Ebben az évben 257 kiállító 13.511 négyzetméteren mutatta be termékeit és szolgáltatásait, s ebből az állatpavilonokkal együtt 5.000 négyzetméter volt a fedett terület. A látogatók létszáma 21.457 fő volt.
Az utóbbi években szinte már megszokottá vált, hogy a legnagyobb létszámban a gépgyártók- és forgalmazók állítanak ki az expón, s így volt ez az idén is. Sok volt az új bemutatkozó a gépesek között, de jelentős számban voltak azok is, akik visszatértek egy-két év kihagyás után. 2010-ben növekedett a vetőmagos és műtrágyás cégek száma is a debreceni kiállításon.
Az állattenyésztők ismét nagy számban voltak jelen a Farmer Expón. A szarvasmarha pavilon most is tele volt, mintegy 100 állatot tekinthettek meg az érdeklődők. Az idei év különlegessége volt, hogy olyan szarvasmarha fajtákat is lehetett látni, amelyek Magyarországon még nem termeltek tejet. Így a norvég vörös, a svéd vörös, valamint régiónkban alig ismert ayrshire és a brown swiss. A magyar szarvasmarha tenyésztés helyzete ismét központi témája volt a Farmer Expót kísérő rendezvényeknek. A tejtermelésről szóló konferencián pl. többek között szó volt annak a konzorciumnak a munkájáról is, amit három magyar egyetem hozott létre a hazai tejtermelés színvonalának emelése érdekében.

A sertéstenyésztők az utóbbi évek legnagyobb létszámában vettek részt a kiállításon, mintegy 120 tenyészállatot mutattak be a sertés pavilonban. Az ágazat helyzetéről szóló konferencia különlegessége pedig az volt, hogy gyakorlati szakemberek mondták el termelési tapasztalataikat, s így a közel 100 érdeklődő első kézből származó információkat kaphatott.
A juh-kecske pavilonban összesen 250 egyed volt kiállítva, ezeket az állatokat az árverésen meg is vásárolhatták a gazdák.
Ebben az évben is gazdag volt a kínálat az agrárépítészet témakörében. A szárítókat és takarmánytárolókat bemutatók most is jelentős számban vettek részt a vásáron.
A Farmer Expo szervezői mindig is nagy hangsúlyt fektettek a határon átnyúló konzultációk megszervezésére. Az idén ukrán-magyar szakember találkozó volt az expón.
A Farmer Expo ideje alatt a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal standjánál, az általános információk mellett, idén először ENAR ügyfélszolgálat is várta az érdeklődőket. Az MgSzH munkatársai többek között az MVH-tól kapott ügyfél-regisztrációs szám alapján egyedleltárra-, a sertés szállítólevél száma alapján pedig szállítási nyilvántartásra vonatkozó információkkal látták el az érdeklődőket.

Az idén 5 éves Hortico Zöldség - Gyümölcs Kertészeti Szakkiállítás kiemelt témája az ágazatok fajta-választásához kapcsolódó kérdéseinek megtárgyalása volt. Ezen a kiállításon a nagyközönség is megtekinthetett egy olyan jégágyút, amit nagyon sikeresen használnak az ország több pontján, így pl. Derecskén is, s a kertészeti konferencián a jégkár elleni védekezéssel is foglalkoztak a szakemberek.
A Farmer Expo egyik kísérő rendezvénye volt a funkcionális élelmiszerekkel foglalkozó konferencia is. Az egészséges és emellett még finom élelmiszerek iránt egyre nagyobb a kereslet hazánkban is. Ezt felismerték a szakemberek is és a legújabb, a témával kapcsolatos kutatási eredményeket ismertették egy tanácskozás keretében. A konferenciához kapcsolódóan kiállítás is volt funkcionális élelmiszerekből, így például: a térségben előállított kukorica csíraolajból, étrend kiegészítőkből, sajtból, mézből, húsból és laktóz- valamint gluténmentes cukrászati termékekből.
Az idei Farmer Expón is voltak tenyészállat bemutatók, különböző lovas programok és idén is nagy sikere volt a mangalica utcának, ahol a látogatók kedvükre válogathattak a hagyományos mangalica termékekből.
Nádasi Zoltán

Az Őstermelő-Gazdálkodók Lapja ezen a rendezvényen is - mint minden évben - Kiállítói Innovációs Különdíjat adományozott egy kiállítónak, olyannak, amely a fejlesztéseivel hatékonyan segítette a termelők munkáját. Idén ezt az elismerést a LINZER AGRO TRADE HUNGARY Kft. kapta, mert a minőségi termékválasztékuk mellett az évtizedes szakértelmük lehetővé teszi a gazdálkodók számára az átfogó és kompetens szaktanácsadást, melyek együttesen megalapozzák az eredményes növénytermesztést.
(Jelen szakmai anyag teljességében /az itt kimaradó ábrákkal/ megtalálható a 2010/5-ös Őstermelő- Gazdálkodók Lapjában- a szerk.)
