Első olvasatra talán furcsának tűnhet, de a francia gazdák életében sokkal nagyobb szerepet kap a mezőgazdasági kutatás-fejlesztés, ennek szinte naprakész figyelemmel kísérése és az eredmények hasznosítása, mint gondolnánk. Elég csak visszapillantani a francia mezőgazdaság idei két, talán legnagyobb seregszemléjére, a február végén megrendezett Nemzetközi Mezőgazdasági Kiállításra (SIA) és a Nemzetközi Mezőgazdasági Gépkiállításra és Vásárra (SIMA) - az első kifejezetten a nagyközönségnek, míg a második a szakmának szólt. A kettő azonban egyaránt széles teret adott a különböző szintű és formájú kutatóintézeteknek a gazdák által is várt bemutatkozásra, lehetőséget teremtett számos konferencia, megbeszélés, továbbképzés lebonyolítására. És úgy tűnik, a tendenciák is azonosak mindkét rendezvény esetében, hiszen minden korábbinál nagyobb szerep jutott a környezetvédelemnek és a megújuló erőforrások egyre bővülő felhasználásának. Míg a SIA esetében - illeszkedve az esemény nagyközönségi jellegéhez - elsősorban a napenergia és a biomassza háztartási célú felhasználására kidolgozott és már bevált, gyártott technológiákat kínáló felület látványos növekedése volt szembetűnő, a SIMA esetében nagyon komoly, adott esetben még csak kísérleti stádiumban lévő technológiafejlesztéseket is bemutattak a kiállítók. Ami a mezőgazdaság és a K+F kapcsolatának bemutatását illeti, a két rendezvény számos hasonlóságot mutat, ugyanakkor vannak lényeges különbségek is.

A SIA esetében, a kutatás-fejlesztéssel foglalkozó intézmények (INRA, CIRAD, CEMAGREF, alkalmazott kutatási intézetek) mellett, az agrár-felsőoktatás (AgroParisTech, ISTOM), a mezőgazdasági szakközépiskolák és gimnáziumok, valamint a kutatási eredmények belföldi és külföldi hasznosítását segítő szakmai szervezetek és alapítványok (pl. FARM) egyaránt azt tartották szem előtt, hogy tevékenységüket a nagyközönség számára minél érthetőbb módon mutassák be, láttassák a társadalommal a kutatás és szakképzés értelmét, hasznát. Nem utolsó sorban azzal a céllal is, hogy minél több fiatal válassza élethivatásának a mezőgazdaságot, sőt, ezen túlmenően a kutatást. Ez a törekvés teljes összhangban van azzal az agrár- és kutatási minisztériumi szándékkal, hogy a jövőben a kutatói hivatás iránt elkötelezett, a gyakorlat napi problémái iránt fogékony és azokat átlátni képes mezőgazdasági mérnökök és állatorvosok képzése több nagy felsőoktatási intézmény, és kutatóintézet összefogásával és együttműködésével valósuljon meg.

De, hogy a mezőgazdasági kutatás és fejlesztés mennyire a francia politika prioritásai között szerepel, azt mi sem mutatja jobban, mint az, hogy az elmúlt hónapokban az élelmiszeripari és erdészeti-faipari kutatás-fejlesztés kapott a legfölsőbb szinten is támogatást. Márciusban, Michel Barnier mezőgazdasági miniszter hozta nyilvánosságra a tárca élelmiszer-iparral kapcsolatos elképzeléseit, –ezek középpontjában a kutatás-fejlesztést és innovációt találjuk, mint az ágazat eredményes további működésének letéteményeseit– a közelmúltban, pedig Nicolas Sarkozy köztársasági elnök tette ezt az erdészeti és faipari K+F estében. És mindez nem véletlen, hiszen a mezőgazdasági kutatás-fejlesztés szerves része Franciaország K+F rendszerének, ugyanúgy, mint például a negyedik generációs atomreaktorok fejlesztése vagy a megújuló erőforrásokkal kapcsolatos kutatómunka, hogy csak néhány példát említsünk. És pontosan a kutatás-fejlesztés az, amitől –többek között– a franciák a gazdasági válságból való kilábalást várják. Ha pedig azt is számításba vesszük, hogy a francia élelmiszer-ipar a nemzetgazdaság stratégiai területe, fontosságban megelőzi az autó- és a repülőgépgyártást, valamint a gyógyszeripart is, még inkább érthető, miért is olyan fontos az ágazatban a K+F tevékenység. Abban az ágazatban, aminek éves árbevétele 2007-ben 154 milliárd euró volt, a 11.500 vállalatban (90 % kkv) foglalkoztatott 420 ezer munkavállaló 2008-ban 9,3 milliárd eurós külkereskedelmi többlethez segítette hozzá az országot. A tapasztalatok szerint az élelmiszer-ipart a gazdaság többi ágához képest kevésbé viseli meg a gazdasági válság, így stabilitása a francia nemzetgazdaság szempontjából kulcsfontosságú, hiszen itt dolgozzák föl a francia mezőgazdaság által megtermelt alapanyag 70 %-át, illetve innen származik a franciák által elfogyasztott élelmiszer 85 %-a. Így már nem szükséges további magyarázat annak megértéséhez, hogy -kapcsolódva az innováció és a kreativitás európai évéhez valamint a Nicolas Sarkozy köztársasági elnök által meghirdetett, a nemzeti kutatási és innovációs stratégia kidolgozását szolgáló egyeztetési mechanizmushoz- a mezőgazdasági tárca nyilvánosságra hozta a kutatás-fejlesztéssel és innovációval kapcsolatos javaslatait, elvárásait. A K+F és az innováció ugyanis, akárcsak a nemzetgazdaság többi területén, az élelmiszer-ipari vállalkozások versenyképességének javítása szempontjából megkerülhetetlen tényezőnek számít, így a beléjük fektetett tőke megtérülése vitathatatlan. A minisztérium ezért minden formában ösztönözni kívánja az élelmiszer-ipari kutatás-fejlesztést és innovációt. Ennek érdekében két nagy területen kívánja a lehetséges eszközöket mozgósítani és meghatározta azt a tíz, országos érvényű prioritást is, ahol a tudományos tevékenységnek minél hatékonyabbnak kell lennie.

A tárca olyan tíz nemzeti jelentőségű kutatás-fejlesztési prioritást határozott meg, amik az ágazat versenyképességét javítják és a vállalati szféra piaci lehetőségeit szélesítik. Ezt a tíz prioritást a minisztérium érvényesíti:

• a költségvetési kutatóhelyekkel, valamint a mezőgazdasági és élelmiszeripari alkalmazott kutatási intézetekkel kötendő több éves munka- és finanszírozási tervben,

• a felsőoktatási intézmények oktatási- és munkaprogramjában,

• a versenyképességi pólusok támogatásának megítélésekor,

• az adott témák esetében a „vezető” cím egyes pólusoknak történő odaítélésekor, valamint a pólusok közötti jobb koordinációra való törekvés során.

A tíz nemzeti jelentőségű kutatás-fejlesztési prioritás:

1. Élelmezés, íz, egészség és jólét: az emberi egészséget és jó közérzetet biztosító élelmezéssel kapcsolatos kutatások.

2. Új állati takarmányok: az áttételesen a humán egészséget és jólétet szolgáló állati takarmányozás biztosítása a természeti erőforrások és a környezet védelmének szem előtt tartásával.

3. „Zöld kémia”: a kőolaj-alapú vegyipari szintetikus alapanyagok kiváltása növényi eredetű alapanyagokkal.

4. Zöld energia: a biomassza energetikai célú fölhasználása.

5. Természetes eredetű műtrágyák, növényvédő-szerek: innováció a növényvédelemben, természetes tápanyagok a hozamok fokozására.

6. A holnap növényfajtái: a klímaváltozás miatt megváltozó természeti feltétel-rendszer, valamint a tápanyag-gazdálkodás és a környezetvédelem egyre szigorodó követelmény-rendszer jelentette kihívásokat figyelembe vevő növénynemesítés.

7. A tengeri halászat termékeinek maximális hasznosítása: a tengeri ökoszisztémák és a halállomány védelme érdekében, a kifogott mennyiség maradék nélküli felhasználására és hasznosítására törekvés a fogyasztói igények egyidejű kielégítésével.

8. „Fogyasztásra kész” termékek: az egyszerűbb konyhai munka érdekében, a fogyasztói igényekhez igazított élelmiszerek és feldolgozás-technológiai folyamatok.

9. Új termékek a fenntartható szőlészet-borászatban, gyümölcs- és zöldségkertészetben: az újabb fogyasztói magatartás-típusokhoz igazított termékek fejlesztése.

10. Nyomonkövethetőség és csomagolás: a környezetvédelem, a megváltozott fogyasztói szokások és az élelmiszer-biztonság jelentette követelményeknek való megfelelés.

Ami pedig az erdészeti és faipari kutatás köztársasági elnöki támogatását illeti, Franciaországban az erdészet és faipar a környezetvédelem és a klímaváltozás elleni küzdelem egyre fontosabb eszközévé válik (ideértve az energiahatékonyságot és a szén-dioxid hosszú távú megkötését) olyannyira, hogy Nicolas Sarkozy, május 19-i beszédében ezt az országos prioritások közé emelte. A köztársasági elnök beszédében azzal érvelt, hogy miközben az ország évente hatmilliárd euró értékben nettó importőr fából, addig nincs kihasználva a francia erdők éves növekedési potenciáljának 40 %-a, mindezekkel együtt pedig a nemzeti klíma-energia munkaterv hatalmas szerepet szán az ország területének 30 %-át borító erdőknek. Az energetikai célú fölhasználás említése mellett, Nicolas Sarkozy a fő hangsúlyt a faanyag építésezi fölhasználására helyezte: kijelentette, hogy 2010-től tíz év alatt meg kívánják tízszerezni a faanyagok építészeti fölhasználását az államilag finanszírozott beruházásokban. A szerkezeti jellegű beépítés mellett kitért a faanyagok hőszigetelésben való fölhasználására is, mint a jelenleginél sokkal nagyobb figyelmet érdemlő területre. (A jelentős erdősültség ellenére Franciaország az USA-hoz viszonyítva háromszor, Japánnal és Finnországgal összehasonlítva ötször kevesebb faanyagot épít be az épületekbe, noha ily módon adott mennyiségű szén-dioxidot évtizedekre meg lehet kötni és el lehet raktározni.) Nicolas Sarkozy kitért a versenyképességi pólusok fontosságára is, véleménye szerint a versenyképességi pólusok¹ jelentette innováció a fafeldolgozó ipar esetében is a válsággal való sikeres megbirkózás egyik kulcsa.

Visszatérve a másik kiállításra, a SIMA egy kifejezetten szakembereket -gazdálkodókat, mezőgazdasági vállalkozókat és üzletembereket- megszólítani akaró rendezvény: az idei évben 135 ezret meghaladó látogatóval -egynegyed részük külföldi- és 1323 kiállítóval, közülük minden második Franciaország határain túlról érkezett. Minden eddiginél nagyobb területen, a 7. kiállítócsarnokot is benépesítve jelent meg a mezőgazdasági gépgyártás és termékfejlesztés kézzel fogható eredménye, az említett hetes csarnok, pedig napjaink tendenciáihoz igazodva a megújuló energiaforrásokat és a környezetgazdálkodást mutatta be tematikus rendszerben. Az innovációs verseny, pedig már hosszú évek óta hagyomány, minden évben, több kategóriában száznál is több gépet, berendezést, technológiai újítást neveznek be a kiállítók - az idén, szám szerint 154-et. A neves szakemberekből alakult zsűri az idén három arany- és hat ezüstérmet, valamint 16 elismerő oklevelet ítélt oda. A bírálók döntésében szerepet játszott annak szem előtt tartása, hogy az elmúlt évtizedben végbement társadalmi, gazdasági és politikai változások (folyamatosan változó közös agrárpolitika, az EU 10+2 új taggal bővülése, a környezetvédelem és egészséges táplálkozás iránti egyre nagyobb társadalmi igény, a Föld növekvő népességének élelmezés-biztonsága, az éhezés fölszámolásának kísérlete, stb.) a mezőgazdaságban -és természetesen a francia mezőgazdaságban is- minden korábbinál nagyobb hangsúlyt fektettek a versenyképességet és a fenntartható gazdálkodást és a környezetvédelmet egyaránt szem előtt tartó fejlesztésekre. A SIMA fontosságát és nemzetközi elismertségét jelzi, hogy a kiállítók által, a kiállítás alkalmával francia piacon bemutatott újdonságok 40 %-a egyben világpremier is!

De miért is fontos mindez a gazdák szempontjából, miként vesznek részt a termelők a kutatás-fejlesztésben, az eredmények hasznosításában? A fentiekből már kitűnt, hogy a mezőgazdasági termelésben, amikor a gazdák egyre inkább vállalat-vezetők, és csak másodsorban mezőgazdászok – a versenyképesség megőrzésének záloga a legújabb kutatási eredmények minél gyorsabb és hatékonyabb átvétele. Bármilyen furcsa, a gazdák maguk is nem kevés pénzt áldoznak a kutatásra és ezért érdekeltek is abban, hogy az eredményeket megkapják és hasznosítsák! E mögött, pedig a francia mezőgazdasági kutatás-fejlesztés nagyon érdekes és speciális területe, a gyakorlatban a gazdák tulajdonában álló és általuk működtetett alkalmazott kutatási intézetek hálózata áll.

Elöljáróban annyit mindenképpen el kell mondani, hogy Franciaországban a mezőgazdasági kutatások több, egymástól jól elkülöníthető, de egymással mégis összefüggésben lévő intézményrendszerben folynak. A szervezeti elkülönülés egyben feladatmegosztást és sok esetben egészen különböző finanszírozási módokat takar. Általánosságban elmondható, hogy a szinte alaptudományok szintjén történő mezőgazdasági –illetve ebben az esetben szakági (mint pl. növényélettan, állatélettan)– kutatások, a CNRS²-nél folynak, valamennyivel „gyakorlatiasabb” a termeléssel már közvetlen kapcsolatban lévő kutatásokkal foglalkozik az INRA³. Az INRA kutatási eredményeire támaszkodva működnek az ún. „institut technique”-ek (IT), azaz gyakorlati, főleg agrotechnikai, ökonómiai és fajtakísérleti kutatásokat végezve. Ezek eredményeit (is) hasznosítják az agrárkamarák által fenntartott kutatóhelyek, amik inkább tekinthetők szaktanácsadási központnak, mint kutatóintézetnek, habár sok esetben komoly kísérleti munka folyik itt is.

Az INRA a következő feladatokat hivatott ellátni:

• a köz érdekében kutatásokat folytat oly módon, hogy megteremti az egyensúlyt a kutatás új és új kihívásai, valamint a társadalom elvárásai között,

• kutatási eredményeket ér el és azokat terjeszti, különös tekintettel a mezőgazdaság, az élelmezés és a környezetgazdálkodás területén,

• aktívan részt vesz a szaktanácsadásban, szakképzésben, a tudományos és technológiai kultúra terjesztésében, valamint a tudomány-társadalom vitában.

A működés alapelve a mátrixrendszer, ami azt jelenti, hogy a kutatási munkát végző alapegységek (kutatási egységek -unité de recherche- és kísérleti egységek -unité expérimentale) egyszerre két különböző szervezeti főegység, egy, a munkájukat szakmai szempontból felügyelő kutatási igazgatóság és egy, a területi elhelyezkedésük szerint illetékes regionális központ irányítása alatt állnak. Igazgató tanács, tudományos tanács, etika és megelőzési bizottság – ezek azok a francia társadalmat, tudományos életet és a szakmát reprezentáló egységek, melyek a főigazgató által irányított intézményhálózat zavartalan működése felett őrködnek. Fontos, hogy az INRA törvényben rögzített négy éves költségvetési periódusokkal működik, ami elengedhetetlen feltétele a több éves kutatási programok megvalósíthatóságának.

Az institut technique-ek szintjén 21 intézetet⁴ találunk, gyakran teljesen különböző néven, ám minden esetben a mezőgazdaság egy-egy ágazatára specializálódva. Az intézetek általában regionális hatáskörű, autonóm egységekből felépülő hálózatok, mint pl. az IFV⁵ (Institut français de la vigne et du vin – szőlészet-borászat), az IFIP⁶ (Institut technique du porc – sertéstenyésztés). A dísznövénytermesztéssel kapcsolatos gyakorlati kutatásokat fogja össze az ASTREDHOR⁷ (országos kertészeti kísérleti és bemutató hálózat), a gyógynövényekkel kapcsolatos kísérleti munkát az ITEIPMAI⁸ végzi, de folytathatnánk a sort. A legtöbb esetben olyan, az adott ágazatban tevékenykedő, decentralizált kutatóhelyeket összefogó szervezetekről van itt szó, melyek legtöbbször az egyesülésekről szóló 1901. évi törvény alapján működnek, hálózatukat a termelés földrajzi elhelyezkedésének megfelelően kialakított, önálló jogi státusú és gazdálkodású kutatóhelyek láncolata alkotja. Szinte mindenütt található egy dokumentációs központ is, ez végzi a nemzetközi szakirodalom folyamatos figyelését, valamint a szélesebb szakmai közvélemény felé értékesített kiadványok megjelentetését, melyek komoly bevételt jelentenek. A legfontosabb azonban, hogy az ingatlanok és kutatási eszközök tulajdonjoga legtöbb esetben az egyesületeké, pontosabban a mögöttük álló gazdálkodóké! Ahogyan a munkáltatók is a gyakorlatban a gazdák. Ebből pedig egyenesen következik, hogy az intézeti igazgató tanácsokban is a gazdálkodók által maguk közül választottak ülnek, ők határozzák meg az intézetek fő kutatási prioritásait is – ezek pedig természetesen azok, amikre a gazdáknak leginkább szükségük van. Természetesen csak és kizárólag gazdálkodói hozzájárulásból nem lehetne a rendszert fönntartani, ugyanúgy szükség van például pályázati forrásokra, saját bevételekre –kiadványok, szaktanácsadás– mint más kutatóhelyek esetében is történik.

A működtetéshez szükséges pénzügyi háttér gerincét két tétel jelenti: az egyes kutatóintézetek mögött álló egyesületek tagságának árbevétel-arányos hozzájárulása, valamint a termékpályákon alkalmazott parafiskális adó jellegű lefölözés, az úgynevezett CVO (cotisation volontaire obligatoire, azaz önkéntes kötelező hozzájárulás). A pénzalap kezelésében az elmúlt szűk 10 évben több jelentős változás is bekövetkezett, ami végső soron az állam egyre komolyabb ellenőrzését jelenti annak fölhasználása fölött. Az ADAR (Association pour le développement agricole et rurale), mint a mezőgazdasági alkalmazott kutatásokat (részben) finanszírozó alap 2003. decemberében jött létre, és a korábbi, gyakorlatilag az érdekképviseletek felügyelte ANDA utódja, de már valóban érdemi agrár- és pénzügyminisztériumi felügyelettel. A szervezet költségvetését az IT-k által lefedett termelési ágazatokban tevékenykedő vállalatok, vállalkozások árbevétele után a központi költségvetésbe befizetett, majd onnan az ADAR-nak átutalt fiskális adóból fedezték. Ez az összeg évente kb. 95 millió euró volt, ennek 85 %-át az ADAR az alkalmazott kutatási intézeteknek utalta át. Ez az összeg ezen intézmények költségvetésének átlagosan 25 %-át jelentette, de nagyon nagy eltéréseket (5 %-75 %) tapasztalhattunk az egyes esetekben. Általában igaz volt, hogy egy jól szervezett, jobb gazdasági helyzetre támaszkodó intézet kevesebb forrásra számíthatott az ADAR részéről, mint egy kisebb, gyengébb gazdasági eredményt felmutató, ugyanakkor vidékpolitikai, szociális vagy környezetvédelmi szempontból kiemelt fontosságú ágazatban tevékenykedő kutatóhely. Magának az ADAR-nak a működtetésére 2-3 millió eurót kellett fordítani, míg a teljes költségvetés 10 %-át kitevő összeget, mintegy 9-10 millió eurót pályázati felhívás alapján osztották el. Az ADAR országos szintű együttműködést kötött mintegy 10 szervezettel, érdekképviselettel –így pl. a gépszövetkezetek országos szövetségével (FNCUMA)– egyes kutatási témák minél hatékonyabb, országos szintű kidolgozására és megvalósítására (pl. gépesítés).

A rendszerben 2006. január elsejével újabb változás történt: az ADAR feladatait és jogkörét átvette a francia mezőgazdasági minisztérium Oktatási és Kutatási Főigazgatósága, melyen belül egy kisebb stáb foglalkozik az alkalmazott agrárkutatásokra fordítandó pénzalap elkülönített számlán való kezelésével és a felhasználás ellenőrzésével. A folytonosságra és stabilitásra jellemző ugyanakkor, hogy a pénzeszközök nagyságában és az elosztás módjában a felügyeleti jogkörök változása ellenére sem történt olyan, érdemi módosulás, ami a kutatóintézeti rendszer működését nehezítette volna.

A lényeg azonban az évek során mit sem változott – az alkalmazott kutatási intézetek hálózata a folyamatos fejlődés jelentette kisebb-nagyobb szervezeti változások (általában összeolvadások) mellett folyamatosan szolgálja a gazdálkodókat. Akik, mint a rendszer működtetésére anyagilag is áldozók, igyekeznek abból –érthető módon– minél többet profitálni. Ami pedig a legfontosabb, a kutatási háló fönntartását közös erővel, egymás érdekeit is szem előtt tartva végzik, a kutatási prioritások, pedig hűen tükrözik egy-egy termékpálya legégetőbb, megoldásra váró problémáit.