2016. szeptember 22-én egy sajtótájékoztatón jelentette be Pintér István, az Agroker Holding Zrt. vezérigazgatója, hogy a cég nyíregyházi központjában egy régi elképzelés valósult meg!

Az Új Széchenyi Terv Egészségre nevelő és szemléletformáló élet programok című pályázata keretében megvalósított „Egészséges Életmód Program Uniós Forrásból – fejlesztés az Agroker Holding Zrt-nél” című programmal a cég csatlakozni tudott a nyíregyházi defibrillátorral rendelkező helyek sorába.

A 10 hónapon át tartó program keretében egy 10 egészségnapból álló rendezvénysorozat zajlott le a cég közel 100 fős dolgozói állományának részvételével. Az egészségnapokon az életmódváltáshoz szükséges szemléletformálásra kívánták a résztvevők figyelmét irányítani, és kiegészítették a projektben résztvevők általános egészségi állapotának felmérésével. A program keretében került beszerzésre az a defibrillátor készülék, amelynek ünnepélyes keretek közötti átadása is a sajtótájékoztatón történt meg.

Pintér István vezérigazgató és Dr. Krivácsy Péter, a Léghajó Program vezető orvosa

 

Pintér Úr jelezte, hogy az Agroker Holding Zrt. Nyíregyházi Központjánál a defibrillátor használatára és az életmentési folyamatok helyes elvégzésére több mint 30 munkatárs vett részt oktatáson, akik éves továbbképzéséről a későbbiekben is gondoskodni fognak.

Dr. Krivácsy Péter, a Léghajó Program szakmai vezetője örül, hogy az egészségtudatos Agroker példát tud mutatni a környékbeli, sőt az ország vállalkozásai részére az elsősegély és életmentő továbbképzések bevezetésével, illetve a defibrillátor elhelyezésével.

A rendezvényen részt vett még Dr. Horváthné Dr. Veisz Katalin önkormányzati képviselő asszony, aki egyben az Agroker nyíregyházi képviseletének foglalkoztatás-egészségügyi orvosa is, illetve Illyés György, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Mentőszolgálat vezető mentőtisztje. Mindketten üdvözölték a program végrehajtása során elért eredményeket.

A sajtótájékoztató végén, Csikós Péter, a nyíregyházi Egészségügyi Alapellátási Szolgálat igazgatója elmondta, és a gyakorlatban is bemutatta, hogy a defibrillátor bekapcsolása és a használatához való felkészülés mennyire egyszerű, mivel a gép hangutasításokkal irányítja az életmentést végző személyt.

A tájékoztató után Pintér István és dr. Krivácsy Péter elhelyezte a defibrillátor-készüléket a portaszolgálaton kialakított helyén, mint az Agroker Holding Zrt. Nyíregyházi Kirendeltségének központi épületében.