Új elemek jelennek meg a mezőgazdaság uniós támogatási rendszerében a jövő évtől - közölte Czerván György, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős államtitkára.

Az államtitkár jelezte: a forrásfelosztás elvei változnak meg a rendszerben. Így az alaptámogatás és a zöldítés együttesen teszik majd ki a mostani területalapú támogatás összegét. (A hektáronkénti 226 euró, árfolyamtól függően 68-70 ezer forint.) Az alaptámogatás az eddigi területalapú támogatáshoz lesz hasonló, míg a zöldítés keretében plusz feltételeket kell teljesíteniük a gazdálkodóknak.

A fiatal gazdálkodók külön támogatása megjelenik a közvetlen támogatási elemek között is, bizonyos feltételek teljesítése esetén. Emellett a termeléshez kötött támogatásokra felhasználható forrás összege szintén jelentősen emelkedik. 

Így az érzékeny ágazatok támogatására ugyancsak több pénz fordítható: az állattenyésztésre - főként a kérődzőkre -, valamint a zöldség-gyümölcságazat fejlesztésére. Ez a közvetlen támogatási forrásösszeg évente - 2020-ig - 60,5 milliárd forintot tesz ki. A munkaigényes és érzékeny ágazatokra 52,4 milliárd forint, míg a fehérje növények termesztésének támogatására 8,1 milliárd forint költhető.

Az uniós rendszert kiegészíti még a nemzeti költségvetés 2015-től évi plusz 33 milliárd forint -, amelyből azokat a területeket lehet anyagilag segíteni, mint például a sertés-, továbbá a baromfiágazat. Ezek ugyanis nem támogathatók termeléshez kötötten - közölte az államtitkár.


MTI
Földművelésügyi Minisztérium