A gazdálkodók érdekeit figyelembe véve a Miniszterelnökség módosította az „Állattenyésztési ágazat fejlesztése – trágyatárolók építése” címmel megjelent pályázat benyújtásának időszakát. Annak érdekében, hogy az ügyfeleknek elegendő idejük legyen felkészülni a pályázatok előkészítésére, a kérelmeket első körben 2016. január 11. és 2016. február 12. között elektronikus úton küldhetik be.

A Vidékfejlesztési Program keretében, a 2014-2020 közötti uniós fejlesztési időszakban trágyatárolók építésére nyújthatják be kérelmüket az állattenyésztési ágazat szereplői. Az 5,6 milliárd forintos kerettel rendelkező pályázati felhívással a kormány célja, hogy az állattartó telepek megfeleljenek a trágyaelhelyezéssel kapcsolatos előírásoknak, emellett fontos célkitűzés, hogy csökkenjen a környezetterhelés.

A gazdálkodók első körben 2016. január 11. és 2016. február 12. között, kizárólag elektronikus úton nyújthatják be kérelmüket az MVH felületén, a www.mvh.gov.hu weboldalon. A kötelezettségeket a beruházás megkezdését követő 24 hónap alatt kell teljesíteni.

A Miniszterelnökség felhívja a figyelmet, hogy a napokban a fejlesztéssel érintett ingatlanokra vonatkozó feltételek is módosulni fognak annak érdekében, hogy több gazdálkodó megfelelhessen a feltételeknek és lehetőséget kapjon a támogatás elnyerésére. A kiírás dokumentációjának további módosításáról a pályázók a www.palyazat.gov.hu weboldalon részletesen tájékozódhatnak.

 

 

NAK
Miniszterelnökség

 

 

Új útakon az agrárszektor!