MEGHÍVÓ!

Tisztelettel meghívjuk

Önt és munkatársait, valamint a sajtó képviselőit, 

Országos és Nemzetközi Burgonya Fajtabemutatónkra.

A mezőgazdasági kutatások szerepe a francia gazdák mindennapjaiban

Első olvasatra talán furcsának tűnhet, de a francia gazdák életében sokkal nagyobb szerepet kap a mezőgazdasági kutatás-fejlesztés, ennek szinte naprakész figyelemmel kísérése és az eredmények hasznosítása, mint gondolnánk. Elég csak visszapillantani a francia mezőgazdaság idei két, talán legnagyobb seregszemléjére, a február végén megrendezett Nemzetközi Mezőgazdasági Kiállításra (SIA) és a Nemzetközi Mezőgazdasági Gépkiállításra és Vásárra (SIMA) - az első kifejezetten a nagyközönségnek, míg a második a szakmának szólt. A kettő azonban egyaránt széles teret adott a különböző szintű és formájú kutatóintézeteknek a gazdák által is várt bemutatkozásra, lehetőséget teremtett számos konferencia, megbeszélés, továbbképzés lebonyolítására. És úgy tűnik, a tendenciák is azonosak mindkét rendezvény esetében, hiszen minden korábbinál nagyobb szerep jutott a környezetvédelemnek és a megújuló erőforrások egyre bővülő felhasználásának. Míg a SIA esetében - illeszkedve az esemény nagyközönségi jellegéhez - elsősorban a napenergia és a biomassza háztartási célú felhasználására kidolgozott és már bevált, gyártott technológiákat kínáló felület látványos növekedése volt szembetűnő, a SIMA esetében nagyon komoly, adott esetben még csak kísérleti stádiumban lévő technológiafejlesztéseket is bemutattak a kiállítók. Ami a mezőgazdaság és a K+F kapcsolatának bemutatását illeti, a két rendezvény számos hasonlóságot mutat, ugyanakkor vannak lényeges különbségek is.

A SIA esetében, a kutatás-fejlesztéssel foglalkozó intézmények (INRA, CIRAD, CEMAGREF, alkalmazott kutatási intézetek) mellett, az agrár-felsőoktatás (AgroParisTech, ISTOM), a mezőgazdasági szakközépiskolák és gimnáziumok, valamint a kutatási eredmények belföldi és külföldi hasznosítását segítő szakmai szervezetek és alapítványok (pl. FARM) egyaránt azt tartották szem előtt, hogy tevékenységüket a nagyközönség számára minél érthetőbb módon mutassák be, láttassák a társadalommal a kutatás és szakképzés értelmét, hasznát. Nem utolsó sorban azzal a céllal is, hogy minél több fiatal válassza élethivatásának a mezőgazdaságot, sőt, ezen túlmenően a kutatást. Ez a törekvés teljes összhangban van azzal az agrár- és kutatási minisztériumi szándékkal, hogy a jövőben a kutatói hivatás iránt elkötelezett, a gyakorlat napi problémái iránt fogékony és azokat átlátni képes mezőgazdasági mérnökök és állatorvosok képzése több nagy felsőoktatási intézmény, és kutatóintézet összefogásával és együttműködésével valósuljon meg.

De, hogy a mezőgazdasági kutatás és fejlesztés mennyire a francia politika prioritásai között szerepel, azt mi sem mutatja jobban, mint az, hogy az elmúlt hónapokban az élelmiszeripari és erdészeti-faipari kutatás-fejlesztés kapott a legfölsőbb szinten is támogatást. Márciusban, Michel Barnier mezőgazdasági miniszter hozta nyilvánosságra a tárca élelmiszer-iparral kapcsolatos elképzeléseit, –ezek középpontjában a kutatás-fejlesztést és innovációt találjuk, mint az ágazat eredményes további működésének letéteményeseit– a közelmúltban, pedig Nicolas Sarkozy köztársasági elnök tette ezt az erdészeti és faipari K+F estében. És mindez nem véletlen, hiszen a mezőgazdasági kutatás-fejlesztés szerves része Franciaország K+F rendszerének, ugyanúgy, mint például a negyedik generációs atomreaktorok fejlesztése vagy a megújuló erőforrásokkal kapcsolatos kutatómunka, hogy csak néhány példát említsünk. És pontosan a kutatás-fejlesztés az, amitől –többek között– a franciák a gazdasági válságból való kilábalást várják. Ha pedig azt is számításba vesszük, hogy a francia élelmiszer-ipar a nemzetgazdaság stratégiai területe, fontosságban megelőzi az autó- és a repülőgépgyártást, valamint a gyógyszeripart is, még inkább érthető, miért is olyan fontos az ágazatban a K+F tevékenység. Abban az ágazatban, aminek éves árbevétele 2007-ben 154 milliárd euró volt, a 11.500 vállalatban (90 % kkv) foglalkoztatott 420 ezer munkavállaló 2008-ban 9,3 milliárd eurós külkereskedelmi többlethez segítette hozzá az országot. A tapasztalatok szerint az élelmiszer-ipart a gazdaság többi ágához képest kevésbé viseli meg a gazdasági válság, így stabilitása a francia nemzetgazdaság szempontjából kulcsfontosságú, hiszen itt dolgozzák föl a francia mezőgazdaság által megtermelt alapanyag 70 %-át, illetve innen származik a franciák által elfogyasztott élelmiszer 85 %-a. Így már nem szükséges további magyarázat annak megértéséhez, hogy -kapcsolódva az innováció és a kreativitás európai évéhez valamint a Nicolas Sarkozy köztársasági elnök által meghirdetett, a nemzeti kutatási és innovációs stratégia kidolgozását szolgáló egyeztetési mechanizmushoz- a mezőgazdasági tárca nyilvánosságra hozta a kutatás-fejlesztéssel és innovációval kapcsolatos javaslatait, elvárásait. A K+F és az innováció ugyanis, akárcsak a nemzetgazdaság többi területén, az élelmiszer-ipari vállalkozások versenyképességének javítása szempontjából megkerülhetetlen tényezőnek számít, így a beléjük fektetett tőke megtérülése vitathatatlan. A minisztérium ezért minden formában ösztönözni kívánja az élelmiszer-ipari kutatás-fejlesztést és innovációt. Ennek érdekében két nagy területen kívánja a lehetséges eszközöket mozgósítani és meghatározta azt a tíz, országos érvényű prioritást is, ahol a tudományos tevékenységnek minél hatékonyabbnak kell lennie.

A tárca olyan tíz nemzeti jelentőségű kutatás-fejlesztési prioritást határozott meg, amik az ágazat versenyképességét javítják és a vállalati szféra piaci lehetőségeit szélesítik. Ezt a tíz prioritást a minisztérium érvényesíti:

- a költségvetési kutatóhelyekkel, valamint a mezőgazdasági és élelmiszeripari alkalmazott kutatási intézetekkel kötendő több éves munka- és finanszírozási tervben,

- a felsőoktatási intézmények oktatási- és munkaprogramjában,

- a versenyképességi pólusok támogatásának megítélésekor,

- az adott témák esetében a „vezető” cím egyes pólusoknak történő odaítélésekor, valamint a pólusok közötti jobb koordinációra való törekvés során.

A tíz nemzeti jelentőségű kutatás-fejlesztési prioritás:

1. Élelmezés, íz, egészség és jólét: az emberi egészséget és jó közérzetet biztosító élelmezéssel kapcsolatos kutatások.

2. Új állati takarmányok: az áttételesen a humán egészséget és jólétet szolgáló állati takarmányozás biztosítása a természeti erőforrások és a környezet védelmének szem előtt tartásával.

3. „Zöld kémia”: a kőolaj-alapú vegyipari szintetikus alapanyagok kiváltása növényi eredetű alapanyagokkal.

4. Zöld energia: a biomassza energetikai célú fölhasználása.

5. Természetes eredetű műtrágyák, növényvédő-szerek: innováció a növényvédelemben, természetes tápanyagok a hozamok fokozására.

6. A holnap növényfajtái: a klímaváltozás miatt megváltozó természeti feltétel-rendszer, valamint a tápanyag-gazdálkodás és a környezetvédelem egyre szigorodó követelmény-rendszer jelentette kihívásokat figyelembe vevő növénynemesítés.

7. A tengeri halászat termékeinek maximális hasznosítása: a tengeri ökoszisztémák és a halállomány védelme érdekében, a kifogott mennyiség maradék nélküli felhasználására és hasznosítására törekvés a fogyasztói igények egyidejű kielégítésével.

8. „Fogyasztásra kész” termékek: az egyszerűbb konyhai munka érdekében, a fogyasztói igényekhez igazított élelmiszerek és feldolgozás-technológiai folyamatok.

9. Új termékek a fenntartható szőlészet-borászatban, gyümölcs- és zöldségkertészetben: az újabb fogyasztói magatartás-típusokhoz igazított termékek fejlesztése.

10. Nyomonkövethetőség és csomagolás: a környezetvédelem, a megváltozott fogyasztói szokások és az élelmiszer-biztonság jelentette követelményeknek való megfelelés.

Ami pedig az erdészeti és faipari kutatás köztársasági elnöki támogatását illeti, Franciaországban az erdészet és faipar a környezetvédelem és a klímaváltozás elleni küzdelem egyre fontosabb eszközévé válik (ideértve az energiahatékonyságot és a szén-dioxid hosszú távú megkötését) olyannyira, hogy Nicolas Sarkozy, május 19-i beszédében ezt az országos prioritások közé emelte. A köztársasági elnök beszédében azzal érvelt, hogy miközben az ország évente hatmilliárd euró értékben nettó importőr fából, addig nincs kihasználva a francia erdők éves növekedési potenciáljának 40 %-a, mindezekkel együtt pedig a nemzeti klíma-energia munkaterv hatalmas szerepet szán az ország területének 30 %-át borító erdőknek. Az energetikai célú fölhasználás említése mellett, Nicolas Sarkozy a fő hangsúlyt a faanyag építésezi fölhasználására helyezte: kijelentette, hogy 2010-től tíz év alatt meg kívánják tízszerezni a faanyagok építészeti fölhasználását az államilag finanszírozott beruházásokban. A szerkezeti jellegű beépítés mellett kitért a faanyagok hőszigetelésben való fölhasználására is, mint a jelenleginél sokkal nagyobb figyelmet érdemlő területre. (A jelentős erdősültség ellenére Franciaország az USA-hoz viszonyítva háromszor, Japánnal és Finnországgal összehasonlítva ötször kevesebb faanyagot épít be az épületekbe, noha ily módon adott mennyiségű szén-dioxidot évtizedekre meg lehet kötni és el lehet raktározni.) Nicolas Sarkozy kitért a versenyképességi pólusok fontosságára is, véleménye szerint a versenyképességi pólusok[1] jelentette innováció a fafeldolgozó ipar esetében is a válsággal való sikeres megbirkózás egyik kulcsa.

Visszatérve a másik kiállításra, a SIMA egy kifejezetten szakembereket -gazdálkodókat, mezőgazdasági vállalkozókat és üzletembereket- megszólítani akaró rendezvény: az idei évben 135 ezret meghaladó látogatóval -egynegyed részük külföldi- és 1323 kiállítóval, közülük minden második Franciaország határain túlról érkezett. Minden eddiginél nagyobb területen, a 7. kiállítócsarnokot is benépesítve jelent meg a mezőgazdasági gépgyártás és termékfejlesztés kézzel fogható eredménye, az említett hetes csarnok, pedig napjaink tendenciáihoz igazodva a megújuló energiaforrásokat és a környezetgazdálkodást mutatta be tematikus rendszerben. Az innovációs verseny, pedig már hosszú évek óta hagyomány, minden évben, több kategóriában száznál is több gépet, berendezést, technológiai újítást neveznek be a kiállítók - az idén, szám szerint 154-et. A neves szakemberekből alakult zsűri az idén három arany- és hat ezüstérmet, valamint 16 elismerő oklevelet ítélt oda. A bírálók döntésében szerepet játszott annak szem előtt tartása, hogy az elmúlt évtizedben végbement társadalmi, gazdasági és politikai változások (folyamatosan változó közös agrárpolitika, az EU 10+2 új taggal bővülése, a környezetvédelem és egészséges táplálkozás iránti egyre nagyobb társadalmi igény, a Föld növekvő népességének élelmezés-biztonsága, az éhezés fölszámolásának kísérlete, stb.) a mezőgazdaságban -és természetesen a francia mezőgazdaságban is- minden korábbinál nagyobb hangsúlyt fektettek a versenyképességet és a fenntartható gazdálkodást és a környezetvédelmet egyaránt szem előtt tartó fejlesztésekre. A SIMA fontosságát és nemzetközi elismertségét jelzi, hogy a kiállítók által, a kiállítás alkalmával francia piacon bemutatott újdonságok 40 %-a egyben világpremier is!

De miért is fontos mindez a gazdák szempontjából, miként vesznek részt a termelők a kutatás-fejlesztésben, az eredmények hasznosításában? A fentiekből már kitűnt, hogy a mezőgazdasági termelésben, amikor a gazdák egyre inkább vállalat-vezetők, és csak másodsorban mezőgazdászok – a versenyképesség megőrzésének záloga a legújabb kutatási eredmények minél gyorsabb és hatékonyabb átvétele. Bármilyen furcsa, a gazdák maguk is nem kevés pénzt áldoznak a kutatásra és ezért érdekeltek is abban, hogy az eredményeket megkapják és hasznosítsák! E mögött, pedig a francia mezőgazdasági kutatás-fejlesztés nagyon érdekes és speciális területe, a gyakorlatban a gazdák tulajdonában álló és általuk működtetett alkalmazott kutatási intézetek hálózata áll.

Elöljáróban annyit mindenképpen el kell mondani, hogy Franciaországban a mezőgazdasági kutatások több, egymástól jól elkülöníthető, de egymással mégis összefüggésben lévő intézményrendszerben folynak. A szervezeti elkülönülés egyben feladatmegosztást és sok esetben egészen különböző finanszírozási módokat takar. Általánosságban elmondható, hogy a szinte alaptudományok szintjén történő mezőgazdasági –illetve ebben az esetben szakági (mint pl. növényélettan, állatélettan)– kutatások, a CNRS[2]-nél folynak, valamennyivel „gyakorlatiasabb” a termeléssel már közvetlen kapcsolatban lévő kutatásokkal foglalkozik az INRA[3]. Az INRA kutatási eredményeire támaszkodva működnek az ún. „institut technique”-ek (IT), azaz gyakorlati, főleg agrotechnikai, ökonómiai és fajtakísérleti kutatásokat végezve. Ezek eredményeit (is) hasznosítják az agrárkamarák által fenntartott kutatóhelyek, amik inkább tekinthetők szaktanácsadási központnak, mint kutatóintézetnek, habár sok esetben komoly kísérleti munka folyik itt is.

Az INRA a következő feladatokat hivatott ellátni:

- a köz érdekében kutatásokat folytat oly módon, hogy megteremti az egyensúlyt a kutatás új és új kihívásai, valamint a társadalom elvárásai között,

- kutatási eredményeket ér el és azokat terjeszti, különös tekintettel a mezőgazdaság, az élelmezés és a környezetgazdálkodás területén,

- aktívan részt vesz a szaktanácsadásban, szakképzésben, a tudományos és technológiai kultúra terjesztésében, valamint a tudomány-társadalom vitában.

A működés alapelve a mátrixrendszer, ami azt jelenti, hogy a kutatási munkát végző alapegységek (kutatási egységek -unité de recherche- és kísérleti egységek -unité expérimentale) egyszerre két különböző szervezeti főegység, egy, a munkájukat szakmai szempontból felügyelő kutatási igazgatóság és egy, a területi elhelyezkedésük szerint illetékes regionális központ irányítása alatt állnak. Igazgató tanács, tudományos tanács, etika és megelőzési bizottság – ezek azok a francia társadalmat, tudományos életet és a szakmát reprezentáló egységek, melyek a főigazgató által irányított intézményhálózat zavartalan működése felett őrködnek. Fontos, hogy az INRA törvényben rögzített négy éves költségvetési periódusokkal működik, ami elengedhetetlen feltétele a több éves kutatási programok megvalósíthatóságának.

Az institut technique-ek szintjén 21 intézetet[4] találunk, gyakran teljesen különböző néven, ám minden esetben a mezőgazdaság egy-egy ágazatára specializálódva. Az intézetek általában regionális hatáskörű, autonóm egységekből felépülő hálózatok, mint pl. az IFV[5] (Institut français de la vigne et du vin – szőlészet-borászat), az IFIP[6] (Institut technique du porc – sertéstenyésztés). A dísznövénytermesztéssel kapcsolatos gyakorlati kutatásokat fogja össze az ASTREDHOR[7] (országos kertészeti kísérleti és bemutató hálózat), a gyógynövényekkel kapcsolatos kísérleti munkát az ITEIPMAI[8] végzi, de folytathatnánk a sort. A legtöbb esetben olyan, az adott ágazatban tevékenykedő, decentralizált kutatóhelyeket összefogó szervezetekről van itt szó, melyek legtöbbször az egyesülésekről szóló 1901. évi törvény alapján működnek, hálózatukat a termelés földrajzi elhelyezkedésének megfelelően kialakított, önálló jogi státusú és gazdálkodású kutatóhelyek láncolata alkotja. Szinte mindenütt található egy dokumentációs központ is, ez végzi a nemzetközi szakirodalom folyamatos figyelését, valamint a szélesebb szakmai közvélemény felé értékesített kiadványok megjelentetését, melyek komoly bevételt jelentenek. A legfontosabb azonban, hogy az ingatlanok és kutatási eszközök tulajdonjoga legtöbb esetben az egyesületeké, pontosabban a mögöttük álló gazdálkodóké! Ahogyan a munkáltatók is a gyakorlatban a gazdák. Ebből pedig egyenesen következik, hogy az intézeti igazgató tanácsokban is a gazdálkodók által maguk közül választottak ülnek, ők határozzák meg az intézetek fő kutatási prioritásait is – ezek pedig természetesen azok, amikre a gazdáknak leginkább szükségük van. Természetesen csak és kizárólag gazdálkodói hozzájárulásból nem lehetne a rendszert fönntartani, ugyanúgy szükség van például pályázati forrásokra, saját bevételekre –kiadványok, szaktanácsadás– mint más kutatóhelyek esetében is történik.

A működtetéshez szükséges pénzügyi háttér gerincét két tétel jelenti: az egyes kutatóintézetek mögött álló egyesületek tagságának árbevétel-arányos hozzájárulása, valamint a termékpályákon alkalmazott parafiskális adó jellegű lefölözés, az úgynevezett CVO (cotisation volontaire obligatoire, azaz önkéntes kötelező hozzájárulás). A pénzalap kezelésében az elmúlt szűk 10 évben több jelentős változás is bekövetkezett, ami végső soron az állam egyre komolyabb ellenőrzését jelenti annak fölhasználása fölött. Az ADAR (Association pour le développement agricole et rurale), mint a mezőgazdasági alkalmazott kutatásokat (részben) finanszírozó alap 2003. decemberében jött létre, és a korábbi, gyakorlatilag az érdekképviseletek felügyelte ANDA utódja, de már valóban érdemi agrár- és pénzügyminisztériumi felügyelettel. A szervezet költségvetését az IT-k által lefedett termelési ágazatokban tevékenykedő vállalatok, vállalkozások árbevétele után a központi költségvetésbe befizetett, majd onnan az ADAR-nak átutalt fiskális adóból fedezték. Ez az összeg évente kb. 95 millió euró volt, ennek 85 %-át az ADAR az alkalmazott kutatási intézeteknek utalta át. Ez az összeg ezen intézmények költségvetésének átlagosan 25 %-át jelentette, de nagyon nagy eltéréseket (5 %-75 %) tapasztalhattunk az egyes esetekben. Általában igaz volt, hogy egy jól szervezett, jobb gazdasági helyzetre támaszkodó intézet kevesebb forrásra számíthatott az ADAR részéről, mint egy kisebb, gyengébb gazdasági eredményt felmutató, ugyanakkor vidékpolitikai, szociális vagy környezetvédelmi szempontból kiemelt fontosságú ágazatban tevékenykedő kutatóhely. Magának az ADAR-nak a működtetésére 2-3 millió eurót kellett fordítani, míg a teljes költségvetés 10 %-át kitevő összeget, mintegy 9-10 millió eurót pályázati felhívás alapján osztották el. Az ADAR országos szintű együttműködést kötött mintegy 10 szervezettel, érdekképviselettel –így pl. a gépszövetkezetek országos szövetségével (FNCUMA)– egyes kutatási témák minél hatékonyabb, országos szintű kidolgozására és megvalósítására (pl. gépesítés).

A rendszerben 2006. január elsejével újabb változás történt: az ADAR feladatait és jogkörét átvette a francia mezőgazdasági minisztérium Oktatási és Kutatási Főigazgatósága, melyen belül egy kisebb stáb foglalkozik az alkalmazott agrárkutatásokra fordítandó pénzalap elkülönített számlán való kezelésével és a felhasználás ellenőrzésével. A folytonosságra és stabilitásra jellemző ugyanakkor, hogy a pénzeszközök nagyságában és az elosztás módjában a felügyeleti jogkörök változása ellenére sem történt olyan, érdemi módosulás, ami a kutatóintézeti rendszer működését nehezítette volna.

A lényeg azonban az évek során mit sem változott – az alkalmazott kutatási intézetek hálózata a folyamatos fejlődés jelentette kisebb-nagyobb szervezeti változások (általában összeolvadások) mellett folyamatosan szolgálja a gazdálkodókat. Akik, mint a rendszer működtetésére anyagilag is áldozók, igyekeznek abból –érthető módon– minél többet profitálni. Ami pedig a legfontosabb, a kutatási háló fönntartását közös erővel, egymás érdekeit is szem előtt tartva végzik, a kutatási prioritások, pedig hűen tükrözik egy-egy termékpálya legégetőbb, megoldásra váró problémáit.

Somogyi Norbert

TéT-attasé, Párizs

Megállapodás a megújuló energiaforrások arányáról

Az Európai Bizottság, az Európai Parlament, valamint a tagállamok képviselői informálisan megegyezésre jutottak a megújuló energiaforrások részarányának 20 százalékra történő növeléséről 2020-ig, kötelező nemzeti kvóták alkalmazásával. Az egyezség a „20-as” klímacsomag részét képezi, a tervezet további célkitűzéseiről még parázs viták várhatók.

Az EU átfogó klímacsomagja a megújuló energiával kapcsolatos célkitűzés mellett az üvegházhatású gázok kibocsátásának 20 százalékos csökkentését, valamint az energiafogyasztás 20 százalékos mérséklését is célként tűzi ki.

A megegyezés értelmében valamennyi tagállamnak egyedi célértékek teljesítésével kell majd hozzájárulnia az európai arány csökkentéséhez. Ez eltérő mértékű nehézséget okoz az egyes tagállamoknak. Olaszország infrastruktúrája például igen kezdetleges a megújuló energiaforrások terén, ezért a 20 százalékos célkitűzés 2014-es felülvizsgálatát kérte. Erre sor fog kerülni, azonban a vizsgálat nem érinti majd a 20 százalékos arányt, hanem szükség esetén az együttműködés hatékonyságának javítása lesz a célja.

A tárgyalás résztvevői tárgyaltak a bioüzemanyagok felhasználásáról is, amely értelmében az EU közlekedési ágazatában a bioüzemanyagok és az egyéb alternatív energiák felhasználásának részarányát 10 százalékra kívánják növelni 2020-ra. Claude Turmes, luxemburgi EP-képviselő véleménye szerint a megegyezés kedvező hatással lesz a megújuló energiával kapcsolatos befektetésekre. A jövőben határokon átnyúló projektek jöhetnek létre a nap-, a szél, valamint a geotermikus energia területén.

Környezetvédő szervezetek is üdvözölték az előrelépést, azonban nemtetszésüket fejezték ki azzal kapcsolatban, hogy a bioüzemanyagok arányának növeléséhez termőföldek elvonására lesz szükség.

Kezdetét vette a kreativitás és innováció európai éve

A soros cseh elnökség és az Európai Bizottság Prágában hivatalosan is elindította a „Kreativitás és innováció európai éve 2009” rendezvénysorozatot, melynek szlogenje „Álmodj, alkoss, újíts!”. Az európai év célja, hogy előmozdítsa az alkotó és újító megközelítést, és hozzájáruljon ahhoz, hogy az unió felkészültebben nézzen szembe a globalizált világ kihívásaival.

Az európai év a kreativitás és az innováció jelentőségére kívánja felhívni a figyelmet, amely a személyes, társadalmi és gazdasági fejlődés kulcsfontosságú összetevője. Az év célja a figyelemfelkeltés és a politikai vita ösztönzése mellett az, hogy közelebb hozza egymáshoz olyan – csak első látásra távoli – területeket, mint például az oktatás és képzés mellett a kultúra, a vállalkozásfejlesztés, a kohéziós politika, a vidékfejlesztés, a kutatás és fejlesztés, a kreatív ipar (beleértve az építészetet is), az audiovizuális szektor és az információs társadalom.

A kezdeményezést az év nagyköveteként a Bizottság felkérésére 24 kiemelkedő személyiség képviseli, akik mind jelentős eredményeket értek el a kreativitás és innováció területén. Köztük van Rubik Ernő professzor, a Rubik-kocka megalkotója és Losonczi Áron építész, az üvegbeton feltalálója. A nagykövetek saját országukban és a világ más részein népszerűsítik az évet, és amennyiben alkalmuk van rá, részt vesznek a legfontosabb eseményeken.

A rendezvénysorozat nyitóeseményekén megrendezett konferencián több híres tudós és feltaláló is részt vett, így Rubik Ernő is.

Az előző európai évekhez hasonlóan az évhez kapcsolódó programsorozat európai, nemzeti, regionális és helyi szintű eseményekből, kezdeményezésekből és kampányokból áll. A tervezett programok között többek között egy olyan konferencia is szerepel március elején, melynek középpontjában a kreativitás és innováció támogatására fordított uniós források állnak.

A Kreativitás és Innováció Európai Évének hazai koordinátora az Oktatási és Kulturális Minisztérium megbízásából a Tempus Közalapítvány, mely pályázati felhívást tett közzé az évhez kapcsolódóan. Ebben olyan programjavaslatokat, ötleteket, kezdeményezéseket várnak, amelyek témájukkal és célkitűzéseikkel a kreativitás és innováció európai évének kezdeményezéséhez illeszkednek.

A hazai pályázat részleteiről részletes információ olvasható a Tempus Közalapítvány honlapján, a www.tka.hu oldalon. Az európai év eseményeiről pedig a http://www.create2009.europa.eu/ honlapon tájékozódhatnak az érdeklődők.

Az EP globális élelmiszertartalékot hozna létre

Az élelmiszerárak drasztikus növekedése és az élelmiszerkészletek jelentős megcsappanása miatt az Európai Parlament globális élelmiszertartalék-hálózatot hozna létre, és készletezési kötelezettséget írna elő. A képviselők növelnék a mezőgazdaságra szánt fejlesztési segélyek összegét, és biztosítanák a fejlődő országok kistermelői számára a mikrohitelekhez és hitelgarancia-programokhoz való hozzáférést.

A képviselők nagy többséggel fogadták el azt a jelentést, mely egy „globális élelmiszer-nyilvántartási rendszert” és „globális élelmiszertartalék-hálózatot” hozna létre az unió vezető szerepével. A testület minden ország számára készletezési kötelezettséget írna elő, és jobb tárolási rendszert szeretne a termelésben használt fő segédanyagok (műtrágyák, vetőmagok, növényvédő szerek) számára.

A megújuló energiaforrások előállításának és a bioüzemanyag-termelésnek nem szabad veszélyeztetnie a bolygó élelmezésbiztonságát - vélik a képviselők. Az EU-nak ugyanakkor határozottabban kell elköteleznie magát a második generációs bioüzemanyagok mellett – áll a jelentésben.

Az EP sürgeti az Európai Bizottságot, hogy növelje a mezőgazdaságra és vidékfejlesztésre szánt segélyeket az uniós fejlesztési támogatáson belül. Az EP szerint biztosítani kell a fejlődő országok mezőgazdasági kistermelői számára a kölcsönökhöz és a mikrohitelekhez való hozzáférést is. A világ legszegényebb részeinek támogatására pedig egy állandó élelmezésbiztonsági alapot hozna létre a testület.

A Parlament szerint „az agrárpolitikának nagyobb mértékben kell hozzájárulnia a világ élelmezési egyensúlyához”. A KAP 2008-ban elkezdett felülvizsgálatát ezért a képviselők szerint tovább kell folytatni, a közösségi és tagállami ráfordításoknak pedig stabilaknak és változatlan mértékűeknek kell lenniük, hogy tisztességes jövedelmet garantáljanak a termelők számára.

Az EP szerint meg kell vizsgálni, hogy az éghajlatváltozás mérséklésére irányuló kezdeményezések és a pénzügyi válság milyen hatással vannak az agrárszektorra. Emellett létre kell hozni egy gyorsított kutatási-fejlesztési programot a fenntartható, helyi feltételekhez igazodó és energiahatékony mezőgazdaság megvalósítására – olvasható a jelentésben.

Háttér
Két év leforgása alatt az élelmiszerárak átlagosan nyolcvan százalékkal emelkedtek szerte a világban, az élelmiszerkészletek pedig ezzel egyidejűleg történelmi mélypontra csökkentek: ma már csupán 40 napra elegendő élelmiszertartalékkal lehet számolni. A Világbank adatai szerint már két évvel ezelőtt is több mint 860 millió ember éhezett, és ez a szám az áremelkedés következtében további 100 millióval emelkedhet. Az élelmiszerek iránti globális kereslet pedig az előrejelzések szerint 2050-re a jelenlegi duplájára fog nőni – írta a jelentés készítője.

Forrás: www.euvonal.hu

(Jelen szakmai anyag teljességében megtalálható a 2009/1-es Őstermelő- Gazdálkodók Lapjában- a szerk.)

Agrárszakoktatás az EU egyik tagállamában

Az állami agrár-szakoktatás története Franciaországban hivatalosan 1848-ra nyúlik vissza, amikor az akkori kormány megszervezte a hivatalos agrár-szakoktatási hálózatot, noha maga az agrárképzés ennél régebben, 1760 körül indult el az országban. Az 1848. október 3-i rendelet három oktatási intézmény-típust nevesített, ezek: a gazdaságokban kialakított iskolák, a regionális iskolák és az Institut National Agronomique. A háromféle intézmény együttesen biztosította a gyakorlati tudás átadását és a kutatásra alapozva az elméleti ismeretek bővítését.

Az agrárképzési rendszer folyamatosan követte a nagy gazdasági és társadalmi változásokat – már az 1880-as években megjelent a megyei mezőgazdasági szaktanárok hálózata, ami egyes források szerint nem csak előhírnöke volt a mai vidéki szaktanácsadói hálózatnak, de elősegítette a szövetkezeti mozgalom elindulását is, akárcsak a korabeli továbbképzések, gazdatanfolyamok megjelenését. Az első világégés elsősorban férfitársadalomban okozott pusztítása miatt kezdődött meg Franciaországban a nők agrárképzése, de az első világháború után indult meg a felsőfokú agrároktatás is. Az 1960-as és 1962-es mezőgazdasági modernizációs törvény – aminek megalkotását nem kis részben a közös európai piac fejlődése is indukálta – az agrárképzést is jelentősen átalakította, egyben megteremtette a kiadott oklevelek állami elismerésének feltételeit is, harmonizálva az agrárképzést az állami közoktatás rendszerével. A magántulajdonban lévő oktatási intézményeknek erre 1984-ig kellett várni, az akkor megszavazott törvények teremtették meg az összhangot úgy a költségvetésből finanszírozott szakoktatással, mint magával az agrárszakképzést felügyelő mezőgazdasági minisztériummal, ettől kezdve az agrárképzés alatt a teljes, tulajdonosi háttértől független intézményrendszert értjük. Az 1999-es mezőgazdasági orientációs törvény[1] szerint - ami már a fenntartható fejlődés szempontrendszerét is követte – az agrárképzésnek öt fő feladatot kell teljesítenie, miközben általános és szakmai képzést nyújt a mezőgazdasággal, erdőgazdálkodással, akvakultúrával, élelmiszer-feldolgozással és –kereskedelemmel foglalkozó szakmákban. Ezek a feladatok a következők:

- maga a képzés általános és speciális szakmai területeken, úgy az alapképzésben, mint a kiegészítő képzésben és a felnőttoktatásban;

- részt vállalni a vidéki élet alakításában;

- elősegíteni a fiatalok iskolai, valamint a fiatalok és felnőttek szakmai és társadalmi beilleszkedését;

- hozzájárulni a kísérleti, alkalmazott kutatási és fejlesztési tevékenységhez,

- részt venni a nemzetközi együttműködésben, különös tekintettel a diák- és oktatócsere-lehetőségek szélesítésére, intenzívebbé tételére.

Franciaországban az agrárszakoktatás úgy közép, mint felsőfokon két jól elkülönülő szegmensre osztható – a költségvetési és a magántulajdonban lévő intézményekre. Az első csoportot tekintve a fenntartó – és az oktatók munkaadója – a mezőgazdasági minisztérium, míg a magántulajdonban lévő intézmények esetében egyházak, egyesületek, közösségek egyaránt állhatnak az egyes iskolák mögött. Mindegyikre igaz viszont, hogy egy folyamatosan és nagyon gyorsan változó gazdasági és társadalmi feltétel-rendszerben kell napra kész ismereteket átadniuk és a „piacon” is jól hasznosítható bizonyítványt adniuk a diákoknak. Ezért időről időre megjelenik egy átdolgozott, a mindenkori igényekhez a legjobban adaptált egyfajta kerettanterv, a legújabb a 2009-2014-es ciklusra szól. A tanterv három fő szempontra koncentrál a jelenlegi ciklusban, ezek: az oktatás minél magasabb minőségi színvonala, az innováció elengedhetetlen volta és az ágazati igényeknek megfelelő szakemberképzést folytató, ugyanakkor önálló, autonóm intézményi működés biztosítása.

Ez a kerettanterv az agrárszakoktatás orientációjának meghatározásakor mindenekelőtt abból indul ki, hogy számba veszi azokat a társadalmi és gazdasági körülményeket, valamint az állam ezekben játszott szerepét, amik valamilyen formában befolyásolják a szakképzést akár menetében, akár a frissen végzettek munkaerő-piaci lehetőségeit illetően. A tanterv igyekszik mindig megőrizni a francia agrárszakképzés sajátosságait, biztosítani az összhangot a különböző és rendkívül sokszínű struktúrák, képzési formák között, ugyanakkor megkísérli a korszellemhez legjobban igazítani, modernizálni azt. A 2009-2014-es kerettanterv egyik célja éppen az, hogy a szakoktatás szereplőit minél aktívabban bevonja az egész agrárszakoktatást érintő regionális és intézményi programok minél sikeresebb megvalósításába. Az, hogy az állam felügyelete alatt megvalósuló agrárszakoktatás mindenkor egységes és előremutató szellemiségű legyen, nem új, hiszen már az 1848-as törvényben is megfogalmazódott ennek igénye. Ezt a szellemiséget a francia mezőgazdaság későbbi történetének nagy változásai ellenére is sikerült továbbvinni, olyannyira, hogy a szakoktatás önálló fejezetet[2] is kapott a mezőgazdasággal kapcsolatos törvényeket összefoglaló, úgynevezett Code rurale-ban. Ebben nem csak az állami költségvetésből fenntartott, de a magántulajdonú intézmények szerepére is kitért a jogalkotó, meghatározva azokat a szabályokat, szerződésformákat, melyek betartásával, megkötésével az állam a magántulajdonú intézmények által kibocsátott bizonyítványokat az állami intézményekével teljesen egyenrangúnak ismeri el. A francia agrárszakoktatás jellemzője, hogy különböző szinten megalkotott „projektekre” épül, ezek egyrészt helyi, regionális és nemzeti szintet, másrészt pedagógiai és intézményi projekteket jelentenek, melyekkel kétirányú kölcsönhatásban van a nemzeti kerettanterv. Ahhoz, hogy a rendszer megfelelően működjön, szükség van az agrárszakoktatásban érintett minden szereplő konstruktív párbeszédére, így az állam, a régiók, a megyék, az intézmények (függetlenül a tulajdonosi háttértől), a szakmai és érdekképviseleti szervezetek, valamint a szülők képviselőinek bevonására. Mint azt a későbbiekben konkrét példán láthatjuk, egy-egy intézmény felügyelő testületében (conseil d’administration) bizony ott ülnek a helyi mezőgazdasági érdekképviseletek megbízottjai is, hiszen az egész ágazat sikere – és így az ő munkájuké is – azon múlik, hogy milyen tudással kerülnek ki a diákok az iskolából.

Nem véletlen tehát, hogy a kerettanterv indításakor a mezőgazdasági miniszter azt emelte ki, hogy mostantól a mezőgazdasági szakképzés egy olyan megújult irányítási rendszerben működik, ahol minden irányítási szinten jól körülírt felelősségi körökkel találkozunk. Ennek sikeréért elsősorban a regionális mezőgazdasági és erdészeti hivatalok (DRAAF) agrárképzésért felelős vezetőinek és az adott régióba tartozó intézmények igazgatóinak kell minden tőlük telhetőt megtenniük, ami elsősorban az egyes intézményekre kidolgozott szakmai, oktatási terv adaptálását vagy teljesen új kidolgozását jelenti. Mindezt azért, hogy az intézményekbe jelentkező és ott végbizonyítványt szerzők a lehető legjobb munkaerő-piaci esélyekkel induljanak az életben – vagy induljanak újra, ha felnőttképzésről van szó. Ahogy a kerettanterv is fogalmaz, az agrárképzés jövője nagyban függ attól, mennyire tud integrálódni az adott térség gazdaságába, mennyire tudja átadni a „korszellem” kívánta ismereteket és hozzáállást. Gondolva elsősorban a fönntartható fejlődésre, ahol nagyon nagy szerepe van a fiatalok szemléletmódjának alakításában, ehhez pedig egy olyan agrárképzésre van szükség, ami nagyon is egyéni módon veszi ki részét az általános oktatási rendszerből. Az új kerettanterv öt fő cél megvalósítását tűzte ki a 2014-ig tartó öt éves ciklusra:

- megújult, a fiatalok sikeres elhelyezkedését magában hordozó, vonzó képzési kínálat az intézményhálózatban,

- a diák, a családi háttér és az iskola közötti kapcsolatok, kötelezettségek erősítése,

- egy általános oktatási és nevelési innovációs politika bevezetése,

- az agrárszakoktatás európai dimenziójának elismertetése,

- az agrárképzés minőségi nyitása a vele kapcsolatban álló, az adott régió szakmai, oktatási és egyéb szakképzési szereplői irányában.

A föntiek egyik nagyon jó példája az észak-franciaországi „Le Paraclet” helyi mezőgazdasági oktatási és szakképzési intézmény (EPLEFPA[3]), ami önálló jogi személyiségű intézményként, három különböző felügyeleti szerv mellett igyekszik maximálisan megfelelni a mezőgazdasági orientációs törvény által reá testált öt feladatnak, azaz:

- alapképzést, tanoncképzést és felnőttképzést folytat,

- biztosítja a tanulók iskolai, társadalmi és szakmai beilleszkedését,

- hozzájárul a vidéki környezet élénkítéséhez,

- kísérleti és fejlesztési munkát végez,

- bekapcsolódik a nemzetközi együttműködésbe.

Az iskolában egyidejűleg akár hétszázan is tartózkodnak, közülük 140 fő állami, regionális vagy más költségvetési szerv alkalmazottja. Az intézmény éves költségvetése 6,2 millió euró, ez tisztán működési és beruházási költség, nem tartalmazza a különböző szintű államigazgatási szintek által fizetett alkalmazottak bérét és a tulajdonos, azaz a regionális önkormányzat által végzett nagyberuházások bekerülési költségét. A bevételi oldalon számos költségvetési forrás – így a közvetlen állami és regionális, valamint a szakképzési (Pôle emploi, CNFPT, FAFSEA, IFRIA, vállalati befizetések, stb.) támogatás mellett saját bevételt is találunk, ez egyrészt a tangazdaság termékeinek értékesítéséből, másrészt egyéb szolgáltatások bevételéből származik.

Sok esetben előfordul, hogy egy intézmény valójában több, jogilag legalább részben önálló, egészen különböző oktatási profilú egységekből áll össze és jelenik meg egységes iskolaként a külvilág felé. Ennek „mintapéldája” a Leonardo-program keretében Magyarországgal, Romániával, Svédországgal, Lettországgal és Marokkóval is jó kapcsolatokat ápoló „Paraclet” is. Az intézmény része egy 130 hektáros tangazdaság is, ahol 8-9 hektár cukorrépát, 5 hektár burgonyát, 38-40 hektár őszi búzát és 17-18 ha silókukoricát termesztenek. 5-6 hektár körül van a repce és a borsó, 10 hektár a legelő. Mindennek művelésére – a tangazdaság vezetője mellett - két teljes munkaidős alkalmazottjuk van, illetve időszakos munkavállalókat és az állatok melletti munkavégzéshez helyettesítő szolgálatot is igénybe vesznek. Az állatállomány elsősorban 40 tejhasznú állatból és annak szaporulatából, valamint 30 Nantaise fajtájú húshasznú, biológiai gazdálkodásban tartott tehénből és szaporulatából áll, ezen felül egy kisebb létszámú hidegvérű lóállományt is tartanak. Szintén a képzés részét képezi a biológiai gazdálkodásban művelt gyümölcsös és azon belül az almabor-alapanyagot adó almás. Az oktatásban maximálisan kihasználják a tangazdaság adta lehetőségeket, hiszen a gyakorlati fogások oktatása mellett a diákok rövidebb és hosszabb hetesi-gyakorlaton is részt vesznek. Sőt, a majdani munkaerő-piaci beilleszkedést is tudják segíteni azzal, hogy a nyári szünetben és a hétvégéken a diákok határozott idejű munkaszerződéssel dolgoznak a birtokon, elsősorban az állatgondozókat helyettesítve azok szabadnapjain és szabadsága alatt. A tangazdasághoz tartozó vízfelületet a helyi horgász- és vizes élőhely-védelmi egyesülettel közösen használják, ami egyben kísérleti terepül is szolgál a nagyon kis dózissal végzett növényvédelmi munkák egyes fázisaihoz, de komoly növényvédelmi kísérleteket folytatnak más szervezetekkel közösen is, mint pl. a kártevők elleni védekezésre létrejött regionális szövetség (FREDON, Fédération Régionale de Défense contre les Organismes Nuisibles) és a regionális növényvédelmi szolgálat. A vidék közösségi életéből is kiveszi a részét az iskola és a tangazdaság azzal, hogy rendszeres szereplői a Flamande szarvasmarha-fajta tenyésztő szervezete (UPRA Flamande) által szervezett állatversenyeinek.

Az EPLEFPA Paraclet, mint „ernyőszervezet” viszonylag jelentős méretű igazgató tanáccsal rendelkezik, aminek összetételét, pontosabban azt, hogy ebben kiknek kell helyet biztosítani, még a Code rurale is szabályozza (a végrehajtási utasítás R 811-12 cikkelyében). Ennek alapján maga a testület 30 főből áll, az elnöknek minden körülmények között „külsősnek” kell lennie, az iskolával semmilyen jogviszonyban nem állhat. A tagok egyharmada az államot képviseli valamilyen formában: négy főt szakminisztérium delegál, négyet a területileg illetékes önkormányzatok (megye, régió), kettőt pedig a képzésben érdekelt közintézmények. A harminc fős testületből tíz fő az intézmény munkatársa, közülük hatan oktatók, négyen pedig az adminisztratív dolgozók és a tangazdaság képviselői. Végül a fennmaradó tíz tagból ketten a jelenlegi diákokat képviselik, két főt delegálnak a szülők, egyet a volt diákok, öt fővel pedig a szakmai és érdekképviseleti szervezetek képviseltetik magukat. Mindez azért épül fel ilyen formában, hogy a képzés a lehető legjobban ki tudja elégíteni azt a rendkívül összetett szempontrendszert, amit a társadalom és a gazdaság támaszt a majdani gazdálkodók és gyakorlati szakemberek iránt. Az intézmény egyébként is komoly gazdasági hatással van a közvetlen környezetére, már a létezésével is: közvetlenül és közvetve számos munkahelyet biztosít, jelentős „fogyasztóként” jelenik meg egy szűkebb gazdasági térségben, ugyanakkor szolgáltatóként komoly helyi, sokszor speciális igényeket is kielégít – többek között ivóvizet biztosít a környéknek saját vízművével és szennyvizet is tisztít. Helyet biztosít számos szakmai és társadalmi rendezvénynek, élénkíti a környék kulturális életét, a „Réseau Maroc” gyakornokcsere-program aktív tagjaként pedig több marokkói cserediákot (általában már felsőfokú képzésben lévőket) fogadnak szakmai gyakorlatra, aminek elsősorban hosszabb távon mutatkozik meg a haszna, elsősorban az emberi kapcsolatok szélesítésével.

A mezőgazdasági gimnáziumi rész (Lycée d’Enseignement Général & Technologique Agricole) közel négyszáz diákot mondhat magáénak, ennek négyötöde kollégista. Az ő oktatásukért egy igazgató és helyettese, ötven tanár és tíz nevelő, valamint negyven egyéb (fizikai vagy adminisztratív) alkalmazott felel, a megszerezhető érettségin túl a továbbtanulni vágyók kétéves felsőfokú technikumi képzésben is részt vehetnek. A választható szakirányok sokrétűek, az általános mezőgazdasági képzés mellett területfejlesztés, vízgazdálkodás, biotechnológia és kereskedelem is szélesíti a palettát. A kísérleti tevékenység igen jelentős, a diákok még egy, a területi agrárkamara által összefogott növényi olaj-vizsgálati uniós projektben is részt vehetnek. A helyi szakmai és kulturális élet jelentős szereplője a gimnázium az itt szervezett tudományos és egyéb rendezvényekkel, a biodiverzitás megőrzését és a környezetvédelmet segítő programokkal, míg a nagyvilágra a Leonardo-program segítségével nyitnak: a magyarországi és romániai kapcsolat tematikáját a fenntartható fejlődés jelenti.

A két szakmunkás- és felnőttképző tagintézmény (Centre de Formation Professionnelle & de Promotion Agricole, CFPPA és a Centre Départemental de Formation des Apprentis Agricoles, CDFAA) együttesen 870 diákkal foglalkozik, akik természetesen nem egyszerre, hanem egymást váltó turnusokban, az elméleti és a gyakorlati képzést alternálva vesznek részt az oktatásban. Számukra a legfontosabb a naprakész elméleti ismeretek átvétele és a gyakorlati fogások minél jobb elsajátítása – így nem csoda, hogy egy tanév alatt 35 ezer gyakorlati órát teljesítenek. Lehetőségük van arra is, hogy a gépgyártókkal (Claas) és forgalmazókkal kötött megállapodásoknak köszönhetően azok gépein és azok telepein sajátítsanak el olyan mélységben komoly ismeretanyagot, amit az iskolapadban nem biztos, hogy meg tudnának tenni, ennek segítségével viszont sokkal könnyebb lesz a munkaerő-piaci elhelyezkedésük.

[1] Loi n°99-574 du 9 juillet 1999 d'orientation agricole NOR: AGRX9800053L

2 Livre VIII : Enseignement, formation professionnelle et développement agricoles, recherche agronomique

3 Etablissement Public Local d’Enseignement et de Formation Professionnelle Agricole

Somogyi Norbert

TéT-attasé

Párizs

(Jelen szakmai anyag  teljességében  megtalálható  a 2010/5-ös Őstermelő- Gazdálkodók Lapjában- a szerk.)