A sertéságazatban az általános forgalmi adó (áfa) csökkentése fehéríti a gazdasági tevékenységet és ösztönzi a fogyasztást, ami stabilizálja az ágazatot; növeli a sertések számát és a belföldi legálisan gazdálkodó termelők versenyképességét - mutatott rá a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.

    Győrffy Balázs azon a sajtóebéden beszélt, amelyen az ágazat aktuális helyzetét ismertették az újságírókkal. Elmondta: a sertéságazat helyzetének javítására elkészült a sertésstratégia 2012-ben. Míg a nyolcvanas években Magyarországon a sertések száma elérte a 10 milliót, és az egy főre eső éves fogyasztás meghaladta a 40 kilogrammot, addig három évtized múltán a sertéslétszám 3 millió alá csökkent, és az egy főre jutó fogyasztás 25 kilogramm körülire.
    A sertésstratégia ezen a helyzeten kívánt változtatni - mérsékelve a 30 százalék körülire becsült feketegazdaság, illetve az áfacsalások arányát -, ennek része az ágazatban az élősertés áfájának csökkentése, valamint a mostani, január 1-jétől érvényes tőkehúsáfa csökkentése. A sertésstratégia első eredményei már mutatkoznak - mondta a NAK elnöke.

 

MTI