Agrárszakoktatás az EU egyik tagállamában

Az állami agrár-szakoktatás története Franciaországban hivatalosan 1848-ra nyúlik vissza, amikor az akkori kormány megszervezte a hivatalos agrár-szakoktatási hálózatot, noha maga az agrárképzés ennél régebben, 1760 körül indult el az országban. Az 1848. október 3-i rendelet három oktatási intézmény-típust nevesített, ezek: a gazdaságokban kialakított iskolák, a regionális iskolák és az Institut National Agronomique. A háromféle intézmény együttesen biztosította a gyakorlati tudás átadását és a kutatásra alapozva az elméleti ismeretek bővítését.

Az agrárképzési rendszer folyamatosan követte a nagy gazdasági és társadalmi változásokat – már az 1880-as években megjelent a megyei mezőgazdasági szaktanárok hálózata, ami egyes források szerint nem csak előhírnöke volt a mai vidéki szaktanácsadói hálózatnak, de elősegítette a szövetkezeti mozgalom elindulását is, akárcsak a korabeli továbbképzések, gazdatanfolyamok megjelenését. Az első világégés elsősorban férfitársadalomban okozott pusztítása miatt kezdődött meg Franciaországban a nők agrárképzése, de az első világháború után indult meg a felsőfokú agrároktatás is. Az 1960-as és 1962-es mezőgazdasági modernizációs törvény – aminek megalkotását nem kis részben a közös európai piac fejlődése is indukálta – az agrárképzést is jelentősen átalakította, egyben megteremtette a kiadott oklevelek állami elismerésének feltételeit is, harmonizálva az agrárképzést az állami közoktatás rendszerével. A magántulajdonban lévő oktatási intézményeknek erre 1984-ig kellett várni, az akkor megszavazott törvények teremtették meg az összhangot úgy a költségvetésből finanszírozott szakoktatással, mint magával az agrárszakképzést felügyelő mezőgazdasági minisztériummal, ettől kezdve az agrárképzés alatt a teljes, tulajdonosi háttértől független intézményrendszert értjük. Az 1999-es mezőgazdasági orientációs törvény[1] szerint - ami már a fenntartható fejlődés szempontrendszerét is követte – az agrárképzésnek öt fő feladatot kell teljesítenie, miközben általános és szakmai képzést nyújt a mezőgazdasággal, erdőgazdálkodással, akvakultúrával, élelmiszer-feldolgozással és –kereskedelemmel foglalkozó szakmákban. Ezek a feladatok a következők:

- maga a képzés általános és speciális szakmai területeken, úgy az alapképzésben, mint a kiegészítő képzésben és a felnőttoktatásban;

- részt vállalni a vidéki élet alakításában;

- elősegíteni a fiatalok iskolai, valamint a fiatalok és felnőttek szakmai és társadalmi beilleszkedését;

- hozzájárulni a kísérleti, alkalmazott kutatási és fejlesztési tevékenységhez,

- részt venni a nemzetközi együttműködésben, különös tekintettel a diák- és oktatócsere-lehetőségek szélesítésére, intenzívebbé tételére.

Franciaországban az agrárszakoktatás úgy közép, mint felsőfokon két jól elkülönülő szegmensre osztható – a költségvetési és a magántulajdonban lévő intézményekre. Az első csoportot tekintve a fenntartó – és az oktatók munkaadója – a mezőgazdasági minisztérium, míg a magántulajdonban lévő intézmények esetében egyházak, egyesületek, közösségek egyaránt állhatnak az egyes iskolák mögött. Mindegyikre igaz viszont, hogy egy folyamatosan és nagyon gyorsan változó gazdasági és társadalmi feltétel-rendszerben kell napra kész ismereteket átadniuk és a „piacon” is jól hasznosítható bizonyítványt adniuk a diákoknak. Ezért időről időre megjelenik egy átdolgozott, a mindenkori igényekhez a legjobban adaptált egyfajta kerettanterv, a legújabb a 2009-2014-es ciklusra szól. A tanterv három fő szempontra koncentrál a jelenlegi ciklusban, ezek: az oktatás minél magasabb minőségi színvonala, az innováció elengedhetetlen volta és az ágazati igényeknek megfelelő szakemberképzést folytató, ugyanakkor önálló, autonóm intézményi működés biztosítása.

Ez a kerettanterv az agrárszakoktatás orientációjának meghatározásakor mindenekelőtt abból indul ki, hogy számba veszi azokat a társadalmi és gazdasági körülményeket, valamint az állam ezekben játszott szerepét, amik valamilyen formában befolyásolják a szakképzést akár menetében, akár a frissen végzettek munkaerő-piaci lehetőségeit illetően. A tanterv igyekszik mindig megőrizni a francia agrárszakképzés sajátosságait, biztosítani az összhangot a különböző és rendkívül sokszínű struktúrák, képzési formák között, ugyanakkor megkísérli a korszellemhez legjobban igazítani, modernizálni azt. A 2009-2014-es kerettanterv egyik célja éppen az, hogy a szakoktatás szereplőit minél aktívabban bevonja az egész agrárszakoktatást érintő regionális és intézményi programok minél sikeresebb megvalósításába. Az, hogy az állam felügyelete alatt megvalósuló agrárszakoktatás mindenkor egységes és előremutató szellemiségű legyen, nem új, hiszen már az 1848-as törvényben is megfogalmazódott ennek igénye. Ezt a szellemiséget a francia mezőgazdaság későbbi történetének nagy változásai ellenére is sikerült továbbvinni, olyannyira, hogy a szakoktatás önálló fejezetet[2] is kapott a mezőgazdasággal kapcsolatos törvényeket összefoglaló, úgynevezett Code rurale-ban. Ebben nem csak az állami költségvetésből fenntartott, de a magántulajdonú intézmények szerepére is kitért a jogalkotó, meghatározva azokat a szabályokat, szerződésformákat, melyek betartásával, megkötésével az állam a magántulajdonú intézmények által kibocsátott bizonyítványokat az állami intézményekével teljesen egyenrangúnak ismeri el. A francia agrárszakoktatás jellemzője, hogy különböző szinten megalkotott „projektekre” épül, ezek egyrészt helyi, regionális és nemzeti szintet, másrészt pedagógiai és intézményi projekteket jelentenek, melyekkel kétirányú kölcsönhatásban van a nemzeti kerettanterv. Ahhoz, hogy a rendszer megfelelően működjön, szükség van az agrárszakoktatásban érintett minden szereplő konstruktív párbeszédére, így az állam, a régiók, a megyék, az intézmények (függetlenül a tulajdonosi háttértől), a szakmai és érdekképviseleti szervezetek, valamint a szülők képviselőinek bevonására. Mint azt a későbbiekben konkrét példán láthatjuk, egy-egy intézmény felügyelő testületében (conseil d’administration) bizony ott ülnek a helyi mezőgazdasági érdekképviseletek megbízottjai is, hiszen az egész ágazat sikere – és így az ő munkájuké is – azon múlik, hogy milyen tudással kerülnek ki a diákok az iskolából.

Nem véletlen tehát, hogy a kerettanterv indításakor a mezőgazdasági miniszter azt emelte ki, hogy mostantól a mezőgazdasági szakképzés egy olyan megújult irányítási rendszerben működik, ahol minden irányítási szinten jól körülírt felelősségi körökkel találkozunk. Ennek sikeréért elsősorban a regionális mezőgazdasági és erdészeti hivatalok (DRAAF) agrárképzésért felelős vezetőinek és az adott régióba tartozó intézmények igazgatóinak kell minden tőlük telhetőt megtenniük, ami elsősorban az egyes intézményekre kidolgozott szakmai, oktatási terv adaptálását vagy teljesen új kidolgozását jelenti. Mindezt azért, hogy az intézményekbe jelentkező és ott végbizonyítványt szerzők a lehető legjobb munkaerő-piaci esélyekkel induljanak az életben – vagy induljanak újra, ha felnőttképzésről van szó. Ahogy a kerettanterv is fogalmaz, az agrárképzés jövője nagyban függ attól, mennyire tud integrálódni az adott térség gazdaságába, mennyire tudja átadni a „korszellem” kívánta ismereteket és hozzáállást. Gondolva elsősorban a fönntartható fejlődésre, ahol nagyon nagy szerepe van a fiatalok szemléletmódjának alakításában, ehhez pedig egy olyan agrárképzésre van szükség, ami nagyon is egyéni módon veszi ki részét az általános oktatási rendszerből. Az új kerettanterv öt fő cél megvalósítását tűzte ki a 2014-ig tartó öt éves ciklusra:

- megújult, a fiatalok sikeres elhelyezkedését magában hordozó, vonzó képzési kínálat az intézményhálózatban,

- a diák, a családi háttér és az iskola közötti kapcsolatok, kötelezettségek erősítése,

- egy általános oktatási és nevelési innovációs politika bevezetése,

- az agrárszakoktatás európai dimenziójának elismertetése,

- az agrárképzés minőségi nyitása a vele kapcsolatban álló, az adott régió szakmai, oktatási és egyéb szakképzési szereplői irányában.

A föntiek egyik nagyon jó példája az észak-franciaországi „Le Paraclet” helyi mezőgazdasági oktatási és szakképzési intézmény (EPLEFPA[3]), ami önálló jogi személyiségű intézményként, három különböző felügyeleti szerv mellett igyekszik maximálisan megfelelni a mezőgazdasági orientációs törvény által reá testált öt feladatnak, azaz:

- alapképzést, tanoncképzést és felnőttképzést folytat,

- biztosítja a tanulók iskolai, társadalmi és szakmai beilleszkedését,

- hozzájárul a vidéki környezet élénkítéséhez,

- kísérleti és fejlesztési munkát végez,

- bekapcsolódik a nemzetközi együttműködésbe.

Az iskolában egyidejűleg akár hétszázan is tartózkodnak, közülük 140 fő állami, regionális vagy más költségvetési szerv alkalmazottja. Az intézmény éves költségvetése 6,2 millió euró, ez tisztán működési és beruházási költség, nem tartalmazza a különböző szintű államigazgatási szintek által fizetett alkalmazottak bérét és a tulajdonos, azaz a regionális önkormányzat által végzett nagyberuházások bekerülési költségét. A bevételi oldalon számos költségvetési forrás – így a közvetlen állami és regionális, valamint a szakképzési (Pôle emploi, CNFPT, FAFSEA, IFRIA, vállalati befizetések, stb.) támogatás mellett saját bevételt is találunk, ez egyrészt a tangazdaság termékeinek értékesítéséből, másrészt egyéb szolgáltatások bevételéből származik.

Sok esetben előfordul, hogy egy intézmény valójában több, jogilag legalább részben önálló, egészen különböző oktatási profilú egységekből áll össze és jelenik meg egységes iskolaként a külvilág felé. Ennek „mintapéldája” a Leonardo-program keretében Magyarországgal, Romániával, Svédországgal, Lettországgal és Marokkóval is jó kapcsolatokat ápoló „Paraclet” is. Az intézmény része egy 130 hektáros tangazdaság is, ahol 8-9 hektár cukorrépát, 5 hektár burgonyát, 38-40 hektár őszi búzát és 17-18 ha silókukoricát termesztenek. 5-6 hektár körül van a repce és a borsó, 10 hektár a legelő. Mindennek művelésére – a tangazdaság vezetője mellett - két teljes munkaidős alkalmazottjuk van, illetve időszakos munkavállalókat és az állatok melletti munkavégzéshez helyettesítő szolgálatot is igénybe vesznek. Az állatállomány elsősorban 40 tejhasznú állatból és annak szaporulatából, valamint 30 Nantaise fajtájú húshasznú, biológiai gazdálkodásban tartott tehénből és szaporulatából áll, ezen felül egy kisebb létszámú hidegvérű lóállományt is tartanak. Szintén a képzés részét képezi a biológiai gazdálkodásban művelt gyümölcsös és azon belül az almabor-alapanyagot adó almás. Az oktatásban maximálisan kihasználják a tangazdaság adta lehetőségeket, hiszen a gyakorlati fogások oktatása mellett a diákok rövidebb és hosszabb hetesi-gyakorlaton is részt vesznek. Sőt, a majdani munkaerő-piaci beilleszkedést is tudják segíteni azzal, hogy a nyári szünetben és a hétvégéken a diákok határozott idejű munkaszerződéssel dolgoznak a birtokon, elsősorban az állatgondozókat helyettesítve azok szabadnapjain és szabadsága alatt. A tangazdasághoz tartozó vízfelületet a helyi horgász- és vizes élőhely-védelmi egyesülettel közösen használják, ami egyben kísérleti terepül is szolgál a nagyon kis dózissal végzett növényvédelmi munkák egyes fázisaihoz, de komoly növényvédelmi kísérleteket folytatnak más szervezetekkel közösen is, mint pl. a kártevők elleni védekezésre létrejött regionális szövetség (FREDON, Fédération Régionale de Défense contre les Organismes Nuisibles) és a regionális növényvédelmi szolgálat. A vidék közösségi életéből is kiveszi a részét az iskola és a tangazdaság azzal, hogy rendszeres szereplői a Flamande szarvasmarha-fajta tenyésztő szervezete (UPRA Flamande) által szervezett állatversenyeinek.

Az EPLEFPA Paraclet, mint „ernyőszervezet” viszonylag jelentős méretű igazgató tanáccsal rendelkezik, aminek összetételét, pontosabban azt, hogy ebben kiknek kell helyet biztosítani, még a Code rurale is szabályozza (a végrehajtási utasítás R 811-12 cikkelyében). Ennek alapján maga a testület 30 főből áll, az elnöknek minden körülmények között „külsősnek” kell lennie, az iskolával semmilyen jogviszonyban nem állhat. A tagok egyharmada az államot képviseli valamilyen formában: négy főt szakminisztérium delegál, négyet a területileg illetékes önkormányzatok (megye, régió), kettőt pedig a képzésben érdekelt közintézmények. A harminc fős testületből tíz fő az intézmény munkatársa, közülük hatan oktatók, négyen pedig az adminisztratív dolgozók és a tangazdaság képviselői. Végül a fennmaradó tíz tagból ketten a jelenlegi diákokat képviselik, két főt delegálnak a szülők, egyet a volt diákok, öt fővel pedig a szakmai és érdekképviseleti szervezetek képviseltetik magukat. Mindez azért épül fel ilyen formában, hogy a képzés a lehető legjobban ki tudja elégíteni azt a rendkívül összetett szempontrendszert, amit a társadalom és a gazdaság támaszt a majdani gazdálkodók és gyakorlati szakemberek iránt. Az intézmény egyébként is komoly gazdasági hatással van a közvetlen környezetére, már a létezésével is: közvetlenül és közvetve számos munkahelyet biztosít, jelentős „fogyasztóként” jelenik meg egy szűkebb gazdasági térségben, ugyanakkor szolgáltatóként komoly helyi, sokszor speciális igényeket is kielégít – többek között ivóvizet biztosít a környéknek saját vízművével és szennyvizet is tisztít. Helyet biztosít számos szakmai és társadalmi rendezvénynek, élénkíti a környék kulturális életét, a „Réseau Maroc” gyakornokcsere-program aktív tagjaként pedig több marokkói cserediákot (általában már felsőfokú képzésben lévőket) fogadnak szakmai gyakorlatra, aminek elsősorban hosszabb távon mutatkozik meg a haszna, elsősorban az emberi kapcsolatok szélesítésével.

A mezőgazdasági gimnáziumi rész (Lycée d’Enseignement Général & Technologique Agricole) közel négyszáz diákot mondhat magáénak, ennek négyötöde kollégista. Az ő oktatásukért egy igazgató és helyettese, ötven tanár és tíz nevelő, valamint negyven egyéb (fizikai vagy adminisztratív) alkalmazott felel, a megszerezhető érettségin túl a továbbtanulni vágyók kétéves felsőfokú technikumi képzésben is részt vehetnek. A választható szakirányok sokrétűek, az általános mezőgazdasági képzés mellett területfejlesztés, vízgazdálkodás, biotechnológia és kereskedelem is szélesíti a palettát. A kísérleti tevékenység igen jelentős, a diákok még egy, a területi agrárkamara által összefogott növényi olaj-vizsgálati uniós projektben is részt vehetnek. A helyi szakmai és kulturális élet jelentős szereplője a gimnázium az itt szervezett tudományos és egyéb rendezvényekkel, a biodiverzitás megőrzését és a környezetvédelmet segítő programokkal, míg a nagyvilágra a Leonardo-program segítségével nyitnak: a magyarországi és romániai kapcsolat tematikáját a fenntartható fejlődés jelenti.

A két szakmunkás- és felnőttképző tagintézmény (Centre de Formation Professionnelle & de Promotion Agricole, CFPPA és a Centre Départemental de Formation des Apprentis Agricoles, CDFAA) együttesen 870 diákkal foglalkozik, akik természetesen nem egyszerre, hanem egymást váltó turnusokban, az elméleti és a gyakorlati képzést alternálva vesznek részt az oktatásban. Számukra a legfontosabb a naprakész elméleti ismeretek átvétele és a gyakorlati fogások minél jobb elsajátítása – így nem csoda, hogy egy tanév alatt 35 ezer gyakorlati órát teljesítenek. Lehetőségük van arra is, hogy a gépgyártókkal (Claas) és forgalmazókkal kötött megállapodásoknak köszönhetően azok gépein és azok telepein sajátítsanak el olyan mélységben komoly ismeretanyagot, amit az iskolapadban nem biztos, hogy meg tudnának tenni, ennek segítségével viszont sokkal könnyebb lesz a munkaerő-piaci elhelyezkedésük.

[1] Loi n°99-574 du 9 juillet 1999 d'orientation agricole NOR: AGRX9800053L

2 Livre VIII : Enseignement, formation professionnelle et développement agricoles, recherche agronomique

3 Etablissement Public Local d’Enseignement et de Formation Professionnelle Agricole

Somogyi Norbert

TéT-attasé

Párizs

(Jelen szakmai anyag  teljességében  megtalálható  a 2010/5-ös Őstermelő- Gazdálkodók Lapjában- a szerk.)