Szeptember 26-án a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) négy szakterülete nyitja meg kapuit a Kutatók Éjszakája látogatói előtt. A három budapesti telephely mellett idén már Gödöllőn, Miskolcon és Szolnokon is várják az érdeklődőket a szakemberek.

A tavalyi rendezvény sikerén felbuzdulva idén már közel 60 előadáson és kísérletben vehetnek részt az érdeklődők a NÉBIH négy szakterületénél (állat-egészségügyi diagnosztikai, borászati, élelmiszerbiztonsági, valamint növény- és talajvédelmi igazgatóság). Budaörsön többek között íz, illat felismeréssel tesztelhetik érzékeiket és parlagfű totóval tudásunkat a látogatók, de lesz borhiba bemutató is – természetesen kizárólag 18 éven felülieknek.

Az állat-egészségügyi diagnosztika a Tábornok utcában rendezi be bázisát. Az érdeklődőket tanulságos előadásokkal (pl. „a társállataink (kutya, macska) gyakoribb mérgezései”, vagy „gümőkór, illetve az aktuális kérdés, a lépfene”), valamint izgalmas kísérletekkel várják. Bemutatják például a hamisított tej keményítő-jód reakciót, de lesz borjú vér ellenanyagszint meghatározás is Kolosztrum szonda alkalmazásával.

A NÉBIH Mester utcai telephelye nem ismeretlen már az látogatók előtt. A tavalyi sikernek köszönhetően idén alig egy hét alatt „elkelt” valamennyi hely a tervezett programokra.

Gödöllő a vízminőség központjává válik szeptember 26-án, míg Miskolcon az érdeklődők megpróbálkozhatnak az édességszínezékek leválasztásával oszlopkromatográfiával, virágokat fagyaszthatnak cseppfolyós nitrogénnel, de megnézhetik akár azt is, hogy hogyan zajlik egy Trichinella vizsgálat a gyakorlatban.

A szolnoki „kutatók” bejárhatják az analitikai és talajvédelmi laboratóriumot, megfigyelhetik a mérőműszereket munka közben és a szakemberek bemutatják a talajtani alapvizsgálatokat és tápanyagvizsgálatokat is.

A Kutatók Éjszakája szellemiségéhez híven a részvétel a NÉBIH programjain is ingyenes, azonban regisztrációhoz kötött. További részletek a rendezvény weboldalán: http://www.kutatokejszakaja.hu/2014/

A Kutatók Éjszakája Magyarország legnagyobb tudományos-ismeretterjesztő eseménye, melyet idén kilencedik alkalommal szervez partnereivel közösen a Tempus Közalapítvány. Idén 33 város 101 intézményében rendeznek programokat a szervezők.

 

Nébih