Jelentősége

Termesztését Magyarországon Tessedik Sámuel honosította meg 1768-ban. A lucerna nagy zöld- és szárazanyag (széna) termést adó, magas fehérjetartalmú, pillangós virágú szálas takarmánynövény. Kiváló takarmányértékét - a benne található fehérje kitűnő biológiai értéke mellett - a magas karotin-, ásványi anyag- és vitamintartalomnak is köszönheti. Jelentős emészthető nyersrost tartalma miatt elsősorban a kérődzők kiváló szálastakarmánya.

A szerves trágyák, -ezen belül az almos istálló- és a hígtrágyák- ökológiailag a legkomplexebb tápanyagpótlást valósítják meg:

§ javítják a talajok fizikai, kémiai, biológiai jellemzőit,

§ elősegítik a kedvező talajszerkezet kialakulását és fenntartását,

§ élénkítik a mikrobiológiai életet a talajban,

§ gazdagítják a humuszképződést, a szerves anyagok beépülését,

§ javítják a talajok mikroflóráját.

A helyesen végzett szervestrágyázás (hígtrágyázás) számos előnnyel jár, de negatív hatása is lehet, ha rosszul választják meg és alkalmazzák a technológiáját.

Magyarországon a sertés és szarvasmarha-tartási technológiákban évente mintegy 20 millió m³ hígtrágya keletkezik, amelynek gondoskodni kell a szakszerű átmeneti tárolásáról és környezetbarát kijuttatásáról. Több nemzeti és EU-s jogszabály is szabályozza a hígtrágyák tárolásával és elhelyezésével kapcsolatos előírásokat. Ezek között szerepelnek a felszíni vizek, a talaj és a levegő védelmével kapcsolatos előírások, valamint a Helyes Mezőgazdasági és Környezeti Állapot, illetve a Helyes Gazdálkodási Gyakorlat FVM rendeletek is szigorú követelményeket támasztanak a hígtrágyák elhelyezésének. Ezeket azért is érdemes betartani, mert az EU-s területalapú és vidékfejlesztési támogatások függnek tőlük.

Szigorú előírások

A Helyes Mezőgazdasági Gyakorlat trágyakijuttatással kapcsolatos előírásai tartalmazzák az engedélyezett kijuttatási időszakokat, a különböző talajadottságokra (pl. földrajzi fekvés, időjárás stb.) vonatkozó kijuttatási szabályokat. Mind szerves, mind műtrágyával történő trágyázásra vonatkozó külön szabályokat a melléklet 7. pontja tartalmaz. Ezek a főbb követelmények az alábbiakban foglalhatók össze:

§ Ötévente szükséges szűkített talajvizsgálatot végeztetni (pH, humusztartalom, KA, vízoldható összes só, CaCO₃, NO₂+NO₃, P₂0₅, K₂O).

§ Tisztított szennyvíz-, szennyvíziszap-, hígtrágya-kijuttatás és talajjavítás a talajvédelmi hatóság engedélye alapján végezhető, betartva a vonatkozó jogszabályban foglalt előírásokat.

§ A gazdálkodó nitrogéntrágyázás során nem lépheti túl a kedvezőtlen és nem kedvezőtlen adottságú, továbbá a nitrátérzékeny és nem nitrátérzékeny területekre megadott határértékeket.

§ A nitrátérzékeny területeken az akcióprogram előírásait kötelező betartani (a 49/2001. (IV.3.) korm.rendelet 8. § (1)-(3) bekezdései, illetve 9. § (1)-(2) és (4) bekezdésében foglaltak mellett).

A nem nitrátérzékeny területeken az alábbi előírásokat kell betartani:

- Mennyiségi korlátozás 170 kg/ha;

- Meredekebb lejtésű területeken trágyát kijuttatni csak azonnali bedolgozás mellett lehet;

- Trágya nem juttatható ki felszíni víztől, forrástól, emberi fogyasztásra, illetve állatok itatására szolgáló kúttól 25 méteres sávban, valamint hullámtereken, parti sávokban és vízjárta területeken, a tavak partvonalától 20 méteren belül;

- Ahol a talajvíz szintje 5 méteren belül van, a vízminőséget 3 évenként ellenőriztetni kell;

- Gyors hatású, könnyen oldódó nitrogéntrágya, trágyalé, hígtrágya betakarítás után csak akkor juttatható ki a szántóterületre még az adott évben, ha a trágyázás és a megfelelő talajfedettséget biztosító növény vetése közötti idő nem több mint tizennégy nap.

- Lejtős területeken 12 %-os lejtőig ejtőcsöves technológiák 17 %-os lejtőig injektálásos technológiák alkalmazhatók a kijuttatásra.

- Tilos a trágya kijuttatása december 1. és február 15. között. Nem juttatható ki trágya fagyott (a talaj öt centiméter vagy annál nagyobb mélységig tartósan fagyott), vízzel telített, összefüggő hótakaróval borított talajra.

- A gazdálkodó istállótrágyát csak szigetelt alapú, a csurgalékvíz összegyűjtésére szolgáló gyűjtőcsatornával és aknával ellátott, legalább 8 havi trágyamennyiség tárolására alkalmas trágyatelepen, hígtrágyát legalább hat havi trágyamennyiség tárolására alkalmas, szigetelt tartályban, medencében tárolhat.

A nitrogén használatra vonatkozó előírásokat a következő táblázat foglalja össze:

A „Helyes Gazdálkodási Gyakorlat” előírásai a nitrogénhasználatra

A fentiek figyelembe vételével a gazdálkodóknak a hígtrágya elhelyezésére terhelésszámításokkal alátámasztott kijuttatási tervet kell készíteni, és azt jóvá kell hagyatni a MgSzH Növény- és Talajvédelmi Igazgatóságával (90/2008. (VII.7.) és az 59/2008. (IV.29) FVM rendeletek szigorúbb előírásait is. Az engedélyezés során a kijuttatáshoz szükséges terület legalább kétszeresére célszerű engedélyt beszerezni, amely megfelelő rugalmasságot biztosít a kijuttatás során. Saját földterülettel rendelkező gazdaságok már a vetésforgó kialakításánál számoljanak a hígtrágya elhelyezésének követelményeivel. Kedvező esetben– az őszi és tavaszi növények megfelelő társításával– akár 2-3 havonta is lehetőség nyílhat a kijuttatásra, amely segíthet a tárolás gondjain és nagyobb tápanyag-koncentrációval történhet a kijuttatás. Amennyiben az állattartó telepnek nincs saját földterülete, szerződéses elhelyezésről kell gondoskodnia. Ehhez jó partneri kapcsolatok kialakítása szükséges a szomszédos növénytermelő gazdaságokkal. Kölcsönös előnyökre alapozva ez megvalósítható.

Technológiai megoldások

A hígtrágyás állattartási technológiák esetén olyan megoldásokat célszerű választani, ahol minél magasabb szárazanyag-tartalmú hígtrágya keletkezik és legkevesebb hozzáadott vízre van szükség a trágya csatorna tisztításához. Ebből a célból nem ajánlatos a telepek használati vizét (szennyvizét) összemosni a hígtrágyával. A hígtrágyázási technológiák közül a lagúnás és duzzasztásos megoldások a legvíztakarékosabb eljárások napjainkban. A keletkezett hígtrágya közvetlenül vagy fázisbontás után kerülhet a tárolóba.

A tárolás előtti fázisbontás egyszerűsíti a további technológiai folyamatokat, mert külön-külön kijuttatási technológia alkalmazható a híg- és a szilárd fázis kijuttatására.

A hígtrágya vagy a hígfázis földbe süllyesztett megfelelő műszaki védelemmel és legalább 20 éves élettartammal bíró, bélelt medencés tárolóba, ill. föld feletti vagy földbe süllyesztett tartályokban tárolható. A föld feletti tartályok több rétegű acéllemezből, a föld alattiak betonból készülnek, mindkét esetben alkalmaznak műanyag béléseket is.

A hígtrágya tárolókban gondoskodni kell a tárolt trágya szellőztetéséről és keveréséről, hogy ne ülepedjen ki rétegesen a benne lévő szárazanyag. A szellőztető berendezés rendszerint úszó szivattyú, amely keringeti a hígtrágyát. Kisebb tárolókban hosszabb tengelyen a tartályba benyúló lapátos keverőkkel homogenizálják a trágyát, de alkalmaznak merülő lapátos keverőket is. A szagemisszió csökkentésére, a tároló felszínére úszó takaróanyagot terítenek, amely csökkenti az ammónia és a metán kipárolgását.

Víztakarékosságot szem előtt tartva az istállón belül keletkezett nagyobb szervesanyag-tartalmú hígtrágya kimosására (tárolóba juttatására) a hígtrágya hígfázisát a tartályból recirkuláltatják az istállóba. Sőt arra is található példa, hogy a szeparátorral vagy centrifugával leválasztott szilárd fázist szikkasztás után alomként juttatják vissza az állatok alá. Mindezen környezetkímélő technológiai megoldások a keletkezett hígtrágya mennyiségének csökkentésére irányulnak.

A fázisbontott hígtrágya hígfázisa öntöző berendezésekkel is kijuttathatók ejtőcsöves kijuttató öntöző kerettel. Ehhez a tározótól a trágyázható területig földalatti csővezeték, tolózáras elosztóágak kiépítése szükséges, amelyekre rácsatlakoztatható a csévélődobos öntözőberendezés tápvezetéke. Ezzel a kijuttatási technológiával csak ritkán lehet találkozni Magyarországon.

Tartálykocsis kijuttatás

A hígtrágya kijuttatásának legelterjedtebb módja a tartálykocsival történő kijuttatás. Erre a célra különböző konstrukciójú és tartálytérfogatú tartálykocsik állnak rendelkezésre. A töltő-ürítő rendszerük alapján megkülönböztetik a vákuumszivattyúval szerelt, nyomásálló tartállyal készült konstrukciókat, amelyek önfelszívók és önürítő rendszerűek azáltal, hogy vákuumot létrehozva, a tartályba képesek felszívni a hígtrágyát, majd túlnyomást képezve ürítik ki a tartály tartalmát. Ezen megoldásoknál a vákuumpumpa nem érintkezik a trágyával, ennek ellenére érzékeny részét alkotja a tartálykocsinak. A hígtrágya kijuttatására használt tartálykocsik másik csoportját a szivattyús tartálykocsik alkotják, amelyeken centrifugál-csavar szivattyúk, vagy alakos testes (piskóta formájú) forgórésszel rendelkező szivattyúk találhatók. Ezek végzik a hígtrágya tartályba töltését és feladatuk a tartály kiürítése is. Ez utóbbiak az utóbbi időszakban inkább terjednek, mint a vákuumos tartályok.

A tartályok térfogata 2,0 m³-től 30 m³-ig terjed. Anyaguk lehet horganyzott, vagy festett acél, de ismert korracélból készült tartálymegoldás is.

A szivattyús tartálykocsiknál ritkábban alkalmaznak műanyagtartályokat is, mivel ebben az esetben nem kerülnek nyomás vagy vákuum alá a tartályok.

A szivattyús rendszereknél a tartályban lévő hígtrágya keveréséről is gondoskodnak.

A hígtrágya szállító és kijuttató kocsik alatt többnyire egytengelyes, orrnehéz vonórúddal rendelkező futóművekkel lehet találkozni. Ritkábban gyártanak kéttengelyes forgózsámolyos megoldású járműveket. Az egytengelyes –traktorra támaszkodó– megoldásoknál a klasszikus egytengelyes megoldások mellett a tandem, tridem, quatro (két-, három- és négy egymás közeli tengellyel) futómű megoldások is gyakoriak. Ezek lehetővé teszik a tartály térfogatának a növelését, a tengelynyomásra vonatkozó terhelési követelmények betartását. A futóművek és az alváz közé a felfüggesztésbe gyakran rugózást is beépítenek, csökkentve a tartályra átadódó lengéseket. Egytengelyes rendszereknél a vonórudat is rugózzák, hogy a lengések ne adódjanak tovább a vontatott traktorra.

A tartálykocsikat fékberendezéssel is felszerelik. Európában leggyakoribbak az egy- vagy kétvezetékes légfékrendszerek, amelyek a biztonságot szolgálják.

Különösen fontos szerkezeti elem ez napjainkban, amikor a traktorok akár 50 km/h sebességgel vontathatnak közúton.

A tartálykocsik többsége nemcsak a felhasználás helyére szállítja a hígtrágyát, hanem rendszerint ki is juttatja azt. Kétfázisú kijuttatás esetén alkalmaznak csak szállító-áttöltő tartálykocsikat is, amelyek ráhordják a hígtrágyát a kijuttatást végző kocsira. A hígtrágya kijuttatása történhet a talajfelszínre ütközőlapos vagy forgólapátos szórószerkezetekkel, ebben az esetben, a trágyában lévő ammónia nagy része a levegőbe kerül és szennyezi a környezeti levegőt. Ezért egyre több országban ezt a kijuttatási módszert korlátozzák vagy tiltják. Helyette az ejtőcsöves rendszereket ajánlják, amikor a hígtrágya a tartálykocsira szerelt elosztókeret és rugalmas ejtőcsövek segítségével közvetlenül a talajfelszínre jut. Ezzel a módszerrel a levegőbe kerülő ammónia (NH₄) mennyisége már 50 %-kal is csökkenthető. Előnye a kisebb kijuttatási energiaigény. Az ejtőcsöves kijuttató berendezések egész Európában elterjedtek. Szivattyús és vákuumos tartálykocsikon egyaránt alkalmazhatók. A kijuttató berendezés fontos része a forgótárcsás adagoló berendezés, amely tovább homogenizálja a trágyát és egyenletesen osztja el az ejtőcsövek között.

A hígtrágya elhelyezésének legkörnyezetbarátabb módja a talajba történő injektálása, amely történhet sekélyebben vagy mélyebben a talajfelszín alá, illetve nyitott barázdába, pl. gyepek esetében, ahol nem kívánatos a gyep gyökérzónájának a károsítása.

Az injektálás energiaigényesebb művelet és erősebb alvázú tartálykocsit igényel, mert az injektor talajellenállásának leküzdéséhez szükséges vonóerő az alvázon, valamint gerendelyen keresztül jut el az injektorkapákhoz. A kapák lehetnek véső- vagy lúdtalp alakúak. A kapaszárak vagy a rájuk telepített levezető csöveken jut a hígtrágya a talajba, amelynek a kapák nyitnak megfelelő üreget. A kapák elé gyakran nyitó tárcsákat helyeznek el, amelyek kihasítják a talajt az injektorkapák útjának, ezáltal jelentősen csökkenthető az injektálás vonóerő igénye. Az injektálással az ammónia emisszió mértéke 70-90 %-kal csökkenthető, és a hígtrágya értékes tápanyagai jobban hasznosulnak, aktív kapcsolatba kerülve a talajrészekkel.

A traktor vontatású tartálykocsik mellett a szolgáltatók és bérmunka vállalók körében népszerűek a speciális magajáró tartálykocsis injektálók is, amelyek 3, 5 vagy 6 kerekes flotációs abroncsokkal szerelt változatokban állnak rendelkezésre. A legtöbb talajtípuson alkalmazhatók, gyors helyváltoztatásra alkalmasak, nagyobb a termelékenységük, mint a pótkocsis megoldásoké, igaz áruk sem alacsony, többe kerülnek, mint egy nagyteljesítményű traktorból és pótkocsiból álló szerelvény.

Köldökcsöves kijuttatás

A hígtrágya kijuttatásának legtalajkímélőbb módja a köldökcsöves trágyainjektálás. Ennél a módszernél a területen csak az injektáló berendezést vontató traktor mozog, és a hígtrágya un. „köldökcsövön” át jut el az injektorhoz.

Az injektáló gépcsoport maga után húzza az akár 1500 m hosszú speciális kopásálló és nagy szakítószilárdságú köldökcsövet, amelyet szivattyú táplál a tárolóból közvetlenül, vagy földalatti vezetéken, hidránsok közbeiktatásával csatlakozhat rá az injektáló gépcsoport. Ez a kijuttatási módszer ejtőcsöves kerettel is megvalósítható (pl. gyepek esetében). A rendszer összehangolt működését nyomásérzékelő szenzorok szabályozzák. Amikor a traktor kiemeli az injektort, a szabályzó elzárja a hígtrágya útját, hogy a fordulóban ne kerüljön a felszínre a trágya. Ezt érzékeli a tápláló szivattyú nyomásérzékelője és ilyenkor a hígtrágya nem az injektor irányában áramlik, hanem visszakering a tárolóba.

A köldökcsöves módszer megkíméli a talajt a nehéz tartálykocsi és traktor okozta többszörös tömörítéstől, a keréknyomok mennyisége csak hatoda, nyolcada a tartálykocsis kihordásnak és kijuttatásnak. A köldökcsöves kijuttatás technológiai gépeinek beruházás igénye csupán csak 70-72 %-a a tartálykocsisénak. Termelékenysége 2,5-3,0 szorosa a hagyományos tartálykocsis kijuttatásnak és az 1 m³ hígtrágya kijuttatásának költsége is csak 40 %-a annak.

Ezek az előnyök 2000 m-es kijuttatási távolságig érvényesek, ezen túl az előnyök csökkennek, de a talajtaposás drasztikus csökkenéséből származó kedvező környezeti hatás marad.

A nitrátterhelés meghatározásához pontosan ismerni kell a kijuttatott hígtrágya mennyiségeket. Ezt segítik a különböző adagolás szabályzók és mérő rendszerek, amelyek GPS segítségével pontosan tudják szabályozni a területegységre kijuttatott hígtrágya mennyiségét, akár táblán belül is, a nitrátterhelés és tápanyagigény függvényében. Erről kimutatást készítenek és dokumentálják a műveletet. Ezek a fedélzeti mini számítógépek sokat segíthetnek a talaj nitrátterhelésének betartásában. Ha a kijuttatás során, a traktoron párhuzamvezető vagy automatikus kormányzási rendszert is alkalmaznak, pontos lesz a terület bejárása és a fogáscsatlakozások kivitelezése is. Nagy éves munkavolumen esetén célszerű az elektronikát is megvásárolni. Különösen ajánlatos bérmunka szolgáltatóknak, amelyek az egész trágyaelhelyezést dokumentálni tudják ezáltal.

Magyarországi tartálykocsik piaca

A magyar piaci kínálatban több mint 700 különböző tartálykocsi található. Ezek tartálytérfogata 2,0 m³-től 30,0 m³-ig terjed. Mintegy 30 különböző gyártó termékeiből áll össze a kínálat. Szinte valamennyi ismert európai gyártó termékei elérhetők a magyar piacon is. Van olyan gyártó, amelynek több százféle típusa, ill. típusváltozata szerepel a kínálatban. A tartálykocsik zöme, 94 %-a Nyugat-Európából érkezik hozzánk, a kínálatból a hazai gyártók mindössze 2,3 %-ban részesülnek, a kelet-európai kínálati arány pedig 4,2 %. A legtöbb hígtrágya tartálykocsi Németországból érkezik hozzánk. Jelentős még a belga és az osztrák gyártók kínálata is. A keleti relációból, pedig a cseh és lengyel gyártmányok vannak többségben. A hazai kínálat zömét az AJG Agrogép Kft. (Nyírtelek) termékei adják.

A tartálykocsikat kívánság szerint többféle adapterrel (kijuttató berendezéssel) is meg lehet vásárolni, köztük többségben vannak az ejtőcsöves, illetve az injektoros adapterek. A tartálykocsik ára is rendkívül mértékben szórt. Egy m³ tartálytérfogat 430 E Ft-ért is megvásárolható, de 2.350 E Ft-ba is belekerülhet.

A leírtakból jól látható, hogy nagyon körültekintően kell eljárni a technológia megválasztásánál és a gépek kiválasztásánál egyaránt ahhoz, hogy elfogadható költségek mellett környezetbarát módon kerüljön kijuttatásra a hígtrágya.

Dr. Hajdú József

(Jelen szakmai anyag teljességében /az itt kimaradó ábrákkal/ megtalálható a 2009/3- as  Őstermelő- Gazdálkodók Lapjában- a szerk.)

Alternatív állatgyógyászat az egyetemi oktatásban és továbbképzésben

Az alternatív állatgyógyászatban alkalmazott módszerek megismerése iránt egyaránt fokozódó érdeklődés mutatkozik az egyetemi hallgatók és a gyakorló állatorvosok részéről, akiknek jelenleg graduális- és posztgraduális képzéseken, konferenciákon, egy-egy témakör részletesebb bemutatását célzó szakmai napokon, valamint tanfolyamokon van lehetőségük ismerkedni az egyes szakterületekkel (pl. fitoterápia, homeopátia, akupunktúra, ájurvéda, magnetoterápia, Bach-virágterápia, geopátia). A Szent István Egyetem Állatorvostudományi Karán az Alternatív Állatgyógyászat 2001-től fakultációs tantárgyként évi 30 órás időkerettel került be az oktatásba (a kurzusokra 2 évente kerül sor). Ennek keretében gyógynövényekről és a fitoterápiai alapismeretekről 4 óra időtartamban kaphatnak a hallgatók vázlatos áttekintést. Rendszerint két évente - és különböző kiemelt témákkal - kerül sor az Alternatív módszerek az állatgyógyászatban, az állattartásban és az élelmiszer-termelésben című konferenciákra, melyeken fitoterápia témakörű előadások is elhangzanak. A Magyar Állatorvosi Kamara támogatásával 2005-ben indult el az a szakmai munkaértekezlet sorozat, melyen alkalmanként egy-egy kiválasztott alternatív módszer megvitatása volt a cél. Az első ilyen szakmai nap megrendezésére 2005-ben került sor, témája pedig a gyógynövények és a fitoterápia alkalmazása az alternatív állatgyógyászatban volt. Ugyanebben az évben jelent meg a Gyógynövények és fitoterápia fejezetet is magába foglaló tankönyv (címe: Az ökológiai és alternatív állatgyógyászat alapjai), melynek szerkesztője Dr. Mátray Árpád volt, akinek kiemelkedő szerepe volt a hazai alternatív állatgyógyászati képzés elindításában is.  

Az ökológiai állattartás és a gyógynövények

A fenti alcímben foglaltak érzékeltetésére az Európa Tanács 834/2007/EK rendeletének egyik kiemelt fontosságú mondatát és egy holland tanulmány néhány fontos megállapítását érdemes kiemelni. Az említett, ökológiai gazdaságokban folyó tevékenységekre vonatkozó rendelet értelmében előtérbe kell helyezni a szelíd gyógymódok alkalmazását: ”ha a fitoterápiás, homeopátiás és egyéb készítmények alkalmazása nem megfelelő, szükség esetén, szigorú feltételekkel alkalmazhatók kémiai úton előállított szintetikus allopátiás állatgyógyászati készítmények, beleértve az antibiotikumokat is”.

Aize Kijlstra és mtsai az organikus állattartásnak az állatok egészségére és közérzetére való hatásának kérdéskörével kapcsolatban az alábbi észrevételeket tették közre 2003-ban:

- a jó legelőgazdálkodásnak terápiás jelentősége lehet (pl. az élősködők okozta fertőzések szabályozásában),

- a fitoterápiás, ill. gyógyhatású takarmánykiegészítő anyagok alkalmazása stresszmentes (könnyen adagolható az itatóvízhez, takarmányhoz),

- a fitoterápiás készítmények betegség megelőzési céllal történő használata (1) az állatok egészségének és természetes védekező képességének támogatásával (roboráló, étvágyjavító hatású gyógynövény és/vagy illóolaj keverékek használatával), és (2) bizonyos betegségek hatásainak csökkentésén keresztül történhet [pl. hasmenéses bélfertőzések megelőzésére gyógynövény- és/vagy illóolaj tartalmú keverék(ek) takarmány kiegészítőként történő használata].

Az idézett EU rendelet értelmében a nagyüzemi ökológiai állattartásban kiemelt fontosságú kérdésekként kezelendő a megfelelő legelőgazdálkodás és takarmányozás, valamint a gyógynövényalapú készítmények (fito- és homeopátiás) szakszerű használata, és e kérdések komoly jelentőséggel bírnak a hobbi (vagy társ-) állattartás esetében is. A gyógynövények használatát illetően például a lovak takarmányozásában és betegségeik kezelésében vannak - részben a hagyományos állattartás és gyógyítás tapasztalatain alapuló - kedvező hazai próbálkozások.

A modern állatorvosi fitoterápia forrásai

Az alternatív állatgyógyászatban is alkalmazható „modern állatorvosi fitoterápia” forrásainak az alábbi tudományterületek, illetve témaköröket tekinthetjük:

Népi takarmányozástan és állatgyógyászat, a konvencionális állatgyógyászatban alkalmazott „gyógynövényes vényelőiratok” (FoNoVet I.-IV., 1969, 1973, 2000, 2009), a „nutraceuticals” szemléletű modern takarmányozástan, a növényekkel kapcsolatos toxikológiai ismeretek, a gyógynövények humán alkalmazása során szerzett tapasztalatok (beleértve a kísérleti állatokon végzetteket is). Továbbá a gyógynövény értékelő monográfiák adatai, a takarmányozásban (pl. hozamfokozóként vagy ízesítőként) és az állatgyógyászatban használt – gyógynövényeket tartalmazó – készítmények használata során szerzett tapasztalatok, valamint a gyógynövényekkel és növényi készítményekkel a bizonyítékokon alapuló orvoslás elveinek megfelelően elvégzett klinikai kísérletek eredményei.

Népgyógyászati tapasztalataink értéke

A XIX.-XX. századi magyar népi orvoslásban használatos gyógynövények száma mintegy 150-re tehető. A legtöbb gyógynövényfajt, mintegy 90-et az emésztőrendszeri betegségek és panaszok (étvágytalanság, bendő-atónia, bélgörcsök, hasmenések) kezelésére használtak fel, míg a légzőszervi-, a húgyivarszervi és a fertőző betegségek, illetve sebek kezelésére és a külső paraziták elleni védekezésre felhasznált fajok száma 20 és 50 között mozog. A népgyógyászati megfigyelések, és alkalmazások helyességét erősíti meg az, hogy az Európai Gyógyszer Engedélyeztető Szakhatóság (EMEA) állatgyógyászati készítmények értékelésével foglalkozó szakcsoportjának (Veterinary Medicines Evaluation Unit) szakértői több olyan növényről (cickafark, vöröshagyma, paprika, tárnicsgyökér, boróka, kamilla, tölgyfa, fekete nadálytő) készítettek értékelő öszegzéseket (Summary Report), melyeket a népi orvoslásban széles körben alkalmaztak.

Gyógynövények a szabványos vénymintákban

A konvencionális vagy akadémikus állatorvoslásban számos olyan készítményt alkalmaznak, amelyek hatóanyagként gyógynövényt, gyógynövénykivonatot, illóolajat vagy növényi hatóanyagot tartalmaznak (az állatgyógyászati gyógyszertan keretében mintegy 40 növényi drog és 20 féle hatóanyag kerül tárgyalásra). Az említett készítmények egy része (pl. szívglikozidok, ópiátok stb.) standardizált gyógyszerek formájában kerülnek felhasználásra, melyek mellett a szabványos állatgyógyászati vénymintákban (Formulae Normales Veterinariae I. - IV., 1969, 1973, 2000, 2009) összesen 82 féle „gyógynövényes vagy fitoterápiás” vényelőirat van, melyekben 31 féle növényi drog, 5 féle illóolaj, 4 féle zsíros olaj) és 16 féle izolált hatóanyag található.  A FoNoVet-ben több olyan előirat található, melyekben a népi orvoslásunkban is használt növények (boróka, édeskömény, fehérüröm, kamilla, kis ezerjófű, len, mezei zsurló, tárnics), illetve ezek hatóanyagai vagy kivonatai kerülnek felhasználásra, például bőrbántalmak, nyálkahártya sérülések, légúti megbetegedések, emlő- és tőgybántalmak stb. kezelésére.

Növényértékelő monográfiák és szakmai értékelések

A különféle állatbetegségek gyógynövényekkel, növényi készítményekkel történő kezelésében, illetve megelőzésében - a magyar népi állatgyógyászati adatokat, a FoNoVet vényelőiratait és a Magyarországon forgalmazott állatgyógyászati készítmények összetételeit figyelembe véve - több mint 200 gyógynövényfaj van képviselve.  E növények drogjainak jelentős részéről van valamilyen gyógynövényértékelő monográfia vagy (hatósági) szakmai értékelés (E-, ESCOP-, WHO-, EMEA-), illetve e drogok hivatalosak az európai és a nemzeti gyógyszerkönyvekben is. A magyar népi orvoslásban használt és az említett értékelő monográfiákban is tárgyalt gyógynövényekre példaként hozhatók fel az alábbi gyógynövények: ánizs, boróka, cickafark, csalán, ezerjófű, fenyőfajok, fokhagyma, gyermekláncfű, kakukkfű, kapor, len, menta fajok, mezei zsurló, fekete nadálytő, nyírfa, orbáncfű, tárnics fajok, torma, tölgyfa és a vadgesztenye. Az EMEA említett szakcsoportjának szakemberei által készített „állatgyógyászati megközelítésű” növényértékeléseknél fontos kiindulópontként szolgáltak az E-Bizottság és az ESCOP humán alkalmazásokon alapuló gyógynövény monográfiái.

A gyógynövények állatgyógyászati alkalmazására vonatkozóan értékes adatok találhatók a Waltham^® USA Inc. és az Ohio State University által 2002-ben szervezett, az alternatív állatgyógyászati módszereket (fitoterápia, homeopátia, nutraceuticals, akupunktúra, energetikai terápiák), valamint a terület jogszabályi háttérét áttekintő  24. szimpóziumának anyagában, melyben 20 féle növényi drog és 1 hatóanyag monografikus ismertetése található.

A „gyógynövényes” állatgyógyászati készítmények néhány fontos adata

A gyógynövények modern fitoterápiai alkalmazásához hasznos kiindulópontot és segítséget adhatnak mindazok az adatok, melyeket az állattartók és az állatorvosok különféle gyógynövényalapú készítmények alkalmazása során szereztek. A jelenleg forgalomban lévő gyógynövényalapú készítmények száma több százra becsülhető. Az Állatgyógyászati készítmények 2002 kiadványban található termékekben mintegy 90 féle, növényi drogot, kivonatot vagy hatóanyagot tartalmazó készítmény található, és ezek előállításához több mint 100 féle növényi drogot, illetve különféle hatóanyagokat használtak fel.  Az említett gyógynövény alapú termékeket mintegy 20 féle élelmiszertermelő haszon- és társállatfaj betegségeinek megelőzésére és kezelésére ajánlják a forgalmazók. A fentiek mellett olyan újabb hazai fejlesztésű és importból származó termékek állnak ma már igen nagy számban a gyakorló állatorvosok rendelkezésére, melyek hatóanyagként gyógynövényeket, ezek kivonatait vagy illóolajait tartalmazzák.  

Növényi készítmények főbb alkalmazási területei

Annak ellenére, hogy a cikkünk I. részében említett Állatgyógyászati készítmények 2002 kiadványban bemutatott „gyógynövényes készítmények” nem adhatnak teljes képet a hazai termékpiacról, a benne található adatok mégis alkalmasak arra, hogy rajtuk keresztül áttekinthessük e készítmények alkalmazásának néhány fontos területét, illetve az azokban használt jelentősebb gyógynövényeket (l. zárójelben), melyek az alábbiak:

1) Étvágy- és emésztésjavítás, roborálás, hasmenéses állapotok és májbántalmak kezelése (pl. sárga tárnics, fehér üröm, kis ezerjófű, articsóka, máriatövis, borsmenta, len, édesgyökér, aloé, szenna, szurokfű, csalánlevél, fokhagyma),

2) Légzőszervi megbetegedések megelőzése és kezelése (pl. édesgyökér, ánizs, édeskömény, kakukkfű, eukaliptusz, kasvirágok),

3) Mozgásszervi megbetegedések, kötőszöveti-, izom- és izületi problémák kezelése (aranyvesszőfű, gyermekláncfű, mezei zsurló, csalán, ördögkarom, eukaliptusz és különféle bőrvörösítő hatású illóolaj összetevők),

4) Bőr- és szőrproblémák megelőzése és kezelése, tőgy- és pataápolás, rovarriasztás [kamilla, körömvirág, hegyi árnika, virginiai varázsmogyoró, fekete nadálytő, aloé (vera)-gél, borsosmenta, citromos eukaliptusz, különféle növények terméseiből kinyert - esszenciális zsírsavakban gazdag - zsíros olajok],

5) Stressz kivédése, nyugtatás, immunstimulálás / immunmodulálás (pl. macskagyökér, kasvirágok).

Amennyiben e kiadványban a készítmények számát és az állatfajokat is megvizsgáljuk, akkor azt tapasztaljuk, hogy a legtöbb készítmény a lovak ápolására és kezelésére található, majd ezt követően a sorrend az alkalmazott készítmények csökkenő számát figyelembe véve így alakul: szarvasmarha, baromfi, sertés‏, juh‏, kecske, nyúl, galamb és víziszárnyasok.‏

Gyógynövények állatgyógyászati alkalmazhatóságát érintő tudományos közlemények

A gyógyhatású takarmány- és gyógynövények hatásainak tudományos vizsgálata több féle megközelítéssel folyik, és profiljuk alapján az alábbi főbb csoportokba sorolhatók:

- alapkutatások (hatásmechanizmusok, toxikológiai kérdések stb. elemzése), ‏

- adott betegségek kezelésének lehetőségei növényekkel, növényi szerekkel,

- adott hatóanyagcsoportok és hatóanyagok hatásainak és terápiás alkalmazásuk lehetőségeinek vizsgálata,

- adott hatású növények és potenciális alkalmazásuk számbavétele,

- adott készítmények (egy vagy több hatóanyagot tartalmazó) hatásainak vizsgálata és alkalmazási területeinek minél pontosabb meghatározása.

Számos országban kiemelkedő jelentőségük van a népi orvoslásban alkalmazott (gyógy)növények kutatásának. Több, „etnotudományokkal” foglalkozó nemzetközi folyóirat is közread ilyen témájú kutatási eredményeket (pl. Journal of Ethnobiology, Journal of Ethnobiology and Ethnomedicine, Journal of Ethnopharmacology), ugyanakkor az akadémikus állatorvoslás folyóirataiban (pl. The Veterinary Journal, Veterinary Parasitology, Veterinary Research Communications, Animal Health Research Review, Tropical Animal Health and Production) is találkozhatunk ilyen jellegű közleményekkel és kutatási programokkal. Mindez azért lehetséges, mert a kutatók felismerték azt a tényt, hogy a népi orvoslás számos megfigyelése és tapasztalata jól „átültethető” például az ökológiai állattartás gyakorlatába.

Az említett kísérletek és programok rövid ismertetésére álljon itt néhány példa:

1) RUBIA PROJECT néven 2003-2005 között egy EU által finanszírozott program keretében Albánia, Olaszország, Marokkó, Spanyolország, Egyiptom, Görögország, Ciprus és Algéria adott területein gyűjtöttek az állatok egészségével és gyógynövényes gyógyításával kapcsolatos adatokat, melynek során az alábbi következtetésekre jutottak:

- az említett országok hagyományos orvoslásában 136 állatgyógyászati készítményt alkalmaztak (110 növénytaxont érintve)‏,

- az adatokból nem érezhető ki, hogy a Mediterráneumban az állatgyógyászati hagyományok közösek lennének, ugyanis növénynemzetség szinten csupán 17 % volt a közösen használt növények száma (Forrás: Journal of Ethnobiology and Ethnomedicine, 2006, 24, 2:16.).

2) Dél-Afrikában a Pretoria Egyetem kutatói szakirodalmi adatgyűjtések és biológiai hatásvizsgálatok segítségével tájékozódtak a hagyományos gyógynövény alkalmazások valós értékeiről. Kutatásaik az alábbi eredményekkel zárultak:

- a gyógynövények köhögés, sebek, bőrbetegségek, enyhe hasmenés és termékenységi zavarok esetén olcsó és könnyen elérhető lehetőségként állnak szemben a drága gyógyszerekkel,

- a hagyományos gyógyászatban alkalmazott növényfajok „bioassay” vizsgálatai kedvezőnek bizonyultak és ezek alapján a belőlük előállított kivonatok kereskedelmi készítmények alapjául szolgálhatnak (Forrás: J. Ethnopharmacology 2008, 119 (3) 559-74.).

3) Olaszországban rendkívül intenzív kutatások folynak a népi állatgyógyászat tekintetében, melynek eredményeként egy olyan adatbankot hoztak létre, melyben 256 növényfaj hagyományos állatgyógyászati alkalmazására vonatkozóan vannak adatok (Források: J. Ethnopharmacology 2003, 89:221-244, Veterinary Research Communications 2004, 28:55-80.).

4) Az egy-egy gyakrabban előforduló betegség elleni védekezésre vonatkozó hagyományos ismeretek, illetve az egy-egy állatfaj betegségeinek kezelésére alkalmas növényi szerek kutatására példaként hozható fel az a program, melynek keretében az Uppsalai Egyetem kutatói azokat a skandináv országokban használt gyógynövényeket vették számba, melyek potenciálisan helyettesíthetnék a szintetikus féregtelenítő szereket (Forrás: Acta Veterinaria Scandinavica 2001, 42 (1):31-44.)

5) Trinidadban és Brit Kolumbiában népi gyógyászati adatok és a piacon található készítmények alapján a versenylovak betegségeinek kezelésére használt gyógynövények vették számba. A gyűjtött és a nyilvánvalóan hatékony növények száma az alábbiak szerint alakult: Trinidadban 20/19, Brit Kolumbiában 97/66. (Forrás: J. Ethnobiology and Ethnomedicine 2006, 7; 2:31.)

Összegzés

Számos tudományos közlemény adata jelzi azt, hogy az állatorvosok és az állattartók körében nő az érdeklődés az alternatív gyógymódok és ezen belül is a gyógynövények, illetve a gyógynövények hatóanyagait tartalmazó készítmények iránt. E szereket szívesen használják a konvencionális és az ökológiai állattartásban, valamint a házi gazdaságokban. Mindezek mellett annak is szemtanúi lehetünk, hogy e szerek használata egyaránt felkeltette a hobbiállat tartók és a kedvenceiket gyógyító orvosok érdeklődését. A hazai gyógynövényeket és hatóanyagaikat tartalmazó, igen széles körben alkalmazott készítmények száma jelenleg több százra tehető, és számuk folyamatosan bővül, részben hazai fejlesztésű, részben importált készítményekkel. A modern állatorvosi fitoterápia elterjedéséhez standardizált, bizonyított hatású, ártalmatlan és garantált minőségű készítmények használatára van szükség, azonban a népi gyógyításban és a növényi készítmények állatgyógyászati alkalmazása során szerzett ismeretek alapján is számos esetben van lehetőség arra, hogy akár élelmiszer termelő haszonállatoknál, akár hobbiállatoknál biztonságosan lehessen gyógynövényeket és egyszerűbb növényi készítményeket alkalmazni.

Dr. Babulka Péter

(Jelen szakmai anyag teljességében /az itt kimaradó ábrákkal/ megtalálható a 2010/5-ös illetve  a  2010/6 -os  Őstermelő-Gazdálkodók Lapjában- a szerk.)

Bevezetés

Napjaink egyre sürgetőbb kérdése, hogy vajon meddig tartható fenn a népességnövekedéssel járó káros környezeti hatások figyelmen kívül hagyása mellett egy élhető világ? Ilyen népesség adatok mellett vajon csak illúzió lehet teljes mértékben visszatérni a fenntartható gazdálkodási formákhoz? Ugyanakkor kérdés az is, hogy létezik-e egy olyan piaci szegmens, amelynek fontos, hogy magas minőségű termékeket fogyasszon, illetve találunk-e egy olyan termelői csoportot, amelynek igénye van arra, hogy a környezet károsítása nélkül termeljen, ha másért nem is, pusztán csak eszmei okokból? Jelenleg Magyarországon biobaromfi termelésről, leginkább csak, mint az ökológiai gazdaságok kiegészítő tevékenységéről beszélhetünk.