A takarmányozás igen sokoldalúan befolyásolja a tej minőségét, hiszen hatással van összetételére, ipari feldolgozhatóságára, de a takarmányozás tehető felelőssé legtöbbször az ízhibákért is.

A tej összetevői közül a takarmányozás legnagyobb mértékben a tej zsírtartalmát befolyásolja. Ahhoz, hogy a tehenek öröklött képességüknek megfelelő zsírtartalmú tejet tudjanak termelni, a legfontosabb feltétel a takarmány kielégítő nyersrost tartalma. Ennek az a magyarázata, hogy a tej zsírjának több mint a felét a bendőben a nyersrost lebontásakor termelődő szerves savakból – főleg ecetsavból – állítja elő a tehén. Mezőgazdasági kutatók szerint a takarmány szárazanyagának legalább 17-18 % nyersrostot kell tartalmazni ahhoz, hogy a tej zsírtartalma a fajtára jellemző legyen. Ezért a tehenek megfelelő tömegtakarmány – főleg szálastakarmány – ellátása alapfeltétele a zavartalan tejzsír termelésnek.

A tej fehérjetartalmát a takarmányozás ugyancsak befolyásolja. A hatás azonban nem a takarmány fehérjetartalmától, hanem a tehenek energiaellátásától függ. Ha a tehenek energiaellátása kifogástalan, elegendő mikrobafehérje fog a bendőben termelődni, amit a tehenek fel tudnak használni a tejfehérje képzéséhez.

A tej cukortartalmát takarmányozással nem lehet változtatni. Ha nem áll elegendő táplálóanyag –glükóz – a tejcukor előállításához a tehenek rendelkezésére, azok kénytelenek tejtermelésüket csökkenteni.

A tej ásványi anyagai közül a takarmányozás a tej Ca- és P-tartalmát nem befolyásolja. Ez egyúttal azt jelenti, hogy amennyiben nincs a takarmányban elegendő Ca- és P, a tej mennyisége lesz kevesebb.

A tej karotin, A- és E-vitamin-tartalma ugyancsak attól függ, hogy a takarmány mennyit tartalmaz ezekből az anyagokból.

Egyes takarmányokban található ízanyagok a tejjel kiválsztódnak, kellemetlen mellékízt adva ezzel a tejnek. A legelőn előforduló egyes gyomnövények – pl. medvehagyma, kányazsombor, mezei katáng, pásztortáska, mocsári zsurló, stb. – sajátos mellékízt adhatnak a tejnek. Nemcsak a gyógynövények okozhatnak azonban ízhibát a tejben, hanem a takarmánynövények is. Így pl. a nagyobb adagban etetett zöld rozs és zöld bab, a franciaperje, valamint a bükköny kesernyés ízt adhatnak a tejnek. A nagyobb mennyiségben etetett leveles cukorrépafej vagy répalevél „betain” tartalma folytán hal ízűvé teheti a tejet. Az ízhibákat okozó takarmányok kellemetlen hatása ellen kétféle módon tud a gazda védekezni. Az egyik lehetőség, hogy az ilyen takarmányokat kisebb adagban etetjük. Csökkenthető azonban az íz hiba fellépésének veszélye azáltal is, hogy az ízhibát okozó takarmányokat fejés után etetjük. Ilyenkor ugyanis az ízhibát kiváltó anyagok a következő fejésig lebomolhatnak a szervezetben.

A tej igen érzékeny a levegőben lévő szag, illetve illatanyagokra. Ennek következtében a tej - ha azt hosszabb ideig állni hagyjuk az istállóban - átveheti az istállószagot (ammónia) vagy a takarmányok (pl. szilázs) illatanyagát. Ezért a tejet hosszabb ideig – fél óránál tovább – ne tartsuk az istállóban.

A fejés és a tejkezelés tisztasága befolyásolja, hogy milyen minőségű „keménysajtot” lehet a tejből előállítani. Gond főleg akkor adódhat, ha gyenge minőségű silózott takarmányt etetünk, és ráadásul nem kifogástalan a fejés és a tejkezelés higiéniája sem. Ilyenkor vajsavbaktériumok juthatnak a tejbe, illetve a sajtba. Ezek a baktériumok a sajtok érlelése alatt gázt termelnek, aminek következtében a sajtok felpuffadnak. A hibának kifogástalan minőségű szilázs készítésével és etetésével, valamint szigorú fejési és tejkezelési higiéniával lehet elejét venni.

Dr. László László

(Jelen szakmai anyag teljességében megtalálható  a 2009/2 -  es Őstermelő - Gazdálkodók Lapjában - a szerk.)

A tehenészetben a legkényesebb, a legtöbb szakértelmet, gondosságot és figyelmet igénylő munka a fejés.

A fejés szervezése és végrehajtása akkor sikeres, ha a tejképződés és tejleadás bonyolult élettani folyamatait figyelembe veszi a gazda, és ahhoz igazodik.