Gyuricza Csaba a Magyar Időknek nyilatkozott.

Az idén várhatóan semmit sem éreznek meg a gazdálkodók az európai uniós agrár-vidékfejlesztési forrásokat kezelő hivatal átalakításából. Június végére mindenki megkapja az egységes kérelmek alapján járó végkifizetést, októberben pedig megkezdődik a jövő évi támogatási előlegek folyósítása is – mondta lapunknak Gyuricza Csaba. Az MVH elnöke szerint az intézményrendszer átalakításának részleteiről még folyik az egyeztetés, több kérdést is tisztázni kell a következő hetekben.

Nincs veszélyben a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalban dolgozók munkája, a legtöbb szakemberre az európai uniós agrár-vidékfejlesztési forrásokat kezelő hivatal átalakítása után is nagy szükség lesz – nyilatkozta lapunknak Gyuricza Csaba, az MVH elnöke. Elmondta: bár jelenleg nagy a bizonytalanság a mintegy 1800 fős állományban, a legjobb szakemberek elvándorlása pedig megállíthatatlan, ugyanakkor azzal mindenki tisztában van, hogy az uniós támogatások kezelésével és kifizetésével kapcsolatos feladatokat a hivatal megszűnése után is el kell látni. Olyan sokéves szaktudás van jelen egy-egy támogatás kifizetésénél, amit nem lehet egyik napról a másikra megszerezni – mutatott rá.

A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint a jövő év elejétől jogutóddal szűnik meg az európai uniós agrár- és vidékfejlesztési támogatások kifizetéséért felelős hivatal. Az MVH kifizető ügynökségi feladatai a Magyar Államkincstárhoz kerülnek. Az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alappal kapcsolatos munkáért a vidékfejlesztési program koordinálásával foglalkozó Miniszterelnökség felel majd, ahogy ide kerülnek az MVH hatósági feladatai is. A Földművelésügyi Minisztériumba (FM) olvad be az Európai Mezőgazdasági Garanciaalap (EMGA) kezelésével foglalkozó szakterület. Az MVH megyei kirendeltségeit a fővárosi és megyei kormányhivatalokba integrálják, szakmai irányításukért a Miniszterelnökség, illetve a földművelésügyi tárca felel majd.

Bár egyelőre nincs kiforrott forgatókönyve az átszervezésnek, szakértői vélemények szerint az egyes alapok szakmai vezetési feladatait vélhetően államtitkársági szinten kezelheti majd a két minisztérium. Így a Miniszterelnökségen belül működő agrár-vidékfejlesztési államtitkársághoz hasonlóan az FM-en belül is alakulhat egy új államtitkárság, amely az EMGA-s pénzek kezelését koordinálja.

Az átalakítás konkrét részletei Gyuricza Csaba szerint egyelőre még nem ismertek, jelenleg is folyamatban van az előkészítő munka. – Most azon dolgozunk, hogy az intézményrendszer átalakításáról szóló kormányhatározatot minél gördülékenyebben végre lehessen hajtani. Ezért csütörtökön kormányzati egyeztetés lesz az átalakítás részleteiről – mondta. Itt jelölik majd ki a teendőket és tekintik át a feladatokat, az átszervezés várható következményeit és az ebben rejlő kockázatokat.

Annyi bizonyos – mutatott rá az elnök –, hogy a gazdák nem érezhetnek semmit abból, ami a rendszer átalakításával jár. Egy ekkora átszervezést ugyanis csak akkor lehet végrehajtani, ha az nem veszélyezteti az uniós források kifizetését. Senkinek sem érdeke, hogy Magyarország uniós pénzt veszítsen – szögezte le.

Az alapos előkészítő munkára minden bizonnyal szükség van, az MVH megszüntetése ugyanis számos kérdést vet fel. Ilyen például az egységes kérelem sorsa is, hiszen ez a formula magában foglalja a garanciaalapból és a vidékfejlesztési forrásból finanszírozott támogatásokat is. Vélhetően az informatikai rendszerben is komoly átalakításokra lesz szükség.

Ebben az évben azonban még nem kell számítaniuk változásra a gazdálkodóknak, a munka egyelőre folytatódik a hivatalban. Most az egységes kérelmek ellenőrzésén dolgoznak a munkatársak. Az újonnan bevezetett előzetes ellenőrzésnek köszönhetően októberben a korábbinál is nagyobb számban fizethet ki előleget a gazdálkodóknak az MVH. A napokban zárul le a 2015-ös egységes kérelmek kifizetése is, június 30-ig minden gazdálkodó megkapja azt az összeget, amire jogosult.

– Az új agrártámogatási rendszer egész Európát kihívás elé állítja, számos tagállam a június végi határidőig nem tudja teljesíteni a kifizetéseket, így az Európai Bizottságtól két hónapos haladékot kaptak. Magyarország azonban azon országok közé tartozik, ahol a rendes határidőre minden gazdálkodóval el tudunk számolni – mondta az elnök.
 
 
MVH