A precíziós gazdálkodás jegyében rendezik meg az I. NAK Szántóföldi Napokat ez év június 1-2-án Mezőfalván - jelentették be a szervezők képviselői hétfőn Budapesten. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége (MEGFOSZ) az eseményt közösen szervezik; erről együttműködési megállapodást is aláírtak az újságírók előtt.
Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke kiemelte: a rendezvény mintegy 10 ezer négyzetméteren mutatja be a precíziós gazdálkodás előnyeit és az ehhez szükséges technológiai hátteret, a gépi eszközöket és berendezéseket. A precíziós gazdálkodásra áttérés - amely az informatika széleskörű mezőgazdasági alkalmazásával és a termesztéstechnológia modernizálásával - lehetővé teszi a környezetkímélő, hatékonyabb szántóföldi növénytermesztést.

Harsányi Zsolt, a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetségének (MEGFOSZ) elnöke elmondta: a gépi és eszközháttér már ma rendelkezésre áll Magyarországon a precíziós gazdálkodás széleskörű hazai alkalmazásához. A múlt évi jó termés eredményeként a fejlesztések elkezdéséhez most a forrás fedezet is a legtöbb gazdálkodónál megteremthető a technológiaváltás elindításához.

A NAK elnöke aláhúzta: azok az érdeklődő gazdák, akik június elején ellátogatnak a Fejér megyei Mezőfalvára, nemcsak a legmodernebb gépekkel berendezésekkel, hanem a szántóföldi termesztés technológia legújabb eredményeivel is megismerkedhetnek a helyszínen, ugyanis mikroparcellás és demoparcellás növénybemutatókat is tartanak. Utóbbi a különböző termesztéstechnológiák hatásait lesz hivatott bemutatni a gazdálkodóknak.

A tervezett szakmai rendezvényen azt szeretnék elsődlegesen a szervezők - a NAK és a MEDFOSZ -, hogy a gazdálkodók közvetlenül szerezhessék be azokat az információkat, amelyek segítik őket a döntéshozatalban, illetve versenyképességük javításában - mondta Győrffy Balázs. A NAK elnöke az MTI kérdésére közölte: szakmai becslések szerint Magyarországon a precíziós gazdálkodásra való áttéréshez - mostani számítások szerint - mintegy 300 milliárd forint körüli összegre lenne szükség.
Harsányi Zsolt arról beszélt, hogy a magyar mezőgazdaság a precíziós gazdálkodásra áttérést tekintve még nincs elmaradva Nyugat-Európától, de az áttérés sürgető, mert a versenyképességet másként nem lehet megőrizni.

A múlt évben a mezőgazdasági gépforgalom értéke Magyarországon mintegy 155-160 milliárd forintra rúgott. Ezért a MEGFOSZ elnöke szerint a mezőgazdasági gépek és eszközök forgalma az idén minimálisan 5-10 százalékkal növekedhet, de nem kizárt egy nagyobb arányú növekedés sem - jegyezte meg Harsányi Zsolt, az MTI kérdésére.

 

MTI