Az enyhe és száraz tél kedvezett a kórokozóknak. Mivel könnyedén átteleltek, most intenzíven támadnak növényeinken. Az elmúlt tél középhőmérséklet országos viszonylatban 3-4 fokkal meghaladta az 50 éves átlagot. A gyenge fagyok nem, vagy csak kis mértékben gyérítették az áttelelő kártevők és kórokozók számát.

- Az időben elvégzett tél végi lemosó permetezéssel általában jelentősen lehetett blokkolni a kórokozókat, megelőzni a betegségek kialakulásának veszélyét. Az idei év azonban ebből a szempontból is extrémnek mondható. Napjainkban országszerte súlyos tafrinás fertőzéseket tapasztalhatunk az őszibarackosokban. A naptárilag ugyan időben, de gyakorlatilag mégis későn elvégzett lemosó permetezés nem tudott kellő hatékonysággal segíteni. A betegség tüneteit mutató leveleket már megvédeni nem lehet, de ennek ellenére fontosak a további gombaölő szeres permetezések. A 2014-től kötelezően alkalmazandó integrált növényvédelem elvei szerint nem csak vegyszerek használatára kell alapoznunk, hanem minden lehetséges egyéb védekezési eljárást is alkalmaznunk kell - hívta fel a figyelmet Tarcali Gábor, a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Növényvédelmi Intézetének tudományos munkatársa.

Az idei tavasz az almatermesztők számára is kihívás. Szinte egy időben támad a varasodás és a lisztharmat gombabetegség. Néhány év kihagyás után ismét súlyos fertőzéseket okoz a tűzelhalás baktériumos betegség. Minden almatermésű gyümölcsfajt, de még a rokon díszfákat például a japán birsfát is megfertőzi.

- A szőlőben a csapadékos idő miatt várható a szőlőperonoszpóra fellépése, ugyanakkor a melegedő és szárazabbá váló időszakokban pedig a szőlőlisztharmat fertőzés megakadályozására kell figyelnünk. Magyarországon is megjelent egy új nagyon veszélyes betegség, a fitoplazma okozta szőlő aranyszínű sárgasága – mondta el a növényvédelmi szakember.

Egyre szélesebb körben és súlyosabb mértékben károsít a meggyen és a cseresznyén az antraknózis gombabetegség, ami kezdetben apró, besüppedő foltokat, később megnagyobbodó foltokat okoz a gyümölcsön, majd a fertőzött gyümölcsök elrothadnak, összeaszalódnak. A csapadékos időjárás kifejezetten kedvez a kórokozónak.

- A szilva kivételével minden csonthéjasban felléphet egy új, terjedőben lévő súlyos betegség, a fitoplazma által okozott csonthéjasok európai sárgulása, ami a levelek, hajtások, ágak, sőt a teljes fa hirtelen sárgulásával, hervadásával, pusztulásával járhat. A betegség kórokozója ellen ebben a stádiumban védekezni már nem lehet. Ilyen tünetek észlelése esetén azonnal forduljanak növényorvoshoz vagy növényvédő szakmérnökhöz. A beteg vagy elpusztult fákat ki kell vágni, és meg kell semmisíteni - magyarázta Tarcali Gábor.

 

Sajtóiroda - FRK