Májmételykór
Korábban a juhászatok egyik legnagyobb gazdasági kárt okozó betegsége volt. A legeltetett kérődzők számának drasztikus csökkenésével, a legeltetés visszaszorulásával, nem utolsósorban a korszerű mételyellenes szerek megjelenésével gyakorisága, így jelentősége is csökkent. Szinte már el is felejtettük, de az idei év eddigi eseményei, vizsgálatai azt mutatják, hogy a májmételykór ismét fokozott veszélyt jelent elsősorban a legeltetett juhokra, kecskékre, szarvasmarhákra, de a vadon élő kérődzőkre is.
A kórokozó iránt egyébként a juh, a kecske és a nyúl nagyon fogékonyak, közepesen fogékony a szarvasmarha, a bivaly, az őz, a szarvas, muflon, alig-alig fogékony a ló, a sertés, a kutya és a macska. Kivételesen az ember is fertőződhet, amennyiben szennyezett vizet vagy növényeket (pl. sóska, saláta) fogyaszt.
Mi áll az idei fokozott veszély hátterében?
A betegség kórokozója a közönséges májmétely (Fasciola hepatica), mely 2-3 cm. hosszú, kb. 1 cm széles, lapos, hímnős féreg, melynek fejlődéséhez a vizes, nedves területeken élő köztigazdára, a törpe iszapcsigára (Galba truncatula) van szükség. Ezt a kb. 9x5 mm. nagyságú (de vannak kisebb és jóval nagyobb példányai is), tojásdad-kúp alakú, vékony héjú, szarusárga-színű csigát átlagos csapadékú évjáratokban csak némi kutakodással találjuk meg, hiszen többnyire a nedves talajba fúródnak. Idén a tócsákban, pocsolyákban, rétek árkaiban, legelők vizes területein, a sekélyebb vizekben, nem ritkán vízen kívüli, de nedves területeken számuk nagyon megszaporodott, ráadásul olyan területeken is, ahol korábban sohasem fordultak elő. Márpedig az árvizek, belvizek után és azóta sem nagyon csökkenő esőzések nyomán ezeknek a területeknek a nagysága igencsak megnőtt, így megnőtt az esélye annak is, hogy a korábban meghatározott, szűk területekre korlátozódott, ott jellemzően előforduló (endémiás) betegség ismét nagy károkat okozzon. (Ez a csiga a nagyobb vizeknek, tavaknak, folyóknak csak a sekély parti részén található meg.)
Törpe iszapcsigák
A májban megtelepedett, ivarérett férgek megtelepedésük után kb. 2 hónap múlva tojásdad, 130-145 x 70-90 mikron nagyságú, sárgászöld vagy sárgásbarna színű petéket ürítenek, a peték az epével a bélcsatornába, majd innen a bélsárral a külvilágra jutnak. A mételypetéből kikerülő I. lárva, a csillangókkal bíró miracidium a nedves környezetben úszva keresi fel a törpe iszapcsigát, behatol a csigába, itt fejlődik mintegy 2,5-3 hónap alatt több lárvanemzedékké (rédia, cerkária). A cerkáriák elhagyják a csigát, a víz felszínén vagy a növényeken betokozódnak (kerekded, 0,2 mm átmérőjű, szürkés képletek), a betokozódott cerkáriákat tartalmazó fű, széna stb. elfogyasztása vagy víz ivása útján fertőződnek a gazdaállatok.
A gazdaállat belében a fiatal métely leveti a burkát, átfúrja a vékonybél falát és a szabad hasüregen keresztül behatol az állat májába. A máj állományában 4-7 héten át vándorol, majd a már csaknem ivarérett parazita betör az epeutakba. A végleges gazdában a májmételyek akár évekig életben maradhatnak. Kórtani hatásuk összetett. A májat mechanikailag károsítják, hiszen a fiatal mételyek vándorlásukkal roncsolják a májszövetet, az epe-ereket és a máj vérereit, ezáltal vérveszteséget is okoznak, de toxikus hatásuk is van. Valamely terület fertőzöttségét a lappangó stádiumban lévő fertőzött házi-és vadon élő emlősök tartják fenn. A mi átlagos nyaraink szárazságát és téli hidegét mind a köztigazda csigák, mind a lárvák fejlődési alakjai igen rosszul tűrik, ezért legelőink tavasszal gyakorlatilag mentesek a cerkáriáktól. A betokozódott cerkáriák azonban meglehetősen ellenállóak, még kevéssel fagypont alatti hőmérsékletet is elviselnek, ezért az enyhébb telet is kibírják. A legújabb kutatások szerint azonban a peték és a lárvákkal fertőzött csigák is áttelelnek a legelőn, így a mételypetéket ürítő állatok hosszú időre megfertőzhetik azt. Gyakori történet, hogy a legeltetési szezon elején „bérlegelésre” átadott egészséges állományra ősszel már rá sem ismer gazdája. Ennek persze számos oka lehet, ezek között van a legelő fertőzöttsége is. Amennyiben az állatállomány és a legelő tulajdonosa nem ugyanaz, mindkét fél felelőssége nagy, mert az is fontos, hogy a legelőre egészséges állomány kerüljön!
Idén sok a nedves, vizes, „pocsolyás” terület.
Mindent egybevetve azonban a betokozódott cerkáriák tömeges megjelenésével még az ideihez hasonló csapadékos években is csak szeptember elején számíthatunk, bár némely helyen idén már a nyár második felében heveny mételykór alakult ki. Ezeken a helyeken ebben az évben így már ősz végére is előfordulhat a betegség idült formája.
A féreg fejlődését figyelembe véve átlagos években – az idei tehát rendkívüli - a mételykór heveny alakja főként juhok és fiatal szarvasmarhák között a nyár végi, kora-őszi kései legeltetés után néhány héttel fordul elő, mert ilyenkor legnagyobb az esélye a tömeges fertőződésnek. A heveny májmételykór októberben a leggyakoribb. Az állatok enyhén lázasak, bágyadtak, étvágytalanok, gyorsan lesoványodnak, a felgyülemlett savó miatt gyakori a has teriméjének megnövekedése, a száj nyálkahártyája sápadt, a máj tájéka nyomásérzékeny, gyakori a sárgaság is (májgyulladás, májelégtelenség, hashártyagyulladás, vérveszteség). A betegek általános állapota fokozatosan romlik, egy-egy állat hirtelen elpusztul, de az elhullás tömeges is lehet. A heveny mételykór akár 3-4 nap alatt végzetes lehet. A betegség félheveny alakja lassúbb lefolyású, 4-6 hét, a tünetek enyhébbek, ennél a formánál viszont gyakoribb a hasmenés (gyomor-bélgyulladás). Amikor az állat cerkáriákkal nem tömegesen és nem egyszerre fertőződik, hanem kisebb mértékben és folyamatosan, akkor a vándorlási időszak nem jár tünetekkel, azokkal csak később, a téli hónapokban találkozunk. Ez a betegség idült formája, mely a heveny vagy félheveny mételykórt átvészelt kérődzőkön is jelentkezhet. Szintén csökken az étvágy, a leromlás fokozatos, az állatok vérszegények, a gyapjú tompafényű és szakadékony, juhokban az áll alatt, szarvasmarhákon a lebernyegben és a has alatt ödémás beszűrődések keletkeznek (juh „szakáll”). A vizenyős duzzanatok gyakoriak a szemhéjon és a mellkas alján is, a szemek beesettek, gyakori a hasmenés.
Idült májmételykór. A szemek beesettek, vizenyős duzzanatok a szemhéjon, az áll alatt és a mellkas alján.
A betegség legenyhébb formája a szubklinikai forma, mely enyhe és elhúzódó fertőzés következménye, még észrevehető tünetek nélkül. Gazdasági jelentősége azonban ennek is van, hiszen romlik a termékelőállítás (gyapjú, hús, tej), másrészt az állatok ilyenkor is folyamatosan ürítik a petéket. A betegség kórjelzése a jellegtelen tünetek miatt sem mindig könnyű, hiszen a fenti tünetek nagyon sok betegségnél láthatók. Mindenesetre ha a tünetek esős nyár után úgy szeptember közepe táján rövid időn belül viszonylag szűk területen egyidejűleg sok állaton jelentkeznek, valószínűsíthető az endémiás májmételykór.
Jó módszer volna (erre tudomásom szerint azonban csak elvétve kerül sor) a köztigazda törpe iszapcsigák vizsgálata, milyen mértékben fertőzöttek a métely különböző fejlődési alakjaival? Az 5 % - fölötti fertőzöttség megerősítheti a betegség jelenlétét. Mivel a peték a fertőződés után a bélsárban, legkorábban 60-70 nap múlva jelennek meg, a kezdeti, lappangó fertőződést bélsárvizsgálattal megállapítani nem lehet. Ugyanakkor viszont a mételyfertőzöttség megállapítása bélsárvizsgálattal már akkor lehetséges, amikor klinikai tünetek még nem utalnak arra. A kórjelzés alaposságának érdekében azonban a bélsárvizsgálatokat ismételni célszerű, egyrészt amiatt, mert a peték a bélsárban egyenlőtlenül oszlanak el, másrészt a „petetermelés” nem folyamatosan, hanem periódikusan történik. A fertőzöttség kimutatása ma már szerodiagnosztikai (vérből) módszerekkel is lehetséges. Bélsárvizsgálattal, nagy biztonsággal csak az idült májmételykór diagnosztizálható. Legbiztosabb mégis a boncolás utáni diagnózis, hiszen ilyenkor a máj metszéslapján látható járatokban és a hasüregben láthatók a vándorló féregpéldányok. Különösen a szarvasmarha májának felületén szembetűnők a kitágult, megvastagodott, szívós falú epeerek, melyek üregében zöldesbarna, nyúlós váladék van, mely rendszerint ivarérett mételyekkel van tele. Az ilyen epeerek átmetszésekor recsegő hangot hallunk. Súlyos esetekben a máj megnagyobbodott, tömött, kemény. Juhokban az epeerek megvastagodása enyhébb fokú, elmeszesedés nincs.
Teendők:
Mételyes fertőzöttség kimutatására irányuló szűrővizsgálat már régóta nincs nálunk, így különösen indokolt a figyelem! Fontos a szakszerű legelőhasználat, fertőzött legelőről augusztus hónapban áthajtás olyan legelőre, ahol az év első felében kérődzők nem legeltek.
Endémiás területeken esős nyarak után mindenképpen célszerű a legeltetett állomány féregtelenítése.
Petéket ürítő, fertőzött állat ne kerüljön ki tavasszal a legelőre, ezért javasolt a téli bélsárvizsgálat, ha az pozitív eredményű, állománykezelés. Kivéve a betegség legkezdetibb stádiumát, több korszerű, igen hatékony, szájon át adható készítmény van forgalomban. Ha a kezelést már legelő állatoknál végeztük, kezelés után az állományt a fertőzött legelőről el kell távolítani, majd 8 hét múlva a kezelést meg kell ismételni! A betegség heveny fellépése esetén különösen indokolt a gyors beavatkozás, a legelő állomány áttelepítése. Fordítsunk gondot a legelők vízállásos területeinek felderítésére, megszüntetésére.
Augusztus közepén gyűjtött csigák fertőzöttségi foka alapján előre jelezhető, hogy az adott területen történő további legeltetés heveny vagy idült mételykórt eredményezhet ősszel vagy a tél folyamán? Az ilyen legelő füvét célszerű kaszálni vagy silózni. Silózáskor a tartósításra használt szerves savak elpusztítják a cerkáriákat, a szakszerűen szárított szénában sem élnek tovább 5-6 hétnél. Kaszált területeken csigairtás (mész, réz-szulfát). Tartósított takarmány (szenázs) készítésére lehetőleg a nem legeltetett területek füvét használjuk fel!
Dr. Böő István
(Jelen szakmai anyag teljességében /az itt kimaradó ábrákkal/ megtalálható a 2010/5- ös Őstermelő-Gazdálkodók Lapjában - a szerk.)