A vadon élő állatok a természet szerves részei

Olyan részei a természetnek, mint maga az ember vagy az ember által tartott állatok, termesztett növények. Minden természeti tényező élni, szaporodni akar, ami gyakran okoz összeütközéseket egymással, keletkeznek károk akár a vadban, akár az ember által termelt dolgokban, vagy használati eszközökben. A mezőgazdasági termelésben leginkább a növénytermesztés, kertészet területén tapasztalhatók vadak által okozott károkozások, amik lehetnek jelentéktelenek, de gyakoriak és nagy horderejűek is, különösen az értékes kultúrákban, mint pl. az erdészet, a gyümölcs vagy zöldségtermesztés.

Közismert, hogy a vadakat védeni kell, de megfelelő gazdálkodás keretében. Ezt szabályozza az 1996. évi LV. törvény, amelynek teljes címe tükrözi tartalmát is: „A vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról”. Ennek megfelelően kell az életben eljárnunk és így szeretnék néhány dolgot leírni beleértve saját tapasztalataimat is.

Mik is azok a vadon élő állatok, vadak, amikről mint vadászható fajokról szól az említett törvény? Röviden szólva minden, a természetben szabadon mozgó állat, amit az idevonatkozó jogszabály meghatároz. Ezek száma jelentős, egészen pontosan 34 faj, melyből nagyvadnak minősül a gímszarvas, a dámszarvas, az őz, a muflon, a vaddisznó, a szikaszarvasok.

 

Az apróvadfajok száma nagyobb, ezek közül a jelentősebbek a mezei- és üregi nyúl, a fácán, a fogoly, a récefélék, a varjuk. De ide sorolja a vadászati törvény, pl. a vetési ludat, a rókát, a házi görényt, a nyestet, a szárcsát, az erdei szalonkát, a szarkát és több más fajt. Amint látható, ezen fajok jelentős része kárt okozhat, de hasznot is hajthat a mezőgazdasági termelés szempontjából vizsgálva.

A vad az állam tulajdonában van. A vadászatot a vadászati joggal felruházott szerv gyakorolja. A vadászati jog – mint vagyonértékű jog – a földtulajdon elválaszthatatlan részeként a vadászterületnek minősülő terület tulajdonosát illeti meg.

A vadászati jog a vad, valamint élőhelyének védelmével és a vadgazdálkodással kapcsolatos, továbbá a vadászterületen szabadon élő vadnak az arra jogosult által történő elejtésére, elfogására irányul, valamint egyéb kötelezettségek és jogosultságok összessége.

A vadászati jogosult leggyakrabban valamely Vadásztársaság, amely önálló jogi személy, saját nevével, szervezettel, szakemberekkel, gazdálkodással, adminisztrációval látja el tevékenységét. Felelős a területén a vadgazdálkodásban történtekért, ezen belül a vadak által okozott károkért is a törvény által leírtak szerint.

 

Általános adatok

Célszerű megismerni a vadgazdálkodással kapcsolatos néhány dolgot, statisztikai adatot, ugyanis a vadgazdálkodás nemcsak a vadászatból, és a szórakozásból, a vadkárokból áll. Mindjárt elsőnek tekintsünk rá az Országos Vadászati Adattár legfrissebb néhány adatára.

 

A 2008/2009 vadászati év néhány kilövési adata:

Néhány nagyvad

Országos

Sz-Sz-B. megyei

Gím

36248

179

Dám

9652

242

Őz

86083

5602

Vaddisznó

94414

2421

Mezei nyúl

103976

7137

 

Közismert, vagy kevésbé közismert, miszerint a vadak nemcsak a mezőgazdasági, kertészeti, erdészeti területeken táplálkoznak, hanem azok részére a vadászatra jogosultak bizonyos mennyiségű takarmányt is biztosítanak, amit az úgynevezett vadföldeken termelnek meg.

Az adatok szerint ez a következő:

Országosan közel 34 ezer hektár vadföld van, amiből a megyei ezer. Vadlegelő országosan 32 ezer hektár létezik, amiből a megyei szintén ezer. Felhasználtak 16 ezer tonna szálastakarmányt, 89 ezer tonna szemest, hatvanezer tonna lédús takarmányt a vadak etetésére. A vadászatra jogosultak könyvelési adatai szerint a legutóbbi éves gazdálkodásban országosan és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is nyereség mutatkozik. A nyereségben természetesen benne van a vadkárokra kifizetett jelentős összeg mérséklő hatása is.

Mindezen adatok ismeretében célszerű átgondolni a vadkárokat, azoknak a gazdálkodással szükségszerűen velejáróit objektíven, szubjektumoktól lehetőleg mentesen.

 

Vadak által okozott károk vannak, azok elkerülhetetlenek.

Ennek megfelelően a törvény (és végrehajtási rendeletei) konkrétan rendelkeznek ezekről, leírva azon vadfajokat is, amelyek károkozása esetén kártérítésre számíthat a kárt szenvedett. A vadászatra jogosult a vadászati törvényben foglaltak alapján köteles megtéríteni a károsultnak a gímszarvas, a dámszarvas, az őz, a vaddisznó, valamint a muflon által a mezőgazdaságban és az erdőgazdálkodásban, továbbá az őz, a mezei nyúl és a fácán által a szőlőben, a gyümölcsösben a szántóföldön, az erdősítésben, valamint a csemetekertben okozott kár öt százalékot meghaladó részét. A vadkár megtérítésére az köteles, aki a kárt okozó vad vadászatára jogosult, és akinek vadászterületén a károkozás bekövetkezett, illetőleg vadászterületéről a vad kiváltott.

 

A vadgazdálkodással kapcsolatos másik (és harmadik) oldal:

A vadászatra jogosult köteles a károsultnak megtéríteni a vadászterületen a vadászati jog gyakorlásában résztvevő személyek által a mezőgazdasági terményekben, termesztett növényállományokban a vetéstől a betakarításig, az erdőben, a védett természeti értékekben, a vizek halállományában, a szőlőben, valamint gyümölcsösben másnak okozott kárt. A harmadik rendelkezés e téren: aki a vad elpusztításával, befogásával, zavarásával, vagy bizonyíthatóan erre irányuló kísérletével a vadászatra jogosultat a vadászati jog gyakorlásában akadályozza, köteles az ebből eredő kárt megtéríteni.

 

A vad és vadászati károkat lehetőleg meg kell előzni

A károk megelőzése érdekében a vadászatra jogosult köteles a vadriasztásról gondoskodni, a károkozás közvetlen veszélyéről az érintett föld használóját értesíteni, a vadászati jogát úgy gyakorolni, hogy a föld használójának gazdálkodási tevékenységével az összhangban legyen. Köteles ugyanakkor szükség esetén vadkárelhárító vadászatot tartani, ha szükséges, ehhez az engedélyeket beszerezni. A vadászatra jogosult a föld használójának hozzájárulásával annak területén vadkárelhárító berendezéseket, pl. vadászleseket állíthat fel. Ennek költségeit ő maga, vagy megállapodás szerint, a föld használójával közösen viseli. A károk megelőzése érdekében a föld használójának is vannak kötelezettségei (és természetesen érdekei): köteles közreműködni a vadászatra jogosulttal a vadkár elhárítása érdekében. /Ez nagyon fontos!!!/  Köteles a károkozás közvetlen veszélye esetén tapasztalatairól a vadászatra jogosultat értesíteni. Köteles kímélni a vadállományt. Amennyiben úgy látja, hogy a vadállomány túlszaporodott, jogosult a vadászati hatóságnál (MgSzH) állományszabályozó vadászat elrendelését kezdeményezni. Amennyiben a rendes gazdálkodás körét meghaladó közreműködést végez, ellenszolgáltatás illeti meg. (Vitatható a „rendes gazdálkodás körének” fogalma, de a joggyakorlat több példát is hoz erre. l: vadriasztó szerekkel való rendszeres permetezés, kerítésépítés a nem nagyértékű kultúráknál, ültetvényeknél, őrzés, vadak kihajtása bekerített területről. Ezen esetekben célszerű a megállapodás az így felmerült költségek megosztására a vadásztársasággal.

 

Ha mégis van vadkár vagy vadászati kár

A vadkár, a vadászati kár, valamint a vadban okozott kár megtérítését a kár bekövetkezésétől – ha folyamatos a kártétel, az utolsó kártételtől – számított harminc napon belül lehet igényelni. A határidő elmulasztása esetén igazolásnak van helye. A kár megállapítását megfelelő képesítéssel rendelkező szakértő végezheti. Első bejelentést legcélszerűbb a vadásztársaság vezetőjénél tenni, és megkísérelni az egyesség megkötését. Ha ez sikertelen, a község (város) jegyzőjénél kell írásos bejelentést tenni a kárról. Ez illetékköteles!  A jegyző rendeli ki a szakértőt, aki a kárt megállapítja, majd ezen kárösszeg ismeretében a jegyző a felek összehívása után egyesség létrehozását kísérli meg. Akár születik egyesség, akár nem, a tényt jegyzőkönyvbe foglalja. Ha van egyesség, annak megfelelően járnak el a felek: fizetendő kárösszeg, fizetési haladék, részletfizetés, határidők, stb. Ha nincs egyesség, a jegyzőkönyvvel a bírósághoz lehet fordulni 30 napon belül. Ahol polgári peres út következik, annak minden szabályának betartásával, időigényességével, de ideértve az illetékfizetést, a valószínűsíthető többszöri tárgyalást, az újabb szakértő bevonását és annak költségét és beleszámítva a szubjektív tényezőket: idegesség, esetleges sértődések, haragosi viszonyok kialakulása. Lehetnek fellebbezések, meg képtelen helyzetek is kialakulhatnak: tárgyalási halasztások, meg nem jelenések, fizetésképtelen kötelezettek, végrehajtási eljárásba torkolló ügyek, időközbeni csőd vagy felszámolási eljárások, stb. Az illetékes bíróságnál – ha ezt a körülmények indokolják, mint pl. a mielőbbi betakarítás, vagy a termés romlása – lehet előzetes bizonyítási eljárást kérni. A jogi út igénybevételénél célszerűnek látszik ügyvédi segítség igénybevétele, mert a tapasztalat szerint ezek az ügyek sok egyedi elbírálást és bonyolult jogszabályi előírások betartását követelik meg.

Néhány tapasztalat

Címszavakban, rövid mondatokban néhány vadkárszakértői tapasztalat, amiből érdemes tanulságot levonni:

 

  •  Késve jelenti be a vadkárt a károsult (ugyan ki járja be a sokhektáros kukoricáját, napraforgóját akár hetente is?);
  •  Nem ismeri fel a földhasználó a vadkárt, más egyébre gyanakszik;
  •  Idős, beteg, távollakó csak igen ritkán látja a földjét, és határidőt mulaszt;
  •  Jogszabályi ismerethiánya miatti határidő-mulasztás;
  •  Első alkalommal nem a vadásztársaságnak szól a földhasználó, vagy nem azt informálja, és amíg beindul a „törvényes eljárás” újabb károk keletkeznek;
  •  A vadásztársaságnak jóindulatú jelzéssel célszerű bejelentést tenni (ők többnyire falubeliek vagy környékbeliek) nem pedig hangoskodással, fenyegetéssel;
  •  Több esetben a károsult maga akarja „megvédeni” területét a nagyvadak ellen /?/;
  •  Az igazgatási, bírósági eljárások időigényesek, de közben cselekedni kell, hisz azzal, hogy bejelentettem, vagy megy a per, a vad tovább károsít;
  •  Jelentéktelen vadkárt jelezni kell ugyan, mert fokozódhat, de nem kell „felnagyítani”;
  •  Nagy jelentősége van a szomszédságnak, ahonnan a vad kijár: pl. erdő, nádas, amire fokozottan kell figyelni;
  •  Nem működik a földhasználó együtt a vadászokkal, pedig csak ők rendelkeznek idevonatkozó szakértelemmel, szervezettel, esetleg fegyverekkel;
  •  Magánszakértő bevonása nem célszerű, csak abban az esetben, ha a két fél ebben megegyezik, és előre kikötik szakértői véleményének elfogadását;
  •  Tárgyalásokon, vagy kint a mezőkön gyakori a személyeskedés, fenyegetőzés;
  •  Gyakori a megegyezés, egymás kölcsönös segítése, tiszteletben tartása.

 

Megegyezés, megegyezés, megegyezés

Idős, tapasztalt igazságszolgáltatásban gyakorlott emberektől szoktam hallani: jobb most azonnal egy szerény kárösszeg megegyezéssel, mint egy nagy összegű pernyertesség több év múlva. Fülébe cseng mindenkinek ilyenkor a közmondás: jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok. (Persze ugyebár ez utóbbiak is vadak!) A megegyezés, az együttműködés életünk alapja kell, hogy legyen, persze nemcsak a vadkárok esetében! Szubjektív dolog, amit nem szabad elfelejteni: a vadgazdálkodásban dolgozókkal egy faluban élünk, netán rokonok vagyunk. A békés egymás mellett élés elve szerint kell cselekednünk.

Nemrég információkhoz jutottam az egyik Szabolcs-megyei vadásztársaság munkájáról, a Bockerekről. Sokirányú tevékenységükből néhány kiemelt dolog: 7800 hektár területük van a Beregi tájegységen. 27 tagjukból 18 a társaság területén földtulajdonos, földterületük változó nagyságú: 2-400 hektár a szóródás. 2008 évben a vadkárra fordított pénzösszeg 1,4 millió forint. Ezen tervezett összeg 2009 évre 3 millió. 26 főnek adtak vadkárt peren kívüli megállapodások alapján, aminek nagysága változó volt: 20 és 215 ezer forint közötti összegben. Bírósági ügy egy volt, melyben hosszú idő után peren kívüli megállapodás született. Néhány esetben vettek igénybe a károsulttal közösen szakértőt kármegállapítás céljából, ennek során a szakértői véleményt minden esetben elfogadták. Az elmúlt évtizedben erdőtelepítések védelmében tízezer méter vadhálót vásároltak kerítésnek a telepítések köré közösen az erdőtulajdonossal: általában a vadásztársaság adta a vadhálót, a kerítésépítéskor gépi munkát adott, az erdőgazdálkodó többnyire a kerítésoszlopokat, a kézi munkát adta.

A napraforgónál volt nagy vadkár, illetve annak veszélye a szarvas vadfajnál. Itt a gyakorlatban a villanypásztor bizonyult legjobb védelemnek. Ezt közösen vették, és telepítették, de a villanypásztor anyaga a földhasználóé maradt, amit köteles a későbbiekben is használni.

Az együttműködés keretében azért vannak súrlódások, egyet nem értések, mint azt a kifizetett vadkárösszeg is mutatja. Mégis néhány tényező, amiben együttműködnek a többséggel:

 

  •  Fuvar biztosítása a vadászlesek elhelyezésében;
  •  Vadveszélyes táblák körül gyom és kultúrnövény lekaszálása nyiladéknak;
  •  Útjavításokban együttműködés;
  •  Növényfajták kiválasztásában konzultáció: törekedni olyan fajt, fajtát vetni, amit a vad kevésbé szeret, pl. szálkás búza, rozs, tritikálé.

 

Tapasztalat, miszerint a jelenleg engedélyezett vadriasztószerek - bár használják közös költségviseléssel több gazdánál - kevésbé hatékonyak és drágák (Cervacol extra, Dendrocol 17 SK, Forester, Vadóc, Wam extra rosarat). Emellett jobb eredmények vannak egy egyedileg engedélyezett Armacol nevű anyaggal. Ezt díjmentesen adják a földhasználónak, és a használatát is bemutatják. A földbérleti díj 300 Ft/év/ha. Ezt évente fel lehet venni és az igényt öt évig lehet a gazdáknak érvényesíteni, hacsak nem határoznak úgy, hogy ebből a pénzből közös dolgot csinálnak, mint pl. útkarbantartás.

Együtt szemlélve a vadgazdálkodást, annak a mezőgazdasági termelést érintő részét, látva jó példákat és ismerve rosszakat is, félre kell tennünk az indulatokat, együtt célszerű működni a vadgazdálkodókkal. Ha mégis vannak károk – márpedig az gyakran előfordul – megfelelő módon kell rendezni. Mert mindenkinek meg kell élni!

 

Király Sándor

 

(Jelen szakmai anyag  teljességében /az itt kimaradó ábrákkal/ megtalálható a 2010/5-ös Őstermelő- Gazdálkodók Lapjában- a szerk.)