A Földművelésügyi Minisztérium (FM) egyetért a magyar tejtermelők által megfogalmazott célokkal, amelyek arra irányulnak, hogy a magyar áruházak polcain minél több belföldi előállítású tej- és tejtermék legyen - közölte Feldman Zsolt, a földművelésügyi tárca agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára kedden az MTI érdeklődésére.

    Emellett ezek a törekvések arra is irányulnak - fogalmazta meg a helyettes államtitkár -, hogy a kiskereskedelemben a méltánytalanul alacsony áron forgalomba hozott tejtermékek helyett, amelyek a magyar termelők és a magyar fogyasztók érdekeit egyaránt sértik, minél nagyobb mennyiségben magyar áru legyen kapható.
    Feldman Zsolt emlékeztetett arra: az elmúlt években a tárcának - együttműködve a termelőkkel, feldolgozókkal és kereskedőkkel - sikerült elérnie, hogy évről-évre 10 százalékkal nőtt a magyar tej iránti kereslet. Emellett például már a múlt évben 43 százalékkal csökkent a tejimport is. A minisztériumban ezért úgy gondolják, hogy indokolt a fellépés azokkal a magatartásformákkal szemben, amelyek az elmúlt években az ágazati szereplők közös erőfeszítésével elért eredményeket megpróbálják - rövidtávú piaci érdekek alapján - csökkenteni, "elrontani".
    Azon kívül, hogy az elmúlt években folyamatos volt az egyeztetés a piaci szereplőkkel, szigorú hatósági ellenőrzések is folytak annak érdekében, hogy az importból származó tejtermékek ne csak a minőségi előírásoknak feleljenek meg, de a tisztességes piaci magatartás követelményeinek is eleget tegyenek az importőrök. Ezeket az ellenőrzőseket a jövőben is folytatják.
    Továbbá az ágazat szereplőit a támogatási rendszerrel is segíteni kívánják - mondta a helyettes államtitkár. Hozzátette: a tárca szeretné elérni, hogy az ágazati szakmaközi szervezet segítségével minél nagyobb legyen a termelők, a feldolgozók és a kereskedők ágazati önszerveződése.

 

Tejdemonstráció: vegyes reakciók és érzelmek

    Tényszerűség és tiltakozás is a reakciók között szerepelt a keddi tejdemonstrációval kapcsolatban az MTI-hez, az esemény kapcsán eljuttatott állásfoglalásokban.

    A Metro Kereskedelmi Kft. friss tej kínálatának 99 százaléka a magyar gyártóktól származó termék - közölte a cég kedden az MTI-vel. A tájékoztatás szerint a nagykereskedelmi áruházlánc által forgalmazott tejtermékek 64 százaléka magyar és mindössze 36 százaléka import termék. Ez az országos átlagnál jelentősen kedvezőbb - állítja a Metro Kereskedelmi Kft.
    Közölték azt is: hónapok óta tárgyalásokat folytatnak a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanáccsal a lehetséges együttműködésekről és a hosszú távú fejlesztésekről. A tejipari termelők és beszállítók támogatása a vállalat hosszú távú, kiemelt stratégiai együttműködéseinek szintén része.
    A Coop a magyar tejtermelők legrégibb partnere. Ezért a Coop Gazdasági Csoport úgy véli: méltatlan olyan, tisztán magyar tulajdonú üzletláncot támadni, amely évtizedek óta megbízható, stabil partnere a magyar tejtermelőknek és a magyar vásárlóknak egyaránt. Ezért is "tartja visszataszítónak, hogy a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács tehéntrágyát borított egyik (pécsi) élelmiszerlogisztikai telephelye elé."
    Az üzletlánc a magyar tej és tejtermékek egyik legnagyobb felvásárlójaként határozottan visszautasít minden olyan híresztelést, amely megkérdőjelezi transzparens, a jogszabályokat maradéktalanul tiszteletben tartó működését. Hozzáteszik: a magyar tejtermelők és -feldolgozók, ahogy eddig is, a továbbiakban is korrekt partnerként számíthatnak a Coop-ra.
    A belföldi tejtermelők az egyik legalacsonyabb árat kapják a megtermelt tejük után az Európai Unióban. A boltokban viszont a magyar tartós tej sok esetben mégis jóval többe kerül, mint a drágább alapanyagból előállított, ezer kilométereket utaztatott import tejek.
    A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) véleménye szerint a feldolgozók és a kereskedők olyan mértékben drágítják meg a tejet, ami a jelenlegi helyzet kialakulásához vezet. A magyar termelők és fogyasztók helyzetét az is rontja, hogy az állam az unióban nem szokványos mértékű adókkal, járulékokkal, díjakkal sújtja a legális tejtermelőket - teszik hozzá.
    A MOSZ Szarvasmarhatenyésztők Országos Választmánya ezért indokoltnak tartja és támogatja a tejtermelők demonstrációját. A tejtermelők ugyanis elkeseredettek, mivel hiába termelnek jó minőségű, olcsó, egészséges tejet, a boltok polcain a hazai termékek mégis hátrányba kerülnek a sokszor kétes eredetű import termékekkel szemben.

 

MTI