A jácint

A jó illatú keleti jácint Törökországból származik, a Mediterrán középső és keleti tájain vadon él. Ebből hozták létre a középkor óta hosszas nemesítő munkával a nálunk kedvelt pompás keleti jácintot (Hyacinthus orientalis), mely később a hollandok piacán a tulipán versenytársa lett, s épp úgy, mint a tulipán, számtalan változatban és színben létezik.

E szép növény a görög mitológia csodás szépségű ifjának, Hyacinthos-nak a nevét örökíti meg. Apolló, mint a Nap istene, gyógyító és világító, de olykor romboló kedvű istenség volt. A nyájas és szeretetre méltó Apollónak kegyeltje volt a szép ifjú, Hyacinthos, akivel szeretett ő játszani. Egy alkalommal azonban oly’ szerencsétlenül ütötte meg diszkoszával játszótársát, hogy az ifjú szörnyet halt. Apolló mély gyászt öltött. Ahogyan azt Ovidius „Átváltozások” c. sorozata regéli, a feledni képtelen Apolló isten az elhunyt ifjú véréből annak szépségét idéző kedves virágot fakasztott, melynek szirmain még ma is a fájdalom kifejezésére használt „Ai”, „Ai” szavak olvashatók, s amely azóta is a jácint - Hyacinthus - nevet viseli.

A halál, majd a virág születésének emlékére, s egyúttal Apolló tiszteletére nevezetes és nagyhírű ünnepeket tartottak Lakedaemonban (Amykleában). Ezek az ünnepek 3 napig tartottak; az első a gyász, a többi a vigasság és öröm napja volt.

A nálunk jól ismert jácint (Hyacinthus orientalis) Déméter, a földistennő gyászvirága is volt, ezzel díszítették magukat a fiatal lányok játszótársaik lakodalmára.

Így szól a legenda. A jácint sugallata, jelentése igen sokrétű például: „Szenvedünk a távolságtól.” A dupla jácint súgja, hogy „nem vagyok hozzád idegen.” Az egyszerű, szimpla jácint jelzi: „fényt és nagyravágyást sóvárgó lelked engem csak megvetni tud.” A teljes jácint szerint „szép vagy, de ez az idő függvénye.” „Bájaid leköteleznek!”- harsog a fehér jácint. A piros színű simulva adja tudtodra: „Szerelmem állandó, nem csalfa.” Sárga jácint figyelmeztet: „Ne ábrándozz, már nem szeretlek!”

Csodaszép a fehér virágú jácint (Hyacinthus orientalis „City of Haarlem”), a rózsaszínű (Hyacinthus orientalis „Anna Marie”), a halványlila (Hyacinthus orientalis „Blue Giant”), valamint a levendulakék színű (Hyacinthus orientalis „Amethyst”) is.

 

 

A tulipán

A talán a leghíresebb növény, a tulipán perzsa eredetű. Az oszmán törökök nyilván Közép-Ázsiából hozták magukkal, ahol ez a növény helyenként nagy kiterjedésű vidéket borít.

Idővel több tulipán faj került az Európába, és hosszas művelés folytán mindegyikből számos változatot sikerült előállítani.

Az Ural vidékéről származik a Tulipa biflora, mely zöldes leplén sárga foltos; Közép-Ázsiából a Tulipa altaica; perzsa eredetű a Tulipa clusiana, kisázsiai a Tulipa pubescens; Kréta szigetéről való a Tulipa saxatilis. A Rhone völgyéből származik a Tulipa oculus solis, piros virágleplének közepén sötét folt van.

Franciaországban, Svájcban és az Apenninekben, itt-ott Németország ligeteiben, sőt még Szibériában is honos a sárgás virágú erdei tulipán (Tulipa silvestris); ez utóbbi faj szerény külsejű ugyan, de igen édes és kedvelt illatú.

A tulipán (Tulipa gessnerian) neve egyrészt a perzsa dulbend-ről, vagy turbánról, másrészt pedig a XVI. századnak egy híres botanikusáról, Gessner Conrad-ról kapta, aki az első példányt 1559-ben Augsburgban fölnevelte, s először leírta.

Megjelenése Nyugat-Európában nagy feltűnést keltett. Konstantinápolyból, I. Ferenc császár ottani követe útján jött az európai kertekbe. Konstantinápolyból I. Ferenc császár ottani követe útján jött az európai kertekbe. A tulipán legnagyobb kedvelői már akkor a szabad és gazdag hollandok voltak, s azok maradtak napjainkig. Új hazájában a tulipán igen népszerű, Hollandia jelképe. Tiszteletére rendezik a külhonban is híres tulipánünnepeket.

A mi ősi ornamentikánknak legfőbb képviselői közé tartozott a tulipán.

Hafiz a török azt tartja a tulipánról, hogy azért emeli magasra tarka virágleplét, mert borital után áhítozik. Más költők szerint olyan a tulipán, mint az ő szíve: kívül láng, belül parázs.

E vad tulipán egyébiránt – bizonyára kedves illata miatt – a nyugati népek lelkiéletét is foglalkoztatja, amennyiben a rege szerint, a bimbója az emberi szív boldogságát rejtegette egykor; e bimbót sem esdekléssel, sem csellel, sem erőszakkal, sem mesterkedéssel nem lehetett nyílásra bírni. Végre jött egy szegény asszony, hogy a csudálatos bimbót megcsudálja, s midőn kis gyermeke tárt karokkal, s ártatlan mosollyal futott a tulipán bimbó üdvözlésére: azonnal, önként kinyílt. Azóta boldog az ember.

Virágnyelven a tulipán jelentése: „tökéletes szerető”! A sárga tulipán szerint „mosolyod olyan, mint a napfény”. A vörös tulipán egy szerelmi vallomás, „higgy nekem”! Azok a „csodálatos szemek”, sugallja a tarka virágú tulipán.

Teljes pompájában díszlik a belül fehér virágú, kívül bordós-lila Tulipa tarda, vagy kétszínű tulipán. Ő Közép-Ázsia szabadon tenyésző képviselője.

A Tulipa „Blue Diamond”, bár ma még csak bimbós állapotban van, de telt virága, kékeslila színe káprázatos.

Odébb, csábítja látogatóit a krém-fehér Tulipa „Purissima”. Őt a „Madame Lefeber” fajtából szelektálták. Ez az illatos virágú növény gyakran megjelenik a piacokon „White Emperor” néven is. A Tulipa „Abba” telt virágú, piros. Kárminvörös, vagy kárminrózsa a Darwin hibrid Tulipa „van Eijk” és az „Appeldoorns’ Elike”. Nagyméretűek, káprázatosak. A Tulipa „Atlantis” lepelleveleinek széle fehér, de kékeslila a virág. Ellenben piros virágszirmának széle, de sárga virágot „visel” a Tulipa „Banja Luka”. A „liliomvirágúak” közé tartozik a skarlátvörös, sárga széllel szegett szirmú Tulipa „Aladdin”. A Tulipa „Purple Prince” virága lila. Teljes nyíltságában csalogatja látogatóit a citromsárga Tulipa „Candela”. Pompázik a Tulipa „Orange Cassini”, az elefántcsont fehér, lilás foltokkal díszített Tulipa „Shirley”, amelynek virágzási ideje egyébként május, most a tavasz korábban a napfényre csalta. A liliomvirágúak közül köszönthetjük még a rózsaszínű és a bordó Tulipa „Abeddin”-t, a narancsszínű Tulipa „Ballerina”-t. Tovább gazdagítja a teltvirágúak fajtasorát a Tulipa „Upstar” rózsaszín lepelleveleivel, az ugyancsak halvány rózsaszínű, de kései virágzású „Angelique”, a fehér „Mount Tacoma’, amelyet már 1924 előtt ismertek, a telt, kék gyémánt néven becézett ”Blue Diamond”. A Tulipa „Kingsblood” kései virágzású, egyszerű virágú, borvörös színű fajta. Gyakran illetik a „kékvér”, vagy „királyok vére” jelzőkkel is. A Triumph hibridek közül itt van még a Tulipa „Ian Reus”, csodaszép bordó színével igézi meg a kíváncsiskodót, de a „Lucky Strike” rózsaszínű virágainak színárnyalatai is elbűvölők.

Ugyancsak ezt a „sort” erősíti a Tulipa „Gavota”, melynek bordó és sárga szirmai tovább szélesítik a gazdag színpalettát.

A rojtos szélű Tulipa „Chryst beauty”, a borvörös, ugyancsak rojtos szélű „Burgundy Lace’„tovább cifrázzák a szín- és formakínálatot. E tulipánkölteményekre a koronát a Tulipa „Queen of Night”, azaz a „fekete éjszaka” teszi fel! Virága fenségesen egyszerű, sötét bordó, egyike a legsötétebb színű tulipánoknak. Igazi „fekete tulipán”!

Micsoda szín-kavalkád! Káprázatos! Lenyűgöző!

 

A császárkorona

Latinul a „Fritillaria” nevet viseli, amely a fritillus szóból ered, a sakktáblaszerű foltozottságra utalva egyes fajoknál, s annyit jelent, hogy „sakktábla”. E társaságba tartozó növények az egész északi féltekén elterjedtek, a mérsékelt övben tenyésznek. A nemzetségbe sorolható fajok közül a legszebb és egyben legismertebb a középkor óta termesztett császárkorona (Fritillaria imperialis). Sajátosan önálló alnemzetséget alkot, egyedül, elszigetelten.

Talán a Himalája nyugati vidékéről származik, Perzsián keresztül a törökök által került Európába. A Fritillaria persica - császárkorona - 1581-ben virított először Bécsben, s később elterjedt egész Nyugat-Európában.

Pompázik a narancssárga, vöröses színezetű császárkorona „Auróra” nevet viselő fajtája (Fritillaria imperialis „Auróra”), valamint a lilás-fekete császárkorona, a Fritillaria persica és a citromsárga virágú Fritillaria imperialis „Lutea”.

 

A nárcisz

A Clusius botanikus útján Spanyolországból meghonosított tazettákat (Narcissus tazetta), jonquillákat (Narcissus jonquilla), stb., a legkitűnőbb festőművészek is megálmodták vásznaikon, ami végeredményben a természetnek igaz méltánylását, s az ízlésnek nemesedését vonta maga után, amely a tájképi kert keletkezésére és kifejlődésére nagy hatással volt.

A szerelem istennőjének. Aphroditének hatalmáról sok mítosz tanúskodik, s az egyik így szól: Narkissos, a Kephissos nevű folyóisten fia, Echo nimfa szerelmét visszautasította, mire a szegény Echo nagy bánatában eltikkadt, s csak a hangja maradt meg máig. E kegyetlenséget a szerelem istennője nem hagyhatta megtorlatlanul, akként büntette Narkissos-t, hogy hideg tavaszi virággá, nárcisszá (Narcissus poeticus) változtatta. E büntetésre a nárcisz egyik másik fajtája még ma is emlékeztet, minthogy rendkívül erős, kábító illata valósággal megdermeszti, elkábítja az embert.

A nárciszt (Narcissus poeticus), melynek virága kevésbé lehajló, mint az ibolyáé, egészen másképpen és különbözően magyarázzák: a régi görögök a hiúság vonásának tekintették, szerintük azért fordul vissza a virág, hogy valami tükörben saját képét megláthassa.

Az arabok és utánuk a költők is sokra becsülik fehér ruháját, melynek aranyfonalakkal szőtt szeme (a mellékpárta) nemcsak díszítésre szolgál, hanem vele tekint lefelé, hogy lássa, merre jár.

Messziről felhívja élénksárga virágával a figyelmet: a „trombitavirágúak” típusát megjelenítő Narcissus „Dutch Master”.

Krémszínű lepellel ékeskedik a Narcissus „Avanti”, hasonlóan, mint a Narcissus „Ice Follies”, melynek nagypártájú virága inkább áthajol a krém-fehérbe.

A Narcissus „Fortune” pártája nagyon nyílt, sárga, csillag alakú. Leple narancssárgával, narancsvörössel szegélyezett. Citromsárga színnel ékeskedik a Narcissus „Rembrant”. A Narcissus triandrus faj vadon él az Ibériai félszigeten. A „Hawera” fajta csokros megjelenésű, citromsárga virágú. A ciklámen virágú nárciszok megjelenítője e kiállításon a Narcissus „Tête à Tête”. Csoportosan nyíló virágai érdekes színfoltot jelentenek a nárciszok között, sárga szirmai kissé visszahajlanak, kimutatva sárga, kissé sötétebb trombita alakú pártáját. A Narcissus tazetta „Minnow” virágai csoportosan helyezkednek el, illatosak. A Mediterránból származik a faj. E fajtának virága krémszínű. A Narcissus „Hawera” a triandrus csoport képviseletében ékíti a kertet. Már 1938-ban ismert volt, ez az alig 10 cm magas, igen gazdagon virágzó, élénksárga szirmú fajta.

A bemutatót igazán teljessé a „csupros nárciszok” csoportját képviselő Narcissus „Baby Moon” teszi. Szárvégein 4–5 citromsárga virág található.

 

A gyöngyike

E növény nevének alapja a görög mószkosz, ill. a szanszkrit mósusz szavak: a fajok némelyike ugyanis ilyen illatú.

A gyöngyike (Muscari moschatum) 1554-ben virágzott először Bécsben. Az egész Mediterránban elterjedt, mintegy 55 fajuk közül itt leljük a legtöbbet. A Közel-Keletről származó Muscari-fajok általában magasabb termetűek. Legpompásabb közülük a Kisázsia északi részén honos, de Nyugat-Európában már régóta termesztett Muscari armeniacum.

A teltvirágú „Blue Spike” akár 20 cm magasságra is megnő, erőteljes fajta. Virágfürtjei telt, kék virágokból állnak, melyek pereme fehérrel szegélyezett.

Miért is meséltem éppen e növényekről ezeket a történeteket? Mert újra jön a tavasz! Kívánom, hogy ez új tavasz illattal, színnel, formával, esővel, napsütéssel majd virgonc, majd simogató szellővel köszöntsön mindenkit - reménnyel, bizakodással, szeretettel, szerelemmel üdítse fel a lelket.

 

Dr. Lenti István

c.  főiskolai tanár

 

(Jelen szakmai anyag teljességében /az itt kimaradó ábrákkal/ megtalálható a 2009/1-es Őstermelő- Gazdálkodók  Lapjában- a  szerk.)