Végére értünk egy fejezetnek a hazai galambfajtáink ismertetésében, de máris kezdődik egy új és még ezzel sem lesz vége. A galambtenyésztés iránt kevésbé elkötelezett olvasó csak kapkodja a fejét, mennyi van, mennyi lesz… Ki tudja!
Szűcs Antal, egykori felelős szerkesztő a Galamb és kisállat magazin 2009. júliusi számában a Felelős szerkesztő: Szűcs Antal című visszaemlékezésében írja: „…A galambtenyésztés kialakulása óta több ezer év telt el, a mai rohamos fejlődést az utóbbi százötven évben élte át az emberiség…” A hazai, nevén nevezett galambfajták is ezen időszakban alakultak ki, az akkor azonban már meglévő fajtacsoportok tovább aprózódása révén. Természetesen e folyamat, ugyanúgy, mint napjainkban, nem osztott egyértelmű sikert. Napjaink „sláger röpgalamb fajtája”, a budapesti magasröptű keringő (ekkor magyar keringőként említett) első lépéseit sem kísérte egyértelmű elismerés. Kora egyik meghatározó galambász egyénisége, Bangó Ferenc írásában olvasható: „…Semmi szükség arra, hogy új fajták létrehozásán törik a fejünket. Küllemileg gyönyörű, röpképességét tekintve pedig legendáshírű a budapesti röpgólyás galamb…” Hát nem éppen a leghízelgőbb állásfoglalás ez az Aprójószágban 1929. július 15-én megjelent írás! De a fajta mindezek ellenére él és virul. Szűcs Antal már előzőekben idézett írását folytatva: „…A galambászat terén ma ott tartunk, egy, két, vagy esetleg több különböző fajtájú galamb pár évig tartó összepárosításából származó F-2, F-3 nemzedék egy-két dúcnyi galambjának új galambfajtaként történő elismertetésétől reméli az új fajták örök időre szóló kitenyésztői elismertetését. E tevékenységünk mellett ne feledjük, hogy a galambászat történelme során csak azok a fajták maradtak meg többé-kevésbé az ősök fajtajegyeinek hordozójaként az ember tenyésztői munkájának hirdetőjeként, amelyeket nem csak kitaláltak, hanem a sikeres kitenyésztés után meg is tudtak kedveltetni az emberek százaival, ezreivel. A többi olyan, mint ahogy népmeséink is végződnek, hol volt, hol nem volt, ha nem hiszi, járjon utána…” Kemény, de igaz szavak, főként az új fajták tenyésztői táborának növelése terén. Természetesen helye van az újnak, főként, ha az más, újat hozó. A hangsúly itt van: miben, mennyiben különbözik a meglévő fajtáktól, küllemben, repülési stílusban, - időben, mennyire tekinthető önálló fajtának, azaz mennyire örökíti a fajtajegyeket. Mert a kitenyésztés és az elismertetés rövidebb idő, mint a fajta térnyerése, rögzítése. Bangó Ferenc írja a Kisállattenyésztők lapja 1934. decemberi számában: „…Az új fajtának a régi időkben is csak akkor lehetett létjogosultsága, ha az sok mindenben különbözött az addig ismert más fajtáktól…” Én erre helyezem a hangsúlyt! Természetesen majd az idő dönti el a tenyésztők ízlésével kombinálódva, hogy melyek lesznek azok a napjainkban kitenyésztett galambfajták, melyekről 100 év múlva is még írnak az akkori tenyésztők. A felelősség részben a (ki)tenyésztőké, de nagyobbrészt az elismertetést végző Magyar Galamb- és Kisállattenyésztők Országos Szövetségéé (MGKSZ). Magam részéről szigorítanám az elismertetés feltételeit, először ideiglenes jelleggel ismerném el az új fajtákat, majd 5 év múlva a Nemzeti Kiállítások és a röpversenyek tapasztalatai alapján, és az európai elismertetés kezdeményezésekor kap(hat)ná meg a végleges fajtaelismerést. Elismerni csak azt érdemes, amelyiknek sikerül a tenyésztői táborát ez idő alatt növelni, kiállításokon, szaklap(ok)ban rendre bemutatásra kerülnek, röpversenyeken sikerrel szerepelnek, a fajtajegyek örökítése megbízható. Ezzel nem gátolni, hanem inkább segíteni lehetne a magyar galambtenyésztés fejlődését. Mert hiába lesz több galambfajtánk, ha nem nevelünk hozzá tenyésztőket az utánunk következő generációkból. Ez a nagyobb kihívás!
„Újonnan elfogadottak” - magyar pergő
Kiss Imre ácsi tenyésztőnevéhez fűződik a létrejötte, aki a birminghami pergő fajta egyedeinek kiválogatása révén kezdte el munkáját. Hogy miért, kiknek a segítségével? „…A tréningezett falka 2-3 óra szállásra képes, közben pergéseket, forgásokat végeznek, vannak többet és kevesebbet pergő egyedek. Számukra kedvező időben a tűnőt is elérik. Szinte egész évben röptethető! Kialakításában Budapest, Székesfehérvár, Komárom, Sopron és vonzáskörzetébe tartozó tenyésztők vettek részt…” Gyakorlatilag tehát a Dunántúl a bölcsője. Az a Dunántúl, mely a kaposvári tigristarka keringő, a komáromi- és székesfehérvári bukó mellett, a bajai keringőt is ideszámítva az ötödik galambfajtájával dicsekedhet immár. Nehéz írni e galambfajtánkról, hisz’ alig van róla írás. Részben fiatal korának, másrészt tenyésztőinek „lustasága” miatt. Szerencsés lenne egy összefoglaló írás elkészítése, mely részletesen taglalná, hogy miben különbözik karakteresen a birminghami pergőtől. Jelenleg a galambfajták ismeretében kevésbé járatos tenyésztőknek egyes egyedek esetében komoly fejtörést okoz a határozott elkülönítés. Érdekes kezdeményezés, mivel az angol birminghami pergő galambfajta standardja is több kérdést vet fel. Az angliai Birmingham város nevét viselő galambfajta küllemével vajmi’ keveset foglalkoztak a kezdeti időkben. Sima és tollaslábbal is előfordulnak, sőt több esetben fésűs/búbos fejű egyedek is előfordultak. Különböző irányzatok kaptak teret. A repülési teljesítmény és -mód volt a meghatározó. 1933-ban, Angliában már javában versenyeztek falkáikkal a birminghami galambkedvelők. Ekkor a hosszidőt még 50 percben határozták meg és csak a megszámlálhatatlan fordulatokkal kivitelezett hátrapergéseket értékelték. Hazánkba csak a nyolcvanas évek elején jelent meg a fajta, honosítójának Koronczai Lászlónak köszönhetően, aki Németországból importált galambokat. De mi is az a - e képen jól látható - pergés? Így vall erről egykoron a körünkből sajnos korán eltávozott Koronczai László. „…A Birminghami pergő…Szereti a magasságot, de a röpmagasságot és tűnőt, csak a rendszeresen hajtott falkák érik el. Pergése egyedülálló, az egy két-fordulatos bukdácsolástól a 20-30 méter hosszú zsinórforgáson át a földig tartó forgásig mindent produkál. A 1egértékesebbnek azokat a példányokat tartják, melyek minimális magasság esés mellett a legtöbbet forogják. Hibának tekintik, ha a pergő a farkára ülve csúszik lefelé, néha 50-100 métert is. Ez ellen egyszerűen védekeznek. Amelyik „farkán lovagoló” annak a kormánytollait tőben összekötik. Így nem tud a levegőben kiterjesztett farkára ülni, hanem tengelye körül átfordul. Miután így megtanult forogni, a zsineget eltávolítják. A pergés velük született tulajdonság így már a fiatalok is hamar elkezdik, de a kor haladtával a röptetett galambok egyre látványosabbra tökéletesítik. A hímek általában jobb forgók… tévhit az is, hogy a pergő falka a szállás egész ideje alatt állandóan, folyamatosan forog. Tapasztalataim szerint a jól behajtott és összeszoktatott pergő falka a kihajtás után azonnal összeáll, majd körözve, minimális forgással emelkedik középmagasságig, ahol a falka megkezdi attrakcióját. A légáramlattal szembefordulva szinte egyhelyben állnak, közben hol egyesével, hol pedig az egész csapat egyszerre forog lefelé, úgy tűnik, mintha szétesnének, de rögtön rendezik soraikat és újra kezdődik minden e1őlről. …Hozzájuk emelnek vissza a hosszan forgók. A felszálló légáramlatot a falka rendszeresen kihasználja és szép magasságokba képes vele emelkedni. Innét ismét sima szállással ereszkednek meg, hogy aztán a tető fölött 50-100 méterre újra szédületes forgásba kezdjenek. Ilyenkor esik meg, hogy a leghosszabbat forgó példányok némelyikének már nincs ideje a fékező szárnymozdulathoz, s így a szalto mortale forgás sorozat a földre zuhant egyed pusztulásával ér véget…” Egy ilyen tulajdonsággal rendelkező, de mint említettem küllemileg rendkívül heterogén fajta adta alapját a magyar pergő kitenyésztésének.
De hogy ír erről Kiss Imre, a nekem küldött e-mail-jében? „…Miből lett a magyar pergő? A birminghami pergő röptípusából. A birminghami pergőkkel foglalkozó tenyésztők tapasztalhatják, hogy e név alatt a világon mindenhol előfordul, tenyésztik. A kitenyésztő ország Anglia, szigorúan nem határozta meg a fajta küllem jellemzőit. Nevéhez csak a röpteljesítményét tartották fontosnak lehetséges, hogy e jellegtelen küllemű galamboknak a kitenyésztése idején nem is gondolták, hogy ekkora sikere lesz! A röpteljesítményben nagyon változó célok és eredmények születtek. Például 6 óra feletti hosszidő, tűnő szállás, földig forgás, 20 perces versenyidő. Ugyanez a küllemre is érvényes, vagy érvénytelen? 18-25 mm csőrhossz. Durva homlokos fej, de a húzott homlok is előfordul. Szemek: gyöngyszem, bükkönyszem. Színtől és rajztól függetlenül…” Adott volt a feladat: egy küllemileg egységes fajta kialakítása, megőrizve jó repülési, pergési tulajdonságait. Nem kis kihívás! Önálló magyar galambfajtaként az MGKSZ elismerte a magyar pergőt. Az MGKSZ szaklapjában, a Galamb- és kisállat magazinban ez év szeptemberében Kiss Imre tollából megjelent írás részletesen foglalkozik a fajtával. Kiállításokon rendszeresen megjelenő. Szokásomhoz híven, mivel a magyar pergő még kevésbé elterjedt, ezúttal is közlöm fajtaleírását.
1. SZÁRMAZÁSI HELY: Magyarországon 2005-től a birminghami pergő röptípusából kiválogatott és továbbtenyésztett galambok.
2. JELLEMZŐK: Közepes testnagyságú. Testhossza a begy elejétől a kormánytollak végéig 24-26 cm, magassága 21-23 cm. Tetszetős küllemű, intelligens, jól szálló és pergő, jó költő és nevelő.
3. FEJ: Oldalnézetből félgömb, felülről nézve hátrafelé szélesedő, tojás alakú. Szemből nézve a homlok és az arc rész telt, de csak annyira, hogy a szemek, elölről és fentről is jól láthatóak legyenek. A homloknak a csőrrel enyhe töréssel kell találkozni. A nemi jelleget jól mutassa.
4. SZEM, SZEMGYŰRŰ: A fej közepétől kissé előbbre elhelyezkedő enyhén vérerezett gyöngyszemek. Elfogadott a kukoricaszem, cél a gyöngyszem! Pupilla kör alakú kicsi. Szemgyűrű egysoros pergamen színű.
5. CSŐR: 16-18 mm hosszú. Erős alapú, enyhén lefelé irányuló vége kissé lehajló, a tojóké finomabb. Színe világos szaruszínű, az orrdudorok fehéren porozottak, sima felületűek.
6. NYAK: Közepes hosszúságú függőleges tartású, fej felé minden irányból elvékonyodó. A toroktáj kikerekített.
7. MELL: Kissé emelt, jól izmolt, telt, előredomborodó.
8. HÁT: Vállak között széles a farok felé elkeskenyedő. A szárnyak, a hát, a derék és a farok felső vonala egyenes, a szárnyak alsó vízszintes élével kb.25°-os szöget zár be.
9. SZÁRNYAK: Pajzsban szélesek, a test oldalához feszesen simulnak. A hátat, derekat jól takarják. A kormánytollakon nyugodjanak, végeik egymást közelítsék, de nem kereszteződhetnek! A kormánytollak végeit el ne érjék.
10. FAROK: Közepes hosszúságú, a talajt nem érinti. A kormánytollak erősek, számuk: 12.
11. LÁBAK: Közepes hosszúságúak, párhuzamos vagy enyhén tág állásúak. A combokat a tollazat szinte egészen takarja. Lehetnek sima, illetve tollas lábúak (bocskoros). A tollak a csüdöket és az ujjakat takarják. A szélső ujjakon 2-3 cm hosszú enyhén hátrahajló tollakkal. A simalábúak csüdje és az újjak élénkvörösek. A karmok világos szaruszínűek.
12. TOLLAZAT: Dús, zárt a testet jól fedi.
13. SZÍNVÁLTOZATOK: Fehér, sárga, vörös, kék fekete szalagos, fekete.
14. RAJZ: Elfogadott egyszínűben és tarkában. A tarkák lehetnek szabálytalan és szabályos rajzosak, melyek az alábbiak:
-Csaposak: melyek színes galambok 7-10 fehér elsőrendű evezővel és fehér kormánytollakkal;
-Babosak.
15. ENYHE HIBÁK: Nem érintkező szárnyvégek. Szemgyűrű árnyalati elszíneződése. Tollas lábúak ritka tollazata. Enyhe rajzeltérés, 1-1 csaptoll.
16. SÚLYOS HIBÁK: A mérettől eltérő testrészek. Az előírttól eltérő testrészek. Az előírttól eltérő, túlemelt, illetve alacsony testtartás. Keskeny, izomszegény mell. Nyitott, púpos hát, csüngő szárnyak. Bükköny, felemás, tört szem. Iker, illetve hasadt gerincű tollak. Villás farok. Tollas lábak túlfejlett lábtollazata, sarkantyú. Kettőnél több eltérés a csaptollak számában.
17. ÉRTÉKELÉS: Alak, fej, csőr, szem, szín.
18. GYŰRŰMÉRET: sima lábúaknál 7 mm (IV-es), tollas lábúaknál 8 mm (III-as).
A fajta gondozását a Magyar Galamb és Kisállattenyésztők Országos Szövetsége (MGKSZ) Pergő Galambfajtákat Tenyésztők Klubja (alapítva: 1923, Debrecen) végzi.
Repülési, pergési követelményeit az MGKSZ röpverseny szabályzata tartalmazza, miszerint a III. Csoport „A” osztályba tartozik a birminghami- és a keleti pergő társaságában, röpkövetelményük 2 óra hosszidő és 400 pergési pont. Röptetni a fajtaleírás követelményének megfelelő 16-24 egyedből álló röpcsapatot lehet. Megengedett a 24-es létszámon belül 2 db jelzőgalamb röptetése is. A versenyeken kötelező 14 db galamb együtt megülése 20 percen belül. Az esetleges jelző galambok a 14-es együttes megülésbe beszámítanak.
Bárány István
(Jelen szakmai anyag teljességében / az itt kimaradó ábrákkal/ megtalálható a 2009/5-ös Őstermelő- Gazdálkodók Lapjában- a szerk.)
Klímaváltozás okozta betegségek és fejlődési rendellenességek zöldségféléken
2011. július 14. csütörtök, 13:06 Kategória: Főtémáink
Napjainkban gyakori téma klímánk változása tudományos és szakmai körökben, de a mindennapi beszélgetésben is. A változás tényét egyre kevesebben vitatják, de pontosan azt, hogy ez miben valósul meg, mi fog változni, azt kevesen tudják.
Jogos felvetés, hogy a változásra a leginkább érintett terület a mezőgazdaság készüljön fel, hisz alapvető, létfontosságú termékeket állít elő. Mindenki, de főleg a szakemberek előtt ismert, hogy a növénytermesztés, ezen belül a kertészet, a zöldségtermesztés milyen nagymértékben időjárásfüggő - a termesztési módszerek, a terméseredmények mennyire az időjáráshoz kötődnek. Sejthető, hogy az időjárási viszonyok változása a jelenlegihez képest más termesztési módszereket fog szükségessé tenni. Márpedig termesztési módszereket csak úgy lehet tervezni és végrehajtani, ha pontosan tudjuk, hogy mi az, ami változni fog, és hogyan fog változni. Az az információ kevés egy új termesztéstechnológia felépítéséhez, hogy az átlaghőmérséklet növekedni fog, amit gyakran, szinte már közhelyként emlegetnek.
A zöldséghajtatás az 1990-es évekig a tenyészidőszak meghosszabbítását, így a fogyasztási idény széthúzását szolgálta. A rendszerváltást követően a piacok részbeni megváltozása, majd a 2004-ben az Európai Uniós csatlakozásunkkal a teljes átrendeződés következtében már újabb céljaink között jelentős szerepet kapott a termékminőség, a jövedelmezőség. Ezen folyamatok mellett az egyre nagyobb fenyegetéssel jelentkező klímaváltozás kapcsán a termésbiztonság kérdése fokozottan előtérbe került.
A piacok nyitottá válása a magyar zöldséghajtató kertészeknek egyaránt jelentett (és jelent ma is) előnyt és nehézségeket.
Hazánkban megközelítőleg 5000 ha-on folyik zöldséghajtatás, döntő többségében – a 100-150 ha üvegházfelület kivételével – fóliaborítású létesítményekben. A FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet adatai szerint 2008-ban – a korábbi évekhez hasonlóan – a paprika volt a legnagyobb felületen (kb. 1800 ha) hajtatott zöldségnövényünk, a területi megoszlás alapján második helyen a paradicsom áll, melynek termőfelülete az elmúlt 5 évben csaknem felére esett vissza. A korábban harmadik legfontosabb hajtatott növényünknek számító uborka jelentősége igen lecsökkent, az elmúlt 5 évben harmadolódott a termőfelülete (435 ha-ról 150 ha-ra). E csökkenő tendencia nemcsak a melegigényes zöldségfajoknál jelentkezik, a sárgarépa és a petrezselyem hajtatás szintén hasonló helyzetben van, és sajnos azt lehet mondani, hogy csak kevés zöldségfaj (vagy fajcsoport) őrizte meg korábbi pozícióját. Ide tartoznak a salátafélék, a káposztafélék, a korai burgonya, és a melegigényesek közül a tojásgyümölcs.
A piac szabaddá válásával azt mondhatjuk, ma talán legnagyobb lehetőségeink a rosszul szállítható, rövid ideig pulton tartható zöldségfélékkel vannak, belföldi piacokon való értékesítéssel. (Ezzel magyarázható, pl. a levélzöldségfélék, s részben a korai burgonya hajtatásának talpon maradása is.)
A hajtatólétesítmények éves hasznosításának tervezésekor az elsődleges szempont a jövedelmezőség maximalizálása, azaz a piaci igényekhez való alkalmazkodás a termesztési feltételek optimális kihasználásával.
A termesztési feltételek közül a hajtatóberendezés típusa (elsősorban a belmagasság, az egységnyi felületre eső légtéroszlop mérete) és a fűtési szint a leginkább meghatározó.
A légtér méretét tekintve kedvezőnek mondható, ha 1 négyzetméter alapfelületre legalább 3 m3 légoszlop jut, de a modern, egész évben jól hasznosítható termesztőberendezések ennél jóval nagyobb légtérrel rendelkeznek. A nagylégterű létesítmények kiegyenlítettebb klímát biztosítanak, így egészségesebb, jobb kondíciójú növényállománnyal dolgozhatunk, s kialakíthatunk benne olyan támrendszert, mely lehetővé teszi egyes zöldségfajok (paprika, paradicsom) ún. hosszúkultúrás termesztését, amikor egy állományt 8-11 hónapig is jövedelmezően bent tarthatunk a berendezésben.
A fűtési szint (a külső és belső hőmérséklet közt fűtéssel elérhető különbség = Dt, °C) főként a fűtőberendezések kapacitásától, a hajtatólétesítmény burkolatától (üveg, fóliatípus, takarórétegek száma) függ, a fűtés megtérülése pedig a növényfajtól és fajtától, valamint a termesztési módtól, s nem utolsó sorban a fűtőanyag árától. A fűtés biztosításának leghatékonyabb és növény-egészségügyi szempontból legelőnyösebb módja az ún. vegetációs fűtés a növények közelében elhelyezett fűtéscsövekkel, melyet esetenként más légtérfűtési megoldásokkal, ritkán talajfűtéssel is kiegészítenek.
A fajtaválasztást a piaci igények, a termesztési időszak, a termesztőberendezés fent említett tulajdonságai, valamint a rendelkezésre álló kézimunkaerő határozzák meg elsősorban. A növényvédelem szempontjából a kórokozókkal, kártevőkkel szembeni ellenálló képesség szintén kiemelkedő fontosságú. Mindezek mellett, az eredeti termőtalajon történő tápoldatos termesztés, valamint a talaj nélküli technológiai változatok terjedése kapcsán a tápanyagellátásra mutatott érzékeny reakció, valamint a „gyökérközeg-tűrés” szintén alapvető kérdés fajtaválasztáskor.
A termesztési időszak néhány faj esetében egyes fajtatípusokat a termesztésből a növény növekedési sajátosságai – a gazdasági értelemben vett termés kifejlődésének teljes elmaradása – miatt kizár (téli időszakban a nyári salátafajták nem fejesednek, a nyári retkek nem képeznek gumót), míg más fajok esetében a termesztés lehetséges ugyan, de a tenyészidőszak túlzott elhúzódása várható (pl. télen a fényhiányra érzékeny paprikafajták). De a fényellátásra kevésbé érzékeny fajok esetében is meghatározó lehet a kórokozókkal szembeni ellenálló képesség, a lombfelület mérete, vagy a tenyészidőszak hossza.
A biológiai értelemben vett termésükért termesztett fajok esetében (egy-két kivételtől eltekintve) fontos tulajdonság a hajtás növekedési típusa, erőssége (pl. paprika, paradicsom). Paradicsom esetében a rövidebb időtartamú tavaszi vagy őszi hajtatásra olyan fajtákat érdemes választani, melyek a szakmában elterjedt elnevezés szerint „féldetermináltak”, 8-9(-11) fürt után növekedésük leáll. Hosszúkultúrás, hazai körülményeink között akár 11 hónapos termesztésre a folytonos növekedésű fajták alkalmasak. Mindkét említett fajnál fontos ismerni az egyes fajták termésképzési hajlamát, azt, hogy a fajta hajlamos-e a túlzott terméskötésre, vagy buja lombnövekedésre. Ez a tulajdonság ugyan a tápanyag- és vízellátással, valamint metszéssel részben szabályozható, de jelentősen befolyásolja a kézimunka-igényt, s emellett a termésmennyiséget is.
A tenyészidő hossza a legtöbb hidegtűrő zöldségfaj hajtatásakor igen fontos, mivel termesztésük általában egy melegigényesebb „főnövény” előtt vagy után, egy jól behatárolt, rövid időszakra esik – leggyakrabban késő őszi, téli, vagy kora tavaszi időszakban. Káposztafélék és egyes gyökérzöldségek (sárgarépa, petrezselyem) esetében fajtaválasztásnál elsődleges szempont a fajták tenyészideje: a rövid tenyészidejű, gyorsan lekerülő fajtáké az elsőbbség. E fajták egyedeinek teljesítőképessége (hozama) kisebb, mint a hosszú tenyészidejűeké, de az értékesítési ár ezt általában kompenzálja.
A tápoldatos és talaj nélküli termesztés kérdése, a fajtaválasztás szempontjából főként a fehér kúpos paprika fajták érzékenységét illetően különösen fontos. Paradicsom és kígyóuborka esetében más országok tapasztalatait jó eséllyel tudjuk hasznosítani, az étkezési paprika esetében – mivel különlegesnek számító magyar fajtatípusról van szó, a mi fogyasztói igényeink szerint alakított fajták termesztésének vizsgálata a mi feladatunk.
A növényvédelmet sok esetben a termesztéstechnológiai színvonal és az ún. termesztési higiéne határozza meg, de az elmúlt évek bizonyítják, hogy a növényi rezisztencia egyes fajok esetében alapvető kérdés. Természetesen fajonként változó, hogy mi ellen és milyen rezisztenciával kell egy jó fajtának rendelkeznie, az azonban mindenképpen elmondható, hogy a korábbiakban a hajtató berendezésekben „veszélyes ellenségként” fellépő vírusok és gombafajok mellett, részben a klímaváltozás, részben az egyre növekvő igény a növényvédőszer-maradvány mentességre, a figyelmet az állati kártevők felé is irányítja. Kísérletek folynak, pl. a paprikafajták tripsz-ellenálló képességére vonatkozóan is.
Különböző fűtési szintű termesztőberendezések kihasználásának lehetőségei
|
Erős fűtéssel rendelkező (Dt=25-35°C) létesítmények |
Egész évben alkalmasak melegigényes növények hajtatására is, amennyiben az adott faj, illetve fajta fényigénye kielégíthető. |
|
20-25°C-os hőlépcsővel rendelkező hajtatóházak |
A téli hideg hónapokban hidegtűrő zöldségfajokkal hasznosíthatók, energiaernyő beszerelésével azonban érzékenyebb fajok termesztése is megvalósulhat. A 19-22°C hőoptimumú paradicsom biztonsággal február közepétől ültethető, míg a melegigényesebb paprika, uborka, görög- és sárgadinnye csak március elejétől palántázható. Paprika, paradicsom őszi hajtatása is megvalósítható, karácsonyi kultúrazárással. |
|
Közepes fűtésszintű (Dt=15-20°C) létesítmények |
Télen esetleg második vagy harmadik fóliatakarás alkalmazásával hajtathatunk olyan zöldségfajokat, melyek nem érzékenyek az esetleges átmeneti hideghatásra (pl. levélzöldségek és a gyökérzöldségek egyes fajtái). Paradicsom március első felében, paprika és kabakosok két héttel később ültethetők. Őszi hajtatás hidegtűrő fajokkal számos változatban megvalósítható, de melegigényes fajok is hajtathatók őszi szedésre is, megfelelő növényvédelem és jó fajtaválasztás mellett akár karácsonyig is. |
|
Gyenge fűtési szintű és ún. vészfűtéses (Dt=5-15°C) berendezések |
A hidegebb téli napokon a berendezésben is fagyhat, így december-januárban esetleg áthúzódó hajtatással (spenót, vöröshagyma, téli sarjadékhagyma, petrezselyem, ritkábban sárgarépa) hasznosíthatók. Paradicsom március közepétől, míg a melegigényesebb fajok palántái áprilistól ültethetők. Sor kerülhet ezt követően rövid tenyészidejű fajok őszi hajtatására is. |
|
Fűtés nélküli létesítmények |
Télen kettős fóliatakarással sem lehet intenzív növekedést elvárni a hidegtűrő fajok esetében sem, így ezekben a berendezésekben esetleg spenót, hagyma vagy gyökérzöldség fajok téli hajtatása (valójában szinte csupán átteleltetésük) folyhat. Ha a szerkezet alakja nem teszi lehetővé a hó lecsúszását a berendezésről (vápák), a hónyomás káros hatásának elkerülésére, gyakran télre lehúzzák a fóliát a vázról. A fólia visszahúzását követően, néhány napsütéses nap után, február végén - március elején a hidegtűrő növényeket lehet ültetni (fejes saláta, káposztafélék), vagy vetni (hónapos retek, gyökérzöldségek). Paradicsom április első dekádjában, paprika és kabakosok április 10-20-tól ültethető fűtés nélküli berendezésekbe. Rövidebb nyári kultúrákat követően tervezhető még egy őszi hajtatás (levélzöldségek, hónapos retek, esetleg gyengébb növekedésű, koncentráltan érő paradicsomfajta termesztésével). |
A termesztőberendezések hasznosítása kiegészülhet palántaneveléssel is. A termesztők egy része maga állítja elő palántáit, míg ahol a létesítmények fűtési szintje nem megfelelő e célra (csírázás időszakában a legtöbb zöldségfaj hőigénye magasabb, mint a hajtatás során), egyre többen választják a palántanevelésre szakosodott üzemek szolgáltatásait.
Zöldséghajtató gazdaságaink nagy részének jellemzője, hogy csupán egy melegigényes főnövény termesztésével foglalkoznak, egy-egy gazda csak paprikát vagy paradicsomot, esetleg uborkát hajtat, s mellette egy-egy hidegtűrő faj termesztésével javítja a termesztőberendezése(i) kihasználtságát. A kettős hasznosítás biztosítja, hogy az év során egyenletesebb legyen a bevétel (ez különösen banki beruházási kölcsönök törlesztése esetén elengedhetetlen). Az elmúlt évek tapasztalatai azonban emellett azt mutatják, hogy az évről-évre ismétlődő biztos jövedelemhez érdemes legalább két növény hajtatására berendezkedni a fő hajtatási időszakban, tekintettel a hullámzó átvételi árakra.
Dr. Slezák Katalin
egyetemi adjunktus
Budapesti Corvinus Egyetem, Kertészettudományi Kar
Zöldség- és Gombatermesztési Tanszék
(Jelen szakmai anyag teljességében /az itt kimaradó ábrákkal/ megtalálható a 2009/5-ös Őstermelő- Gazdálkodók Lapjában-a szerk.)
PARTNEREINK:
"PRIMOM" Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Vállalkozásélénkítő Alapítvány Vállalkozói Központ
Elérhetőség:
4400 Nyíregyháza, Váci Mihály u. 41.
Telefon: 36-42/502-104; 36-42/502-133;
Fax: 42/502-103;
E-mail:
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Web: www.primomvk.hu
PRIMOM Tanácsadó és Információs Hálózat
ebben a divizóban működik az Őstermelő - Gazdálkodók Lapja Szerkesztősége
Elérhetőség:
4400 Nyíregyháza, Víz u. 21/b.
Telefon: 42/414-188
Fax: 42/414-188
E-mail:
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
,
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Web: www.primomth.hu
ENTERPRISE EUROPE NETWORK - PRIMOM Vállalkozásélénkítő Alapítvány
Elérhetőség:
4400 Nyíregyháza, Víz u. 21/b.
T elefon: +36-42/414-188
Fax: +36-42/414-188
E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
---------------------------------------------------------------------------------------
A csapadékgazdálkodás és fenntarthatóság
2011. január 12. szerda, 10:45 Kategória: Növénytermesztés, kertészet
Az elmúlt tizenöt évben fokozatosan alakult ki az az elképzelés, hogy a fenntartható fejlődés három alappilléren nyugszik: természeti-környezeti, gazdasági és társadalmi pilléreken, és a konkrét intézkedésekben mindhármat mérlegelni kell. A csapadékgazdálkodás eredménye az agrár-, erdő- és vízgazdálkodás területén jelentkezik közvetlenül. Az agrárgazdaság területén a fenntartható fejlődésről számos fogalmat is meghatároztak. Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) így értelmezi a fenntarthatóságot: „Az agrárgazdaság fenntartható fejlesztése a természeti erőforrások megőrzésére, az azokkal való gazdálkodásra és a jelenlegi termesztési technológiák olyan megváltoztatására irányuló törekvés intézményes megvalósítása, amely lehetővé teszi az emberiség jelenlegi és jövőbeli generációjának élelmiszer- és egyéb igényeinek harmonikus kielégítését. Az agrárgazdaság, valamint az erdő- és halgazdaság megőrzi erőforrásait, megakadályozza az emberi környezet leromlását, és technológiai szempontból megfelelő, gazdaságilag hatékony, társadalmi szempontból pedig elfogadható fejlődést eredményez.”
Régi magyar növények
A Balinkai káposzta
A fontosabb káposztafajták: a kelkáposzta, a karfiol és a karalábé a XVIII.–XIX. században nyerték el mai alakjukat, formájukat. A múlt század vége, a kertészeti kultúrák fellendülése óta a veteményeskertek elterjedt növényei. A legjelentősebb, legismertebb a fejeskáposzta (lat. Br. oleracea var. capitata).
Hazánkban a középkortól a XIX. század második feléig, az amerikai eredetű zöldségfélék (paradicsom, burgonya stb.) tömeges elterjedéséig a legfontosabb zöldségnövény volt. Különböző formában, levesként, körítésként, savanyítva fogyasztották. A legnevesebb magyarországi káposztatermő vidékek: a Nyírség, a Rétköz, a Hajdúság, a Fejér megyei Balinka, Fehérvárcsurgó, Csór, valamint Győr vidékének néhány községe, Devecser és környéke, ahol némely községben a XIX. sz. óta jelentős termesztés folyik/folyt. A kisüzemi káposztatartósításról nevezetesek a főváros környéki falvak:Vecsés, Soroksár.
Nagy múltú káposztatermesztő tájat alkotnak a Vág alsó folyása mentén fekvő, 1920 után Csehszlovákiához csatolt, ma Szlovákia területén lévő magyar falvak (Vágfarkasd, Negyed stb.). A káposztát nagyban termesztő községek lakosai hagyományosan helységről helységre szekerezve árusították káposztájukat.
A paraszti káposztatermesztés veteményes kertekben vagy a határból kiszakított, a nyomásos gazdálkodáson kívül művelt káposztás kertekben, káposztaföldeken, később a vetésforgóba beleilleszkedve kertészeti módszerekkel folyt.
A magot szabadföldi palántaágyakba vetik, megerősödése után, május végén, június elején kiültetik. Az ültetés sorhúzó nyomában ültetőbot segítségével történik. Rendszerint esős időt választanak a munkára, különben a palántákat egyenként öntözni kell. A fejlődő növényt kétszer-háromszor megkapálják, amíg a kapa a levelek közé befér.
A fejlett káposztafejeket rövid, erős késekkel október végén, november elején vágják le. Télen pincében, fedeles veremben vagy szalmával és földdel fedett prizmákban tárolják. Feldolgozására (szeletelés, gyalulás, érlelés, taposás, savanyítás) a téli hónapokban kerül sor.
A káposztát a néphit sok levele miatt bőségvarázsló ételnek tartja. Táplálkozási jelentősége igen nagy (A-, B- és C-vitamintartalma miatt).
Az első magyar kertészeti szakmunka (Posoni kert, 1664), Lippai János könyve a káposztát “parasztveteménynek” nevezi. Termesztését és gyógyászati hasznát leírva a legelterjedtebb zöldségfélének tekinti: „Ez a Magyaroknál olly közönséges palánta, hogy alig élhet az szegény ember annélkül. Sőt, a savanyú káposztát még az eleinktől maradott névvel magyar Ország tzímerének szokták nevezni.” Apor Péter szerint: „... a káposztánál magyar gyomorhoz illendőbb étket nem tartának a régi időben” (Metamorphosis Transylvaniae, 1736). A szegedi Egyetemi Könyvtárban őrzött, ma már csak egyetlen példányban ismert Misztótfalusi Kiss Miklós Szakácsmesterségnek könyvetskéje (1698.) címmel kiadott könyvében számos savanyított káposztával készült recept olvasható.
Így ír róla Szirmay Antal középbirtokos zempléni nemes, helytörténeti író. Zemplén vármegye jegyzője, majd 1777-től főjegyzője. „Első része ételünknek ama káposztás hús, Ha szalonna nincsen benne, szívünk már nagyon bús. Oh áldott káposzta, paradicsom hozta. Áldott, aki kolbásszal foldozta!”
A balinkai káposzta Álló Imre ismertetése (A KERT, 1903. május 1-i számában megjelent: Három kitűnő téli káposzta fajta című írása) szerint tömött, igen nagy, lapos fejű (a rajzon viszont gömbölyűnek látszó), gyöngén halványzöld levelei vékonyak és finoman erezettek. Dicséri, termesztésre ajánlja. Betegségnek (ragya) ellenálló. Lassan fejlődő, későn boruló, de jó eredménnyel palántázható, termése jól tárolható. Rövid torzsa jellemzi. Az őszi esőt (rothadás) jól bíró. A káposzta eredményes termesztéséhez sok a napsütéses óra, könnyen felmelegedő, levegős homoktalaj és az alatt vízzáró agyagréteg szükséges.
A káposzta téli eltartásának módja a savanyítás. A módszert – a tejsavas erjesztést –, mintegy 2600 évvel ezelőtt a kínaiak dolgozták ki. A kínai nagy fal építésekor a Kr. előtti IV–III. században – az építőmunkások – „védőételként” – savanyított káposztát kaptak. A görögöknél a savanyított káposztát Hippokrátész általános gyógyszerként ismertette. A rómaiaknál Cato pestis gyógyítására használta, a savanyítás római módjáról pedig Plinius számolt be. Savanyított káposztát vitt hajóján Cook kapitány is, félve a skorbuttól.
BALINKA
Fejér megye északi részén, a Gaja patak völgyében található község, mely1755-ben nyerte el mai nevét. A ránk maradt oklevél szerint 1193-ban III. Béla király a székesfehérvári keresztes lovagoknak ajándékozta „Boinca” néven. Gyakran került más és más főúri családok birtokába egészen a törökök elleni háborúkig. A harcokban a falu teljesen elpusztult.
A XVII. Században német lakosokkal települt újra, az elpusztított település helyétől kissé keletebbre. 1873-ban községgé alakult. 1876-ban a fél falu elpusztult egy tűzvészben, 1880-ban három alkalommal is pusztított a „vörös kakas”, csak a cseréptetős épületek maradtak meg, de a leégett házakat újjáépítették. A tőkés fejlődés első évtizedeiben belső elvándorlás kezdődött, majd Európa, sőt a tengerentúl következett, ahova több száz balinkai ment el. A fejlődést az 1920-ban megnyitott kisgyóni bánya indította el, a parasztság a zöldségtermesztéssel tett szert nagyobb jövedelemre. Híres a balinkai káposzta, a vöröshagyma, a tök.
Az I. világháború 14, a II. világháború 39 áldozatot követelt. A német ajkú lakosok közül 1948-ban 16 családot telepítettek ki Németországba.
A községhez tartozó Mecsér a Klosterneuburgi rendháznak volt a birtoka az államosításig Mecsér-puszta néven. Itt hajdanán híres fegyverkovácsok is dolgoztak. A szénbányászat fellendülésével 1955-1957-ben bányász lakótelep épült itt.
A jelenleg Balinka közigazgatási területéhez tartozó Kisgyón 1541-ben a várpalotai, 1696-ban a csókakői várhoz tartozott. 1720-tól a Zichy családé volt, 1913-ban az állam megvásárolta katonai célra. 1922-ben kezdődött itt a szénbányászat és 1972-ig termelt. Szerencsére a gyönyörű környezetben lévő házak egy részét sikerült turisztikai célra megmenteni, a fejér megyei természetbarátok 11 kulcsosház kialakításával létrehoztak egy turisztikai központot. Kisgyón csodálatos természeti tája, morfológiai adottsága, az erdő és mező életközösségei, mikroklímája nagyon jó lehetőséget kínál „erdei iskola” megrendezéséhez. Kitűnő alkalmat adnak a résztvevő iskoláknak növénytani, állattani, geológiai és csillagászati megfigyelésekre egyaránt.
Bárány István
www.ostermleo.com