A burgonyaágazatban a piaci verseny tovább fokozódik, amit a magyar burgonyatermelők piacot veszítve, aggódva élnek meg. Egyre inkább nyilvánvalóvá válik, hogy biztosabb piaca és nagyobb jövedelemtermelő képessége a július elejéig kiszedett és értékesített korai burgonyának van, illetve új – eddig kihasználatlan – lehetőségünk nyári ültetéssel télen értékesíthető újkrumplit előállítani. Egy jó, korai fajtával későbbi ültetés (május-július) esetén kiváló minőségű, enyhén parásított és jól tárolható őszi felszedésű burgonya (újburgonya) előállítása is lehetséges – méghozzá olcsóbban, mint a hagyományos tavaszi ültetéssel, őszi szedéssel! A fajtaválasztásnál előnyben kell részesíteni az egyre inkább elérhető, bőtermő, jó minőségű, finom ízű és leromlásnak jól ellenálló korai érésű magyar fajtákat (Pl. Pannónia). Az ilyen fajták használatánál – az utántermesztési lehetőség, kismértékű leromlás miatt – a vetőgumó lényegesen kisebb költséggel terheli a termesztési kiadásokat, növelve ezzel a termelő jövedelmét és a versenyképességét.

A magyar ökológiai adottságok is a korai fajták termesztésének kedveznek. Tehát lehetőség van a biztosabb, kiszámíthatóbb és nagyobb jövedelmet lehetővé tevő korai termesztésre való áttérésre – elsősorban az öntözhető homoktalajokon gazdálkodók számára.

A korai fajtát (Pannónia) szakaszosan ültetve – kora tavaszól nyárig – egész évben biztosítható a kiváló minőségű és étekezési értékű „újkrumpli”!

Lehetőségeink az ökológiai adottságok és biológiai alapok oldaláról

Magyarország éghajlati adottsága – a burgonya számára az optimálisnál magasabb hőmérséklet és kevesebb csapadék miatt – elsősorban a korai és leromlásnak ellenálló fajták termesztésére, szaporítására alkalmas. A jövőben – az EU burgonya szabad áramlása miatt – elsősorban a korai (újburgonya) termesztése lehet versenyképes és eredményes.

A legjobb minőségű burgonya a hagyományos – homoktalajú – burgonyatermesztő tájakon termeszthető, ezért törekedni kell – harmonikus tápanyag- és vízellátás mellett – a burgonya számára kedvező, könnyen felmelegedő, laza szerkezetű humuszos-homok talajokon – elsősorban a (korai) újburgonya előállítás növelésére. Magyarországon a korai termesztés felértékelődőben van, és ez a tendencia folytatódik.

Az újburgonya fejlődésében megállítva – zöldlombú állapotban foszlóshéjú gumóként felszedve, vagy a zöld lombozat szártalanítása, desszikálása után kb. 2 hétig talajban hagyva, vékony parás héjjal szedve – kitűnő ízű, alacsony szárazanyag- és keményítőtartalmú, magas C-vitamin, lizin, metionin és cisztin tartalomú és speciális ételek készítésére is alkalmas.

Súlyos leromlásnak (levélsodró-és Y-vírus) ellenálló magyar fajta termesztésével akár 90 %-al is csökkenthető lenne a vetőburgonya költsége, és ezen keresztül a korai (újburgonya) és őszi felszedésű étkezési burgonya termelési költsége és önköltsége is. Az újabb korai leromlásnak ellenálló magyar fajták termesztése (pl. Pannónia, 1. kép) a laza szerkezetű homoktalajokon – öntözéses termesztés mellett – korábban (gyorsabb megtérülés), biztosabb és nagyobb jövedelmet tesz lehetővé, mint az őszi felszedésűek. A héjszín – a Magyarországon uralkodó piros héjú formalizmuson kívül – sehol máshol nem döntő! A gumó héjszíne és a burgonya gazdasági értékmérő tulajdonságai (termésmennyiség, minőség, íz, stb.) között nincs semmiféle összefüggés.

Magyarország nagy lehetősége a zsenge állagú „újkrumpli” előállítás (tavasztól késő őszig egyaránt), amelyre kedvezőek az ország ökológiai adottságai és biológiai alapjai (Pannónia fajta). Egyre többen fedezik fel ezt a termelők közül és élnek is ezzel a lehetőséggel. A trendek alapján arra lehet következtetni, hogy a hazai burgonyatermesztésben a zsenge állagú „újburgonya” előállítás részaránya tovább fog növekedni, vékonyan parásítva pedig – késő tavasztól tél végéig (kora tavaszig) markáns magyar exporttermékké válhat.

Vetőgumó manipulációk a koraiság és jövedelmezőség fokozására

Nagyobb jövedelem és piaci versenyképesség a koraiság fokozásával és a termés mennyiségének és minőségének növelésével érhető el. Ennek érdekében alapvető, hogy – a fentebb írtak figyelembevételével – fajtaválasztásnál előnyben kell részesíteni a korai érésű, leromlásnak ellenálló, bőtermő és kitűnő minőségű, finom ízű fajtákat (Pl. Pannónia),

A koraiság fokozása, a versenyképesség növelése (önköltség csökkentése) érdekében már a tenyészidőszak előtt – január végén-február elején – el kell végezni a speciális vetőgumó manipulációs munkákat, illetve meg kell tervezni az ültetést.

Vetőgumó darabolás

Az optimálisnál (28-40 mm) nagyobb méretű gumók közül a 45-60 mm-es 2 részre, a 60-80 mm-es 4 részre darabolása mindenképpen előnyös és költségcsökkentő. A darabolás, mint stresszhatás serkenti a csírázást és hatására az egyébként nem csírázó „alvó” rügyek csírázása is megindul, ami lehetővé teszi nagyobb terület beültetését ugyanolyan hektáronkénti csíraszámmal (főhajtásszám). A darabolást az előhajtatás (csíráztatás) előtt kell elvégezni, így az előhajtatás magasabb hőmérséklete mellett ültetésig a vágási felület is beparásodik, és csökken a fertőzésveszély. A vírusok és baktériumok átvitele – a darabolókés nem megfelelő fertőtlenítése esetén – problémát jelenthet, ezért célszerű speciális darabológéppel végezni a műveletet, amely minden vágás után fertőtleníti a darabolókést.

Előhajtatás (csíráztatás, gyökereztetés)

Az előhajtatott vetőburgonya az ültetés után gyors kezdeti fejlődést és korai állományzáródást biztosít és korábban, már március elejétől-közepétől kiültethetjük a szántóföldre, mivel hidegebb talajban (3-5 C^o) is megindul, vagy folytatódik a gyökérfejlődés. Az előhajtatás hatására mintegy kéthetes fejlődési előny érhető el, ami azt is jelenti, hogy ennyivel korábban juthatunk újkrumplihoz! Az előhajtatással a legtöbb fajtánál 5-15 %-os termésnövekedést is elérhetünk. Csíráztatásra legalkalmasabbak a fűthető üvegházak és fóliasátrak, de alkalmas minden olyan helyiség, ahol a kívánatos hőmérsékletet és szórt fényt biztosítani lehet. Lehet rekeszekben, vagy zsákokban is csíráztatni. Az ültetés előtti csírapattintás is előnyös és gyorsabb kelést tesz lehetővé. A gumók csíráztatását, edzetését mesterséges fénnyel is végezhetjük. A legjobbak az energiatakarékos kompakt fénycsövek. 

Az optimális hő, fény és az időtartam az, amely meghatározza a jó előhajtatást. A korai burgonyát legjobb rekeszekben (M 10) csíráztatni. Megvilágításról mindenképpen gondoskodni kell, mert fény hiányában a csírák felnyurgulnak Ha a csíra fényt kap, akkor színes és zömök, erős lesz. A cél az, hogy ültetésre max. 1-1,5 cm hosszú, erős, zömök fénycsírák fejlődjenek. Ezt úgy érhetjük el, ha mérsékelt melegen (14-18 ^oC körül) hajtatjuk kb. 3-4 hétig úgy, hogy a gumók legalább szórt fényű megvilágítást kapjanak. A csíráztatás első 7-10 napja – a hőmérséklet beállítása mellett – történhet sötétben is.

A tárolóból kiszedett gumók általában un. apikális csírával rendelkeznek, amelyek főrügyből hideg tárolás mellett is kifejlődnek a csúcs-, vagy apikális dominancia következtében. Első lépésben ezeket a csírákat le kell törni, hogy lehetővé tegyük több rügy (szem) kicsírázását, ezzel pedig egységnyi vetőgumóból több  hajtás és  gumó képződését. Korai termesztésnél az optimális tövenkénti gumószámot 3-4 csírával (főhajtással) – érhetjük el, ha 5-nél több csíra fejlődik 1 gumón azt célszerű letörni – de leginkább csíráztatás előtt darabolni a nagyobb vetőgumókat –, mert ha növényenként túl sok gumó képződik, akkor az később szedhető, lassabban fejlődik ki a kívánt méretű gumó. Az így előhajtatott és optimális csíraszámmal elültetett gumókból korábban, kevesebb számú, de nagyobb gumó képződik. A jól előcsíráztatott és ültetés előtt alacsonyabb hőmérsékleten megedzett vetőburgonya jó állapotban marad hosszabb időn keresztül és a termesztő számára nagyobb rugalmasságot tesz lehetővé, hogy kivárja az ültetésre legkedvezőbb időt. Ültetés után a fejlett csírákból néhány nap alatt megindul a gyökérfejlődés még hideg talajban is. A jól előhajtatott vetőburgonya az ültetés után gyors kezdeti fejlődést és korai állományzáródást biztosít. Az ültetés előtt 10 nappal zsákba szedett és meleg helyre vitt vetőgumó „csírapattintásával” is gyorsabb kezdeti fejlődést érhetünk el, ami főként nyári szedés esetén javasolható.

A csíráztatás utáni előgyökereztetéssel a koraiság még tovább fokozható. Ezt a módszert célszerű az intenzívebb átmeneti fátyolfólia takarásos termesztésnél alkalmazni. A ládában lévő burgonya gyökereztetése a hőmérséklet lecsökkentése (5-6 °C –ra) mellett 10-14 nap alatt elvégezhető. Ez – évjárattól függően – további 3-7 nap előnyt jelent szedéskor. A továbbfejlesztett előgyökereztetési technológia jobb, és kevésbé anyag- és munkaigényes módszer, mint a hagyományos tőzegtakarásos, mivel alkalmazásával rugalmasabban lehet alkalmazkodni az optimális ültetési időhöz.

Régi magyar növények

A Balinkai káposzta

A fontosabb káposztafajták: a kelkáposzta, a karfiol és a karalábé a XVIII.–XIX. században nyerték el mai alakjukat, formájukat. A múlt század vége, a kertészeti kultúrák fellendülése óta a veteményeskertek elterjedt növényei. A legjelentősebb, legismertebb a fejeskáposzta (lat. Br. oleracea var. capitata).

Hazánkban a középkortól a XIX. század második feléig, az amerikai eredetű zöldségfélék (paradicsom, burgonya stb.) tömeges elterjedéséig a legfontosabb zöldségnövény volt. Különböző formában, levesként, körítésként, savanyítva fogyasztották. A legnevesebb magyarországi káposztatermő vidékek: a Nyírség, a Rétköz, a Hajdúság, a Fejér megyei Balinka, Fehérvárcsurgó, Csór, valamint Győr vidékének néhány községe, Devecser és környéke, ahol némely községben a XIX. sz. óta jelentős termesztés folyik/folyt. A kisüzemi káposztatartósításról nevezetesek a főváros környéki falvak:Vecsés, Soroksár.

Nagy múltú káposztatermesztő tájat alkotnak a Vág alsó folyása mentén fekvő, 1920 után Csehszlovákiához csatolt, ma Szlovákia területén lévő magyar falvak (Vágfarkasd, Negyed stb.). A káposztát nagyban termesztő községek lakosai hagyományosan helységről helységre szekerezve árusították káposztájukat.

A paraszti káposztatermesztés veteményes kertekben vagy a határból kiszakított, a nyomásos gazdálkodáson kívül művelt káposztás kertekben, káposztaföldeken, később a vetésforgóba beleilleszkedve kertészeti módszerekkel folyt.

A magot szabadföldi palántaágyakba vetik, megerősödése után, május végén, június elején kiültetik. Az ültetés sorhúzó nyomában ültetőbot segítségével történik. Rendszerint esős időt választanak a munkára, különben a palántákat egyenként öntözni kell. A fejlődő növényt kétszer-háromszor megkapálják, amíg a kapa a levelek közé befér.

A fejlett káposztafejeket rövid, erős késekkel október végén, november elején vágják le. Télen pincében, fedeles veremben vagy szalmával és földdel fedett prizmákban tárolják. Feldolgozására (szeletelés, gyalulás, érlelés, taposás, savanyítás) a téli hónapokban kerül sor.

A káposztát a néphit sok levele miatt bőségvarázsló ételnek tartja. Táplálkozási jelentősége igen nagy (A-, B- és C-vitamintartalma miatt).

Az első magyar kertészeti szakmunka (Posoni kert, 1664), Lippai János könyve a káposztát “parasztveteménynek” nevezi. Termesztését és gyógyászati hasznát leírva a legelterjedtebb zöldségfélének tekinti: „Ez a Magyaroknál olly közönséges palánta, hogy alig élhet az szegény ember annélkül. Sőt, a savanyú káposztát még az eleinktől maradott névvel magyar Ország tzímerének szokták nevezni.” Apor Péter szerint: „... a káposztánál magyar gyomorhoz illendőbb étket nem tartának a régi időben” (Metamorphosis Transylvaniae, 1736). A szegedi Egyetemi Könyvtárban őrzött, ma már csak egyetlen példányban ismert Misztótfalusi Kiss Miklós Szakácsmesterségnek könyvetskéje (1698.) címmel kiadott könyvében számos savanyított káposztával készült recept olvasható.

Így ír róla Szirmay Antal középbirtokos zempléni nemes, helytörténeti író. Zemplén vármegye jegyzője, majd 1777-től főjegyzője. „Első része ételünknek ama káposztás hús, Ha szalonna nincsen benne, szívünk már nagyon bús. Oh áldott káposzta, paradicsom hozta. Áldott, aki kolbásszal foldozta!”  

A balinkai káposzta Álló Imre ismertetése (A KERT, 1903. május 1-i számában megjelent: Három kitűnő téli káposzta fajta című írása) szerint tömött, igen nagy, lapos fejű (a rajzon viszont gömbölyűnek látszó), gyöngén halványzöld levelei vékonyak és finoman erezettek. Dicséri, termesztésre ajánlja. Betegségnek (ragya) ellenálló. Lassan fejlődő, későn boruló, de jó eredménnyel palántázható, termése jól tárolható. Rövid torzsa jellemzi. Az őszi esőt (rothadás) jól bíró. A káposzta eredményes termesztéséhez sok a napsütéses óra, könnyen felmelegedő, levegős homoktalaj és az alatt vízzáró agyagréteg szükséges.

A káposzta téli eltartásának módja a savanyítás. A módszert – a tejsavas erjesztést –, mintegy 2600 évvel ezelőtt a kínaiak dolgozták ki. A kínai nagy fal építésekor a Kr. előtti IV–III. században – az építőmunkások – „védőételként” – savanyított káposztát kaptak. A görögöknél a savanyított káposztát Hippokrátész általános gyógyszerként ismertette. A rómaiaknál Cato pestis gyógyítására használta, a savanyítás római módjáról pedig Plinius számolt be. Savanyított káposztát vitt hajóján Cook kapitány is, félve a skorbuttól.

BALINKA

Fejér megye északi részén, a Gaja patak völgyében található község, mely1755-ben nyerte el mai nevét. A ránk maradt oklevél szerint 1193-ban III. Béla király a székesfehérvári keresztes lovagoknak ajándékozta „Boinca” néven. Gyakran került más és más főúri családok birtokába egészen a törökök elleni háborúkig. A harcokban a falu teljesen elpusztult.

A XVII. Században német lakosokkal települt újra, az elpusztított település helyétől kissé keletebbre. 1873-ban községgé alakult. 1876-ban a fél falu elpusztult egy tűzvészben, 1880-ban három alkalommal is pusztított a „vörös kakas”, csak a cseréptetős épületek maradtak meg, de a leégett házakat újjáépítették. A tőkés fejlődés első évtizedeiben belső elvándorlás kezdődött, majd Európa, sőt a tengerentúl következett, ahova több száz balinkai ment el. A fejlődést az 1920-ban megnyitott kisgyóni bánya indította el, a parasztság a zöldségtermesztéssel tett szert nagyobb jövedelemre. Híres a balinkai káposzta, a vöröshagyma, a tök.

Az I. világháború 14, a II. világháború 39 áldozatot követelt. A német ajkú lakosok közül 1948-ban 16 családot telepítettek ki Németországba.

A községhez tartozó Mecsér a Klosterneuburgi rendháznak volt a birtoka az államosításig Mecsér-puszta néven. Itt hajdanán híres fegyverkovácsok is dolgoztak. A szénbányászat fellendülésével 1955-1957-ben bányász lakótelep épült itt.

A jelenleg Balinka közigazgatási területéhez tartozó Kisgyón 1541-ben a várpalotai, 1696-ban a csókakői várhoz tartozott. 1720-tól a Zichy családé volt, 1913-ban az állam megvásárolta katonai célra. 1922-ben kezdődött itt a szénbányászat és 1972-ig termelt.  Szerencsére a gyönyörű környezetben lévő házak egy részét sikerült turisztikai célra megmenteni, a fejér megyei természetbarátok 11 kulcsosház kialakításával létrehoztak egy turisztikai központot. Kisgyón csodálatos természeti tája, morfológiai adottsága, az erdő és mező életközösségei, mikroklímája nagyon jó lehetőséget kínál „erdei iskola” megrendezéséhez. Kitűnő alkalmat adnak a résztvevő iskoláknak növénytani, állattani, geológiai és csillagászati megfigyelésekre egyaránt.

Bárány István

1. Metszés gépei:

A szőlő- és gyümölcsültetvényekben az egyik legmunkaigényesebb művelet a metszés, amely a kézi munkaerőigény 15-25 %-át jelenti. A metszés feladata a korona alatti magasság beállítása, a sorköz szabaddá tétele és a lombozat méreteinek szabályozása. Mindezek lehetővé teszik a talajművelés, a vegyszeres gyomirtás és a betakarítás gépesítését, az erőgépek mozgását a különböző műveletek során. A metszés gépesítése teljes mértékben nem oldható meg, tehát az ember „eldöntő-szelektáló” munkája gépekkel nem helyettesíthető. A metszés során – különösen gyümölcsfáknál – különböző vastagságú ágakat kell eltávolítani, attól függően, hogy milyen metszést végzünk.