lejtőin az erősebb napsugár-ellátás és a változatosabb csapadékviszonyok miatt a vegyes növénytermelés sajátosságait alapozzák meg. Míg a magasabb középhegységi, sziklás részeken az erdőművelés körülményei determinálódtak.

Ezen szempontok szerint vizsgálva jelöltük ki Magyarországon az egyes növényféleségek termelésének optimális körzeteit és a javításra szoruló, gazdaságilag kevésbé jelentős területeket is. Így egy-egy tájegység mezőgazdasági értéke, termelési lehetőségei szempontjából különösen az utóbbi időkben határozott jelleget kapott.

Az alföldi területek a sík, szántóföldi művelés alapjául szolgálnak. A dombvidéki részeken a vegyes jellegű termelés, tehát gabonaneműek és cserjenövények termelése jellegzetes, míg az erdő borította, erősen tagolt domborzatú területeket az erdőgazdasági művelés előnyei határozzák meg.

Az átmeneti részeken, a délies, napsütötte lejtőkön pedig (Mecsek déli része, Balatonfelvidék, Mátraalja, Bükkalja, Tokaj-hegyalja) a sajátos természeti légkör, vízkör, atmoszféra, napsugárzás találkozása révén sajátosan kedvező körülményeket hordoztak és hordoznak bizonyos növényfajták tenyészete, fejlődése és termelése szempontjából (és egyben a mezőgazdasági termelés fő részterületei).

Így kapcsolódik, pl. a káposzta termelése az alföldi területekhez, vagy a korábbi nádtermelés a folyammenti síkságokhoz, a szőlőtermelés pedig a déli fekvésű, napsütötte hegyoldalakhoz. Ez utóbbiakhoz tartozik Tokaj-hegyalja vidéke is, mely a magasabb lejtőkön erdővel borított és a Bodrog által kiképzett ártér pedig egy vízkészletet ad a mindenkori esőzésekhez.

Mindezekhez hozzájön még a Tokaji-hegység vulkanitjának tömege, melynek felszínét erdő és erős bokrosodás jellemzi. Ez jelzi a viszonylag néhány talajréteget, és vele a növényzet fejlődése számára optimális lehetőséget, a lejtőkön pedig a szőlőnek, mint gazdasági nemesnövény számára optimális lehetőséget nyújt a talaj málladéka és annak ásványtartalma és nyomelem-tartalma révén.

Principit is Sátor deffinit is Sátor, vagyis kezdődik a Tokaj-hegyaljai Sátor-hegyben és befejeződik az abaújszántói Sátor-hegyben a délnyugati lejtők zónája.

Másik oldalról Principit is Sátor deffinit is Sátor, vagyis kezdődik a Tokaj-hegységi Sátorhegy mezőgazdasági lejtőin s befejeződik a sátoraljaújhelyi Sátor-hegy lejtőjén az a zóna, amely a vízjárta, vízgazdag Bodrog síkság, Hernád-völgy és a magasabb lejtők erdőterületén helyezkedik el.

A Tokaji-hegységnek ebben a lejtőmedencében optimális körülmények álltak be a szőlőnek, mint gazdaságilag is jelentős növénynek a termelésére. A kémiai-elemi felépítés mellet a víznek, mint oldó- és tápanyaghordozó anyagnak hatása érdemileg fontos a szőlőnek, mint növénynek kifejlődése szempontjából.

A földkéreg különböző anyagai közül az alumínium-szilikátok, köztük is az agyagásványok döntő hatásúak a növény felső részének és gyökérzetének fejlődésére. Ezt a vizsgálatot világszerte kísérletek igazolták.

A tokaji lejtőkön az adszorbeált víz alumínium és szilícium gélt hozott létre, mely rácsos szerkezetű és a hasznos elemek tárolására alkalmas ásványos szerkezetet eredményezett. Ezek az agyagásványok (kaolinit, montmorillonit, illit, stb.) döntőek a szőlő gyökérzetének vízzel való ellátása szempontjából.

A szőlő számára nagy fontosságú ritkaelemeket (mint pl. lítium, kálium) pontosan ezek a rácsszerkezetek hordozzák (lásd 4. számú ábra).

4. számú ábra

A szőlő fejlődése és gazdasági értéke szempontjából optimális nyomelemek (Ag, Sb, Zn, Cu, As, stb.) itt a felső talajövben az esőzés hatására szabadulnak fel és jutnak olyan állapotba, hogy azok a szőlőnek, mint növénynek szerkezeti részébe beépülhessenek.

A Tokaj-hegyaljai szőlő zamatát a cukor és a növényi savak mellett éppen ezeknek az elemeknek a jelenléte és nagy gyakorisága adja.

A szőlő újabban orvostudományilag felderített hatásai, mint az emésztés- és vérképződés serkentése, és a komplex vízhordozó molekulák képződése pontosan ehhez a nyomelem-mobilizációhoz kapcsolódnak.

Hiába visszük el a Tokaj-hegyaljai szőlőt más területekre, más talajokra, nem adja azt az étkezési-emésztési ízhatást, melyet a Tokaj-hegyaljai must és bor hordoz.

Tokaj-hegyalja így a leírt övezetben mát történelmileg is sűrűbben lakott területe volt a Kárpát-medencének. Többek között a komplex növénytermesztési, környező erdők állattenyésztési és a Bodrog halászati lehetőségei eredményezték azt, hogy a hegység belakott övezetét Sátor-hegytől a Sátor-hegyig szinte a Kárpát-medence egészét képviselő népcsoportok alkotják.

Részben természeti menekülés, részben politikai hatások következtében a magyarok mellett németek, szlovákok, lengyelek, ruszinok különíthetők el és azok kereszteződéséből adódó sajátos hegyaljai emberek képviseli ma az igazi Tokaj-hegyaljai lakosságot.

Ennek mai feladata, hogy a Tokaj-hegyaljai szőlőt és az abból készült bort arra a szintre emelje, amelyen a korábbi évtizedekben, századokban volt.

Összefoglalva tehát a Tokaji-hegység a Kárpát-medencének egy olyan szegélye, amely a szőlőtermelés, a szőlő sajátos egészségügyi és gyógyító hatásainak élelmiszerré való alakítása különösen alkalmas, az ide települt vegyes népesség pedig biztos megélhetést kell, hogy találjon még a modern századokban is, a szőlő termelésében, a musttá és borrá való feldolgozásában.

Dr. Mátyás Ernő

geológus, a földtudományok kandidátusa

(Jelen szakmai anyag teljességében /az itt kimaradó ábrákkal/ megtalálható a 2009/5-ös Őstermelő- Gazdálkodók Lapjában- a szerk.)

1. Metszés gépei:

A szőlő- és gyümölcsültetvényekben az egyik legmunkaigényesebb művelet a metszés, amely a kézi munkaerőigény 15-25 %-át jelenti. A metszés feladata a korona alatti magasság beállítása, a sorköz szabaddá tétele és a lombozat méreteinek szabályozása. Mindezek lehetővé teszik a talajművelés, a vegyszeres gyomirtás és a betakarítás gépesítését, az erőgépek mozgását a különböző műveletek során. A metszés gépesítése teljes mértékben nem oldható meg, tehát az ember „eldöntő-szelektáló” munkája gépekkel nem helyettesíthető. A metszés során – különösen gyümölcsfáknál – különböző vastagságú ágakat kell eltávolítani, attól függően, hogy milyen metszést végzünk.