Zöldítés, terménydiverzifikáció és ökológiai fókuszterület – új fogalmakkal ismerkednek a gazdálkodók, akiknek mindezek mellett számos természetvédelmi előírást kell betartaniuk. A jelenlegi uniós ciklusban ugyanis már szigorúbb feltételekhez köti a támogatásokat a Közös Agrárpolitika.

 

A termelés mellett a földmunkákkal járó ökológiai hatásokra is figyelniük kell a gazdálkodóknak – ezt tűzte ki ugyanis célul a Közös Agrárpolitika (KAP). A 2014 és 2020 közötti költségvetési-, és támogatási ciklus tervezésekor erős volt az agrártámogatások ellenzőinek tábora. Végül sikerült a megegyezés, a lobbisták azon feltételével, hogy magasabb szintű környezet-, és természetvédelmi előírások betartására kötelezik a gazdálkodókat munkájuk során.   Így vezették be a zöldítést, mint feltételrendszert. E szerint a 10 és 30 hektár közötti területen legalább két növénykultúrát kell termeszteni, 30 hektár felett pedig háromféle növény termesztése a kötelező. Továbbá a 15 hektáros szántó felett gazdálkodóknak 5 százalék területnyi ökológiai fókuszterületet kell kialakítaniuk. Ez lehet többek között parlagon hagyott földterület, fasor, erdősített terület vagy vizes árok.

A Somogy Megyei Kormányhivatal Agrár- és Vidékfejlesztést Támogató Főosztályának tájékoztatása szerint az előző uniós ciklusban az egy hektárra eső támogatások mértéke elérte a 70 ezer forintot, ez volt az ún. SAPS-támogatás (Egységes Területalapú Támogatás). Aki betartja az előírásokat, az a gazdálkodó ugyanennyi összegre jogosult 2015-től is, de ennek két harmada (mintegy 45 ezer forint) marad a SAPS-támogatás, a fennmaradó egy harmad (nagyjából 25 ezer forint) pedig zöldítési forrás. (A pontos összegek a Ft/euró árfolyamtól függnek.)  Az új feltételeknek való megfelelés elengedhetetlen, ha a gazdálkodók hozzá szeretnének jutni az uniós forrásokhoz. Az ágazatban érdekeltek célja, hogy minél sikeresebben nyerjék el a támogatásokat a termelők, ezért a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara több kiadvánnyal is segítette a gazdálkodókat, továbbá a korábban Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal somogyi munkatársai (jelenleg a Somogy Megyei Kormányhivatal Agrár- és Vidékfejlesztést Támogató Főosztálya) is igyekeztek információkkal segíteni a termelőket. A tájékoztatás folyamatos, az Agrár- és Vidékfejlesztést Támogató Főosztály a jövőben is segíti információkkal a gazdálkodókat a minél sikeresebb pályázatok érdekében. A somogyi fórumokon eddig többségben voltak az idősebb gazdálkodók, mivel jelentős generációváltás nem figyelhető meg, így a sokszor 50-60-70 éves résztvevők érdeklődtek a változásokról. A kor azonban lehet hátrány a változásnál és a tanulásnál, az előírásokhoz való alkalmazkodásnál. Jól teljesítik az újonnan megjelenő előírásokat a gazdálkodók, kifizető ügynökségként évről-évre egyre kevesebb eltérést tapasztalnak a támogatások kifizetése során a megyében.

A megyei zöldítési előírások betartását az Agrár- és Vidékfejlesztést Támogató Főosztály is vizsgálja, a vélemények, észrevételek pedig nagyban segíti a munkát, a jobb és ügyfélbarátabb eljárások kialakításában és a somogyi gazdálkodók érdekében.

(Somogy Megyei Kormányhivatal)