A talajművelés idejéről és módjáról dönteni a gazdálkodás egyik legnehezebb feladata. A döntést nem tudjuk jó előre megtervezni, általában a helyszínen, azonnal kell meghatároznunk, mikor és milyen eszközzel nyúljunk a talajhoz. Az eszközválasztást alapvetőn befolyásolja a munkagép-park is, ami sok esetben szűk korlátokat szab. A talajművelési eljárások minőségét leginkább a talaj, nedvességi és lazultsági (tömörödöttségi) állapota, a tarló- és növényi maradványok mennyisége és jellege (aprítottság, vonódottság) határozza meg. Ezek a tényezők jelentősen függnek a talajfizikai adottságoktól (agyag, vályog, homok fizikai féleség), az időjárástól és a földhasználattól (növényi sorrend, kultúrállapot, gyomnyomás). A talajművelés elsődleges célja a növénytermesztésre alkalmas talajállapot létrehozása. Régebbi nézetek csak a termesztett növény igényeit vették figyelembe a művelési rendszer kialakítása során. Megkülönböztettek mély- (kapások) és sekély (kalászosok) művelést igénylő kultúrákat. A mélyművelés összefonódott a szántással és időnként a lazítással, míg a sekélyebb gyökerezési mélységű növények alá a tárcsás művelést elegendőnek tartották. Ez a talajművelési szemlélet még ma is általánosnak mondható Magyarországon és a Kárpát-medencében.
A rendre bekövetkező, ismétlődő időjárási szélsőségek, a kétségkívül érezhető klímaváltozás egyre inkább késztetik a termelőket a hagyományosan alkalmazott talajművelési gyakorlatuk újragondolására, megváltoztatására és korszerűbb munkaeszközök vagy új technológiai eljárások kipróbálására. A talajműveléssel alkalmazkodnunk kell az elmúlt években egyre sűrűbben jelentkező aszályhoz, a heves viharokhoz és a sokkal többet fújó szélhez, vagy éppen az évszakeltolódásokhoz. Ezek a szélsőségek felhívják a figyelmet a talajművelés klímavédelmi céljaira. Manapság nem elegendő a növény igényeit figyelembe venni a művelési eljárások megválasztásánál. Olyan talajállapot kialakítása és fenntartása kívánatos, amely kedvezőtlen klimatikus körülmények között is képes a növénytermesztést biztonsággal megalapozni.
A növénytermesztési és klímavédelmi feladatok talajállapot elvárásai:
1) művelőtalp-mentes, tartós lazultság 35-40 cm mélységig,
2) a szerkezetesség, stabil morzsák nagy aránya,
3) a kedvező nedvesség-, levegő-, hő- és tápanyag-forgalom,
4) az aktív mikrobiológiai tevékenység,
5) a talajra jellemző – s nem csökkenő – szervesanyag tartalom,
6) a káros hatásoknak ellenálló talajfelszín.
Az őszi alapműveléseket gyakran kedvezőtlen időjárási és talajállapot viszonyok között kell végrehajtanunk. A cikk írásakor (szept. vége) az ország nagy részén több hete tart az aszály. A rendkívül száraz talaj komoly nehézséget jelent az őszi kalászosok talaj-előkészítésében és a szántásokban is. A csapadék megérkezése kiszámíthatatlan, erre alapozni meggondolatlanság lenne. A szárazság kiemeli az őszi magágykészítés és vetés minőségének fontosságát, amit majd a kelés egyenletessége fog szemléltetni. Nem nehéz megjósolni, hogy ha tovább tart a szárazság, akkor sok helyen számottevő kelési problémákkal kell számolni, ahogy azt a repce esetében már láthatjuk is. Nem beszélve olyan növényvédelmi gondokról, mint a repcebolha és darázs-álhernyó kártétel, vagy az őszi kalászosok vírus betegségei és a levéltetvek elleni védekezés fontossága.
A csapadék érkezése nem kiszámítható, lehet, hogy e cikk megjelenésekor már épp a nedves talaj nehezíti majd a munkákat. Ezért a következőkben arra térek ki, hogyan dönthetjük el, milyen művelési rendszert alkalmazzunk az adott talajállapothoz mérten.
Az egyes művelési eljárások munkaminőségét leginkább a talaj nedvességi és lazultsági állapota befolyásolja. Hogyan győződjünk meg ezekről, és miként döntsünk? Nézzünk bele a talajba! Adott terület tömörödöttségét egyszerűen ellenőrizhetjük egy fémpálca segítségével (1. kép). A táblában több pontot, egyenletes erővel lenyomva az eszközt, képet kaphatunk arról, hogy milyen mélységben helyezkedik el művelőtalp, és milyen kiterjedésű e tömör réteg. Alapművelésként olyan eljárást kell választani, amely – már ha van – képes megszűntetni a fémpálcával kimutatott tömörödést. Tárcsatalp esetén ez lehet szántás, kultivátorozás, de eketalpnál (2. kép) már csak nehézkultivátor vagy középmély lazító lehet eredményes. Nehezíti a döntést a talajnedvesség kérdése. Erről csak akkor győződhetünk meg, ha bele is nyúlunk a talajba, tehát a kívánt művelési mélységből egy maréknyi földet tenyerünkbe szorítunk (3. kép). Ha szúrja a kezünket, kemény, akkor a talaj száraz, ne szántsunk, mert röggé robbantjuk! Lazíthatunk, vagy kultivátorozhatunk biztonsággal, kevésbé rögösítenek. Javítja a minőséget, ha az alapművelés előtt (tárcsával) sekélyen porhanyítjuk a felszínt. Gondoskodjunk a felszín mielőbbi elmunkálásáról, lezárásról is (henger, kompaktor), csökkentsük a talaj levegőzését, kiszáradását. Ha a kézbe vett minta kenődik, sáros, akkor nedves a talaj. Ne lazítsunk, mert hatástalan. Ne tárcsázzunk, mert gyúrja, keni a talajt, főleg a hagyományos tárcsák. Szántani sem tanácsos erősen nedves állapotnál, hiszen biztosan eketalpat hozunk létre, amely a növények gyökerezési mélységét csökkentheti. Nedves talajon biztonsággal kultivátorozhatunk, de csak abban az esetben, ha az eszköz nem lúdtalp alakú vagy szárnyas művelő elemekkel van felszerelve, mert ezek is húznak művelőtalpat. Jobb az ék vagy a szív alakú, csavart vagy keskeny, egyenes késes kapatípus. Ha a tenyerünkbe szorított talajminta omlik, könnyen porhanyul, akkor valamennyi munkaeszköz biztonsággal járatható, hiszen a talaj nyirkos. Ne feledjük, mindig a kívánt művelési mélységből vegyünk mintát a tenyérpróbához!
A talajállapot felderítésében, ellenőrzésében segítségünkre lehet egy egyszerű ásó is. Az ún. ásópróbával a rendszeresen művelt rétegig nézhetünk bele a talajba. Kiemelve egy szelet termőföldet – a nedvességen és lazultságon túl – megbizonyosodhatunk olyan tulajdonságokról, mint a növényi maradványok mennyisége és állapota, a giliszták száma. Abban az esetben, ha a talajszelvénnyel együtt kifordítunk egy-két éves (vagy régebbi) szármaradványokat – pl. kukorica- vagy napraforgószár – biztosak lehetünk, hogy a talajélet gyenge. A maradványokat lebontó, feltáró makro- és mikroorganizmusok tevékenysége lassú. Ezért a bedolgozott szervesanyag gyors korhadás és feltáródás helyett akár évekig a termőrétegben marad, rosszabb esetben rothadásnak indul. A gyenge talajélet a helytelen művelés következménye. A feltárást végző szervezetek (pl. giliszták, baktériumok) nem bírják a levegőtlen körülményeket, így a művelőtalpas, tömörödött talajokban tevékenységük gyenge. A növények által elvárt lazult állapot tehát a hasznos szervezeteknek is kedvez.
Az ásópróbát még a learatott növény tarlóján elvégezve megláthatjuk, hogy akadályozta-e művelőtalp a gyökerek fejlődését. Ha a kiemelt gyökérzet bizonyos mélység alatt rendellenesen elágazik, vagy szinte kizárólag oldal irányba növekszik, biztosak lehetünk, hogy tömör réteg akadályozta a fejlődést. Ez esetben el kell gondolkodnunk, hogy a tarlóművelés után milyen eljárást alkalmazzunk a gyökérzóna javítására, mélyítésére. A döntést a fentebb leírt módszerek is segíthetik, ne restelljünk ásni, leszúrni egy pálcát, vagy belenyúlni a talajba!
Az őszi alapművelések kapcsán fejtörést okozhat az elmunkálás szükségességének kérdése is. Régebbi nézetek szerint – ha tavaszi növény következik – jó, ha nyitva hagyjuk a szántásokat, lazításokat, mert a durva felszín „megfogja a havat”. Jelentősebb hó mennyiség híján ez a nézet koránt sem állja meg a helyét, nincs mit megfogni, ellenben a nyitott felszín nedvességvesztése jelentős. Így ha nem hull csapadék, a talajban lévő tartalékot is elvesztegetjük. Munkáljuk el durván, de ne tömörítsük le az alapműveléseket. Ily módon csökkenthetjük a nedvességvesztést és biztosíthatjuk a téli csapadék befogadását is. Ma már a legtöbb lazítón, kultivátoron, tárcsán van lezáró elem, henger, de ekéhez is van egymenetes elmunkálási lehetőség (2. kép). Külön menetes munkára legalkalmasabbak a simító-henger kombinációk, melyek jól porhanyítanak, tömörítenek és profilos védőfelszínt is kialakítanak.
Napjaink nehéz gazdasági helyzetében sok termelő a talajművelésen igyekszik spórolni. A költségcsökkentés ne a szükséges műveletek elhagyását és menetszám csökkentést jelentsen! Ne térjünk vissza a ’70-es és ’90-es évekből is ismert kényszercsökkentett művelésekhez! Sokunk előtt jól ismert „a búzát egy vagy két sor tárcsázásba vetünk” módszer, vagy a tarlóművelés elhagyása alapművelés előtt, de vannak, akik spórolásból nem munkálják el a szántásokat, lazításokat a tél előtt. Ezekkel a szakmai hibákkal jó esetben is csak ideig-óráig takarítunk meg némi gázolaj költséget. Hosszú távon a gondos művelés, a kedvező talajállapot és a termesztési biztonság az, ami növeli a hasznunkat.
Bottlik László
PhD. hallgató
Szent István Egyetem,
Növénytermesztési Intézet
(Jelen szakmai anyag teljességében /az itt kimaradó ábrákkal/ megtalálható a 2009/5-ös Őstermelő- Gazdálkodók Lapjaban- a szerk.)