Elöljáróban szeretném bemutatni röviden a lap kiadóját, a PRIMOM Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Vállalkozásélénkítő Alapítvány Vállalkozói Központját.
Az alapítványt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei önkormányzatok, vállalkozások, érdekvédelmi, szakmai, és egyéb szervezetek példaértékű összefogásaként alapították a rendszerváltás derekán, 1990. augusztusában. A megyei és fővárosi vállalkozásfejlesztési alapítványok, és azok munkaszervezeteiként az ún. Helyi Vállalkozói Központok (HVK) országos hálózata a hazai vállalkozásfejlesztési intézményrendszer kialakításának keretében alakult meg. A PRIMOM e vállalkozásfejlesztési hálózatnak az első elemeként jött létre, s ma is annak egyik vezető, meghatározó tagja. A nyíregyházi székhelyű alapítvány 1991-ben létrehozta Magyarország első Vállalkozó Központját, amely a közelmúltban ünnepelte fennállásának huszadik évfordulóját. Ennek tevékenységét hosszasan lehetne sorolni, hiszen többek között pl. inkubátorházat üzemeltet, mikrohitelezéssel és tanácsadással segíti a kezdő és a már működő vállalkozásokat.
A tanácsadás és információnyújtás keretében a PRIMOM Tanácsadó és Információs Hálózata – ahol az Őstermelő Szerkesztősége is megtalálható – személyre szabott tanácsadási szolgáltatást nyújt a hozzájuk forduló mikro-, kis-, és középvállalkozások számára. Az alapszintű tanácsadás keretében csak a tavalyi évben több, mint ezer ügyfélkérdés került megválaszolásra, s a speciális tanácsadást igénybe vevők száma is megközelítette az ötszázat.

E Hálózati Divízió által szervezett rendezvényeken 2010-ben a résztvevő vállalkozások, cégek száma meghaladta az ezerötszázat.
A ROP Vállalati Tanácsadás keretében a PRIMOM - konzorciumi tagként együttműködve - (mint támogatás közvetítő) vissza nem térítendő támogatási forrást biztosít a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei mikro-, kis-, és közepes vállalkozások (kkv-k) részére a tanácsadási igényeik megfinanszírozására, mely program szintén a Tanácsadó és Információs Hálózatnál érhető el.
E divízió működteti az Enterprise Europe Network vállalkozásfejlesztési hálózat nyíregyházi irodáját is, s az alapítvány ezzel a programmal tagja az Európai Bizottság egyetlen vállalkozásfejlesztési hálózatának. Mindez rangot, referenciát jelent, illetve hozzáférést biztosít különféle programokhoz, pl. többek között a Business Cooperation Database (BCD) szolgáltatásaihoz. A BCD rendszer által az üzleti ajánlatokat juttathatnak el Európa 45 országának vállalkozásaihoz.
A Hálózati Divízió valósítja meg a MEIT Programot is. A „HATÁRTALAN ENERGIA – A megújuló energiák és innovációs technológiák felhasználását és elterjedését segítő magyar-román vállalkozásfejlesztési program” (röviden MEIT) keretében többek között pl. üzletember találkozók lebonyolítására, Megújuló Energiaforrások Üzleti Kalauz üzleti partnerközvetítő kiadvány, valamint agrár-innovációs és megújuló energiaforrások témájú hírlevelek megjelentetésére és adatbázis létrehozására is sor kerül majd.
Az Őstermelő – Gazdálkodók Lapja jelenleg a PRIMOM Alapítvány legtöbb emberhez eljutó programja, mely az alapítvány alaptevékenységei közül az információnyújtást és a tanácsadást a legszélesebb körben valósítja meg. Annak Szerkesztősége is – mint ahogy az előbbiekben is említettem - a PRIMOM Tanácsadó és Információs Hálózatánál található.
Maga az újság a könyv-, és kiadvány kiadási programból „nőtt ki”, amelynek keretében már számos, nagy sikerű mezőgazdasági szakkönyvet adtunk ki, a teljesség igénye nélkül pl. Intenzív almatermesztés, Minőségi almatermesztés, Alma szakácskönyv, Gyümölcsészet, Csonthéjas gyümölcsök korszerű termesztése és biotermesztése, Zöldség-különlegességek termesztési és hasznosítási lehetőségei, Padlizsántermesztés.
Tájékoztató összeállításokat is készítettünk mezőgazdasági termelők számára különböző témakörökben (pl. gépbeszerzés, agrár-hitelezés), amelyeknek mintegy „megkoronázásaként” 1997-ben jelentettük meg az Őstermelőt, mert hazánkban az év január elsejétől kezdve alkalmazták ismét ezt a fogalomkört a jogrendszerben. Az akkor még „csak” egyszeri kiadványnak készült, de olyan nagy sikere lett, hogy először változatlan, majd bővített utánnyomással újra kiadtuk.
A rendkívül kedvező fogadtatása – melyben döntő érdeme volt a szerzői gárda magas szintű szakmai felkészültségének – arra ösztönzött bennünket, hogy folytassuk ezt a munkát. A mezőgazdaság valamennyi témakörét felölelve próbáltunk fontos tudnivalókat és hasznos információkat nyújtani az olvasóinknak először három-, majd kéthavi periodicitással. Megszerveztük országos szinten is a terjesztést, előfizethetővé vált az újság, amely felvette a Gazdálkodók Lapja alcímet, hiszen az őstermelők mellett már szélesebb körben nyújtottunk rendszeres tájékoztatást a gazdálkodók számára. A magazin-szerű, nagy terjedelem lehetővé tette, hogy minden számunkban egy-egy konkrét témakört bővebben is feldolgozva mutassunk be. A folyamatos fejlesztések eredményeképpen a tavalyi év második felében teljesen színes kivitelűvé vált a lap.
Társkiadványaként 2003-tól jelentetjük meg – együttműködve először az Euro Info Centre, majd 2008-tól az Enterprise Europe Network irodával – az Enterprise Europe Network – Őstermelő Plusz (korábban Őstermelő – Euro Info Centre Hírlevél) agrár információs kiadványunkat, mely immár önálló termékké fejlődve, évente 3 alkalommal, nagy példányszámban kerül kiadásra. Általa lehetővé vált a folyamatos megjelenésünk az ország legjelentősebb, mintegy 30-40 agrárrendezvényén.
Az Őstermelő – Gazdálkodók Lapja az elmúlt évek során önálló, független szaklapként elismert lett a magyarországi mezőgazdasági lapkiadás területén, az agrárium képviselői a legjobbak között tartják számon, mint márkanév már külön értéket képvisel. Természetesen nem lehetünk elégedettek, sok teendőnk és megvalósításra váró tervünk van még. Azokhoz mindig szívesen vettük, sőt kértük olvasóink visszajelzéseit, hogy azokat figyelembe véve lehetőleg minden témakörben adjunk közre érdeklődésre számot tartó publikációkat. A több ezres előfizetői-, és vásárlói körünket látva talán sikeresnek mondható ez az igyekezetünk.
Végezetül szeretném megköszönni a szerzőink és az együttműködő partnereink munkáját, a hírdető cégek, vállalkozások, valamint az olvasóink és az előfizetőink bizalmát!
Czomba Csaba
a PRIMOM Alapítvány
Kuratóriumának
elnöke
15 esztendő egy ember életében már nagy időnek számít. Ha azt a megszületéstől kezdve vizsgáljuk, elmondhatjuk, hogy akkorra már kifejlődik a személyisége, kialakul az egyéni stílusa, megismerkedik a környezetével, őt magát is megismerik, és bár még nem teljesen felnőtt, de igyekszik megtalálni a helyét a világban. Valami hasonló mondható el erről egy újság esetében is, hiszen idén jubilál az Őstermelő-Gazdálkodók Lapja című országos terjesztésű mezőgazdasági szaklapunk.