Végére értünk egy fejezetnek a hazai galambfajtáink ismertetésében, de máris kezdődik egy új és még ezzel sem lesz vége. A galambtenyésztés iránt kevésbé elkötelezett olvasó csak kapkodja a fejét, mennyi van, mennyi lesz… Ki tudja!

Szűcs Antal, egykori felelős szerkesztő a Galamb és kisállat magazin 2009. júliusi számában a Felelős szerkesztő: Szűcs Antal című visszaemlékezésében írja: „…A galambtenyésztés kialakulása óta több ezer év telt el, a mai rohamos fejlődést az utóbbi százötven évben élte át az emberiség…” A hazai, nevén nevezett galambfajták is ezen időszakban alakultak ki, az akkor azonban már meglévő fajtacsoportok tovább aprózódása révén. Természetesen e folyamat, ugyanúgy, mint napjainkban, nem osztott egyértelmű sikert. Napjaink „sláger röpgalamb fajtája”, a budapesti magasröptű keringő (ekkor magyar keringőként említett) első lépéseit sem kísérte egyértelmű elismerés. Kora egyik meghatározó galambász egyénisége, Bangó Ferenc írásában olvasható: „…Semmi szükség arra, hogy új fajták létrehozásán törik a fejünket. Küllemileg gyönyörű, röpképességét tekintve pedig legendáshírű a budapesti röpgólyás galamb…” Hát nem éppen a leghízelgőbb állásfoglalás ez az Aprójószágban 1929. július 15-én megjelent írás! De a fajta mindezek ellenére él és virul. Szűcs Antal már előzőekben idézett írását folytatva: „…A galambászat terén ma ott tartunk, egy, két, vagy esetleg több különböző fajtájú galamb pár évig tartó összepárosításából származó F-2, F-3 nemzedék egy-két dúcnyi galambjának új galambfajtaként történő elismertetésétől reméli az új fajták örök időre szóló kitenyésztői elismertetését. E tevékenységünk mellett ne feledjük, hogy a galambászat történelme során csak azok a fajták maradtak meg többé-kevésbé az ősök fajtajegyeinek hordozójaként az ember tenyésztői munkájának hirdetőjeként, amelyeket nem csak kitaláltak, hanem a sikeres kitenyésztés után meg is tudtak kedveltetni az emberek százaival, ezreivel. A többi olyan, mint ahogy népmeséink is végződnek, hol volt, hol nem volt, ha nem hiszi, járjon utána…” Kemény, de igaz szavak, főként az új fajták tenyésztői táborának növelése terén. Természetesen helye van az újnak, főként, ha az más, újat hozó. A hangsúly itt van: miben, mennyiben különbözik a meglévő fajtáktól, küllemben, repülési stílusban, - időben, mennyire tekinthető önálló fajtának, azaz mennyire örökíti a fajtajegyeket. Mert a kitenyésztés és az elismertetés rövidebb idő, mint a fajta térnyerése, rögzítése. Bangó Ferenc írja a Kisállattenyésztők lapja 1934. decemberi számában: „…Az új fajtának a régi időkben is csak akkor lehetett létjogosultsága, ha az sok mindenben különbözött az addig ismert más fajtáktól…” Én erre helyezem a hangsúlyt! Természetesen majd az idő dönti el a tenyésztők ízlésével kombinálódva, hogy melyek lesznek azok a napjainkban kitenyésztett galambfajták, melyekről 100 év múlva is még írnak az akkori tenyésztők. A felelősség részben a (ki)tenyésztőké, de nagyobbrészt az elismertetést végző Magyar Galamb- és Kisállattenyésztők Országos Szövetségéé (MGKSZ). Magam részéről szigorítanám az elismertetés feltételeit, először ideiglenes jelleggel ismerném el az új fajtákat, majd 5 év múlva a Nemzeti Kiállítások és a röpversenyek tapasztalatai alapján, és az európai elismertetés kezdeményezésekor kap(hat)ná meg a végleges fajtaelismerést. Elismerni csak azt érdemes, amelyiknek sikerül a tenyésztői táborát ez idő alatt növelni, kiállításokon, szaklap(ok)ban rendre bemutatásra kerülnek, röpversenyeken sikerrel szerepelnek, a fajtajegyek örökítése megbízható. Ezzel nem gátolni, hanem inkább segíteni lehetne a magyar galambtenyésztés fejlődését. Mert hiába lesz több galambfajtánk, ha nem nevelünk hozzá tenyésztőket az utánunk következő generációkból. Ez a nagyobb kihívás!

„Újonnan elfogadottak” - magyar pergő

Kiss Imre ácsi tenyésztőnevéhez fűződik a létrejötte, aki a birminghami pergő fajta egyedeinek kiválogatása révén kezdte el munkáját. Hogy miért, kiknek a segítségével? „…A tréningezett falka 2-3 óra szállásra képes, közben pergéseket, forgásokat végeznek, vannak többet és kevesebbet pergő egyedek. Számukra kedvező időben a tűnőt is elérik. Szinte egész évben röptethető! Kialakításában Budapest, Székesfehérvár, Komárom, Sopron és vonzáskörzetébe tartozó tenyésztők vettek részt…” Gyakorlatilag tehát a Dunántúl a bölcsője. Az a Dunántúl, mely a kaposvári tigristarka keringő, a komáromi- és székesfehérvári bukó mellett, a bajai keringőt is ideszámítva az ötödik galambfajtájával dicsekedhet immár. Nehéz írni e galambfajtánkról, hisz’ alig van róla írás. Részben fiatal korának, másrészt tenyésztőinek „lustasága” miatt. Szerencsés lenne egy összefoglaló írás elkészítése, mely részletesen taglalná, hogy miben különbözik karakteresen a birminghami pergőtől. Jelenleg a galambfajták ismeretében kevésbé járatos tenyésztőknek egyes egyedek esetében komoly fejtörést okoz a határozott elkülönítés. Érdekes kezdeményezés, mivel az angol birminghami pergő galambfajta standardja is több kérdést vet fel. Az angliai Birmingham város nevét viselő galambfajta küllemével vajmi’ keveset foglalkoztak a kezdeti időkben. Sima és tollaslábbal is előfordulnak, sőt több esetben fésűs/búbos fejű egyedek is előfordultak. Különböző irányzatok kaptak teret. A repülési teljesítmény és -mód volt a meghatározó. 1933-ban, Angliában már javában versenyeztek falkáikkal a birminghami galambkedvelők. Ekkor a hosszidőt még 50 percben határozták meg és csak a megszámlálhatatlan fordulatokkal kivitelezett hátrapergéseket értékelték. Hazánkba csak a nyolcvanas évek elején jelent meg a fajta, honosítójának Koronczai Lászlónak köszönhetően, aki Németországból importált galambokat. De mi is az a - e képen jól látható - pergés? Így vall erről egykoron a körünkből sajnos korán eltávozott Koronczai László. „…A Birminghami pergő…Szereti a magasságot, de a röpmagasságot és tűnőt, csak a rendszeresen hajtott falkák érik el. Pergése egyedülálló, az egy két-fordulatos bukdácsolástól a 20-30 méter hosszú zsinórforgáson át a földig tartó forgásig mindent produkál. A 1egértékesebbnek azokat a példányokat tartják, melyek minimális magasság esés mellett a legtöbbet forogják. Hibának tekintik, ha a pergő a farkára ülve csúszik lefelé, néha 50-100 métert is. Ez ellen egyszerűen védekeznek. Amelyik „farkán lovagoló” annak a kormánytollait tőben összekötik. Így nem tud a levegőben kiterjesztett farkára ülni, hanem tengelye körül átfordul. Miután így megtanult forogni, a zsineget eltávolítják. A pergés velük született tulajdonság így már a fiatalok is hamar elkezdik, de a kor haladtával a röptetett galambok egyre látványosabbra tökéletesítik. A hímek általában jobb forgók… tévhit az is, hogy a pergő falka a szállás egész ideje alatt állandóan, folyamatosan forog. Tapasztalataim szerint a jól behajtott és összeszoktatott pergő falka a kihajtás után azonnal összeáll, majd körözve, minimális forgással emelkedik középmagasságig, ahol a falka megkezdi attrakcióját. A légáramlattal szembefordulva szinte egyhelyben állnak, közben hol egyesével, hol pedig az egész csapat egyszerre forog lefelé, úgy tűnik, mintha szétesnének, de rögtön rendezik soraikat és újra kezdődik minden e1őlről. …Hozzájuk emelnek vissza a hosszan forgók. A felszálló légáramlatot a falka rendszeresen kihasználja és szép magasságokba képes vele emelkedni. Innét ismét sima szállással ereszkednek meg, hogy aztán a tető fölött 50-100 méterre újra szédületes forgásba kezdjenek. Ilyenkor esik meg, hogy a leghosszabbat forgó példányok némelyikének már nincs ideje a fékező szárnymozdulathoz, s így a szalto mortale forgás sorozat a földre zuhant egyed pusztulásával ér véget…” Egy ilyen tulajdonsággal rendelkező, de mint említettem küllemileg rendkívül heterogén fajta adta alapját a magyar pergő kitenyésztésének. 

De hogy ír erről Kiss Imre, a nekem küldött e-mail-jében? „…Miből lett a magyar pergő? A birminghami pergő röptípusából. A birminghami pergőkkel foglalkozó tenyésztők tapasztalhatják, hogy e név alatt a világon mindenhol előfordul, tenyésztik. A kitenyésztő ország Anglia, szigorúan nem határozta meg a fajta küllem jellemzőit. Nevéhez csak a röpteljesítményét tartották fontosnak lehetséges, hogy e jellegtelen küllemű galamboknak a kitenyésztése idején nem is gondolták, hogy ekkora sikere lesz! A röpteljesítményben nagyon változó célok és eredmények születtek. Például 6 óra feletti hosszidő, tűnő szállás, földig forgás, 20 perces versenyidő. Ugyanez a küllemre is érvényes, vagy érvénytelen? 18-25 mm csőrhossz. Durva homlokos fej, de a húzott homlok is előfordul. Szemek: gyöngyszem, bükkönyszem. Színtől és rajztól függetlenül…” Adott volt a feladat: egy küllemileg egységes fajta kialakítása, megőrizve jó repülési, pergési tulajdonságait. Nem kis kihívás! Önálló magyar galambfajtaként az MGKSZ elismerte a magyar pergőt. Az MGKSZ szaklapjában, a Galamb- és kisállat magazinban ez év szeptemberében Kiss Imre tollából megjelent írás részletesen foglalkozik a fajtával. Kiállításokon rendszeresen megjelenő. Szokásomhoz híven, mivel a magyar pergő még kevésbé elterjedt, ezúttal is közlöm fajtaleírását. 

1. SZÁRMAZÁSI HELY: Magyarországon 2005-től a birminghami pergő röptípusából kiválogatott és továbbtenyésztett galambok.

2. JELLEMZŐK: Közepes testnagyságú. Testhossza a begy elejétől a kormánytollak végéig 24-26 cm, magassága 21-23 cm. Tetszetős küllemű, intelligens, jól szálló és pergő, jó költő és nevelő.

3. FEJ: Oldalnézetből félgömb, felülről nézve hátrafelé szélesedő, tojás alakú. Szemből nézve a homlok és az arc rész telt, de csak annyira, hogy a szemek, elölről és fentről is jól láthatóak legyenek. A homloknak a csőrrel enyhe töréssel kell találkozni. A nemi jelleget jól mutassa.

4. SZEM, SZEMGYŰRŰ: A fej közepétől kissé előbbre elhelyezkedő enyhén vérerezett gyöngyszemek. Elfogadott a kukoricaszem, cél a gyöngyszem! Pupilla kör alakú kicsi. Szemgyűrű egysoros pergamen színű.

5. CSŐR: 16-18 mm hosszú. Erős alapú, enyhén lefelé irányuló vége kissé lehajló, a tojóké finomabb. Színe világos szaruszínű, az orrdudorok fehéren porozottak, sima felületűek.

6. NYAK: Közepes hosszúságú függőleges tartású, fej felé minden irányból elvékonyodó. A toroktáj kikerekített.

7. MELL: Kissé emelt, jól izmolt, telt, előredomborodó.

8. HÁT: Vállak között széles a farok felé elkeskenyedő. A szárnyak, a hát, a derék és a farok felső vonala egyenes, a szárnyak alsó vízszintes élével kb.25°-os szöget zár be.

9. SZÁRNYAK: Pajzsban szélesek, a test oldalához feszesen simulnak. A hátat, derekat jól takarják. A kormánytollakon nyugodjanak, végeik egymást közelítsék, de nem kereszteződhetnek! A kormánytollak végeit el ne érjék.

10. FAROK: Közepes hosszúságú, a talajt nem érinti. A kormánytollak erősek, számuk: 12.

11. LÁBAK: Közepes hosszúságúak, párhuzamos vagy enyhén tág állásúak. A combokat a tollazat szinte egészen takarja. Lehetnek sima, illetve tollas lábúak (bocskoros). A tollak a csüdöket és az ujjakat takarják. A szélső ujjakon 2-3 cm hosszú enyhén hátrahajló tollakkal. A simalábúak csüdje és az újjak élénkvörösek. A karmok világos szaruszínűek.

12. TOLLAZAT: Dús, zárt a testet jól fedi.

13. SZÍNVÁLTOZATOK: Fehér, sárga, vörös, kék fekete szalagos, fekete.

14. RAJZ: Elfogadott egyszínűben és tarkában. A tarkák lehetnek szabálytalan és szabályos rajzosak, melyek az alábbiak:

-Csaposak: melyek színes galambok 7-10 fehér elsőrendű evezővel és fehér kormánytollakkal;

-Babosak.

15. ENYHE HIBÁK: Nem érintkező szárnyvégek. Szemgyűrű árnyalati elszíneződése. Tollas lábúak ritka tollazata. Enyhe rajzeltérés, 1-1 csaptoll.

16. SÚLYOS HIBÁK: A mérettől eltérő testrészek. Az előírttól eltérő testrészek. Az előírttól eltérő, túlemelt, illetve alacsony testtartás. Keskeny, izomszegény mell. Nyitott, púpos hát, csüngő szárnyak. Bükköny, felemás, tört szem. Iker, illetve hasadt gerincű tollak. Villás farok. Tollas lábak túlfejlett lábtollazata, sarkantyú. Kettőnél több eltérés a csaptollak számában.

17. ÉRTÉKELÉS: Alak, fej, csőr, szem, szín.

18. GYŰRŰMÉRET: sima lábúaknál 7 mm (IV-es), tollas lábúaknál 8 mm (III-as).

A fajta gondozását a Magyar Galamb és Kisállattenyésztők Országos Szövetsége (MGKSZ) Pergő Galambfajtákat Tenyésztők Klubja (alapítva: 1923, Debrecen) végzi.
Repülési, pergési követelményeit az MGKSZ röpverseny szabályzata tartalmazza, miszerint a III. Csoport „A” osztályba tartozik a birminghami- és a keleti pergő társaságában, röpkövetelményük 2 óra hosszidő és 400 pergési pont. Röptetni a fajtaleírás követelményének megfelelő 16-24 egyedből álló röpcsapatot lehet. Megengedett a 24-es létszámon belül 2 db jelzőgalamb röptetése is. A versenyeken kötelező 14 db galamb együtt megülése 20 percen belül. Az esetleges jelző galambok a 14-es együttes megülésbe beszámítanak.

Bárány István

(Jelen szakmai anyag teljességében / az itt kimaradó ábrákkal/ megtalálható a 2009/5-ös Őstermelő- Gazdálkodók Lapjában- a szerk.)

Ebben az évben a köszméte gyümölcse elfogadható áron volt értékesíthető. Ennek ellenére a „kivágások” tovább folytatódnak. Ehhez a múlt évi 60-80 Ft/kg-os ár is hozzájárul, de még van egy újabb szempont is. Ez a forgalomban lévő fajták lisztharmat-fogékonyságával (Sphaerotecha mors-uvae) van összefüggésben. Bár ebben az évben a lisztharmatos bogyókat is átvették, de fele áron, mint az egészségest. Nos, a köszméte fácskákat/bokrokat a lisztharmat-fertőzéstől meg lehet védeni, de ez jó időzítést és jól megtervezett/végrehajtott növényvédelmet igényel. Ha mindezt betartottuk, még ezen felül ott van a növényvédő szerek nagy mértékben megemelt ára.

Tudomásul kell vennünk, hogy a Pallagi óriás, a Zöld győztes, a Szentendrei fehér és a Piros ízletes fajták intenzív növényvédelem nélkül eredményesen nem termeszthetők. Azok a házi kertesek, akik néhány növényt tartanak - gyümölcsének házi felhasználására -, ha nem permeteznek, szőrös, lefeketedő bogyókat láthatnak a fácskákon/bokrokon, ami semmire sem jó.

Vannak, akik azt panaszolják, hogy védekeztek, de mégis erőteljes volt a lisztharmat-fertőzés. Mások azt mondják, kétszer permeteztek Quadris-szal (10 l vízhez 7 ml szerrel) és nem volt lisztharmatos bogyó. Anélkül, hogy elmélyednénk a lisztharmat elleni védekezés mikéntjében, célunk a fajták jellemzésével bővebben foglalkozni.

A védekezésben fontos a koratavaszi, metszés utáni lemosó permetezés, amelyet Tiosollal (gyárilag készített mészkén lé) és Nevikén Extra szerekkel végezhetünk el. A Thiosolt rügyfakadás előtt 7-10 %-os, a Nevikén Extrát 3-5 %-os töménységben alkalmazhatjuk. Ezek a szerek az amerikai lisztharmat mellett a rovarkártevők (pajzstetvek, levéltetűtojások, atkák) ellen is hatásos védelmet nyújtanak.

A vegetációs időben védekezésre eredményesen használható a Discus Top (0,1 %) és a kéntartalmú szerek közül a Microthial Special (0,3 %, virágzás előtt 0,5 %-ban – az utóbbi saját tapasztalat). A kéntartalmúak közül használhatjuk a Cosavet DF, a Kénkol 800 FW, a Kumulus, a Thiovet Jet, a Microkén és a Necator 80 WG szereket is.

Vigyázat: a kéntartalmú szerek 25 ^oC felett perzselnek!

Tapasztalataink szerint a lisztharmat elleni védekezésben a Topsin-M70 FW is eredményesen használható.

A lisztharmat mellett nem lebecsülendő károkat okoz a Drepanoperiza ribis gombabetegség, amely a levelek feketefoltosodását és erős fertőzés esetén teljes levélhullást okoz a nyár közepére – végére. Nagyobb mértékű fertőzésre a szedés utáni (június közepe) időszakban számíthatunk.

A lombját vesztett gallyakon, vesszőkön lévő rügyek differenciálódása kedvezőtlen lesz, amely terméscsökkenéshez vezet. A kórokozó ellen réz- és mankoceb hatóanyagú szerekkel eredményesen védekezhetünk.

Kedvező tapasztalataink vannak a Vegesol R, ill. Vegesol eReS szerekkel, valamint a Miltox Speciál Extra WP szerekkel. A szakboltokban kapható Bordóilé is hatásos védelmet nyújt.

A fácskáknál a törzset az aranyribiszke (Ribes aureum) képezi. Sérülése esetén a Botrytis cinerea (szürkepenész) gomba a sérüléseken megtelepszik és fertőzése nyomán az egész tő elpusztul. Sérülést, sebeket leggyakrabban a kötöző anyag helytelen elhelyezésével és a tősarjak eltávolításakor, valamint gyomirtáskor kapával, vagy más művelési eszközzel okozhatunk. E kórokozóval szemben Teldor 500 SC, Sumilex 50 WP szerekkel védekezhetünk.

A lisztharmat ellen használt Discus Top védekező szer e kórokozót is pusztítja.

A köszméte fácskákat mindenkor úgy permetezzük, hogy a permetlé a törzset és a korona belsejét is érje. Az utóbbi eléréséhez sűrű korona esetén az alulról történő permetezéssel érünk el kedvező eredményt.

Agrotechnikai védekezés

A lisztharmatos tünetet előidéző kórokozó nemcsak a bogyókat, hanem a hajtásokat, döntően a hajtások csúcsi részét is fertőzi. A fertőzés következtében a hajtásnövekedés leáll, a hajtásvégek elvékonyodnak, s a későbbiek során barnagyep (micélium) fedi a hajtások, vesszők csúcsait. A micéliumgyep alatti rügyek kicsik, erős fertőzésnél el is pusztulhatnak. Leggyakrabban azonban a rügyek „túlélik” a fertőzést, de tavasszal gyenge hajtások képződnek belőlük. A vesszővégeken lévő barnagyepben kialakulnak a kórokozó szaporító képletei (kleistoteciumok) és rügyfakadáskor a fertőzés aszkospóra-szóródással indul. Ez jelenti az ún. primer fertőzést.

Kérdés, hogy a fertőzött vesszővégeket célszerű-e visszametszeni, vagy sem?

A visszametszésnek az a káros következménye, hogy a vesszővégeken lévő 2-3 rügyből erőteljes hajtások képződnek, elseprősítve a korona külső felületét. A korona belső része ezáltal páradúsabb lesz, amely elősegíti a kórokozók fertőzését. Ezért csak az erősen fertőzött vesszővégek visszametszése lehet indokolt. Fontos, hogy az eltávolított beteg részeket gyűjtsük össze és a legrövidebb időn belül égessük el. A visszametszés a nyár végén is végrehajtható, sőt ez a kedvezőbb!

Törzses fácskáknál számolnunk kell azzal, hogy az alany tősarjakat képez. Eltávolításuk céljából húzzuk el a talajt a tövektől, s éles metszőollóval tőből távolítsuk el a sarjakat, és néhány napra hagyjuk szabadon a kibontott részt a jobb sebforradás érdekében. Leggyakrabban a tősarjak eltávolítására évenként két alkalommal is szükség van. Jó, ha meleg időben végezzük, a sebek gyorsabb záródása, forradása érdekében. Célszerű Vulneron felkenéssel lezárni a sebeket (Harmat, 1987.)

Fajták tulajdonságai, fajtaválaszték

Pallagi óriás

A hagyományosnak tekinthető Zöld óriás fajta szelektált klónja. Erős növekedésű, nagy koronanevelő fajta. Vesszőzete erős, vastag, csüngő. Bogyói kissé elliptikusak, zölden érők. Ipari célra május végén – június elején szedhetők. Átlagtömegük: 5-6 g. Korán (2-3 év) termőre forduló. A 3-4. éves fácskák általában 2-3 kg termést adnak. Kiváló konzervipari nyersanyagot biztosít. Hibája: lisztharmat-fogékonysága.

Zöld győztes

Pallagi óriás fajta klónja. Kompaktabb, kisebb koronát nevel, mint a Pallagi óriás. Bogyói viszont nagyobbak és megnyúltabbak. Korona formája alapján bokoralakú termesztésre is alkalmas (kevésbé csüngő). Lisztharmattal szemben ellenállóbb, mint a Pallagi óriás, de nem rezisztens. Elsősorban konzervipari célra érdemes termeszteni. Szedés ideje: május vége – június eleje. Átlagos bogyótömege június 10-i szedés alapján: 6,8 g (saját mérés, 2009.). Nemesítő: Harmat L.

Piros ízletes

Erős növekedésű, laza koronát képező fajta. Vesszői viszonylag vékonyak. Csüngő koronát nevel. Gyümölcse nagy, erősen elliptikus. Csemege köszméte. Pirosra érő gyümölcsét július hó elején – közepén szedhetjük. Zölden június hó elején lehet szedni, ipari feldolgozásra. Éretten: július hó elején, 7,5 g-os átlag bogyótömeggel szüreteltük (saját mérés: 2009.) Gyümölcse mutatós, ízletes, melyet csupán az átlagosnál vastagabb héja zavar. Intenzív növényvédelmet kíván, lisztharmatra fogékony. Nemesítők: Harmat L. és Szabó T.-né.

Szentendrei fehér

A fenti néven korábban egy tájfajtát termesztettek bokor formában, Szentendre környékén. Harmat L. e tájfajtából emelte ki a jelenlegi fajtát pozitív szelekcióval. Erős növekedésű, felfelé törő koronát nevelő fajta. Vesszői szürkésbarnák, erősen tüskézettek. Háromkaréjú levelei sötétzöldek, vastagok, kifejlett állapotban lisztharmattal szemben ellenállóak. Fiatal hajtásai és gyümölcsei viszont lisztharmattal olykor erősen fertőzöttek. Bogyói inkább gömbölydedek, fehérek, áttetszők. Május végén – június elején konzerv célra, július elején, pedig friss fogyasztásra szedhetők. Bőtermő, de gyakran aprósodik. Átlagos bogyótömege teljes érésben (július 12.) 5,68 g volt a kísérletünkben. Csemege célra is célszerű termeszteni. Magoncai már kevésbé tüskézettek. Nemesítő: Harmat L.

Debreceni óriás

A Zöld óriás fajtából pozitív klónszelekcióval nemesített fajta. Nemesítő: Pápai Sándor. 2004-ben kapott állami elismerést.

Erős növekedésű, vastag vesszőzetű, csüngő koronát nevelő fajta. Bogyói nagyok, elliptikusak, 7-8 grammos átlagos tömegűek. Ipari célú fajta. Szedés ideje: május vége – június eleje. Lisztharmat-ellenálló képessége közepes. Felszaporítás alatt lévő fajta.

Invicta

Származási helye: Nagy-Britannia. Erős növekedésű, felfelé törő koronát nevel. Vesszői középvastagok, tüskézettsége közepes. Bőven terem. Bogyó átlagtömege: 4,61 g (2008. évi mérésünk június 04-én). Lisztharmat toleranciája, ellenálló képessége jó. A bogyók 6 %-a, a hajtások 10 %-a volt lisztharmattal fertőzött, közepes intenzitású növényvédelem mellett. Bogyói kerekdedek, 20-30 %-ban oválisak, s kissé szőrözöttek. Elsősorban konzervipari célra érdemes termeszteni, bár bogyói kevésbé „dekoratívak”, mint pl.: a Pallagi óriásé. Kedvező lisztharmat ellenálló képessége miatt a jövőben nagyobb mértékű elterjedésére lehet számítani. Felfelé törő ágrendszere alapján bokorművelésre is alkalmas.

Bíbor

Erős növekedésű, de vékony vesszőzettet nevelő fajta. Ágrendszere csaknem tüskétlen, csak a vesszők alján található elvétve tüske. Felfelé álló koronát nevel. Bokortermesztésben idősebb részek a gyümölcs súlya alatt széthajlóvá válnak. Bogyók átlagos tömege 3,0 – 3,5 g, öntözött körülmények között 4,0 – 4,2 g. Bogyói kocsány felé keskenyedők. Ipari célra május végén – június elején, friss fogyasztásra, pedig július 10-15. között szedhető. Bogyói bíborpirosra érnek. Finom vékonyhéjú gyümölcsöt ad. Aprósodásra hajlamos, amely erősebb metszéssel kiküszöbölhető. Érett gyümölcsei könnyen lerázhatóak, túléretten, pedig lehullnak. A fajta nagy értéke teljes mértékű lisztharmat-rezisztenciája. Nemesítő: Géczi L. 2006-ban kapott állami elismerést.

Rokula

Középerős, enyhén csüngő koronát nevelő fajta. Pirosra érő, 4,5 – 5,0 g átlag bogyótömegű fajta. Zöld állapotban konzervipari nyersanyagként is értékesíthető. Nagymértékű ellenálló képességet mutat lisztharmattal és drepanopezizós betegséggel szemben. Svájci nemesítésű, perspektivikus fajta.

Rixanta

Erős növekedésű, vastag, felfelé törő koronavesszőket nevelő fajta. Tüskézettsége szintén erős. A vesszőkön gyakran 3-as tüskék a dominálóak. Lisztharmat-ellenálló képessége jó, drepanopezizós levélbetegség ellen viszont védeni kell. Gyümölcsmérete közepes. Alakja ovális, kissé serte szőrös és sárgára érő. Átlagos bogyótömege 4,0 – 4,2 g. Lisztharmat-ellenálló képessége alapján perspektivikus fajtának tekinthető. Hátrányaként erős tüskézettsége említhető. Német nemesítésű fajta.

Rolanda

Csemege köszméte, amelynek gyümölcse sötétpiros és elliptikus alakú. Erős növekedésű, közepesen sűrű, gömb alakú bokrokat nevel. Gyűjteményünkben nem szerepel, ezért bővebb információval nem rendelkezünk. Német nemesítésű fajta. Szaporítása hazánkban engedélyezett.

Gyűjteményünkben, fajtakísérleteinkben a fentieken kívül több fajta, klón és magonc szerepel, melyek közül csak a fontosabbak jellemzésére térünk ki.

Kraszeny

Erős növekedési erélyű, de vékony gallyakból, vesszőkből álló koronát nevel. Éves hajtásnövekedése öntözött körülmények között elérheti a 40-50 cm-t. Erősen csüngő, szinte szomorúfűzszerű koronát nevel. Törzses fácskaként termesztve legalább 100-120 cm magasan kell oltani. Lisztharmat-ellenállóképessége viszonylag jó. (Méréseink szerint közepes növényvédelem mellett 20 %-os volt a fertőzés mértéke). Elsősorban csemege köszméteként célszerű termeszteni. Bogyói cseppformájúak, éretten mélypiros színűek. Átlagos bogyótömegük érett állapotban (június 19.) 5,16 g volt. Orosz nemesítésű fajta.

Muccuries

Igen erős növekedésű, Ribes aureumra oltva az oltás évében is képes 2-3 db 50-60 cm-es hajtásokat hozni. Hajtásai kezdetben oldalirányúak, majd lefelé hajlóak. Sövény kialakítására is alkalmas. Hajtásai, vesszői jellegzetesen hamvasak, éretten kávébarnák. Bogyói jellegzetesen zöld színűek, gömbölydedek. Átlagos bogyótömegük zöld állapotban (június 06.) 4,8 g, teljes érésben (június 19.) 6,16 g volt kísérletünkben, öntözött körülmények között. Üde zöld színét teljes érésben is megtartja. Húsa is zöld. Lisztharmat-ellenállóképessége jó, de botritiszes betegségre különösen fogékony fajta. Romániában nemesített fajta. Perspektivikus, gyümölcséből üde világoszöld ivólé is készíthető.

Kísérletünkben a fentieken kívül több fajta, klón és magonc szerepel. A fajták közül figyelemre érdemes a Triumplant, a magoncok közül, pedig az E-8 és az E-8/3Z. Az utóbbiak nagybogyójú (8-10 g) fajtajelöltek, de nem lisztharmat rezisztensek. A hobbikerteseknek elsősorban a Bíbor fajtát javasoljuk, amely ugyan nem nagy bogyójú, de lisztharmat ellen nem szükséges védeni. Az Invicta, a Rokula és a Muccuries fajták perspektivikusak.

Dr. Géczi László

Főiskolai tanár

(Jelen szakmai anyag  teljességében /az itt kimaradó ábrákkal/ megtalálható a 2009/5-ös Őstermelő- Gazdálkodók Lapjában- a szerk.)

Felhasznált irodalom:

Nehéz helyzetben van a magyar almatermesztés. A 2007. évi tavaszi fagykár után egy értékesítési nehézségekkel tarkított év van mögöttünk. Sajnos a felemelkedés valószínűleg még várat magára, hiszen nyakunkon a globális gazdasági válság, amely tovább nehezíti az elmúlt években utolsó tartalékaikat is felélő almatermesztők megélhetési gondjait. Nehéz ilyen előzmények után az almatermesztés fejlesztéséről, megújításáról beszélni, de azt hiszem a túléléshez mindenképpen szükség van a jelenlegi helyzet elemzésére és értékelésére, valamint a helyes következtetések levonására.