Heteken belül indul a vetés, ám Magyarországon a szívó levegős elven működő vetőgépállomány nagy része a jogszabályi előírás ellenére még mindig nincs deflektorral felszerelve, figyelmeztet a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács. A berendezés a csávázott vetőmagokról leváló növényvédőszer maradékokat a talajra vezeti, ezáltal minimalizálja az elszóródást.

2015. március 10.

A magyar gazdaságokban ma mintegy 12 ezer szívó levegős elven működő vetőgépet használnak a gazdálkodók, felmérések szerint 70 százalékukon nem használják a jogszabály szerint kötelezően előírt deflektort. Ez a vetőgépekre egyszerűen felszerelhető szerkezet arra szolgál, hogy a csávázott vetőmag vetésekor a magról leváló port a barázdákba vezesse, ezáltal töredékére csökkentse az elszóródás esélyét. Fontos lenne, hogy ez az arány rövid időn belül megforduljon. Egy összefogás keretében ezekben a hetekben a Bayer és a Syngenta több mint 20 millió forintos felajánlásában összesen 750 kérdőíves felmérésben részt vevő gazdálkodó részére biztosít ingyenesen deflektort, hogy már az idei vetéskor is csökkenjen a földjük környezetében a környezetterhelés.

A vetőmag csávázószerek több mint százéves múltra tekintenek vissza, a csávázás során tulajdonképpen egy védőburokkal látják el a vetőmagot, amely a vetés és csírázás idején különösen kitett a kártevő rovarok és kórokozók támadásának, ugyanis nagy mennyiségben tartalmazzák az élethez szükséges anyagokat: fehérjéket, zsírokat, szénhidrátokat és vitaminokat. A csávázószer ott biztosít védelmet a csírázás idején, ahol az a legjobban szükséges: a mag és a kifejlődő gyökerek körül.

Kísérleti adatokkal alátámasztott tény, hogy deflektor alkalmazásával az esetleges csávázópor-elsodródás mértéke a tizedére csökkenthető. Nagyon fontos, hogy a gazdálkodók is megértsék, hogy a deflektorokkal óvják a környezetüket, áll a Vetőmag Szövetség közleményében. Az Európai Unió szabályozásai szerint a berendezés alkalmazása kötelező minden olyan esetben, amikor rovarölő szerrel csávázott kukoricát vagy napraforgót vetnek. Ez Magyarországra is vonatkozik, éppen ezért a vetőgépeket gyártó vállalatok újabb gépeiket már deflektorral felszerelve szállítják megrendelőiknek. De örvendetes lenne, ha egyre több régebbi berendezésen is megjelenne az utólagosan is könnyen felszerelhető adapter.

 

Az 1993-ban alakult Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VSZT) fő feladatai közé tartozik többek között az ágazattal kapcsolatos javaslatok kidolgozása, információk szerzése, feldolgozása és ismertetése, valamint törvényben rögzített jogainak gyakorlása, kötelezettségeinek betartása, betartatása. A VSZT feladata továbbá: a növénynemesítők, vetőmag-szaporítók, feldolgozók és forgalmazók termelési és piaci magatartásának országos szintű összehangolása, részvétele az államigazgatási szervek munkájában, döntés előkészítésekben, véleményezésben. A VSZT nonprofit szervezet, tagsága magában foglalja a nemzetközi cégeket, mezőgazdasági nagyüzemeket, az agrárkutatás, növénynemesítés intézményeit és jelentős számú magángazdaságot.