Végére értünk egy fejezetnek a hazai galambfajtáink ismertetésében, de máris kezdődik egy új és még ezzel sem lesz vége. A galambtenyésztés iránt kevésbé elkötelezett olvasó csak kapkodja a fejét, mennyi van, mennyi lesz… Ki tudja!
Szűcs Antal, egykori felelős szerkesztő a Galamb és kisállat magazin 2009. júliusi számában a Felelős szerkesztő: Szűcs Antal című visszaemlékezésében írja: „…A galambtenyésztés kialakulása óta több ezer év telt el, a mai rohamos fejlődést az utóbbi százötven évben élte át az emberiség…” A hazai, nevén nevezett galambfajták is ezen időszakban alakultak ki, az akkor azonban már meglévő fajtacsoportok tovább aprózódása révén. Természetesen e folyamat, ugyanúgy, mint napjainkban, nem osztott egyértelmű sikert. Napjaink „sláger röpgalamb fajtája”, a budapesti magasröptű keringő (ekkor magyar keringőként említett) első lépéseit sem kísérte egyértelmű elismerés. Kora egyik meghatározó galambász egyénisége, Bangó Ferenc írásában olvasható: „…Semmi szükség arra, hogy új fajták létrehozásán törik a fejünket. Küllemileg gyönyörű, röpképességét tekintve pedig legendáshírű a budapesti röpgólyás galamb…” Hát nem éppen a leghízelgőbb állásfoglalás ez az Aprójószágban 1929. július 15-én megjelent írás! De a fajta mindezek ellenére él és virul. Szűcs Antal már előzőekben idézett írását folytatva: „…A galambászat terén ma ott tartunk, egy, két, vagy esetleg több különböző fajtájú galamb pár évig tartó összepárosításából származó F-2, F-3 nemzedék egy-két dúcnyi galambjának új galambfajtaként történő elismertetésétől reméli az új fajták örök időre szóló kitenyésztői elismertetését. E tevékenységünk mellett ne feledjük, hogy a galambászat történelme során csak azok a fajták maradtak meg többé-kevésbé az ősök fajtajegyeinek hordozójaként az ember tenyésztői munkájának hirdetőjeként, amelyeket nem csak kitaláltak, hanem a sikeres kitenyésztés után meg is tudtak kedveltetni az emberek százaival, ezreivel. A többi olyan, mint ahogy népmeséink is végződnek, hol volt, hol nem volt, ha nem hiszi, járjon utána…” Kemény, de igaz szavak, főként az új fajták tenyésztői táborának növelése terén. Természetesen helye van az újnak, főként, ha az más, újat hozó. A hangsúly itt van: miben, mennyiben különbözik a meglévő fajtáktól, küllemben, repülési stílusban, - időben, mennyire tekinthető önálló fajtának, azaz mennyire örökíti a fajtajegyeket. Mert a kitenyésztés és az elismertetés rövidebb idő, mint a fajta térnyerése, rögzítése. Bangó Ferenc írja a Kisállattenyésztők lapja 1934. decemberi számában: „…Az új fajtának a régi időkben is csak akkor lehetett létjogosultsága, ha az sok mindenben különbözött az addig ismert más fajtáktól…” Én erre helyezem a hangsúlyt! Természetesen majd az idő dönti el a tenyésztők ízlésével kombinálódva, hogy melyek lesznek azok a napjainkban kitenyésztett galambfajták, melyekről 100 év múlva is még írnak az akkori tenyésztők. A felelősség részben a (ki)tenyésztőké, de nagyobbrészt az elismertetést végző Magyar Galamb- és Kisállattenyésztők Országos Szövetségéé (MGKSZ). Magam részéről szigorítanám az elismertetés feltételeit, először ideiglenes jelleggel ismerném el az új fajtákat, majd 5 év múlva a Nemzeti Kiállítások és a röpversenyek tapasztalatai alapján, és az európai elismertetés kezdeményezésekor kap(hat)ná meg a végleges fajtaelismerést. Elismerni csak azt érdemes, amelyiknek sikerül a tenyésztői táborát ez idő alatt növelni, kiállításokon, szaklap(ok)ban rendre bemutatásra kerülnek, röpversenyeken sikerrel szerepelnek, a fajtajegyek örökítése megbízható. Ezzel nem gátolni, hanem inkább segíteni lehetne a magyar galambtenyésztés fejlődését. Mert hiába lesz több galambfajtánk, ha nem nevelünk hozzá tenyésztőket az utánunk következő generációkból. Ez a nagyobb kihívás!
„Újonnan elfogadottak” - magyar pergő
Kiss Imre ácsi tenyésztőnevéhez fűződik a létrejötte, aki a birminghami pergő fajta egyedeinek kiválogatása révén kezdte el munkáját. Hogy miért, kiknek a segítségével? „…A tréningezett falka 2-3 óra szállásra képes, közben pergéseket, forgásokat végeznek, vannak többet és kevesebbet pergő egyedek. Számukra kedvező időben a tűnőt is elérik. Szinte egész évben röptethető! Kialakításában Budapest, Székesfehérvár, Komárom, Sopron és vonzáskörzetébe tartozó tenyésztők vettek részt…” Gyakorlatilag tehát a Dunántúl a bölcsője. Az a Dunántúl, mely a kaposvári tigristarka keringő, a komáromi- és székesfehérvári bukó mellett, a bajai keringőt is ideszámítva az ötödik galambfajtájával dicsekedhet immár. Nehéz írni e galambfajtánkról, hisz’ alig van róla írás. Részben fiatal korának, másrészt tenyésztőinek „lustasága” miatt. Szerencsés lenne egy összefoglaló írás elkészítése, mely részletesen taglalná, hogy miben különbözik karakteresen a birminghami pergőtől. Jelenleg a galambfajták ismeretében kevésbé járatos tenyésztőknek egyes egyedek esetében komoly fejtörést okoz a határozott elkülönítés. Érdekes kezdeményezés, mivel az angol birminghami pergő galambfajta standardja is több kérdést vet fel. Az angliai Birmingham város nevét viselő galambfajta küllemével vajmi’ keveset foglalkoztak a kezdeti időkben. Sima és tollaslábbal is előfordulnak, sőt több esetben fésűs/búbos fejű egyedek is előfordultak. Különböző irányzatok kaptak teret. A repülési teljesítmény és -mód volt a meghatározó. 1933-ban, Angliában már javában versenyeztek falkáikkal a birminghami galambkedvelők. Ekkor a hosszidőt még 50 percben határozták meg és csak a megszámlálhatatlan fordulatokkal kivitelezett hátrapergéseket értékelték. Hazánkba csak a nyolcvanas évek elején jelent meg a fajta, honosítójának Koronczai Lászlónak köszönhetően, aki Németországból importált galambokat. De mi is az a - e képen jól látható - pergés? Így vall erről egykoron a körünkből sajnos korán eltávozott Koronczai László. „…A Birminghami pergő…Szereti a magasságot, de a röpmagasságot és tűnőt, csak a rendszeresen hajtott falkák érik el. Pergése egyedülálló, az egy két-fordulatos bukdácsolástól a 20-30 méter hosszú zsinórforgáson át a földig tartó forgásig mindent produkál. A 1egértékesebbnek azokat a példányokat tartják, melyek minimális magasság esés mellett a legtöbbet forogják. Hibának tekintik, ha a pergő a farkára ülve csúszik lefelé, néha 50-100 métert is. Ez ellen egyszerűen védekeznek. Amelyik „farkán lovagoló” annak a kormánytollait tőben összekötik. Így nem tud a levegőben kiterjesztett farkára ülni, hanem tengelye körül átfordul. Miután így megtanult forogni, a zsineget eltávolítják. A pergés velük született tulajdonság így már a fiatalok is hamar elkezdik, de a kor haladtával a röptetett galambok egyre látványosabbra tökéletesítik. A hímek általában jobb forgók… tévhit az is, hogy a pergő falka a szállás egész ideje alatt állandóan, folyamatosan forog. Tapasztalataim szerint a jól behajtott és összeszoktatott pergő falka a kihajtás után azonnal összeáll, majd körözve, minimális forgással emelkedik középmagasságig, ahol a falka megkezdi attrakcióját. A légáramlattal szembefordulva szinte egyhelyben állnak, közben hol egyesével, hol pedig az egész csapat egyszerre forog lefelé, úgy tűnik, mintha szétesnének, de rögtön rendezik soraikat és újra kezdődik minden e1őlről. …Hozzájuk emelnek vissza a hosszan forgók. A felszálló légáramlatot a falka rendszeresen kihasználja és szép magasságokba képes vele emelkedni. Innét ismét sima szállással ereszkednek meg, hogy aztán a tető fölött 50-100 méterre újra szédületes forgásba kezdjenek. Ilyenkor esik meg, hogy a leghosszabbat forgó példányok némelyikének már nincs ideje a fékező szárnymozdulathoz, s így a szalto mortale forgás sorozat a földre zuhant egyed pusztulásával ér véget…” Egy ilyen tulajdonsággal rendelkező, de mint említettem küllemileg rendkívül heterogén fajta adta alapját a magyar pergő kitenyésztésének.
De hogy ír erről Kiss Imre, a nekem küldött e-mail-jében? „…Miből lett a magyar pergő? A birminghami pergő röptípusából. A birminghami pergőkkel foglalkozó tenyésztők tapasztalhatják, hogy e név alatt a világon mindenhol előfordul, tenyésztik. A kitenyésztő ország Anglia, szigorúan nem határozta meg a fajta küllem jellemzőit. Nevéhez csak a röpteljesítményét tartották fontosnak lehetséges, hogy e jellegtelen küllemű galamboknak a kitenyésztése idején nem is gondolták, hogy ekkora sikere lesz! A röpteljesítményben nagyon változó célok és eredmények születtek. Például 6 óra feletti hosszidő, tűnő szállás, földig forgás, 20 perces versenyidő. Ugyanez a küllemre is érvényes, vagy érvénytelen? 18-25 mm csőrhossz. Durva homlokos fej, de a húzott homlok is előfordul. Szemek: gyöngyszem, bükkönyszem. Színtől és rajztól függetlenül…” Adott volt a feladat: egy küllemileg egységes fajta kialakítása, megőrizve jó repülési, pergési tulajdonságait. Nem kis kihívás! Önálló magyar galambfajtaként az MGKSZ elismerte a magyar pergőt. Az MGKSZ szaklapjában, a Galamb- és kisállat magazinban ez év szeptemberében Kiss Imre tollából megjelent írás részletesen foglalkozik a fajtával. Kiállításokon rendszeresen megjelenő. Szokásomhoz híven, mivel a magyar pergő még kevésbé elterjedt, ezúttal is közlöm fajtaleírását.
1. SZÁRMAZÁSI HELY: Magyarországon 2005-től a birminghami pergő röptípusából kiválogatott és továbbtenyésztett galambok.
2. JELLEMZŐK: Közepes testnagyságú. Testhossza a begy elejétől a kormánytollak végéig 24-26 cm, magassága 21-23 cm. Tetszetős küllemű, intelligens, jól szálló és pergő, jó költő és nevelő.
3. FEJ: Oldalnézetből félgömb, felülről nézve hátrafelé szélesedő, tojás alakú. Szemből nézve a homlok és az arc rész telt, de csak annyira, hogy a szemek, elölről és fentről is jól láthatóak legyenek. A homloknak a csőrrel enyhe töréssel kell találkozni. A nemi jelleget jól mutassa.
4. SZEM, SZEMGYŰRŰ: A fej közepétől kissé előbbre elhelyezkedő enyhén vérerezett gyöngyszemek. Elfogadott a kukoricaszem, cél a gyöngyszem! Pupilla kör alakú kicsi. Szemgyűrű egysoros pergamen színű.
5. CSŐR: 16-18 mm hosszú. Erős alapú, enyhén lefelé irányuló vége kissé lehajló, a tojóké finomabb. Színe világos szaruszínű, az orrdudorok fehéren porozottak, sima felületűek.
6. NYAK: Közepes hosszúságú függőleges tartású, fej felé minden irányból elvékonyodó. A toroktáj kikerekített.
7. MELL: Kissé emelt, jól izmolt, telt, előredomborodó.
8. HÁT: Vállak között széles a farok felé elkeskenyedő. A szárnyak, a hát, a derék és a farok felső vonala egyenes, a szárnyak alsó vízszintes élével kb.25°-os szöget zár be.
9. SZÁRNYAK: Pajzsban szélesek, a test oldalához feszesen simulnak. A hátat, derekat jól takarják. A kormánytollakon nyugodjanak, végeik egymást közelítsék, de nem kereszteződhetnek! A kormánytollak végeit el ne érjék.
10. FAROK: Közepes hosszúságú, a talajt nem érinti. A kormánytollak erősek, számuk: 12.
11. LÁBAK: Közepes hosszúságúak, párhuzamos vagy enyhén tág állásúak. A combokat a tollazat szinte egészen takarja. Lehetnek sima, illetve tollas lábúak (bocskoros). A tollak a csüdöket és az ujjakat takarják. A szélső ujjakon 2-3 cm hosszú enyhén hátrahajló tollakkal. A simalábúak csüdje és az újjak élénkvörösek. A karmok világos szaruszínűek.
12. TOLLAZAT: Dús, zárt a testet jól fedi.
13. SZÍNVÁLTOZATOK: Fehér, sárga, vörös, kék fekete szalagos, fekete.
14. RAJZ: Elfogadott egyszínűben és tarkában. A tarkák lehetnek szabálytalan és szabályos rajzosak, melyek az alábbiak:
-Csaposak: melyek színes galambok 7-10 fehér elsőrendű evezővel és fehér kormánytollakkal;
-Babosak.
15. ENYHE HIBÁK: Nem érintkező szárnyvégek. Szemgyűrű árnyalati elszíneződése. Tollas lábúak ritka tollazata. Enyhe rajzeltérés, 1-1 csaptoll.
16. SÚLYOS HIBÁK: A mérettől eltérő testrészek. Az előírttól eltérő testrészek. Az előírttól eltérő, túlemelt, illetve alacsony testtartás. Keskeny, izomszegény mell. Nyitott, púpos hát, csüngő szárnyak. Bükköny, felemás, tört szem. Iker, illetve hasadt gerincű tollak. Villás farok. Tollas lábak túlfejlett lábtollazata, sarkantyú. Kettőnél több eltérés a csaptollak számában.
17. ÉRTÉKELÉS: Alak, fej, csőr, szem, szín.
18. GYŰRŰMÉRET: sima lábúaknál 7 mm (IV-es), tollas lábúaknál 8 mm (III-as).
A fajta gondozását a Magyar Galamb és Kisállattenyésztők Országos Szövetsége (MGKSZ) Pergő Galambfajtákat Tenyésztők Klubja (alapítva: 1923, Debrecen) végzi.
Repülési, pergési követelményeit az MGKSZ röpverseny szabályzata tartalmazza, miszerint a III. Csoport „A” osztályba tartozik a birminghami- és a keleti pergő társaságában, röpkövetelményük 2 óra hosszidő és 400 pergési pont. Röptetni a fajtaleírás követelményének megfelelő 16-24 egyedből álló röpcsapatot lehet. Megengedett a 24-es létszámon belül 2 db jelzőgalamb röptetése is. A versenyeken kötelező 14 db galamb együtt megülése 20 percen belül. Az esetleges jelző galambok a 14-es együttes megülésbe beszámítanak.
Bárány István
(Jelen szakmai anyag teljességében / az itt kimaradó ábrákkal/ megtalálható a 2009/5-ös Őstermelő- Gazdálkodók Lapjában- a szerk.)