Régi magyar növények

A Balinkai káposzta

A fontosabb káposztafajták: a kelkáposzta, a karfiol és a karalábé a XVIII.–XIX. században nyerték el mai alakjukat, formájukat. A múlt század vége, a kertészeti kultúrák fellendülése óta a veteményeskertek elterjedt növényei. A legjelentősebb, legismertebb a fejeskáposzta (lat. Br. oleracea var. capitata). Hazánkban a középkortól a XIX. század második feléig, az amerikai eredetű zöldségfélék (paradicsom, burgonya stb.) tömeges elterjedéséig a legfontosabb zöldségnövény volt. Különböző formában, levesként, körítésként, savanyítva fogyasztották. A legnevesebb magyarországi káposztatermő vidékek: a Nyírség, a Rétköz, a Hajdúság, a Fejér megyei Balinka, Fehérvárcsurgó, Csór, valamint Győr vidékének néhány községe, Devecser és környéke, ahol némely községben a XIX. sz. óta jelentős termesztés folyik/folyt. A kisüzemi káposztatartósításról nevezetesek a főváros környéki falvak:Vecsés, Soroksár.

 

Nagy múltú káposztatermesztő tájat alkotnak a Vág alsó folyása mentén fekvő, 1920 után Csehszlovákiához csatolt, ma Szlovákia területén lévő magyar falvak (Vágfarkasd, Negyed stb.). A káposztát nagyban termesztő községek lakosai hagyományosan helységről helységre szekerezve árusították káposztájukat.

A paraszti káposztatermesztés veteményes kertekben vagy a határból kiszakított, a nyomásos gazdálkodáson kívül művelt káposztás kertekben, káposztaföldeken, később a vetésforgóba beleilleszkedve kertészeti módszerekkel folyt.

A magot szabadföldi palántaágyakba vetik, megerősödése után, május végén, június elején kiültetik. Az ültetés sorhúzó nyomában ültetőbot segítségével történik. Rendszerint esős időt választanak a munkára, különben a palántákat egyenként öntözni kell. A fejlődő növényt kétszer-háromszor megkapálják, amíg a kapa a levelek közé befér.

A fejlett káposztafejeket rövid, erős késekkel október végén, november elején vágják le. Télen pincében, fedeles veremben vagy szalmával és földdel fedett prizmákban tárolják. Feldolgozására (szeletelés, gyalulás, érlelés, taposás, savanyítás) a téli hónapokban kerül sor.

A káposztát a néphit sok levele miatt bőségvarázsló ételnek tartja. Táplálkozási jelentősége igen nagy (A-, B- és C-vitamintartalma miatt).

Az első magyar kertészeti szakmunka (Posoni kert, 1664), Lippai János könyve a káposztát parasztveteménynek” nevezi. Termesztését és gyógyászati hasznát leírva a legelterjedtebb zöldségfélének tekinti: „Ez a Magyaroknál olly közönséges palánta, hogy alig élhet az szegény ember annélkül. Sőt, a savanyú káposztát még az eleinktől maradott névvel magyar Ország tzímerének szokták nevezni.” Apor Péter szerint: „... a káposztánál magyar gyomorhoz illendőbb étket nem tartának a régi időben” (Metamorphosis Transylvaniae, 1736). A szegedi Egyetemi Könyvtárban őrzött, ma már csak egyetlen példányban ismert Misztótfalusi Kiss Miklós Szakácsmesterségnek könyvetskéje (1698.) címmel kiadott könyvében számos savanyított káposztával készült recept olvasható.

Így ír róla Szirmay Antal középbirtokos zempléni nemes, helytörténeti író. Zemplén vármegye jegyzője, majd 1777-től főjegyzője. „Első része ételünknek ama káposztás hús, Ha szalonna nincsen benne, szívünk már nagyon bús. Oh áldott káposzta, paradicsom hozta. Áldott, aki kolbásszal foldozta!”  

A balinkai káposzta Álló Imre ismertetése (A KERT, 1903. május 1-i számában megjelent: Három kitűnő téli káposzta fajta című írása) szerint tömött, igen nagy, lapos fejű (a rajzon viszont gömbölyűnek látszó), gyöngén halványzöld levelei vékonyak és finoman erezettek. Dicséri, termesztésre ajánlja. Betegségnek (ragya) ellenálló. Lassan fejlődő, későn boruló, de jó eredménnyel palántázható, termése jól tárolható. Rövid torzsa jellemzi. Az őszi esőt (rothadás) jól bíró. A káposzta eredményes termesztéséhez sok a napsütéses óra, könnyen felmelegedő, levegős homoktalaj és az alatt vízzáró agyagréteg szükséges.

A káposzta téli eltartásának módja a savanyítás. A módszert – a tejsavas erjesztést –, mintegy 2600 évvel ezelőtt a kínaiak dolgozták ki. A kínai nagy fal építésekor a Kr. előtti IV–III. században – az építőmunkások – „védőételként” – savanyított káposztát kaptak. A görögöknél a savanyított káposztát Hippokrátész általános gyógyszerként ismertette. A rómaiaknál Cato pestis gyógyítására használta, a savanyítás római módjáról pedig Plinius számolt be. Savanyított káposztát vitt hajóján Cook kapitány is, félve a skorbuttól.

 

BALINKA

Fejér megye északi részén, a Gaja patak völgyében található község, mely1755-ben nyerte el mai nevét. A ránk maradt oklevél szerint 1193-ban III. Béla király a székesfehérvári keresztes lovagoknak ajándékozta „Boinca” néven. Gyakran került más és más főúri családok birtokába egészen a törökök elleni háborúkig. A harcokban a falu teljesen elpusztult.

A XVII. Században német lakosokkal települt újra, az elpusztított település helyétől kissé keletebbre. 1873-ban községgé alakult. 1876-ban a fél falu elpusztult egy tűzvészben, 1880-ban három alkalommal is pusztított a „vörös kakas”, csak a cseréptetős épületek maradtak meg, de a leégett házakat újjáépítették. A tőkés fejlődés első évtizedeiben belső elvándorlás kezdődött, majd Európa, sőt a tengerentúl következett, ahova több száz balinkai ment el. A fejlődést az 1920-ban megnyitott kisgyóni bánya indította el, a parasztság a zöldségtermesztéssel tett szert nagyobb jövedelemre. Híres a balinkai káposzta, a vöröshagyma, a tök.

Az I. világháború 14, a II. világháború 39 áldozatot követelt. A német ajkú lakosok közül 1948-ban 16 családot telepítettek ki Németországba.

A községhez tartozó Mecsér a Klosterneuburgi rendháznak volt a birtoka az államosításig Mecsér-puszta néven. Itt hajdanán híres fegyverkovácsok is dolgoztak. A szénbányászat fellendülésével 1955-1957-ben bányász lakótelep épült itt.

A jelenleg Balinka közigazgatási területéhez tartozó Kisgyón 1541-ben a várpalotai, 1696-ban a csókakői várhoz tartozott. 1720-tól a Zichy családé volt, 1913-ban az állam megvásárolta katonai célra. 1922-ben kezdődött itt a szénbányászat és 1972-ig termelt.  Szerencsére a gyönyörű környezetben lévő házak egy részét sikerült turisztikai célra megmenteni, a fejér megyei természetbarátok 11 kulcsosház kialakításával létrehoztak egy turisztikai központot. Kisgyón csodálatos természeti tája, morfológiai adottsága, az erdő és mező életközösségei, mikroklímája nagyon jó lehetőséget kínál „erdei iskola” megrendezéséhez. Kitűnő alkalmat adnak a résztvevő iskoláknak növénytani, állattani, geológiai és csillagászati megfigyelésekre egyaránt.


Bárány István