A gazdasági állatok tenyésztésében a nemesítés eredménye szempontjából meghatározó jelentőségű az alkalmazott „párosítási módszer”, majd az erre alapozott tenyésztési eljárás. A párosítás fogalma alatt a következő generáció szüleinek a kijelölését, kiválasztását értjük. Ebből következően a továbbtenyésztésre kiválasztott egyedek párosítása határozza meg a populációban kialakuló gén- és genotípus gyakoriságokat, tágabb értelmezésben az állatállomány tenyész- és haszonértékét. A párosítás tehát nem más, mint a számunkra legkedvezőbb genotípus-gyakoriság kialakítása a populációban, azaz a meglévőnél értékesebb, a tenyésztői és a piaci igényeket jobban kielégítő utódok létrehozása.

A párosítások tervezése és végrehajtása gyakorlatilag a „tenyésztési eljárások” megválasztását is jelenti. A tenyésztési módszerek rendszerezése összetett feladat, hiszen a gazdasági állatok tenyésztése igen sok fajra és típusra terjed ki. A legrégebben használatos rendszerezés szerint a tenyésztési eljárások két nagy csoportja: a fajtatiszta-tenyésztés és a keresztezés. Mindegyik csoportba több módszer tartozik, amelyeknek a nemesítés lehetőségeitől függően további változatai is előfordulhatnak.

A fajtatiszta-tenyésztés azonos fajtába tartozó egyedek párosítását jelenti. Hosszú múltra tekint vissza, nagy szerepe volt a múlt században a „kultúrfajták” kialakításában. Az egyedek rokonsági fokától függően ide tartoznak a szoros „rokontenyésztéstől” kezdve a fajtacsoporton belül, közel álló másik fajtával végzett „vérfrissítésig” sok változat.

A fajtatiszta tenyésztés célja hosszú ideig elsősorban a fajtajelleg megőrzése volt. Napjainkban a fajtatiszta-tenyésztés célját a következőkben lehet összefoglalni:

Fajtatiszta-tenyésztés árutermelés, fajtamegőrzés és keresztezés partnerek előállítása céljából a hibrid programok céljából.

A keresztezés során különböző fajtákhoz tartozó állatokat párosítunk egymással. Ez a tenyésztési módszer új tulajdonságkombinációk létrehozását célozza. A „heterozigozitás” növekedése révén a keresztezett állományok vitalitása, ellenállóképessége, alkalmazkodóképessége növekszik, javul a szaporasága, termelőképessége.

A keresztezési eljárások két nagy csoportját – céljuktól függően a tenyészállat-, illetve haszonállat-előállító keresztezések alkotják.

A tenyészállat-előállító keresztezésekben – a fajtatiszta-tenyésztéshez hasonlóan – tenyészállat – és haszonállat állomány nem különül el egymástól. Általában akkor használjuk, ha a fajtatiszta-tenyésztés módszereivel a genetikai „variancia” beszűkülése miatt már nem tudunk számottevő előrehaladást elérni.

A haszonállat-előállító keresztezésekben a tenyészállat és a haszonállat-állomány részben vagy egészben elkülönül. Végrehajtását tekintve két változata van: a folytatható és a nem-folytatható haszonállat-előállító keresztezés. Az előbbi esetben a keresztezett nemzedék egy része tenyésztésben marad, míg az utóbbi változatban a keresztezett utódok, ivartól függetlenül – haszonállatként értékesülnek.

A tenyésztési-párosítási eljárások rendszerének másik módszere: a párosítandó egyedek genotípusos és fenotípusos hasonlósága, illetve különbözősége lehet.

A fent leírtak alapján a szarvasmarha tartó gazdák kiválaszthatják a számukra legjobban megvalósítható „tenyésztési eljárások” ismereteit a jövedelmező állattartásból adódóan.

Dr. László László

(Jelen szakmai anyag teljességében  megtalálható a 2009/1-es  Őstermelő- Gazdálkodók Lapjában- a szerk.)