Közelmúltban elfogadott magyar nemesítésű diófajták

A dió (Juglans regia L.) nemesítése az Intézet alapításával egyidős, ugyanis 1950-ben indult ez a kutatási téma. Prof. dr. habil. Szentiványi Péter először tájszelekciót választott a nemesítési módszerek közül, melynek eredményeként a Tiszaháton található diópopulációból kiemelte a Milotai 10 és a Tisztacsécsi 83 fajtákat, a Mezőföldről pedig az Alsószentiváni 117 fajtát. Az 1970-es években a tájszelekció mellett a keresztezéses nemesítést is használta a nemesítő. Apai szülőként az Észak-Amerikában elterjedt, oldalrügyből is bőven termő, világos héj- és bélszínnel rendelkező Pedro fajtát választotta. A keresztezéses nemesítés eredményeként jelenleg 5 hibrid diófajta kapott állami elismerést: Milotai bőtermő, Milotai kései, Milotai intenzív, Bonifác, Alsószentiváni kései. A közelmúltban elfogadott fajtákkal együtt négy hetet felölelő fajtasor áll a magyar termesztők rendelkezésére (1. ábra).           

Bővebben...

Ceglédi kajszibarackfajták (állami elismerések 1994-2011.)

Az 1950. évben létesített intézményünk jelenleg a Gödöllő központú Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) budapesti székhelyű Gyümölcstermesztési Kutatóintézet Ceglédi Kutató Állomása.

Munkásságunk három témakörhöz kapcsolódik:

1.) kajszibarack szelekció, nemesítés, honosítás
2. ) szilva szelekció, nemesítés, honosítás
3. ) csonthéjas alanyfajták nemesítése

Bővebben...

Perspektivikus cseresznye- és meggyfajták a NAIK Gyümölcstermesztési Kutatóintézetéből

A Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Gyümölcstermesztési Kutatóintézet Érdi Kísérleti Állomásán 1950 óta folyik cseresznye- és meggynemesítés. A nemesítés kezdetben tájszelekcióval kezdődött, melyet az 1970-es években váltott fel a keresztezéses nemesítés. A cseresznye tervszerű keresztezéses nemesítése Magyarországon Brózik Sándor nevéhez fűződik. A nemesítési munkát Brózik nyugalomba vonulása után 1985-től napjainkig Apostol János folytatja, Szügyi Sándor segítségével.

Bővebben...

Az uborka termesztése és hajtatása

Az uborka (Cucumis sativus L.) a kabakosok (Cucurbitaceae) családjába tartozó kétszikű, egynyári, lágyszárú, hosszúnappalos növény. Géncentruma India, magyarországi termőkörzetei Győr-Moson-Sopron, illetve Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékben alakultak ki. A hazai szabadföldi uborkatermesztés mintegy 3000 ha-on valósul meg. A fűtött fóliasátor alatti hajtatása 600-800 ha, míg az intenzív, fűtött üvegházi hajtatása kb. 10-15 ha-ra tehető. Az intenzív uborkahajtatás Kárpátalján és Csongrád megyében jelentős. Az uborkatermesztésben három alakkör alapján különböztetjük meg a nemesítési- és termesztési célt. Ennek tükrében konzerv-, saláta-, illetve a kígyóuborka termésalakról beszélünk.    

Bővebben...

A paprikatermesztés legfontosabb munkafázisai

Magyarország zöldségkertészetének legmeghatározóbb tevékenysége a paprikatermesztés. Ez tette világhírűvé, s még napjainkban is leginkább a paprika jut eszébe a külföldinek hazánkról. A paprika termesztését és hajtatását a Dél-Alföld foglalja magába, ahol mintegy 1.550 ha-on folyik a paprikahajtatás. Ez a legnagyobb hajtatási felületet jelenti. Különbséget kell azonban tennünk a termesztés és a hajtatás között! A szabadföldi paprikatermesztés sajnos egyre inkább csökkenő tendenciát mutat, ugyanakkor ez a tevékenység az, mely során a magyar tájjellegű fajták termesztési szerephez jutnak. A hajtatás ezzel szemben növekvő méreteket ölt, annak ellenére, hogy a beruházási költségei óriásiak a szabadföldihez képest.

Bővebben...