Állatbetegségek megelőzésére és felszámolására az idén 7,5 milliárd forint nemzeti forrás jut - közölte a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal szerdán az MTI-vel. A keretösszegből 2 milliárd forint jut a baromfikra, 5,5 milliárd forint pedig az összes többi állatfajra - áll a közleményben.

Az MTI érdeklődésére a hivatal közölte: tavalyhoz képest alig változott a nemzeti forrás összege, 2013-ban a baromfikra 2 milliárd forint, míg az egyéb állatfajokra 5,8 milliárd forint jutott. A közlemény kitért arra, hogy a 16. héten a baromfi ágazatban 38 millió forint, míg az egyéb állatfajok esetében 71 millió forint összegű támogatást folyósítottak.


    A támogatásokból állategészségügyi szolgáltatásokat vehetnek igénybe a gazdák.

 

MTI