A 2015-ös egységes kérelmekre 432 milliárd forintot fizetett ki azt MVH

Határidőre, június 30-ig valamennyi 2015. évi egységes agrártámogatási kérelmet kifizetnek az igénylőknek - jelentette be Fazekas Sándor szerdán a Pest megyei Alsónémediben megtartott sajtótájékoztatóján.

A 170 ezer egységes kérelemre több mint egymillió kifizetés történt meg a jogcímeken - közölte a földművelési miniszter.

Ennek keretében 432 milliárd forinthoz jutottak a gazdák, amiből 390 milliárd forint uniós, 42 milliárd forint pedig nemzeti forrás - tette hozzá.

A miniszter hangsúlyozta: azzal, hogy képesek tartani a támogatások kifizetésének határidejét, lehetőség nyílik agrártámogatási előleg kifizetésére is, ami jelentős előnyt jelent a magyar gazdáknak.

Gyuricza Csaba, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal elnöke kiemelte, hogy az unió 28 tagállama közül, a kifizetési határidő betartása nyomán, csupán 11 ország tudta vállalni, hogy előleget ad a gazdáknak és csak 4 olyan tagállam volt, amely előlegként, úgynevezett zöldítési támogatást is tudott fizetni.
Ez utóbbi jogcímen, 114 milliárd forintot utaltak át a termelőknek - fűzte hozzá az elnök.

Arról is szólt, hogy csupán 1412 elutasító határozat születetett azokkal szemben, akik jogosulatlanul kívánták igénybe venni az alaptámogatást, ami kevesebb, mint az elmúlt évben.

Közlése szerint az eddiginél is több előleg kifizetése érdekében bevezették az előzetes ellenőrzés jogintézményét. Ennek nyomán 48 ezer gazda kapott lehetőséget arra, hogy a hibákat kijavítva szankciómentesen tudja igénybe venni a támogatást - mondta Gyuricza Csaba.

 

 

MTI