A Case IH Axial Flow kombájn szuper-független költséghatékonysági tesztje

•  A Göttingeni Egyetem által elvégzett vizsgálatok különböző kombájn cséplőrendszerek költséghatékonysági elemzését célozta
•  A Case IH Axial Flow AFX 8010 és az AFX 2388 kombájn az első helyen végzett.

Független kutatók a szántóföldi tesztekkel végzett vizsgálatok során elemezték különböző kombájntípusok költséghatékonyságát és az eredmények alapján, az összes vizsgált gépmodell közül a Case IH Axial Flow gépeknek vannak a legalacsonyabb általános üzemeltetési költségei és a legalacsonyabb alkatrész költségei.

A talajművelés idejéről és módjáról dönteni a gazdálkodás egyik legnehezebb feladata. A döntést nem tudjuk jó előre megtervezni, általában a helyszínen, azonnal kell meghatároznunk, mikor és milyen eszközzel nyúljunk a talajhoz. Az eszközválasztást alapvetőn befolyásolja a munkagép-park is, ami sok esetben szűk korlátokat szab. A talajművelési eljárások minőségét leginkább a talaj, nedvességi és lazultsági (tömörödöttségi) állapota, a tarló- és növényi maradványok mennyisége és jellege (aprítottság, vonódottság) határozza meg. Ezek a tényezők jelentősen függnek a talajfizikai adottságoktól (agyag, vályog, homok fizikai féleség), az időjárástól és a földhasználattól (növényi sorrend, kultúrállapot, gyomnyomás). A talajművelés elsődleges célja a növénytermesztésre alkalmas talajállapot létrehozása. Régebbi nézetek csak a termesztett növény igényeit vették figyelembe a művelési rendszer kialakítása során. Megkülönböztettek mély- (kapások) és sekély (kalászosok) művelést igénylő kultúrákat. A mélyművelés összefonódott a szántással és időnként a lazítással, míg a sekélyebb gyökerezési mélységű növények alá a tárcsás művelést elegendőnek tartották. Ez a talajművelési szemlélet még ma is általánosnak mondható Magyarországon és a Kárpát-medencében.

A rendre bekövetkező, ismétlődő időjárási szélsőségek, a kétségkívül érezhető klímaváltozás egyre inkább késztetik a termelőket a hagyományosan alkalmazott talajművelési gyakorlatuk újragondolására, megváltoztatására és korszerűbb munkaeszközök vagy új technológiai eljárások kipróbálására. A talajműveléssel alkalmazkodnunk kell az elmúlt években egyre sűrűbben jelentkező aszályhoz, a heves viharokhoz és a sokkal többet fújó szélhez, vagy éppen az évszakeltolódásokhoz. Ezek a szélsőségek felhívják a figyelmet a talajművelés klímavédelmi céljaira. Manapság nem elegendő a növény igényeit figyelembe venni a művelési eljárások megválasztásánál. Olyan talajállapot kialakítása és fenntartása kívánatos, amely kedvezőtlen klimatikus körülmények között is képes a növénytermesztést biztonsággal megalapozni.

A növénytermesztési és klímavédelmi feladatok talajállapot elvárásai:

1) művelőtalp-mentes, tartós lazultság 35-40 cm mélységig,

2) a szerkezetesség, stabil morzsák nagy aránya,

3) a kedvező nedvesség-, levegő-, hő- és tápanyag-forgalom,

4) az aktív mikrobiológiai tevékenység,

5) a talajra jellemző – s nem csökkenő – szervesanyag tartalom,

6) a káros hatásoknak ellenálló talajfelszín.

Az őszi alapműveléseket gyakran kedvezőtlen időjárási és talajállapot viszonyok között kell végrehajtanunk. A cikk írásakor (szept. vége) az ország nagy részén több hete tart az aszály. A rendkívül száraz talaj komoly nehézséget jelent az őszi kalászosok talaj-előkészítésében és a szántásokban is. A csapadék megérkezése kiszámíthatatlan, erre alapozni meggondolatlanság lenne. A szárazság kiemeli az őszi magágykészítés és vetés minőségének fontosságát, amit majd a kelés egyenletessége fog szemléltetni. Nem nehéz megjósolni, hogy ha tovább tart a szárazság, akkor sok helyen számottevő kelési problémákkal kell számolni, ahogy azt a repce esetében már láthatjuk is. Nem beszélve olyan növényvédelmi gondokról, mint a repcebolha és darázs-álhernyó kártétel, vagy az őszi kalászosok vírus betegségei és a levéltetvek elleni védekezés fontossága.

A csapadék érkezése nem kiszámítható, lehet, hogy e cikk megjelenésekor már épp a nedves talaj nehezíti majd a munkákat. Ezért a következőkben arra térek ki, hogyan dönthetjük el, milyen művelési rendszert alkalmazzunk az adott talajállapothoz mérten.

Az egyes művelési eljárások munkaminőségét leginkább a talaj nedvességi és lazultsági állapota befolyásolja. Hogyan győződjünk meg ezekről, és miként döntsünk? Nézzünk bele a talajba! Adott terület tömörödöttségét egyszerűen ellenőrizhetjük egy fémpálca segítségével (1. kép). A táblában több pontot, egyenletes erővel lenyomva az eszközt, képet kaphatunk arról, hogy milyen mélységben helyezkedik el művelőtalp, és milyen kiterjedésű e tömör réteg. Alapművelésként olyan eljárást kell választani, amely – már ha van – képes megszűntetni a fémpálcával kimutatott tömörödést. Tárcsatalp esetén ez lehet szántás, kultivátorozás, de eketalpnál (2. kép) már csak nehézkultivátor vagy középmély lazító lehet eredményes. Nehezíti a döntést a talajnedvesség kérdése. Erről csak akkor győződhetünk meg, ha bele is nyúlunk a talajba, tehát a kívánt művelési mélységből egy maréknyi földet tenyerünkbe szorítunk (3. kép). Ha szúrja a kezünket, kemény, akkor a talaj száraz, ne szántsunk, mert röggé robbantjuk! Lazíthatunk, vagy kultivátorozhatunk biztonsággal, kevésbé rögösítenek. Javítja a minőséget, ha az alapművelés előtt (tárcsával) sekélyen porhanyítjuk a felszínt. Gondoskodjunk a felszín mielőbbi elmunkálásáról, lezárásról is (henger, kompaktor), csökkentsük a talaj levegőzését, kiszáradását. Ha a kézbe vett minta kenődik, sáros, akkor nedves a talaj. Ne lazítsunk, mert hatástalan. Ne tárcsázzunk, mert gyúrja, keni a talajt, főleg a hagyományos tárcsák. Szántani sem tanácsos erősen nedves állapotnál, hiszen biztosan eketalpat hozunk létre, amely a növények gyökerezési mélységét csökkentheti. Nedves talajon biztonsággal kultivátorozhatunk, de csak abban az esetben, ha az eszköz nem lúdtalp alakú vagy szárnyas művelő elemekkel van felszerelve, mert ezek is húznak művelőtalpat. Jobb az ék vagy a szív alakú, csavart vagy keskeny, egyenes késes kapatípus. Ha a tenyerünkbe szorított talajminta omlik, könnyen porhanyul, akkor valamennyi munkaeszköz biztonsággal járatható, hiszen a talaj nyirkos. Ne feledjük, mindig a kívánt művelési mélységből vegyünk mintát a tenyérpróbához!

A talajállapot felderítésében, ellenőrzésében segítségünkre lehet egy egyszerű ásó is. Az ún. ásópróbával a rendszeresen művelt rétegig nézhetünk bele a talajba. Kiemelve egy szelet termőföldet – a nedvességen és lazultságon túl – megbizonyosodhatunk olyan tulajdonságokról, mint a növényi maradványok mennyisége és állapota, a giliszták száma. Abban az esetben, ha a talajszelvénnyel együtt kifordítunk egy-két éves (vagy régebbi) szármaradványokat – pl. kukorica- vagy napraforgószár – biztosak lehetünk, hogy a talajélet gyenge. A maradványokat lebontó, feltáró makro- és mikroorganizmusok tevékenysége lassú. Ezért a bedolgozott szervesanyag gyors korhadás és feltáródás helyett akár évekig a termőrétegben marad, rosszabb esetben rothadásnak indul. A gyenge talajélet a helytelen művelés következménye. A feltárást végző szervezetek (pl. giliszták, baktériumok) nem bírják a levegőtlen körülményeket, így a művelőtalpas, tömörödött talajokban tevékenységük gyenge. A növények által elvárt lazult állapot tehát a hasznos szervezeteknek is kedvez.

Az ásópróbát még a learatott növény tarlóján elvégezve megláthatjuk, hogy akadályozta-e művelőtalp a gyökerek fejlődését. Ha a kiemelt gyökérzet bizonyos mélység alatt rendellenesen elágazik, vagy szinte kizárólag oldal irányba növekszik, biztosak lehetünk, hogy tömör réteg akadályozta a fejlődést. Ez esetben el kell gondolkodnunk, hogy a tarlóművelés után milyen eljárást alkalmazzunk a gyökérzóna javítására, mélyítésére. A döntést a fentebb leírt módszerek is segíthetik, ne restelljünk ásni, leszúrni egy pálcát, vagy belenyúlni a talajba!

Az őszi alapművelések kapcsán fejtörést okozhat az elmunkálás szükségességének kérdése is. Régebbi nézetek szerint – ha tavaszi növény következik – jó, ha nyitva hagyjuk a szántásokat, lazításokat, mert a durva felszín „megfogja a havat”. Jelentősebb hó mennyiség híján ez a nézet koránt sem állja meg a helyét, nincs mit megfogni, ellenben a nyitott felszín nedvességvesztése jelentős. Így ha nem hull csapadék, a talajban lévő tartalékot is elvesztegetjük. Munkáljuk el durván, de ne tömörítsük le az alapműveléseket. Ily módon csökkenthetjük a nedvességvesztést és biztosíthatjuk a téli csapadék befogadását is. Ma már a legtöbb lazítón, kultivátoron, tárcsán van lezáró elem, henger, de ekéhez is van egymenetes elmunkálási lehetőség (2. kép). Külön menetes munkára legalkalmasabbak a simító-henger kombinációk, melyek jól porhanyítanak, tömörítenek és profilos védőfelszínt is kialakítanak.

Napjaink nehéz gazdasági helyzetében sok termelő a talajművelésen igyekszik spórolni. A költségcsökkentés ne a szükséges műveletek elhagyását és menetszám csökkentést jelentsen! Ne térjünk vissza a ’70-es és ’90-es évekből is ismert kényszercsökkentett művelésekhez! Sokunk előtt jól ismert „a búzát egy vagy két sor tárcsázásba vetünk” módszer, vagy a tarlóművelés elhagyása alapművelés előtt, de vannak, akik spórolásból nem munkálják el a szántásokat, lazításokat a tél előtt. Ezekkel a szakmai hibákkal jó esetben is csak ideig-óráig takarítunk meg némi gázolaj költséget. Hosszú távon a gondos művelés, a kedvező talajállapot és a termesztési biztonság az, ami növeli a hasznunkat.

Bottlik László

PhD. hallgató

Szent István Egyetem,

Növénytermesztési Intézet

(Jelen  szakmai anyag teljességében /az itt kimaradó ábrákkal/ megtalálható a 2009/5-ös Őstermelő- Gazdálkodók Lapjaban- a szerk.)

Hazánkban a gyógy- és fűszernövények termesztése és felhasználása a reneszánsz kor óta ismert. „Fűben, fában van az orvosság” volt akkoriban az orvostudomány véleménye, s ezt az orvosságot valóban a növények által termelt hatóanyagokból nyerték. A Kárpát-medence őshonos növényeinek hatóanyagait a népi gyógyászatban is alkalmazták. Napjaink orvostudománya azonban inkább a szintetikus úton előállított hatóanyagokat részesíti előnyben, így a hazai gyógynövénytermesztés kissé feledésbe merült. A 90-es évektől kezdődően az évszázadok során kialakult hazai gyógynövény termesztő körzetek családi, vagy üzemi szintű szövetkezeteik átalakultak (a nagyobb gazdasági haszon reményében) intenzív gazdasági növények termesztésével foglalkozó gazdaságokká. Ennek egyik oka, hogy a működő hazai gyógy- és fűszernövény feldolgozó kisüzemek többnyire a világ más országaiban termesztett növényi alapanyagokat dolgoznak fel, tehát olcsóbban jut alapanyaghoz. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a hazai piacokon nem lenne igény a természetes, tiszta hatóanyagokkal rendelkező gyógynövények fogyasztására. Épp ellenkezőleg. A mezőgazdasági közép- és felsőoktatásban egyre nagyobb az érdeklődés a gyógy- és fűszernövények termesztésének szakmai elsajátítása iránt. Számos egyetem és egyetemi kar foglalkozik a gyógy- és fűszernövények termesztésének és feldolgozásának oktatásával és kutatásával. Nemrégiben hazánkban járt Dr. Wach Yoshitaka Japánból, aki egy számunkra új gyógy- és fűszernövény kutatásával bízott meg. A növény a nemzetközi nevezéktanban Angelica keiskei koidzumi, japánul ashitaba, azaz holnaplevél néven ismert növény. Eredeti élőhelye Japánnak egy kis szigetén Hachijojima erdőiben található. Európában nem őshonos, így számunkra ismeretlen gyógynövény. Kínában viszont már a Ming-dinasztia orvosai is felhívták a figyelmet a növényben rejlő hatóanyagok használatára a vér- és érrendszeri megbetegedések kezelése érdekében. Leveleit kiszárítva, majd porrá őrölve zöldtea- és fűszerként is használják egész Ázsiában.

• A holnaplevél (ashitaba) alaktana, termeszthetősége

A holnaplevél az angyalgyökérfélék (Angelica) nemzetségébe, az ernyősök (Apiaceae) családjába tartozó japánban őshonos, kétszikű, évelő növény. Habitusa lágyszárú bokor jelleg. Teljesen fejlett állapotban mintegy 60-70 cm magas, sűrűn elágazó, nedvdús szárral rendelkezik. Levelei nagyméretűek, szárnyasak, enyhén fűrészesek. Az egész növény haragoszöld színű. Termesztését magról vetett palántázással kezdjük. A magot márciusban vetjük el tőzeggel bélelt vetőládába. A mag nem igényel magas hőmérsékletet a csírázáshoz, a tavaszi napsütés hatására az üveglappal borított melegágyban, vagy a fóliaborítású palántanevelőben is egyaránt csírázik. A palánta vízigénye közepes. A talajt márciusban készítsük elő, gyomoktól mentes, enyhén morzsalékos szerkezetűre. A palánta április végére fejlődik ki, melyet 10 cm mélyre, 40 cm sor- és tőtávolságra ültessünk egymástól. A talajt bakhátazzuk, vagy búzaszalmával történő talajtakarást alkalmazzunk. Amennyiben a bakhátat választjuk a májusban kelő gyomoktól kapálással óvjuk meg a növényt. Mivel az ashitaba részeit a későbbiekben humán fogyasztásra szánjuk, az esetleges szermaradványok miatt, nem ajánlott a kémiai gyomirtás alkalmazása. A szalma a gyomok kelését, illetve a talaj párolgását nagyban megakadályozza, ezért a módszer alkalmazása célravezetőbb. A növény nem igényli a talaj műtrágyákkal történő tápanyag-utánpótlását. Kísérleti kertünkben csak a talaj eredeti tápanyagtartalma állt a növény rendelkezésére.

Holnaplevél (Ashitaba) palánta

A termesztést megelőző évben ajánlott legalább egy szűkített talajminta vizsgálatot elvégezni, s a talajt csak abban az esetben kell tápanyaggal feljavítani, amennyiben az alábbi mintától élesen eltér. Törekedjünk azonban arra, hogy a tápanyag-utánpótlás ne komplex műtrágyák bedolgozásával, sokkal inkább természetes komposztok, ásványi trágyák, esetleg gilisztahumusz alkalmazásával történjen.

A talaj eredeti tápanyagtartalma Szentesen (DABIC Kht)

A kísérleti kertünkben történő próbatermesztés során az ashitaba vegetációs ideje alatt, - amely az áprilisi kiültetéstől október végéig tart – öntözést nem alkalmaztunk. Kíváncsiak voltunk arra, hogy a növény az Alföld szélsőséges klímájához igazodva milyen növekedési eréllyel rendelkezik vízutánpótlás nélkül. A próbatermesztés alatt a növény szára, illetve levélzete egyáltalán nem veszített a tulgor állapotából, azaz nem szenvedett vízhiányt. Természetesen az idei esztendő is bővelkedett csapadékban és sajnos voltak csapadékmentes hónapok is. Májusban például Szentes környékén 171,3 mm csapadék hullott, júniusban 108,8 mm, míg júliusban 112 mm csapadékot mértünk, amely mindössze 6 esős nap alatt gyűlt össze. A hőmérsékleti átlagértékek tekintetében is elég szélsőséges volt az idei tavasz és a nyár. A májusban mért nappali hőmérsékleti határok 8 és 26 °C között, júniusban 12 és 32 °C, ugyanez júliusban 16 és 33 °C között volt mérhető. Ebből kiindulva azt a következtetést lehet levonni, hogy az ashitaba jól gazdálkodik a rendelkezésére álló vízmennyiséggel.

Az alsó, idősebb leveleken júliusban megjelent a magnéziumhiány tünet

Májusban a túlzott csapadék mennyisége a vashiány tüneteit idézte elő, amely citromsárga színűre színezte el a levélzetet.  Az ashitaba kedveli, de nem igényli a napfényt. A túlzott napsütés hatására azonban az idősebb, alsó leveleken magnéziumhiányra utaló tüneteket tapasztaltunk, amely a levélzetet alkotó érközöket sárgítja el. Sajnos ez legtöbb kultúrnövényünk esetében előfordulhat. Ezeket a leveleket a későbbiekben távolítsuk el, de semmi esetre sem használjunk oldott keserűsó műtrágyát, vagy vaskelátot az elemek pótlására. Mivel a holnaplevél (ashitaba) gyógy-, illetve fűszernövény, ebből adódóan alkalmazása a mindennapi életben jelen lehet, ezért nem ajánlatos, ha bármilyen szintetikus úton előállított tápanyag-utánpótlást, illetve növényvédő szert alkalmazunk a termesztése alatt. Az általunk felállított póréhagyma, paprika a vetésforgóba tökéletesen beilleszkedett.

• A holnaplevél növényvédelme

Az ashitaba kísérleti termesztése során kártevő, vagy kórokozó által előidézett tüneteket nem tapasztaltunk. A vetésforgóba termesztett póréhagyma, illetve paradicsompaprika kártevői, mint pl. a házatlancsiga, lisztecske, vagy a levéltetű nem okozott az ashitabában kárt. Lisztharmat jellegű gombás megbetegedések nyomait sem diagnosztizáltuk az ashitaba levelein. A növényeket tavasszal, megelőző jelleggel, egyszeri kijuttatással, érintő hatásmechanizmusú Cosavet DF növényvédő szerrel kezeltük. Természetesen bármely hasonló biológiai növényvédő szer alkalmazása ajánlott.

• A holnaplevél hatóanyagai

Hazánkban a holnaplevél még ismeretlen növény, amely nagyüzemi szintű termesztése és feldolgozása még bevezetésre vár. A növény hatóanyagai viszont már régóta ismertek a japán gyógyszergyárak alkalmazásában. Az Osakai Tudományegyetem kutatói 2005-ben közzétett munkájukban (Research Unit of Clinical Medicine), elsősorban a növény 4-hydroxiderricin és a xanthoangelol nevű hatóanyagát emelik ki, melyet a tumorok kialakulásának megakadályozásában és kezelésében, valamint a vírus eredetű vér és érrendszeri megbetegedések gyógyításában használnak fel. A holnaplevél honosítása és elterjesztése a Kárpát-medencében úgy tűnik nem lehetetlen feladat. Természetesen a biztonságos termeszthetőség érdekében még további kísérletekre és ismeretanyagra lesz szükségünk. Amennyiben a jövőben Japán és Magyarország között kibővülnek a növényekre vonatkozó kereskedelmi együttműködések, elgondolkodhatunk a növény hazai kistermelői, vagy akár az üzemi méretű termesztésében és feldolgozásában.

Az ashitaba üzemi méretű termesztése Japánban - palántázás

Lantos Ferenc

Növénytudományi Doktori Iskola Gödöllő

(Jelen szakmai anyag teljességében /az itt kimaradó ábrákkal/ megtalálható a 2010/5- ös Őstermelő- Gazdálkodók Lapjában- a szerk.)

Az elmúlt tizenöt évben fokozatosan alakult ki az az elképzelés, hogy a fenntartható fejlődés három alappilléren nyugszik: természeti-környezeti, gazdasági és társadalmi pilléreken, és a konkrét intézkedésekben mindhármat mérlegelni kell. A csapadékgazdálkodás eredménye az agrár-, erdő- és vízgazdálkodás területén jelentkezik közvetlenül. Az agrárgazdaság területén a fenntartható fejlődésről számos fogalmat is meghatároztak. Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) így értelmezi a fenntarthatóságot: „Az agrárgazdaság fenntartható fejlesztése a természeti erőforrások megőrzésére, az azokkal való gazdálkodásra és a jelenlegi termesztési technológiák olyan megváltoztatására irányuló törekvés intézményes megvalósítása, amely lehetővé teszi az emberiség jelenlegi és jövőbeli generációjának élelmiszer- és egyéb igényeinek harmonikus kielégítését. Az agrárgazdaság, valamint az erdő- és halgazdaság megőrzi erőforrásait, megakadályozza az emberi környezet leromlását, és technológiai szempontból megfelelő, gazdaságilag hatékony, társadalmi szempontból pedig elfogadható fejlődést eredményez.”