Az emberiség élőhelye a Föld nevű bolygó, mely a többi Naprendszerbeli, szervetlen, nagy méretű világ részének megfelelően részekből, főként alszervezetekből tevődik össze. Ezeknek a típusú bolygóknak a felépítése általában az anyag halmazállapoti tulajdonságait követi.

A külső burkok a könnyű alkati elemi részekből, a belsők pedig tömör, rendszerint magasabb hőmérsékleti egységekből tevődnek össze.

Ennyit jegyzünk meg általánosságban a bolygók felépítéséről, melyek egyike a Föld. Ennek belseje ismereteink szerint meleg, magas hőmérsékletű. Külső burkolata pedig – ahogy kifelé távolodunk a centrumtól – egyre ritkább, egyre kisebb sűrűségű elemekből (nem csak kémiai elemekre gondolunk) tevődik össze.

A burkolatok egymásfelettisége, a tömegvonzás sűrűbb és ritkább alkatú anyagokat hozott létre. Így jött létre a Föld övezetes szerkezete, melynek főbb külső övezetes elemei magát az életet hozták létre vagy annak környezetét adják napjainkig (lásd 1. számú ábra). Ezek:

- Levegő,

- Víz,

- Ásványi anyagok,

- Szárazföld,

- Föld- és kémikus anyagok.

Ez alatt következnek a Föld belső geoszférái, és kívül már csak a Naprendszer külső tere adja a Föld környezetét. És kívülről kapja ez az egész egység a Földet körülvevő bolygó és a Nap tömegvonzási és sugárzási hatásait is.

Ezeknek az övezeteknek a kontaktusán jöttek létre az élővilág különböző változatai:

- Mikrovilág,

- Növények,

- Állatok,

- És itt alakult ki az ember is, mint élőlény.

Majd a kialakulás után átformálódott egységek szaporodása hozott létre sajátos összefüggő övezeteket, mint légkör, ami ismereteink szerint a következő övezetekből áll:

- Magas légkör,

- Átmeneti-köztes légkör,

- Földfelszíni és óceán feletti légkör.

A magas légkör és az átmeneti légkör gáznemű anyagának funkciója a földi élet szempontjából egy védőernyő működése, hogy a külső reaktív hatásoktól és egyéb külső Naprendszerbeli hatásoktól védi a Föld belső anyagait. Elég csak a nagyon durva meteoritokra vagy a bonyolultabb szerves élet szempontjából nagyon jelentős napsugárzásra gondolnunk.

De ide tartoznak az atmoszférikus, esetenként a radioaktív sugárzások típusai is. Így a légkör külső anyagának alsó része a jelentősebb földkéreg szilárd anyaga az élet hordozója szempontjából, mezőgazdasági szempontból ez a réteg a legjelentősebb.

A külső atmoszférikus környezetben a légkör vastagsága különböző és így különböző hatással van az alatta lévő földkéreg anyagra is.

A napsugárzás és a Föld keringése, tengelyhajlása közötti kapcsolatok sajátos övezeteket hoztak létre. Ezekben az övezetekben az élő anyag számára különböző adottságok alakultak ki. Elég csak az éghajlati övekre gondolnunk.

A szinte csekély élettevékenység után a tundra, tajga majd az átmeneti övek szituációja alakult ki, mely maximumát az élet szempontjából a trópusban éri el. Ezek az övezetek egyben a légkör és a víz Földdel való találkozásának övezetei is (lásd 2. számú ábra).

2. számú ábra

Az élő anyag szempontjából döntő ezeknek az övezeteknek a földfelszíni elrendeződése. Ezt mezőgazdasági termelés szempontjából csak talajöveknek nevezzük. A talajövekben a napsugárzás, a külső hőmérséklet és egyéb hatások következtében más-más szilikátszerkezetek adják a talaj egységeit.

Ezek adják meg a lehetőséget a növény- és állatvilág különböző típusainak kialakulására és huzamos jelenlétére. Egyben a mezőgazdasági termelés szempontjából döntő körülmények kialakulására.

A talajövek szempontjából döntő még a legkülsőbb földövezet anyag, a földkéreg külső morfológiája is. A döntően klímaövezetnek nevezett zónák kialakulása a morfológia függvénye is.

3. számú ábra

A sivatagi övtől a magashegységi szituációig szinte minden jelen van Európában. Legjelentősebb azoknak az országoknak a helyzete, ahol nemcsak az egyik klímaöv alakult ki, mint pl. Grönland vagy Skandinávia esetében, hanem az ország elterjedésénél és földrajzi helyzeténél fogva több klímaöv találkozása jellemző. Ez azt is jelenti, hogy az országunk határokkal elzárt működési területén belül többféle klímaöv, változatos növény- és állattenyésztés kialakulási lehetőségeit hordozta és hordozza ma is.

A növény- és állatövekhez kapcsolódik az embernek, mint élőlénynek a megjelenése, szaporodása és immáron közel több mint 5 milliárdos emberiség elhelyezkedése a zónákon belül.

Magyarország az előzőeket áttekintve a mérsékelt övi zónákba esik, azon belül egy nagyon kis területet foglal el. Következésképpen a mezőgazdasági termelés szempontjából a különös fontosságú kontaktövezetek csapadék, hőmérséklet és mállási lehetőségek függvényében – még e kis országon belül is – roppant változóak. Elég csak az alföldi homokpusztaságokat a középhegységi lejtők anyagaival összevetnünk.

A hazai mezőgazdaság tehát sokféle helyi területi viszonyhoz és azon belül sokféle termelési lehetőséghez kell, hogy alkalmazkodjon. Ennek az alkalmazkodásnak megvannak a történelmi gyökerei is.

A mezőgazdasági termelés történelmi gyökerei

A legeltetés korábban a pusztaság, a növény gyeptermelő területek elterjedése volt a döntő az emberiség élete, szaporodása szempontjából.

Az erdővel borított területek kisebb szerepet játszottak és még kisebb szerepet játszottak a sziklás, meredek hegyoldalakkal jellemzett vidékek.

A legkonkrétabb jeleket az őskori emberi telephelykutatások mutatják. (Magashegységből alig, a barlangokban, a hegylábi erdőségekből több, a folyóvizek járta övezetekből pedig döntően sok előember, ősember nyomot találunk.)

A légkör, vízkör, földkéreg, napsugárzás kontaktusával a későbbiekben végbement változások jól tükröződnek a magyar történelemben is. Legeltető életmódról a feudális nagyparcellás működés nőtt ki, majd azt a kisparcellás kísérlet után a talajművelés változásaival ismételten nagyparcellás mezőgazdasági művelés követte.

A mai ország területén belül megvannak azok az övezetek, ahol a körülmények eleve determinálják a gazdaságos mezőgazdasági termelés működésének típusát. Csak példaként említjük, hogy az Alföld morfológiai elhelyezkedésénél, csapadék-éghajlati viszonyainál fogva inkább a nagy szántóföldi karakterű növénytermesztésnek kedvez, különösen a folyó menti területeken. Ezzel szemben a domborulatok déli lejtőin az erősebb napsugár-ellátás és a változatosabb csapadékviszonyok miatt a vegyes növénytermelés sajátosságait alapozzák meg. Míg a magasabb középhegységi, sziklás részeken az erdőművelés körülményei determinálódtak.

Ezen szempontok szerint vizsgálva jelöltük ki Magyarországon az egyes növényféleségek termelésének optimális körzeteit és a javításra szoruló, gazdaságilag kevésbé jelentős területeket is. Így egy-egy tájegység mezőgazdasági értéke, termelési lehetőségei szempontjából különösen az utóbbi időkben határozott jelleget kapott.

Az alföldi területek a sík, szántóföldi művelés alapjául szolgálnak. A dombvidéki részeken a vegyes jellegű termelés, tehát gabonaneműek és cserjenövények termelése jellegzetes, míg az erdő borította, erősen tagolt domborzatú területeket az erdőgazdasági művelés előnyei határozzák meg.

Az átmeneti részeken, a délies, napsütötte lejtőkön pedig (Mecsek déli része, Balatonfelvidék, Mátraalja, Bükkalja, Tokaj-hegyalja) a sajátos természeti légkör, vízkör, atmoszféra, napsugárzás találkozása révén sajátosan kedvező körülményeket hordoztak és hordoznak bizonyos növényfajták tenyészete, fejlődése és termelése szempontjából (és egyben a mezőgazdasági termelés fő részterületei).

Így kapcsolódik, pl. a káposzta termelése az alföldi területekhez, vagy a korábbi nádtermelés a folyammenti síkságokhoz, a szőlőtermelés pedig a déli fekvésű, napsütötte hegyoldalakhoz. Ez utóbbiakhoz tartozik Tokaj-hegyalja vidéke is, mely a magasabb lejtőkön erdővel borított és a Bodrog által kiképzett ártér pedig egy vízkészletet ad a mindenkori esőzésekhez.

Mindezekhez hozzájön még a Tokaji-hegység vulkanitjának tömege, melynek felszínét erdő és erős bokrosodás jellemzi. Ez jelzi a viszonylag néhány talajréteget, és vele a növényzet fejlődése számára optimális lehetőséget, a lejtőkön pedig a szőlőnek, mint gazdasági nemesnövény számára optimális lehetőséget nyújt a talaj málladéka és annak ásványtartalma és nyomelem-tartalma révén.

Principit is Sátor deffinit is Sátor, vagyis kezdődik a Tokaj-hegyaljai Sátor-hegyben és befejeződik az abaújszántói Sátor-hegyben a délnyugati lejtők zónája.

Másik oldalról Principit is Sátor deffinit is Sátor, vagyis kezdődik a Tokaj-hegységi Sátorhegy mezőgazdasági lejtőin s befejeződik a sátoraljaújhelyi Sátor-hegy lejtőjén az a zóna, amely a vízjárta, vízgazdag Bodrog síkság, Hernád-völgy és a magasabb lejtők erdőterületén helyezkedik el.

A Tokaji-hegységnek ebben a lejtőmedencében optimális körülmények álltak be a szőlőnek, mint gazdaságilag is jelentős növénynek a termelésére. A kémiai-elemi felépítés mellet a víznek, mint oldó- és tápanyaghordozó anyagnak hatása érdemileg fontos a szőlőnek, mint növénynek kifejlődése szempontjából.

A földkéreg különböző anyagai közül az alumínium-szilikátok, köztük is az agyagásványok döntő hatásúak a növény felső részének és gyökérzetének fejlődésére. Ezt a vizsgálatot világszerte kísérletek igazolták.

A tokaji lejtőkön az adszorbeált víz alumínium és szilícium gélt hozott létre, mely rácsos szerkezetű és a hasznos elemek tárolására alkalmas ásványos szerkezetet eredményezett. Ezek az agyagásványok (kaolinit, montmorillonit, illit, stb.) döntőek a szőlő gyökérzetének vízzel való ellátása szempontjából.

A szőlő számára nagy fontosságú ritkaelemeket (mint pl. lítium, kálium) pontosan ezek a rácsszerkezetek hordozzák (lásd 4. számú ábra).

4. számú ábra

A szőlő fejlődése és gazdasági értéke szempontjából optimális nyomelemek (Ag, Sb, Zn, Cu, As, stb.) itt a felső talajövben az esőzés hatására szabadulnak fel és jutnak olyan állapotba, hogy azok a szőlőnek, mint növénynek szerkezeti részébe beépülhessenek.

A Tokaj-hegyaljai szőlő zamatát a cukor és a növényi savak mellett éppen ezeknek az elemeknek a jelenléte és nagy gyakorisága adja.

A szőlő újabban orvostudományilag felderített hatásai, mint az emésztés- és vérképződés serkentése, és a komplex vízhordozó molekulák képződése pontosan ehhez a nyomelem-mobilizációhoz kapcsolódnak.

Hiába visszük el a Tokaj-hegyaljai szőlőt más területekre, más talajokra, nem adja azt az étkezési-emésztési ízhatást, melyet a Tokaj-hegyaljai must és bor hordoz.

Tokaj-hegyalja így a leírt övezetben mát történelmileg is sűrűbben lakott területe volt a Kárpát-medencének. Többek között a komplex növénytermesztési, környező erdők állattenyésztési és a Bodrog halászati lehetőségei eredményezték azt, hogy a hegység belakott övezetét Sátor-hegytől a Sátor-hegyig szinte a Kárpát-medence egészét képviselő népcsoportok alkotják.

Részben természeti menekülés, részben politikai hatások következtében a magyarok mellett németek, szlovákok, lengyelek, ruszinok különíthetők el és azok kereszteződéséből adódó sajátos hegyaljai emberek képviseli ma az igazi Tokaj-hegyaljai lakosságot.

Ennek mai feladata, hogy a Tokaj-hegyaljai szőlőt és az abból készült bort arra a szintre emelje, amelyen a korábbi évtizedekben, századokban volt.

Összefoglalva tehát a Tokaji-hegység a Kárpát-medencének egy olyan szegélye, amely a szőlőtermelés, a szőlő sajátos egészségügyi és gyógyító hatásainak élelmiszerré való alakítása különösen alkalmas, az ide települt vegyes népesség pedig biztos megélhetést kell, hogy találjon még a modern századokban is, a szőlő termelésében, a musttá és borrá való feldolgozásában.

Dr. Mátyás Ernő

geológus, a földtudományok kandidátusa

(Jelen szakmai anyag teljességében /az itt kimaradó ábrákkal/ megtalálható a 2009/5-ös Őstermelő- Gazdálkodók Lapjában- a szerk.)

Az 1960-as évektől kezdődően az állami támogatások növekvő mértékben agrárpiaci rendtartási kiadások voltak, ennek ellenére egyre kevésbé sikerült fenntartani a méltányos termelői árakat. A viszonylag magas termelői árakat növekvő piaci rendtartási költségek és exportszubvenciók segítségével sikerült elérni, de a nemzetközi kereskedelmi partnerekkel szemben fokozódó konfliktusok végül is az EU agrárpolitikájának alapvető irányváltásához, vagyis az 1992. évi reformhoz vezetett. A KAP fejlődése tehát az elmúlt 50 évben az ár- és exporttámogatási, valamint magas vámvédelmi rendszerből kiindulva az 1992. évi KAP reform által bevezetett ágazat-specifikus közvetlen támogatásokon keresztül az Agenda 2003 keretében létrehozott termeléstől független közvetlen kifizetésekig (kölcsönös megfeleltetési előírások betartása mellett) terjedt. A gazdák termelési döntéseit ma a piaci viszonyok határozzák meg, mert a közvetlen kifizetések 90%-a már nem kapcsolódik termelési kötelezettséghez. A termelői árakat 1992 után már egyre inkább a kereslet és a kínálat alakulása határozta meg.  Az árak csökkenésével előidézett bevételkiesést jelentős részben meghatározott termékekhez (GOFR növények, kérődző állatok) kapcsolódó közvetlen kifizetések kompenzálták. Így megváltozott a közvetlen kifizetések szerkezete is, mert csökkent a piacszabályozási támogatás és emelkedett a közvetlen kifizetések aránya. A támogatások felhasználását elemezve nem világos, hogy pontosan milyen célokat szolgál a KAP? Ha a jövedelemtámogatás a cél, akkor elsősorban miért a gazdag termelőket támogatjuk, mivel a közvetlen támogatások 80 %-át kapja a támogatásra jogosult gazdaságok 20 %-a. A környezetvédelem érve ellen szól, hogy gyakran a környezetromboló termelési rendszerek élvezik a legnagyobb támogatást, ezzel szemben a fenntartható termelési rendszerek alultámogatottak. További érv az élelmezésbiztonság, élelmiszerbiztonság és élelmiszerminőség garantálása, de e célok elérését nem tudjuk közvetlen kifizetéssel befolyásolni, ha azok 90 %-a termeléstől elválasztott támogatás. Az EU standardok teljesítésének kompenzációja is szóba kerül a támogatások legitimitásának igazolásaként, ugyanakkor számos más iparágban még szigorúbb előírásokat kell betartani támogatás nélkül. Továbbra is helytálló Ralf Gustav Dahrendorf, korábbi európai biztos (1970-1974) 40 évvel ezelőtti kijelentése a KAP-ról: „kicsit többet jelent annál, hogy csupán eszköz a mezőgazdasági miniszterek kezében, hogy saját gazdálkodóik számára megkapják Brüsszelben és az EU nevében mindazt, amit a nemzeti kormányoktól nem kapnak meg.” A hazai politikusok ma is ebben a felfogásban számolnak be az írott és elektronikus sajtónak brüsszeli tárgyalásaikról.

Az EU-27 tagországaiban 172 millió hektár mezőgazdasági területre 2013-ban 45,6 milliárd euró közvetlen támogatás jut, ami hektáronként átlagosan 265 eurót jelent. Görögország áll a csúcson, hektáronkénti 544 euró összeggel, míg Lettország az utolsó, csekély hektáronkénti 83 euró kifizetéssel. Magyarország az átlagosan mintegy 5 millió hektár támogatásra jogosult területtel  kalkulálva hektáronként mintegy 264 euróra számíthat. Ez éles vitákat vált ki a régi tagországokban, valamint a régi és új tagországok között. A termeléshez nem kapcsolt közvetlen kifizetéseket is megkérdőjelezik, elsősorban a magas termelői árak időszakában.

A KAP támogatások elsősorban nem az externáliák és a közjavak előállítását ösztönzik. A termeléstől és közjavak előállításától független támogatások forrása teljes mértékben az uniós költségvetés, ezzel szemben az európai közjavak szolgáltatását közvetlenebb módon is ösztönző 2. pilléres intézkedések támogatásában társfinanszírozásként érvényesül. Ebből következik, hogy a mezőgazdasági támogatásoknál a jövedelem újraelosztása az elsődleges szempont, mindenekelőtt az 1. pilléres támogatások, de a 2. pillér számos intézkedései esetében is. Mivel a KAP kiadásai nagyrészt újraelosztást jelentenek, fontos szerepet játszik a kedvezményezettek köre. A KAP támogatások területi eloszlását vizsgálva kiderül, hogy az 1. pilléres támogatások inkább a gazdagabb, azaz az alacsonyabb munkanélküliséggel és növekvő lakossággal rendelkező régiókat támogatja, a 2. pilléres kifizetések pedig a várakozásokkal ellentétben a támogatások nincsenek összhangban a kohéziós célkitűzésekkel, mivel főleg a kedvező gazdasági helyzetben lévő, fejlődő területek számára kedveznek. Mivel a közvetlen támogatások a KAP költségvetésének 75 %-át teszik ki, az uniós adófizetők pénzének jelentős részét nagyon kevés és nagyon gazdag kedvezményezett kapja. Ez aligha járul hozzá a kohézióhoz, hiszen a szegény adófizetők is hozzájárulnak e támogatásokhoz. A 2. pillér összege és jelentősége az elmúlt időszakban nőtt (amely tendencia várhatóan a jövőben is fennmarad), de így is a KAP költségvetésének csupán 20 %-át teszi ki. A vidékfejlesztési támogatás a nemzeti társfinanszírozással együtt is a közvetlen kifizetéseknél jóval kisebb összeget képvisel. A 2. pillér célja a versenyképesség fokozása, a természeti környezet fenntartása és szükség szerinti védelme, valamint a tágabb értelemben vett vidékfejlesztés elősegítése a három tengely 26 intézkedése keretében (a Leader jelenti a negyedik tengelyt). AZ EU-ban a támogatási előirányzat 44 %-a környezetvédelmi és földhasznosítási, 34 %-a versenyképességi, 23 %-a tágabb értelemben vett vidékfejlesztési célokat szolgál (jelentős tagállami hangsúlykülönbségek mellett!). A Leader programokra jut az előirányzott támogatások 6 %-a, technikai segítségnyújtásra pedig 3 %-a.

A nemzeti társfinanszírozás aránya is vita tárgyát képezi az EU költségvetési vitájában. Kérdéses, hogy az új tagállamok, azaz a konvergencia régiók 2013 után továbbra is preferenciát fognak-e élvezni, ha igen, milyen mértékben a vidékfejlesztési támogatások nemzeti társfinanszírozásában (1. táblázat).

1. táblázat: Kihívások: társfinanszírozási arány az EU-ban

Forrás: Európai Bizottság

A tagországok között nagy különbségek vannak az 1. és a 2. pillér megoszlása között. A vidékfejlesztési pénzek 2007-2013 közötti elosztását sokkal inkább az Európai Unió Tanácsa 2005. decemberi határozatának politikai dinamikája, mintsem a második pillér célkitűzéseire vonatkozó kritériumok határozták meg. Az új tagországokban magasabb az egy hektárra jutó vidékfejlesztési támogatás összege, mint a régi tagországokban. Az EU-27 2013-ban 12,75 milliárd euró vidékfejlesztési támogatásra lesz jogosult, ami 172 millió hektár mezőgazdasági területre számítva hektáronként 74 eurót jelent (3. ábra). Magyarország esetében 5 millió hektár támogatásra jogosult területtel kalkulálva ez hektáronként 115 eurót jelent (közel felét az I. tengely támogatásai teszik ki).

Az 1957. évi Római Szerződésben lefektetett hivatalos célkitűzések - a mezőgazdasági termelékenység növelése, a piacok stabilizálása, a gazdák tisztességes életszínvonalának biztosítása, az élelmezésbiztonság garantálása, a piacok stabilizálása, a méltányos fogyasztói árak garantálása - formálisan továbbra is érvényben vannak. Mivel az eredeti célkitűzések megfogalmazására több mint fél évszázada került sor, felülvizsgálatuk indokolt lehet. Az új intézkedések kidolgozása komoly erőpróbát jelent, a végrehajtás során figyelembe kell venni a szubszidiaritás elvét is, továbbá a szűkös közösségi költségvetési erőforrások elosztásánál az egyéb felhasználási célok mérlegelése is fontos feladat. Az 1992. évi reformja óta bekövetkezett változásait elemezve megállapíthatjuk, hogy az agrárpolitika jó irányba fejlődött, de a változások tempója lassú volt. Ennek figyelembe vételével most sem várható el, hogy a szükséges alapvető változások rövid időn belül megvalósuljanak. Felvetődik a kérdés, hogy milyen rövid távú módosítások lennének összhangban a kívánatos hosszú távú eredményekkel? Milyen konkrét változtatásra van szükség ahhoz, hogy hosszú távon ne veszélyeztesse a további fejlődést? A KAP rövidtávú reformjával kapcsolatban az alábbi kérdések vetődnek fel: további moduláció, a támogatások felső határának megállapítása, kölcsönös megfeleltetés és a KAP kétpilléres rendszerének fenntartása. A politikai beavatkozást indokolja a piaci kudarc, például a közjavak előállításának hiánya, az externáliák kezelése és a határokon átnyúló hatások elősegítése. Az EU-nak több támogatást kellene nyújtani a határokon átnyúló hatások előmozdítását célzó intézkedésekre, de erre nem áll rendelkezésre elegendő pénzügyi forrás. E célok eléréséhez a korábbinál sokkal nagyobb jelentőséget célszerű tulajdonítani az energiával, a környezetvédelemmel és a klímaváltozással kapcsolatos beruházásoknak, az alternatív energiaforrások kutatásának, valamint az emberi erőforrást érintő felsőfokú oktatást és kutatást elősegítő beruházásoknak.

Popp József

Agrárgazdasági Kutató Intézet, főigazgató-helyettes

(Jelen szakmai anyag teljességében megtalálható a 2010/4-es Őstermelő Gazdálkodók Lapjában- a szerk.)