A konferenciát a Magtár Kft. tulajdonosa, Tóth János nyitotta meg. Bevezetőjében megemlítette, hogy a konferencia időpontja egybeesik a cég alapításának 20 éves évfordulójával. Az alapítók 1989-ben célul tűzték ki, hogy „a mezőgazdasági szereplők számára korszerű mezőgazdasági technikát és magas színvonalú szerviz- és alkatrészellátást biztosítsanak”. Ezeket a célokat a cég folyamatosan szem előtt tartotta, így a Magtár Kft. gyorsan a hazai piac ismert és megbecsült szereplőjévé vált. Az öntözés kérdésének a Magtár mindig kitüntetett figyelmet szentelt. Végül 2000-ben együttműködési megállapodást kötött az osztrák BAUER céggel, mely a mai napig is kiválóan működik.
Az első szakmai előadást Ligetvári Ferenc Professzor tartotta, a Szent István Egyetemről. A rendezvény helyszínéül szolgáló Szolnokkal kapcsolatban kiemelte a Tiszai Mezőgazdaságfejlesztő Irodát, mely a 60-as években megalapozta a modern kori öntözésfejlesztést hazánkban. „Éghajlati vízhiányos területen élünk, vízpótlás nélkül gazdaságos termesztés nem történhet meg.” A Kárpát-medence éghajlati tendenciái ugyan térbeli változékonyságot mutatnak, de alapvető tulajdonságaikban megegyeznek. A tendenciák iránya olyan, hogy a felszíni vízmérleg romlásához vezetnek. Ez különösen az olyan országoknak az éghajlatváltozáshoz való időbeli felkészülését teszi szükségessé, amelyek érzékenyek és sérülékenyek a felszíni vízmérleg tendenciózus romlására.
Dr. Forgács Barnabás, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) szakállamtitkára előadásában hangsúlyozta, hogy a konferencia apropóját szolgáltató öntözésfejlesztési támogatások benyújtására egy hónapig, 2009. november 2-től lesz lehetőség. Kiemelte, hogy a támogatási feltételrendszer alapvetően nem változott, bár apróbb változtatások történtek ugyan. A közösségi beruházások támogatási összegének felső értékhatára 8 millió euróra növekedett, míg az üzemi fejlesztéseknél a korábbi üzemenkénti 735 ezer euró nem változott.
Nagy Imre, a Tiszaterv Kft. ügyvezetője a Javaslatok az Öntözésfejlesztés Közösségi és Üzemi Beruházásainak Pályázatához című előadásában a pályázáshoz nyújtott konkrét és gyakorlati tanácsokat. Nagy Imre is említést tett arról, hogy a támogatási feltételek lényegében hasonlóak az előzőekhez, majd megerősítette Forgács Államtitkár Úr közösségi és üzemi szintű beruházásokról szóló okfejtését.
Otto Roiss, a BAUER cég igazgatója, és Csutár Jenő a Magtár Kft. Öntözési Irodájának munkatársa ezután közösen mutatta be a BAUER cég történelmét, küldetését, termékeit és a fejlesztési irányokat. A BAUER magyarországi története immár 35 éves. Ez idáig 2.400 darab Rainstar öntöződob és összesen 350 db BAUER Center és Lineár rendszer került üzembe helyezésre, melynek eredményeképpen 200.000 hektár terület vált öntözhetővé Magyarországon. Ehhez jön még az utóbbi időben a hígtrágya kezelési megoldások teljes körű kínálata is.
A BAUER cég öntözési kínálatában megtalálhatjuk a csévélődobos öntöződobok (akár 120 m3/h vízszállításig) mellett a különböző konzolokat (34 m – 72 m öntözési szélesség) és szórófejeket (szektoros és 360°-os öntözési lehetőség), a lineár, centerpivot, centerlinear, multistar rendszereket (automatikus öntözőgépek, indukciós, barázdás és drótkötél vezérlésű, teljesen automatizált öntözőgépek, áthúzható, átfordulós kivitelben, hidránsos és csatornás vízkivétellel), öntözőcsöveket valamint szivattyúkat.
A hígtrágya termékek közé tartoznak a hígtrágya tartálykocsik, – különböző kialakítással akár 24m3-ig – hígtrágya kijuttató rendszerek, keverők, hígtrágya szivattyúk, szeparátorok és alomregeneráló rendszerek. A BAUER cég ugyancsak forgalmaz termékeket a biogáz üzemek kialakításához, üzemeltetéséhez.
Az újdonságok között Csutár Úr kiemelte a csévélődobos BAUER Rainstar öntözőberendezések TVR típusú radiális ráfolyású teljes áramkörű turbináját. A BAUER cég kifejlesztette az új generációs földalatti indukciós kábelvezérlését a linear öntözőberendezésekhez. Az új vezérlőrendszerrel csökkenthető az öntözőberendezések telepítési költsége, mivel „visszatérő” kábel fektetését nem igényli. A piaci igényekhez igazodva a BAUER cég kínálatában is szerepel a CORNER saroköntöző egység a CENTER öntözőberendezésekhez. Egy 800 x800 m = 64 ha területből standard CENTER öntözőgéppel 50,3 ha (78,6 %), míg a CORNERSYSTEM használatával 61 ha (95 %) öntözhető be. Hamarosan megjelenik a korszerű öntöző berendezéseknél is a GPS vezérlőegység. A BAUER cég 2011 elejétől szállít GPS vezérlésű öntözőberendezéseket.
A konferencia záró előadását id. Miskucza Péter, a Marosvíz Kft. ügyvezetője, a román-magyar vízszolgáltatás koordinátora tartotta, Az öntözés gyakorlata Mezőhegyesen címmel. Előadásának az első részében Miskucza Úr beszélt arról, hogy „mit kellett tennünk ahhoz, hogy Mezőhegyesen öntözésfejlesztés lehessen”, majd a második részben bemutatta „konkrétan a mezőhegyesi birtokon történteket, és az öntözés gyakorlatát”. A mezőhegyesi öntözés létrejöttéhez „széleskörű összefogásra volt szükség”. A bevezető diák azt szemléltették, hogy Mezőhegyesen az öntözés és a vízfelhasználás története évszázados múltra nyúlik vissza. A mai napra kialakult öntöző telep legutolsó történeti szakasza 1986-ban kezdődött, amikor is 1994-ig kivitelezték az öntözés alapját jelentő közösségi beruházásokat. 1993-94-től „intenzív öntözésfejlesztés történt” Mezőhegyesen, BAUER öntözőrendszerek felhasználásával. Miskucza Úr megemlítette, hogy a kiválasztásnál elsősorban a megbízhatóság, a minőség, és a kedvező ár miatt döntöttek a BAUER gépek mellett. Az összes berendezett terület 6.880 ha, melyen BAUER csévélő dobos (30 db), BAUER Lineár (9 db), Center-lineár (4 db) és Center-pivot (22 db) rendszerek működnek.
További információért forduljon:
H-5000 Szolnok, Kombájn út 2.
Tel.: 56/510-130, 424-905
Fax.: 56/510-133, 424-905
E-mail: baueriroda@magtarkft. hu
www.magtarkft.hu
(Jelen szakmai anyag teljességében megtalálható a 2009/5-ös Őstermelő- Gazdálkodók Lapjában- a szerk.)